HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

rakoczi_535.JPG„Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk” … 

320 éve 

CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE 

1 7 0 3.   J Ú N I U S   1 6.

Közel kétszáz évig az elhallgatás leple borította a kivételes tehetségű, feddhetetlen erkölcsű, hajthatatlan fejedelmet és csodálatos nyolc éves szabadságharcát. De mi mégsem feledtük azt a kiváló tudóst, írót, politikust és hadvezért aki génjeiben hordozta mindazt, amit kiváló őseitől   a   Z r í n y i e k t ő l  és a  R á k ó c z i a k t ó l  örökölt.

A magyar országgyűlés az 1906. évi XX. törvénycikkben méltó módon emlékezett meg a magyar nemzet nagyságos vezérlőfejedelméről. 

Hívjuk fel és forduljunk mi is a világ magyarságához, a Kárpát-medence magyarságához és valamennyi nemzetéhez, hogy amint őseink 318 évvel ezelőtt együtt küzdöttek a haza függetlenségéért most együtt emlékezzünk és ünnepeljük egyik legnagyobb történelmi eseményünket.

A nagy királyainkkal azonos rangú fejedelmi uralkodót, a magyar nemzet hősét II. Rákóczi Ferencet  és a 8 éves szakadatlan honvédő szabadságharc emlékét ünnepeljük együtt. A Magyar S z e n t  K o r o n a  Országainak szinte minden népe  együtt küzdött  a   Kárpát -  medencében a Nagyságos Fejedelem  által adományozott

                                   „ CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE” lobogó alatt. 

 N E M Z E T I   Ü N N E P - ként  emlékezzünk a  dicsőséges   Nagy  Magyar  Rákóczi  Szabadságharc kezdetére, 1 7 0 3. JÚNIUS 16 -ra! 

F e l s ő v a d á s z i  II. Rákóczi Ferenc a német - római   birodalom hercege a következő sorokkal  küldte  a szabadságharc kezdetén felhívását  a  keresztény  Európába. 

 K  I  Á  L  T  V  Á  N  Y  !

"Örök emlékezetül! Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei, a nemzet megsértett szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése, s most már az a veszély fenyeget, hogy az egészséges törzset is a végső halálos pusztulásba dönti...a nemzetet, mely ... vérének hullatása és áldozatok árán kiváló dicsőséggel védelmezte ... az  egész  kereszténységet,..  megfosztják hadi érdemeitől, s ... páratlanul megcsúfolva egy idegen népnek vetik oda prédául.." 

Rákóczi 1700-ban Magyarországot járva rettenetes benyomásokra tett szert.

„ Szegény alattvalóimat a telelő német katonaság tönkre tette, panaszaik miatt sokat bánkódtam. A császári katonaság eljárása a pogány zsarnokságra hasonlított. Fizetésképtelen férfiak asszonyain erőszakot követtek el, a gyalázatot a férjek jelenlétében hajtván végre. Másokat megkorbácsoltak, sokan belehaltak az ütlegelésbe. …Az eredeti magyar birtokosokat jogaiktól megfosztották,… hacsak hatalmas pénzösszegekkel vissza nem vásárolták saját tulajdonukat.” 

XIV. Lajos francia király bizalmasan felkéreti, Rákóczit, hogy álljon a Habsburg-uralmat gyűlölő magyarok élére. Sorsa ettől az időtől kezdve egybefonódik hazájával és a nemzet sorsával. A lengyelországi Brezán várából  szólítja harcba Magyarország minden nemes és nemtelen lakosát. Esze Tamást kinevezi ezereskapitánnyá és átadja neki a  „ Cum Deo pro Patria et Libertate  „  feliratú a piros selyemzászlókat.

A brezáni kiáltvány

„…minden igaz haza szerető, Országunk régi dicsőséges szabadságát Ohayto Egyházi és Világi, Nemes és Nemtelen,  Fegyver Viselő és Othon lakos, egyszóval minden rendű igaz Magyarokat  haza fiuságokra inttyük és kényszerittyük s kéryük, hogy, mint már Isten némelyeknek sziveket az hazáért fel geriesztette s egjben hozta, úgy ki ki edes hazája szabadsága nemzete mellet az Isten és Törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, Portioztato, Adoztato, Nemessi szabadságunkat hatalmasson foglaló s fogyasztó beczülletünköt tapodó, sónkat, kenyerünket el vevő, életünkön uralkodó s kegjetlenkedő birodalom ellen fogion fegyvert…” 

II. Rákóczi Ferenc herceg 1703 június 16-án jelképesen a Kárpátokon keresztül, a Vereckei - hágónál lépte át a magyar határt. Ezzel a népi kezdeményezésű felkeléssel megkezdődött a szabadságért és függetlenségért nyolc évig tartó Nagy Magyar Rákóczi Szabadságharc. 

II. Rákóczi Ferenc bámulatos szervezőképességével és átgondoltságával szervezte meg az egyre nagyobbodó kuruc sereg gerincét. A nép kitörő örömmel és áldozatkészen fogadta, kijelentették, hogy „ velem akarnak élni-halni.” Kezdetben a kurucokkal együtt harcoltak a lengyelek, svédek, franciák, bajorok és a Szent Korona Országaiból a ruszinok, akikhez rövidesen csatlakoztak mint egységes kuruc hadhoz a szlovák, a román és kis létszámban a német fegyvert forgató lakosság.

Rákóczi nagy figyelmet fordított a kialakuló független magyar állam kulturális életére, a szabad vallásgyakorlásra, a törvénykezésre, a külkapcsolatokra és az államszervezetre.

Megjelenik a szabadságharc első magyarországi hírlapja a Mecurius Hungaricus majd a Mercurius Veridicus és a Mercurius Veridicus ex Hungaria.

Rákóczi bajorországi követét utasítja a magyar-francia-bajor-svéd-lengyel katonai szövetség előterjesztésére.

Szécsényben országgyűlés ül össze  két táblával ( két kamarás ). A Rendek Szövetséggé (konföderációvá ) alakulnak.

Herceg II. Rákóczi Ferencet a Rendi Szövetség ( mindkét tábla ) vezérlőfejedelemmé választja. A szenátus elnöke gróf Bercsényi Miklós.

A legfontosabb (sarkalatos) törvények: a  szenátus feladatai, a megyék képviselői, békekötés (csak a szövetség jóváhagyásával ) igazságtételi törvények,  az abszolutizmus  sértettjeinek  teljes kártalanítás, "türelmi rendelet „ a keresztény vallások teljes szabad gyakorlásáról. 

A szabadságharc jelentős eseményeiről kiemelkedő csatáiról  sok vers és dal született.

 A Rákóczi Induló kuruc-kori  dallamait először Bihari János jegyezte le, majd Fáy István közölte. Az induló hangszerelését Erkel Ferenc végezte el zenéjével emléket állítva a Nagyságos Fejedelemnek. Európa és a világ  Berlioz közreműködésével ismerhette meg  a csodálatos melódiát   a  Rákóczi Indulót. Több mint három  évszázada  Szent Istvánhoz, Szent Lászlóhoz és Mátyás királyhoz hasonlóan őrzi emlékét szimbólumokon és a szívükben  -remélve a Nagy Fejedelem  BOLDOGGÁ avatását-   a Kárpát -medence népei. 

A Nagyságos Fejedelem  1906 – ban   hazatért Kassára,  magyar  földbe nyugodni. 

Buda egyetlen, a Rákóczi szabadságharc emlékére 8 éve az egyesületünk által állított, felszentelt és áldott

/ http://kultura.ujbuda.hu/kultura/rakoczi-emlekhelyet-avattak /

emlékműnél minden évben a Magyar-Osztrák-Bajor Társaság tagjai ünnepi megemlékezéssel és koszorúzással emlékeznek a hősökre. 

Dr. Galla János írását átvéve

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr9216595656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása