Nyikolaj Jemeljanov Jerej ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/
Bűnbánat és jószándék, Szentségek nélkül?
Ha azt várjuk, hogy a házassággal a viszonyok egyik napról a másikra /pozitíve/ megváltoznak, természetesen kevés eséllyel valósul meg! Sokak /inkább/ kényelmetlenséget fognak érezni, ugyanis már „megszokták a bűnt”, vagyis a hamis, /laza/ viszonyulást /a házas viszony pedig őszinte odaadást igényel/.
Annak idején ezzel a kérdéssel kapcsolatban, publikáltak szociológiai vizsgálatokat. Azok a házasságok, amelyeket előbb „kipróbáltak”, majd utána kötöttek házasságot, minden jószándék ellenére is kétszer olyan gyakran esnek szét, mint amelyeket előzőleg „nem próbáltak ki”. Tehát: „kipróbálni” – valójában annyit jelent –, hogy tudatosan tesszük ki magunkat a rizikónak.
Végül a harmadik variáns: a bűnbánat. Ha a bűn az, ami akadályozza a szeretetet, akkor a bűnbánat, a legáltalánosabb értelemben a szeretet keresése, amelyhez feltétlenül szükség van a kapcsolat megváltoztatására, a különféle bélyegek és saját sztereotípiáink elhagyására.
Tehát a „próbálkozások” útja – mindig negatív irányba vezet, nem ad reménységet a sikerre. Ebben az esetben a siker, vagyis az igazi szeretet és a bizalom csak a bűnbánaton keresztül jöhet létre: elvetvén a kapcsolatok „próbálgatásának” módszerét.
A hívő ember számára nyilvánvaló egy másik mód: ismervén saját gyengeségét, Isten segítségét kéri /olvasd el Tób 8,4-8/! Ezért létezik a Házasság Szentsége, amikor a két egymást kereső ember kétségeit és félelmeit, kölcsönös törekvésüket a szép és abszolút szeretet Isten elé viszik és kérik, hogy Ő segítsen nekik mindig megtalálni az egymáshoz vezető igazi utat. /A harmonikus házasság egyszerű, de emberileg lehetetlen! Isten azért emelte a házasságot szentséggé, hogy az megélhető legyen./ A Szentség természetesen egyáltalán nem mágikus eszköze a boldog házaséletnek. Ez Egyházban nincs semmi mágikus. A mágia az rabság!
Isten és az Egyház az embert mindig meghagyja a szabadságában. A Házasság Szentsége – kegyelmi segítség a két egymást szerető ember örök és örömteli útján az Abszolút Szeretet felé. Akkor egymás megtalálása örök és abszolút perspektívát nyer.
Ha az ember elhatározza, hogy szeretete abszolút, egyedi és örök lehet, akkor nem csak a „személyi igazolványba történt bejegyzés” iránt fog áhítattal és szent félelemmel viszonyulni, de igyekezni fog, hogy elkerülje még a legkisebb bökkenőt is, ami megalázhatná viszonyulását azon személy iránt, akit szeret.
Hiszen a házasság, nagyon sokrétű és összetett fogalom. A házasság szellemi közösség, mert az – aki szeret és valóságosan szeretni akar –, az megházasodik. De a házasság nem csak a házastársak közötti viszonyt jelenti. Az igazi szeretet mindig törekszik a „túlcsordulásra”. A Házasság Szentségének szertartásában van egy gyönyörű ima arról, hogy a házasságra lépők szeretetüket „osszák meg az azt kérőkkel is”, vagyis azokkal, akiknek szükségük van rájuk: szüleikkel, rokonaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel és később: gyermekeikkel is. Ezért az, aki szeret, megosztja az esküvői örömöt is a hozzá közel állókkal. Végül a házasság jelent társadalmi és anyagi és testi kapcsolatot is, mert az, aki valóságosan akar szeretni, nem tartja semmisnek a polgári házasságot sem, vagyis a polgári törvény előtti rendezést, sem a közös családi élet elrendezését, még a menyasszony fehér ruháját és a vőlegény fekete öltönyét sem.
/A házasság szövetségének meglazulása, nem a Szentség 'hatástalanságának', hanem az életszentségre való törekvés ellanyhulásának vagy hiányának róható fel!/