Az utazás befejezése Cipruson keresztül – Jaffa előtt hajótörést szenvedett és kis híján belefulladt a tengerbe – 1373-ban már betegen érkezett vissza Rómába. Gyóntatója és Katalin mellette voltak, amikor július 23-án meghalt.
Eredetileg a római San Lorenzo in Panisperna templomban temették el. Végül azonban holttestét olyan nagy kegyelettel szállították haza Svédországba, hogy az már a szentet megillető tisztelet jele volt. Vadstenában helyezték örök nyugalomra, ahol lánya, Katalin vezetése mellett két kolostor létesült: egy a Brigitta által alapított rend női ágának, egy pedig a paptestvéreknek. A szabályzatot az alvastrai ciszterci kolostorban dolgozták ki, melyet még V. Orbán pápa jóváhagyott. Brigittát 1391. október 7-én avatta szentté IX. Bonifác pápa. Ünnepét 1623-ban vették fel a római naptárba, október 7-ére, öt évvel később október 8-ára került át, ahol a naptár 1969-es revíziójáig maradt. 1969-ben helyezték át halála napjára, július 23-ára.
II. János Pál pápa (Sziénai Szent Katalinnal és Avilai Nagy Szent Terézzel együtt) 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította. (A másik öt Nursiai Szent Benedek, Szent Cirill és Metód, Sziénai Szent Katalin és Keresztes Szent Terézia Benedikta /Edith Stein/). Máig nagyon népszerű egész Svédországban. Számtalan kórház, otthon és menhely viseli a nevét. Svéd Szent Brigitta a 14. század egyik legmegnyerőbb, ugyanakkor egyik legbátrabb, igencsak szókimondó asszonya volt, akit a pápa éppen azért választott ki Európa társvédőszentjévé, mert egyénisége nagyon is modern, mély istenkapcsolata, jellemessége és alázata példa lehet számunkra. Szülei udvari éltre nevelték és felnőve otthonosan mozgott a világi és egyházi befolyásos személyek világában. Okos, éles eszű fiatal lány majd asszony volt, aki rögtön felismerte a bűnt a politikai és gazdasági életben is. De nem csak felismerte, hanem küzdött is ellene.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.