Mindannyiunk tapasztalhatja, hogy valami nagyon nincs rendben a világban. És kétségeinkben nem ad biztonságot a jézusi ígéret, miszerint a pokol kapui sem vesznek erőt az Egyházon (Mt 16,8), hiszen azt is Ő mondta kérdőn, hogyha újra eljön, talál-e még hitet a földön (Lk 18,8)? És lám az Egyház áll, miközben a világ, mintha következetesen a hitetlenség felé haladna.
Manapság a kereszténynek mondott világban olyan elvek, eszmék és törvények érvényesülnek, amelyek mellőzik a Tízparancsolatot, sőt tudatosan szembe mennek vele! Szodoma és Gomorra bűnei kisebbek voltak, mivel ők nem ismerték az Igaz Istent és nem részesültek a Keresztség lélekújító Szentségében. Ezért a mi üdvös felelősségünk ezerszer és ezerszer nagyobb, annál is inkább, mert a keresztséggel nem csak a küzdő Egyház tagja és új emberré lettünk, de küldetést is kaptunk az apostolkodásra, hogy az összes ember a hit, a keresztség, valamint a parancsolatok teljesítése által elnyerje az üdvösséget. (vö. LG 24.)
A keresztség előtt az ördög rabszolgái voltunk, ám Jézus Krisztus irántunk való végtelen szeretetében megváltott bennünket az örök haláltól, Szent Vére árán! Következésképp, nem a magunkéi vagyunk, hanem egészen az Övéi, sőt a keresztség által Isten gyermekei és Jézussal társörökösök lettünk!
A Szent Keresztség Szentsége által mindenki prófétai küldetésben részesül (ld. 1Pét 2,9) és meghívást kap: a világ, a test és az ördög elleni szüntelen harcra. Ennek tudatában kell tehát élnünk és meghalnunk, mentve a lelkeket, megdicsőítve Megváltónkat.
A katolikus keresztény élete tehát a szentségi élet gyakorlása, a keresztségi fogadalom állandó megújítása a Hiszekegy tudatosításával, az apostolkodás, a bensőséges Mária-tisztelet megélése és a napi rózsafüzér imádkozása. Röviden, az Isten és emberszeretet!
Ó Megváltó Urunk Istenünk!
Könyörülj rajtunk, mert könnyen elveszünk!
