Nyikolaj Jemeljanov Jerej orosz ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/
Isten nélkül, istentelenség van!
Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy súlyos tévedés azt hinni, miszerint a „szabad szerelem” olyan kapcsolat, amely „senkinek nem okoz rosszat”. Ez nincs így! Először is, a bűn nem valami ártatlan dolog. Ha az ember megszokja, hogy ne bízzon meg abban, akit megpróbál szeretni, akkor ez a bizalmatlanság, ez a szeretetlenség növekedni fog benne és nem csak a szeretett személyre fog kiterjedni, de más emberekre is. A legrettenetesebb esetben kiterjed a gyermekekre is: az abortuszban. És akkor az úgynevezett „szeretet” következménye gyilkosság lesz.
Nem véletlen, hogy idézőjelbe rakom a „szabad szeretetet” szókapcsolatot. Mert szabad csak az igazi szeretet lehet, a bűn pedig mindig rendkívül agresszív /és megkötöző rabság/.
Úgy tűnik azok, akik a „szabad szerelem” mellett kardoskodnak, elvetik az igazi szeretetet, méghozzá nem csak személyesen saját maguk számára, de más emberek jogát is a normális családi életre. Minden sokgyermekes anya tudja, hogy milyen dühöt, vagyis gyűlöletet vált ki azokban az emberekben, akik a bűn „szabadsága” mellett kardoskodnak. („Mi? Te mindenkinél jobbnak tartod magad? Elítélsz azért, hogy én abortuszt végeztem, te pedig gyermekeket szülsz?”). Elég megnézni a mai filmeket, a női lapokat és bulvár újságokat és láthatjuk, hogy azok nem hagyják meg az ember választási szabadságát. Agresszív módon csak egy utat propagálnak. Lelkipásztori szolgálata során minden pap a gyakorlatban találkozik azzal, hogy az emberek a „szabad szerelmet” választják minden belső ellenállásuk és undoruk ellenére, mert másképpen úgy érzik, nem viselkednek normálisan. Minden pap tudja, hogy sok fiatal fiú és lány, kortársaik társaságában kénytelenek romlott magatartásmintákat felvenni, hogy ne tűnjenek „fehér hollóknak”. Eközben el sem gondolkodnak azon, hogy társaiknak legalább a fele szintén kényszerből veszi fel ezeket a magatartásmintákat. Az emberek félnek önmaguk lenni, elveszítik belső szabadságukat.
Ezért amikor halljuk a gőgös kijelentéseket, hogy a „szabad szerelem” normális és természetes, és a társadalom „elfogadóan” viszonyul ehhez, az ember szívét összeszorítja a gyermekek miatt érzett félelem és fájdalom. Önkéntelenül arra gondolsz, hogy milyen sors vár rájuk, az ilyen „szerelem” hirdetőitől.
/A házasság mint szentség megadja a hívőknek azt a természetfölötti erőt, amely szükséges ahhoz, hogy 'jó harcot harcoljanak' (1Tim 6,12)/
