6.3 §. Szűz Mária tisztaságáról Mária a lehetőségig kerülte az emberek tekintetét; amiért is ‒ mint láttuk ‒, Szent Lukács megjegyzi, hogy Erzsébet látogatásakor sietve haladt át a hegyeken. Meg kell azt is jegyezni, hogy nénjét Mária még annak szülése előtt elhagyta, miként az evangélium szavaiból is kiviláglik: »Mária nála maradt mintegy három hónapig, majd visszatért házába. Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön, és fiút szült«.(Lk 1,56-57) De Mária miért nem várta be Szent János születését? ‒ Azért, hogy elkerülje a látogatásokat és az óhatatlan társalgásokat, melyek Erzsébet állapotából következtek.
A tisztaságban való állhatatosság harmadik eszköze az imádság: »láttam, hogy nem juthatok másként a birtokába, csak akkor, ha Isten megadja, azért az Úrhoz járultam és könyörögtem neki«. (Bölcs 8,21)
Damaszkuszi Szent János azt mondja, hogy Mária, aki maga töké-letesen tiszta, szereti a tisztaságot és ki nem állhatja a tisztátalanokat. Aki azonban Hozzá menekül, bizto-san megszabadul e bűnétől, mégha egyebet sem tesz, mint bizodalommal ejti ki a nevét.
Páter Avila beszéli, hogy sokan, akiknek a tisztaság ellen voltak erős kísértéseik, Mária Szeplőtelen Fogan-tatása iránt viseltetett nagy áhítatuk révén győztesek maradtak a küzde-lemben.
Ó legtisztább Szűz Mária, mily sok lélek gyötrődik a pokolban e bűn miatt! Add ó Királynőm, hogy kísértéseim-ben mindenkoron hozzád mene-küljek, hozzád folyamodjam és kérjelek »Mária, Mária, segíts! Amen. (179. oldal)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.