HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A rózsafüzérrőlmájus 16. hétfő 11:20  Mária tiszteletrőlmájus 21. szombat 10:20, 18:50május 22. vasárnap 20:30  A tökéletes Mária tisztelet 1.május 28. szombat 10:20, 18:50május 29. vasárnap 20:30

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/YqtNiS0TOCI Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról A Szeretetláng jóváhagyása

Szólj hozzá!

         A Szeretetláng lelkiségét illusztrálják az Úr, Lelki Naplóban elmondott szavai: "Szeretném ha azt, amit most mondok leírnád és kezéhez juttatnád azoknak, akiknek nagy szükségük van erre, hogy eligazodjanak! Szenvedéseiket ajánlják fel engesztelésül a lelkekért. Segítsetek hordozni…

Szólj hozzá!

Tanítani szünet nélkül      A jezsuita atyáknál missziósaink hálás köszönetek közepette pakolni kezdtek. Szentünk az egyik szomorú szemű fülest saját holmijának szállítójává nevezte ki. Kellett is, mert hatalmas teológiai könyvei és egyre gyarapodó kéziratai jelentős súlyt képeztek. A másik szamár…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/fdv6cGvMxq0 Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról A Szeretetláng célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!

Szólj hozzá!

          Többen kérdezték tőlem, hogy egészen pontosan, miben is áll – mi a lényege – a Szeretetlángnak a gyakorlatban? Nos, a Szeretetláng nem egy – ma oly divatos – üzenet, mely zarándoklatra hív vagy imádkozásra, nem is a Mária-tisztelet egy újabb formája, még csak nem is egy újabb kegyelem…

Szólj hozzá!

Ez még csak a kezdet!      Már 1711. tavasza volt. A jezsuiták asztalosműhelye lehetőséget biztosított a három testvérnek, hogy nyakbavaló apró kereszteket gyártsanak, melyek két hét alatt zsáknyivá szaporodtak. A lelket próbáló események ellenére a fiúk azon vették észre magukat, hogy minden…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/IbBNnwCUpc4 Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról Rendkívüli kegyelmi adomány, melyet az Istenanya esdett ki a mennyei Atyától az emberiség megmentésére!

Szólj hozzá!

     "A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, amelyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek. Az árral szemben csak az elhivatott lelkek maradnak meg. A nagy veszély, melyet felétek indít a sátáni hatalom, az Én kezem felemelése által…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Kálvária 4      A Kálváriát bontják bár, ám Ő az igazi Golgotát járta, s ha a Fájdalmas Anya nem állt volna mellette erőt adón, össze is roppant volna a kereszt alatt. „Édes jó Anyám, Gyötrelmek Anyja! Ne szenvedésemet nézd, hanem a tengernyi lelket, kiknek ne váljék mindez botránykővé! Köszönöm,…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat! A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva ( https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV ) egy-egy…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/TaIFQetHngU Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi is a Szeretetláng? "Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus".

Szólj hozzá!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán      Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan, egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben…

Szólj hozzá!

     "Másnap reggel a templomban panaszkodni kezdett: Szívem fájdalma oly nagy a sok nekem szentelt lélek miatt. Pedig, hogy járok utánuk, lépten-nyomon követem őket kegyelmeimmel. Ők mégsem vesznek észre és mégsem kérdezik hová megyek.Látom őket, amint fásult tétlenséggel csak a maguk kényelmét…

Szólj hozzá!

A Kálvária 3      Szentünk bement a templomba és az oltár előtt zokogva térdre borult: „Igazságos Úr, megengeded, hogy minden elvesszen? Egy újabb Szodomát és Gomorrát fogunk látni? Mindörökre elhallgattál? Nemde teljesíteni kell akaratodat a földön, miképp a Mennyben is, hogy eljöjjön a Te…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat! A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva  https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV  egy-egy…

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=hBGwt_Rfo3E   Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete, az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jele!

Szólj hozzá!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán      Francesco Crucitti sebész professzor, különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára, így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: „Amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan!…

Szólj hozzá!

     Az Úr Jézus és Édesanyja a benső párbeszédek során nem csak "Kis Kármelitának", de olykor "Kis Napraforgónak" is nevezték, felszólítva, hogy "az isteni Nap sugaránál érlelje meg olajos magvait, melyeket a szenvedések préselnek ki"! Ezekből a párbeszédekből is hallunk részleteket a…

Szólj hozzá!

A Kálvária 2      A munkálatokat természetesen Grignon atya irányította a három „szárnysegéd” fiúval. Az egyik nagyobb sánckör vonalában 150 fenyőt ültettek, a Rózsafüzér 150 Üdvözlégye száma szerint és „tizedenként” pedig egy-egy ciprust, azaz 15-öt a Miatyánkok jelölésére. A Kereszthez kivágtak…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/sJSe3lwTnt4 Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról Exorcisták tanúsága szerint Mária Szíve Szeretetlángja nagyban elősegíti az ördögűzés sikerét! 

Szólj hozzá!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán      II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a…

Szólj hozzá!

     Valamennyien a kiválasztottságra születünk, melyre a keresztségben kapunk isteni pecsétet. Ám az, hogy ezt mennyiben sikerül betöltenünk, sajnos többnyire a halál után derül ki „Íme, ilyen voltál és ilyennek kívántalak téged – mondhatja nekünk szomorúan az Isten.” (Raoul Plus SJ)     A…

Szólj hozzá!

A Kálvária 1      1709. áprilisában Grignon atyáék újabb fontos megbízatást kaptak. A Nantes-től 48 km-re fekvő Pontchâteau-ba kaptak missziós megbízást. Itt a három hét alatt annyi kegyelmi megnyilvánulásban volt részük, hogy Lajos atya úgy érezte, merőben más evangelizációs módszert kell…

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=c9kIAdZ81vw Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról "Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (III/130)

Szólj hozzá!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán      1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szt. Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehemet Ali Agca három méteres távolságból háromszor…

Szólj hozzá!

     Jézus szavai a Lelki Naplóban: "Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent Keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját, s ti mégsem vigyáztok rá! Van-e…

Szólj hozzá!

A poéta      Kortársai szerint szentünk részesült a Szent Szűz látomásaiban. Gyermekek és egyszerű emberek látták, amint „egy gyönyörűséges Úrnővel” társalgott. Ő azonban sohasem beszélt erről.     Grignon atya mindig fel tudta ébreszteni a szunnyadó lelkiismeretet és mozgósítani az ellanyhult…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása