3.2 §. Mária felebaráti szeretetéről Naziansi Szt Gergely azt mondja, hogy Mária vonzalmát az irgalmasság és szeretet által szerezhetjük meg leginkább. Miként Isten int minket: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36); úgy Mária is így szól összes gyermekeihez: Legyetek irgalmasok, miként én is, a ti Anyátok, irgalmas vagyok.
Annyi bizonyos, hogy amiként mi gyakoroljuk a szeretetet felebarátunkkal, éppoly fokban lesz részünk Jézus és Mária irántunk való szeretetében: „Adjatok és akkor ti is kaptok… Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,38). Adj a szegénynek és vedd a mennyeket – mondja Szent Method. Azért mondja az apostol, hogy a felebaráti szeretet boldoggá tesz mind ebben, mind a másik életben. Az ájtatosság pedig mindenre hasznos, ahogy meg van ígérve a jelen és jövő életben egyaránt (1Tim 4,8). Aranyszájú Szent János pedig a Példabeszédek könyve eme mondatának: „Aki megszánja a szegényt, az Úrnak ad kölcsön” (Péld 19,17); – magyarázatául azt mondja, hogy segítsünk tehát a szegényeken és ezzel az Isten lesz adósunkká: Ha Istennek kölcsönözünk, adósunkká tesszük.
Ó, irgalmasságnak szent Anyja, te mindenki iránt szeretettel teljes vagy, ne feledkezzél tehát meg az én nyomorúságomról se.
Ajánlj engem Istennek, hisz ő semmit sem tagad meg tőled.
Nyerj kérlek, számomra kegyelmet, hogy hasonló legyek hozzád szeretetben, követhessem a te Isten és felebarát iránt tanúsított szeretetedet. Ámen. (173. oldal)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.