Újra Názáretben
Abba a názáreti szülői házba költöztek, mely tanúja volt az Angyali Üdvözletnek. Az épület egy barlang elé épült három falával (a 13. században ezt az épületrészt menekítették az angyalok Loretóba, a muszlim hódítók elöl!)
(Az ábrán az Angyali Üdvözlet Házának eredeti vázlata, melynek épülete ma Loretóban található!)
»Jézus József felügyelete alatt növekedett és gyarapodott „bölcsességben, korban és kegyelemben” (Lk 2,52) a Szent Család körében. József kapta azt a magasztos feladatot, hogy Jézust felnevelje, vagyis: táplálja, öltöztesse, oktassa a Törvényre és egy mesterségre, amint ez az apa saját feladata. Jézus a maga részéről „engedelmeskedett nekik” (Lk 2,51), és „szülei” figyelmes gondoskodását tisztelettel, odaadással viszonozta. Ezzel akarta megszentelni a család kötelességeit, valamint a munkát, amelyet József oldalán végzett. Ilyen szeretetkötelék tartotta össze a Szent Család életét. Kezdetben a betlehemi szegénységben, aztán az egyiptomi száműzetésben, végül názáreti létükben. Az Egyház mély tisztelettel övezi ezt a családot és példaképül állítja valamennyi család elé.« (Vö. Szent II. János Pál: Redemptoris Custos 16; 20.)
(folyt.)
(Régi kép Názáretről a kúttal, melyről még Mária is hordta a vizet!)