Borromei Szent Károly a milánói hercegség egyik leggazdagabb családjának gyermekeként született 1538. október 2-án Aronában. Édesanyja Medici Margit volt, akinek egyik bátyja, Gian Angelo bíboros aki 1559-ben IV. Pius néven pápa lett. Egész kicsi korában elvesztette édesanyját. Mostohaanyja úgy határozott, hogy a család számára fenntartott sok egyházi javadalomra való tekintettel Károly kispap legyen. E határozat szerencsésen egybevágott Károly elgondolásaival, ezért tizenkét évesen reverendát öltött és megkapta (az Istennek elkötelezettség jelét) a tonzúrát. Ugyanekkor a római bencés kolostor apátja lett. Ez azt jelentette, hogy az apátsági jövedelem felett Károly, illetve a család rendelkezett, a tényleges apáti tisztet egy szerzetes látta el a kolostorban. Károly évi jövedelme kétezer arany volt, ám ő ahelyett, hogy a család rendelkezésére bocsátotta volna, azonnal sajátjaként kezelte és szétosztotta a szegények között.
Tizenhat éves korában a páviai egyetemre küldték, ahol 1559-ben mindkét jogból doktori fokozatot szerzett. Ekkor már néhány éve ő kormányozta az egész családi birtokot.
Néhány héttel Károly egyetemi tanulmányainak befejezése után választották meg a fentiekben említett bíboros nagybátyját pápának, mint IV. Piust, aki a huszonegy éves Károlyt azonnal Rómába hívta. 1560. január 31-én bíborossá, nyolc napra rá, február 8-án milánói érsekké nevezte ki, azzal a kikötéssel, hogy Rómában kell maradnia, a tényleges érseki teendőket pedig egy helynök lássa el. Ezen felül megkapta a szerzetesrendek felügyeletét és az Egyház politikai ügyeinek vezetését, ami azt jelentette, hogy a pápai intézkedések rajta keresztül kerültek ki a kúriából. És gondoljuk el, hogy Károly ekkor még nem is volt pappá szentelve!
Olyan következetes szigort és rendet vezetett be és követelt meg, hogy megszűntek a papok, apácák és szerzetesek körüli pletykák és botrányok. Új élet alakult körülötte, a nép is megszerette, atyjaként kezdte tisztelni. Legendák kezdtek róla terjedni: jótéteményeiről, kemény böjtjéről, erkölcsi tisztaságáról. A papképzést, sőt a hívek képzését is szívügyének tekintette. Nem csak megalapította a Borromeum egyetemet, de 'hitiskolákat' is létesített.
1576-77-ben pestisjárvány tört Milánóra, a város vezetői gyorsan menekültek a városból, ellentétben Károly érsekkel, aki Milánóban mezítláb, kötéllel a nyakában, nehéz keresztet cipelve engesztelő körmenetet vezetett. Járta a kórházakat, nem csak vigasztalta, de ápolta is a betegeket. Minden pénzét, vagyonát a járvány leküzdésére fordította. És győzött!
Példamutató életét a reformok folytatásával mindannyiunknak példának adta.
1584. november 3-án hunyt el, 1610-ben szentté avatta V. Pál pápa.
