A hit nem csak a felismerésből vagy a lélek készségéből ered, hanem elsősorban az Isten kegyelméből. Jóllehet a hit tanítása világos afelől, akiben hisz, a hitét gyakorló ember olykor mégis nagyon kemény próbának van kitéve kételyeivel. A világ amiben élünk úgy tűnik, igen távol van attól, ami felől a hit biztosít bennünket, hiszen a rossz, a szenvedés, az igazságtalanságok és a halál megtapasztalása ellentmondani látszanak az Örömhírnek. Márpedig ha nem az isteni parancsok szerint alakítjuk életünket, akkor könnyen, minden kísértéssé válhat az ember számára. (vö ÚK 164)
Márai Sándor szerint: az ember mérhetetlen gőgjében és hiúságában hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „én más vagyok, mint a tenger.” Holott az ember testi mivoltában pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, viszont a lelkünk mindezeknél is - és maradandóbb. Ez az erő az emberi lélek. (Vö. Füveskönyv 9.f.)
Azáltal, hogy a Második Isteni Személy emberként megtestesült, megszentelte az emberi nemet testi mivoltában is, mely a Szentlélek temploma! Ennél fogva nem csak óvni kell, de szentté kell tenni!
Az ember természete és hivatása alapján vallásos lény. Mivel pedig az ember Istentől jön és Istenhez megy, csak akkor él teljesen emberi életet, ha Istennel való kapcsolata szabadságon alapul. (ÚK 44)
Sokak számára valószerűtlennek, távolinak tűnik Isten. Úgy vélik, Isten hallgat és rejtőzik, holott ők rejtették el magukat az isteni kegyelmek elől, és találó elméleteikben nincs helye, s emiatt felebarátaik számára is elviselhetetlenné válnak.
Minden erőnkkel kerülnünk kell e bűnt, mely eltávolít Istentől, csökkenti a lelkiismeret érzékenységét, rest a jóra, gyengíti az értelmet a test vágyai felett, elhomályosítja az Isten- és felebaráti szeretetet és meghamisítja a nemzettudatot.
Urunk, Istenünk légy hozzánk irgalmas!
