A lelkinaplóban említett kármeliták szerepe 1
Marton Boldizsár Marcell atya
A lelkinaplóban 71-szer szerepel a kármelita szó, ebből az égiek 18-szor „kármelita kislányom”-nak, 8-szor pedig „kis kármelitám”-ként szólítják Erzsébetet. Az tény, hogy a Szeretetláng látnoka harmadrendi kármelita volt, melyet 1946-ban vett fel a Budapest, Huba utcai Kármelben. Rendi neve: Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Jolánta volt.Lelkinaplójában ez olvasható: „Leánykám Szeretetlángom először a kármelben fog kigyúlni. Mert van-e hely ahol jobban tisztelnek Engem mint ők, vagy legalábbis ők vannak erre legjobban hivatva...”(I/84)
A lelkinaplóból kitűnik, hogy a Szent Szűz kifejezett reménnyel van ügyének a kármeliták részéről való felkarolására, „legalábbis ők vannak (lettek volna) erre legjobban hivatva.” Feltűnő, sőt egyenesen ellentmondásosnak tűnhet, hogy az Égiek Erzsébet lelkivezetését újból és újból arra a Marcell atyára kívánták bízni, aki a saját kármelita rendtársai részéről való kirekesztettségében, a politikai üldöztetés és egyre súlyosbodó idegzsába (neuralgia) betegsége miatt, képtelen volt ezt felvállalni.
A naplóban Marcell atya neve 26-szor szerepel, ezen felül még „az én kármelita fiam”-ként is többször említve van. Válasz: A kármeliták elmaradt szerepe kérdésként merült fel Dr. Takács Nándor OCD püspökben is. (Akinél bár 3 évig volt a teljes Lelki Napló. Kérdésének indítékát egy, az ezen sorok írója által átadott kéziratra alapozta.) A püspökatya csodálkozását fejezte ki, hogy Erzsébet abban az időben miért nem fordult Marcell atyához, vagy ha megtette is, az atya vajon miért nem állt az ügy mellé!? (Nyilván, akkor Marcell atya már nagyon beteg volt.) A rövidke beszélgetésben sajnos nem került sor Marcell atya Erzsébetnek adott 'dodonai' válaszára: „Én leányom nem tehetek semmit. Ha a Szűzanya rám bízta volna az más, de így nem tehetek semmit.” (II/2) Nos, Marcell atya utolsó gondozója Cusztódia nővér (Hódosy Erzsébet) IML nővér, így próbálta megválaszolni ezt a 'talányt': „Az atya nem akarta a Szeretetláng ügyére ráhozni a hatóságokat! Őt ugyanis figyelték és napközben egyenesen bujkálnia kellett mivel a Szemináriumból pl. tévedésből vitték el az 'ávóra' Marcell Mihály teológiai tanárt, akit az adategyeztetések után szabadon engedtek.” (Hozzá tehetjük, hogy a belügyisek még egy alkalommal próbálták Marcell atyát letartóztatni, de az egyik kirendelt nyomozó a lakásából indulva, még saját ajtajában esett össze holtan.)
De gondoljuk át még egyszer, Marcell atya fogalmazását: „Én leányom nem tehetek semmit. Ha a Szűzanya rám bízta volna az más, de így...” - Hogyan is?
a). Marcell atya lényegében hitelesnek tarthatta a Szeretetláng ügyét, ha csupán annyi kifogása volt, hogy a 'Szűzanya nem őrá bízta'. Még nagyfokú elszántságot is feltételezett önmagáról, ha ő kapta volna, ám „így” – sajátos helyzetében – nem vállalhatta! Cusztódia nővér válaszpróbálkozása is ezt látszik igazolni.
b). Az atya saját tehetetlenségére való utalása, mindenképp célzás volt, gyötrelmes egészségi- és életkörülményeire! Pl. A feloszlatást követően (1950), rendfőnöke a Rózsafa utcában fennmaradó számos "templom-gondnoki" szobából nem biztosított neki helyet, sőt, havi 1100 forintos (!) albérletet ajánlott Marcell atyának (gyakorlatilag csak ágyhelyet) egy családnál, melyben nemhogy kosztot nem kapott, de még önálló szobát sem biztosítottak neki (a családfővel közös szobában aludt)! (Hogy miből fizette a rendkívül magas albérletet? A rendi felettesei által féltékenyen szemlélt hívek sokaságának adományából!)
Volt, hogy végállomástól-végállomásig utazgatott villamoson, kisétált a Margitszigetre vagy felment a Jánoshegyi csendbe imádkozni. Ritka esetben, ott (a Jánoshegyen) fogadta lelkigyermekeit. A „cella nélküli Remete” végtére is hajléktalan volt!
c). A korabeli kommunista belügy, kétszer is elindult Marcell atya letartóztatására. Az egyik alkalommal tévedésből Marcell Mihály teológia tanárt hurcolták el. Itt megjegyzésre méltó, hogy Mihály atya (aki nagyon is jól tudta, hogy kit kerestek, amint szabadon engedték) félretéve minden óvatosságot, nyomban értesítette névrokonát a reá leselkedő veszélyről! A másik esetben – mint fentebb említettük – a letartóztatására induló nyomozó, amint lakása ajtaján kilépett, holtan esett össze. Tekintve tehát, hogy mivel Marcell atya tudatában volt állandó megfigyeltségének (mely egészen 1966-ban bekövetkezett haláláig tartott) nem akarta a bontakozó Szeretetláng Mozgalomra ráterelni a belügy figyelmét. Ezért is mondhatta, hogy "mivel nem én kaptam"!
d). Az atya óvatosságából vagy elutasításából, felsejlik egy sajnálatos háttértörténet is, melyet megpróbálok röviden összefoglalni:
Marton Marcell kármelita, a XX. század egyik legnagyobb magyar gyóntatója volt, akiről gyónóinak visszaemlékezései alapján bizonyosnak látszik, hogy a betérők lelkébe látott. Megérezte, milyen gondok és kérdések terhelik a hozzá fordulót és mindig nagy megfontoltsággal adott tanácsot nekik. Sorban állóinak hossza némi féltékenységet szült rendtársai körében és néhányuknak kapóra jött az un. „látnok botrány” (Győr, 1936), mely Marcell atyát vétlensége ellenére is nagyfokú óvatosságra intette a továbbiakban. (II/89) Egy Sz. Ilonka nevű gyónó, állítólagos látomásaival um. „félrevezette”. Az kétségkívül bizonyos karizmával rendelkező nő, öntetszelgő módon terjesztette saját „égi” üzeneteit, melyek közkézen forogtak a rendházban is. A lány, több papnál is gyónt és azok örömmel hallgatták meg, mert „revelációi” lélekpendítőek voltak. Amikor azonban kiderült, hogy csupán tehetséges csaló, mindnyájan Marcell atyára mutogattak mondván, hogy csak ő vette komolyan. Az igazság az, hogy Marcell atya kezdetben megfigyelésre méltatta (ilyen dolgokban ez a minimum!) ám az átadott „üzeneteket” ő nem terjesztette. Természetesen a gyónási beszélgetések csupán a lány fecsegése és a puszta fikció folytán válhattak szóbeszéddé, így nem magyarázható mással az a rágalom sem, miszerint Marcell atya a gyónón keresztül, um. kérdéseket intézett volna a Szűzanyához. Az egyre kínosabb „látnokügyet”, végül is a negatív gyóntatói tapasztalatok, az értesülés a „látnok” korántsem makulátlan életéről, valamint a felettesi tiltás oldotta meg. Marcell atya természetesen nem fogadta többé a látnokot, akit nem lehetett egykönnyen lerázni. Mikor az atya Pécsett tartózkodott, a rámenős nő még ott is felkereste, s bár nyomban elutasítást kapott, még utánaszólt: ’Csak az üzeneteket akarom átadni!’ Az atya az egész „látnokügyről” később így nyilatkozott: „Jó lecke volt nekem ez a megaláztatás!”
e). A nyomorúságos életkötülmények következményeként felmerülő idegzsába, egyre jobban kezdte gyötörni, melyre nyugalom és meleg lett volna a terápia. Ennek ellenére minden nap 6-7 órát gyóntatott (ősztől-tavaszig) jéghideg körülmények közt. A Rend, Huba utcai temploma ellátására fennmaradt kármeliták (és családtagjaik) igen mostohán bántak Marcell atyával, és a legkevésbé sem segítették nehéz élethelyzetében, a betegségéből fakadó szenvedéseinek (az adott körülmények közt is megoldható) enyhítésében. Sőt nem kevés intrikával figyelték gyónóinak hosszú sorát, és ha netán ajándékba kapott egy-egy meleg plédet azt elvették tőle. Amikor végre biztosítottak számára egy nyirkos, dohos és kifűthetetlen udvari szerszámoskamrát (!), boldogan költözött be újra a ,,Rendbe”. (Emlékhelyként ma is megtekinthető a rendház Rózsafa utcai bejárata felől!) Erzsébet jelentkezése idején (1962-ben) már többször volt Marcell atya kórházban, műtéteken esett át és életereje is nagyban megfogyatkozott.
Begyik Tibor (Minden publikáció és hivatkozás csak a forrás megemlítésével!)
