Szentatyánk döntése kapcsán, mely szerint lemond péteri szolgálatáról és ezen túl az imával akarja szolgálni Egyházát, hadd hozzam egyik előadásom szövegét, amelyet a stuttgarti ERASMUS-KÖR tagjainak tartottam még 2011. február 24-én. Ez is fényesen tanúsítja azt a gigászi harcot, amelyet megválasztása óta a relativizmussal, a lopakodó hitvesztéssel és az egyre erősödő keresztény-gyűlölettel szemben bátran folytatott. Nagy köszönettel tartozunk neki!
Stuttgart, 2011. február 11.
Dr. Tempfli Imre
Bevezető
XVI. Benedek pápa eddigi útját majdnem egy tucatnyi emlékezetesebb „botrány” szegélyezte. A sorozat 2006-ban a regensburgi beszéddel kezdődött. Folytatódott a tridenti rítusban bemutatott szentmisét engedélyező „Summorum Pontificum” kezdetű motu proprio után kirobbant vitával. Majd ezután, 2009-ben a négy lefebvriánus püspök kiközösítésének visszavonása volt kritika tárgya. Aztán a pápa afrikai útja előtt tett AIDS elleni küzdelemmel kapcsolatos szavai. Legutóbbi epizódjának pedig – a korábbi évtizedek pedofil botrányai kapcsán – a 2010 tavaszán indított pápaellenes kampány tekinthető.
Noha a Vatikánban senki nem beszél globális összeesküvésről, ha azonban ezeket a pápaellenes támadásokat alaposabban megvizsgáljuk, bizonyos összefüggések azonnal szemet szúrnak még a dologban laikusnak is. A legelső, hogy ezeknek „a botrányoknak” van egy közös forgatókönyvük, és kialakulásukban jellemzően három tényező játszik közre. A forgatókönyv a következő: a pápa valamely intézkedését vagy szavait a nemzetközi média összefüggéseiből kiragadva hevesen bírálni kezdi. Ezután bekapcsolódnak a kritikába az ún. haladó katolikus teológusok. A Vatikán kommunikációs gépezete pedig késve és egyáltalán nem hatékonyan lép fel a pápa védelmében.
Vegyük sorra az eseményeket, hogy számunkra is világossá váljék: Valójában mi áll a pápaellenes támadások mögött?
1. XVI. Benedek pápa uralkodásának főbb vitatott eseményei
1.1. A regensburgi beszéd
Az első a sorban a pápa 2006. szeptember 12-én, a regensburgi egyetemen mondott beszéde volt, amelyet II. Mánuel Palaiologos bizánci császár (1391-1425) és egy perzsa tudós párbeszédéből vett idézettel kezdett. A vitatott szöveg így szólt: „Ő [ti. a császár] meglepően és elképesztően durva módon, felteszi vitapartnerének a vallás és az erőszak általános kapcsolatára vonatkozó központi kérdést: ’Mutasd meg, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat találsz, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni’.” Majd a pápa így folytatta: „A császár, miután ilyen keményen nyilatkozott, aprólékos gonddal elmagyarázza, miért ésszerűtlen dolog a hit erőszakos terjesztése. Az erőszak ellentétes Isten lényegével és a lélek lényegével.”
A pápának egyáltalán nem az volt a szándéka, hogy saját véleményének tekintse II. Mánuel bizánci császár szavait. Mint ahogyan az sem, hogy elmélyült tanulmányt végezzen a szent háborúról és az erre vonatkozó muzulmán felfogásról, még kevésbé az, hogy megsértse a muzulmán hívők érzékenységét.
Egyszerűen csak alkalmul használta fel az idézetet arra, hogy tudományos összefüggésben – amint az a szöveg hiánytalan és alapos olvasatából kiderül – néhány megfontolást tegyen a vallás és az erőszak kapcsolatáról általában, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy nyíltan és teljes mértékben visszautasítandó a bármely részről érkező vallásos erőszak.
Másfelől a pápa a muzulmán hívők buzgó vallásosságát látva figyelmeztette a keresztény gyökereit vesztő, elvilágiasodott nyugati kultúrát, hogy kerülje el Isten megvetését és a cinizmust, amely a szent dolgok kigúnyolását szabadság jognak tekinti. Szó szerint ezeket mondta: „A világ mélyen vallásos kultúrái legbensőbb meggyőződéseik elleni támadásnak tekintik az isteni kizárását az értelem egyetemességéből. Egy olyan ész, amely süket az istenivel szemben, és a vallást a szubkultúra területére szorítja vissza, képtelen beilleszkedni a kultúrák párbeszédébe“.
A beszéd tartalma miatt nem is vált volna szenzációvá, ha a tudósítások nagy része – talán nem értve meg, vagy nem akarva érteni annak lényegi mondanivalóját – nem ragadt volna le a bizánci császártól vett idézetnél. Ezt aztán úgy tálalta fel a világnak, hogy azt a muzulmánok vallásuk elleni sértésnek fogták fel. Akik pedig a kultúrák és vallások közötti összecsapás hívei, ezt arra használták fel, hogy mutassák: „Lám, a vallások között nem lehetséges a békés együttélés, mert azok nem egyformák.”
Hiába adott aztán sajnálkozásának hangot a pápa előbb a sajtószóvivőjén, majd bíboros államtitkárán keresztül, végül egy vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával személyesen is. A műfelháborodás olyan nagy volt, hogy a muzulmán világon futó tűzként szaladt végig egy erőszakhullám, amelynek sok helyen estek áldozatul ártatlan
keresztények. Ő pedig – különösen Nyugat-Európában – méltatlan kritika és gúny tárgya lett. (folyt)
