5.2 §. Mária reményéről Éppen így megmutatta Isten szent Anyja az isteni Gondviselés iránti nagy bizodalmát akkor is, amikor Szent József közölte vele, hogy Egyiptomba kell menekülniük. Még azon az éjjelen felkészült a hosszú útra, pedig tudta, hogy élelmiszer, pénz és kísérő nélkül kell megtenniük azt, csakis az ő kisded Jézusa és szegény jegyese lesz vele. »Fölkelt s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját és elmenekült Egyiptomba« (Mt 2,14).
De még sokkal nagyobb bizodalmat tanúsított Mária, midőn Fiától bort kért a lakodalmas nép számára; mert e szavaira: »Nincs boruk«. Jézus ezt a felelte: »Mit akarsz tőlem asszony! Még nem jött el az én órám« (Jn 2,4). És e válasz ellenére is, amelyből világosan megértette, hogy kérelmét megtagadta, mégis bízott az isteni jóságban és azt mondta a háziszolgáknak, hogy csak tegyék meg azt, amit Fia mond nekik, mert biztosra vette a kegyelmet: »Tegyetek meg mindent, amit csak mond!«
És valóban, Jézus Krisztus megtöltette a vizes edényeket és borrá változtatta a vizet.
Tanuljuk meg Szűz Máriától az ő nagy bizalmát különösen abban, ami örök boldogságunkra vonatkozik. Mert habár ebben nekünk is közre kell működnünk, mégis a jó Istentől ezt a kegyelmet csak akkor remélhetjük, ha a saját erőnkben nem bízunk meg és az apostollal mi is felkiáltunk: »Mindent megtehetek azzal, aki engem megerősít«. (Fil 4,13)
Ó, Szűz Anyám! A Szentírásban téged a Reménység Anyjának neveznek. Az Anyaszentegyház is arra tanít engem, hogy te magad vagy a reménység: »Üdvözlégy reménységünk!« Hogyan kereshetnék tehát más reménységet? Hisz Jézus után te vagy az én összes reménységem; azért miként Szent Bernát, én is úgy nevezlek: Te vagy az én reménységem egész oka. És Szent Bonaventurával mindig így fohászkodom: Ó, hozzád kiáltók üdve, üdvözíts, ments meg engem! (176-177. oldal)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.