HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

A JÁNOS-NAPI BORSZENTELÉS

December 27., Szent János apostol és evangelista ünnepe hagyomá-nyosan a borszentelés ünnepe is. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban véghezvitt csodájára vezethető vissza: „Aristodemus, a bálványok papja azonban olyan nagy lázadást szított a nép közt, hogy az egyik párt a másik ellen fegyvert ragadott.
StJohnSnakeCup_HiRes.jpgAz apostol így szólt: Megteszem, amit csak akarsz, hogy megengesztelődj.     Az így válaszolt: Ha azt akarod, hogy higgyek a te istened-ben, mérget itatok veled és ha semmi kárt nem tesz ben-ned, kiderül, hogy a te Urad az igazi Is-ten. Mire az apostol: Tégy úgy, ahogy mondtad. Erre ő: Azt akarom, hogy előbb láss másokat meghalni, hogy jobban megrémülj!  Aristodemus pedig elment a proconsulhoz, és két halálra ítéltet kért tőle, majd mindenki szeme láttára mérget adott nekik. Rögtön ki is itták a mérget, és kilehelték lelküket. Akkor az apostol kezébe véve a méregpoharat, és a kereszt jelével magát megerősítve az összes mérget kiitta, de semmi baja nem esett, ezért valamennyien dicsérni kezdték az Istent.” (Ford. Grüll Tibor, in Jacobus de Voragine: Legenda aurea. Helikon, Budapest 1990. 32.)

pic0049nn4.jpgA Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb, két könyörgésből álló, és egy hosszabb, a 22. zsoltárból, préceszből, majd három, de a magyar hagyományban ismertektől eltérő könyörgésből álló formulát. A bort mindkét formula végén szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott. Forrás

Szólj hozzá!

Szent Család vasárnapja (karácsony utáni első vasárnap). A családi élet mintájául a Szent Családot, Józsefet, Máriát és a Gyermeket állítja. 

     A Magyar Hírlapban (2013. november 27-i számának 7. oldalán) így ír Farkas Péter:  A Szent Család ünnepét XIII. Leó pápa azért szorgalmazta, hogy a nyugati világban egyre inkább kikezdett családi eseményeknek imádságos alapot adjon. A cikkíró rámutat: míg a világban a család jelentősége csökken, az egyházban viszont nő.familiarisconsortio.jpg Farkas Péter idéz II. János Pál Familiaris Consortio kezdetű buzdításából: „A keresztény család Isten országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei, vagy annak meghatározói.” A II. Vatikáni Zsinat is azt hangsúlyozza, hogy „A házasság és a család szent.”
     A cikk szerzője kifejti:„Az ember nem csupán individuum, hanem kapcsolatból születő és kapcsolatban élő személy. Csak az önátadás és önajándékozás által tud kiteljesedni. Akkor talál önmagára, ha elajándékozza magát. (ld. megj.!) Szent Család vasárnapján az egyház a válságba került családot helyezi előtérbe. Amikor családi krízisekről, válságokról esik szó, fontos hangsúlyozni a család felbecsülhetetlen értékét és szerepét. Család nélkül nincs egészséges személyiség, de társadalom se. A család az a ’kis egyház’, ahol elsajátítjuk az élet titkait, megtanulunk szeretni és elfogadni, megbocsátani, örülni Isten ingyenes ajándékának. Meg kell találni Jézusban és szent családjában az erőforrást, amelynek segítségével hatékony és előremutató példái lehetünk az Isten akarata szerinti életnek.” Farkas Péter leszögezi: „Az egyház egyik legdrágább kincse a család, és egyben egyik legveszélyeztetettebb értéke is. A családegyháznak pedig választ kell kínálnia korunk erkölcsi és antropológiai válságára.” (A Magyar Kurir ismertetése nyomán)
(A szerk. megj.: A cölibátus /a papok, szerzetesek és apácák/ életfelajánlása Jézus megváltó munkájának széleskörű érvényesítéséért, pl. a családokért történik.)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

 

Szólj hozzá!

Szent István Első Vértanú ünnepe

ststepheniconforweb.jpg     Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, akit Krisztus-követése miatt megöltek.
István ugyanis a meggyőző csodák egész sorát művelte a nép között, és eláradva a Szentlélektől rendkívüli módon prédikált. A zsidók ezt megirigyelték és arra törekedtek, hogy fölébe kerekedjenek és legyőzzék.
     Háromféleképpen szálltak vele szembe, tudniillik vitában, tanúk elővezetésével és kínzások alkalmazásával.
I. A vitázókat Lélek sugallta érveléseivel, simán legyőzte.
II. A zsidók belátván, hogy ilyen harcmodorral nem bírnak vele, ravaszul a második módszerhez folyamodtak, ahhoz tudniillik, hogy hamis tanúkkal győzzék le. Felbéreltek két hamis tanút, hogy négyszeres káromlással vádolják meg, az Isten, Mózes, a Törvény és a Szent Sátor vagy templom elleni káromlással. Nem csak minden állításukban cáfolta meg őket, de angyali tekintetével is meghátrálásra késztette a vádlóit és a hamis tanúkat.
III. Vádlói előtt világossá vált, hogy nem tudnak fölébe kerekedni, harmadszorra kínzással és gyötrelmekkel próbálkoztak. Ám Szent István három módon is próbálta figyelmeztetni és visszatartani vádlóit ettől a nagy gonoszságtól, tudniillik megszégyenítéssel, megfélemlítéssel és szeretettel. Megszégyenítéssel kezdte, szemükre vetve szívük keménységét és a szentek megölését. „Ti kemény nyakúak – mondta – és körülmetéletlen szívűek, és fülűek! Ti mindenkor ellene álltatok a Szentléleknek, amiként atyáitok is. Hiszen megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hirdették” Ekkor a zsidók homloka olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem tudott elpirulni (Jer 3,3), így a megfogant gonoszságtól nem tágítottak, meg nem változtak, hanem még gonoszabbak lettek. Fennhangon kiáltván bedugták fülüket, egy akarattal reá rohantak, és kivetvén őt a városon kívülre, megkövezték.

 

Szólj hozzá!

Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony életrajzából

     Decemberenként a nagyobbak rorátéra jártak és izgalommal készültek a Karácsonyokra. A Szentlélek templom plébánosa Dr. Bozsik Pál prépost, már ősszel felkérte tehetségesebb híveit, hogy készítsenek egyszerű ajándékokat a kevésbé módos gyermekek részére. Ezek egy része ajándékként-, más része „karitasz vásár” keretében eladásra került. Ebből anyagi támogatás is jutott jó néhány családnak.
     Ahogy közeledett a szenteste, a polcon úgy szaporodtak a csecsebecsék, textilmaradékokból való bohócok, vadgesztenye figurák gyapjúfonal hajjal és „kötözött babák” selyempapír ingecskékben. De a saját maguk számára is serénykedtek! Papírból „szalmát” vágtak, zenélő betlehemi jászolukhoz, ám mindenki csak annyi „szalmaszálat” tehetett bele a Jézuskának, ahány jó cselekedete volt!
     A karácsonyfát mindig az édesapa díszítette. A szenteste előtti délutánon a gyerekeknek mindig aludniuk kellett volna, ám ez – az évek múltán – egyre ritkábban sikerült, mivel oly szívdobogva várták a Jézuskát. Mikor aztán este hét óra körül kinyílt a nappali kétszárnyas ajtaja, kórusban énekelték a „Menyből az angyalt”. Az ajándékbontás utáni vacsorát követően – annak ellenére, hogy Erzsébet asszony hatodik gyermekével mindenórás volt –, a nagyobbakkal elment az éjféli misére.
     Az 1942-es karácsony végül különlegesen szép ajándékot hozott a családnak december 31-én, megszületett egy gyönyörű kisfiú, aki annyira szép volt, hogy egy kis jászolfélében a karácsonyfa alá helyezték. Valójában, ezekben az ünnepi hetekben érezhette magát utoljára felhőtlenül boldognak a család. (A szerkesztő kézirata) A kép csupán illusztráció!

illusztracio.jpg

Szólj hozzá!

(Barsi Balázs atya, Jávorka Lajos atya, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség
és a zsolozsmáskönyv könyörgéseinek segítségével készült.)

Olvasd el: 2Sám 7,1-5.8b-11.16  A te házad és királyságod örökre megmarad

Imádság és elmélkedés: Mindenható és láthatatlan Istenünk, te elküldted hozzánk a világ Világosságát, hogy beragyogja a világ sötétségét. Fordítsd felénk jóságos arcodat, és add, hogy méltó tisztelettel és felszabadult lélekkel ünnepeljük egyszülött Fiad csodálatos születését! 

Készülődés:  Csak a legfontosabb el ne maradjon, az, hogy tudjunk igazán ünnepelni! Ünnepelni a most is közénk érkező Istent - és ünnepelni egymást. Ezért nem baj, ha nem minden étel és minden sarok van rendben, csak rendben legyen a szívünk, a lelkünk és rendben legyenek a kapcsolataink! Akkor megszülethet bennünk és közöttünk Õ, Akire vár a világ, és Akire várunk mi is.

szenteste.jpg

Szólj hozzá!

szallast_keresni_betlehemben_001.jpgA Szentcsalád útja Betlehembe     Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augustus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kvirínus kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába. Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. (Lk 2,1-5)

Égi s földi Király.jpgAz Üdvözítő születése     Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
Azon a vidéken pásztorok tanyáztak, és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket. Nagy félelem vett erőt rajtuk. Az
angyal ezt mondta nekik: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve". Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: "Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú emberekben!"
És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk át Betlehembe és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk". Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elhíresztelték azt, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.
A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak úgy, ahogy megmondták nekik. (Lk 2,6-20)

Szólj hozzá!

Örvendezzetek, mert megszületett a Megváltó – a Királyok Királya –, szerény kis hajlékban Kisdedként, hogy békességet és üdvösséget hozzon az emberiségnek! Boruljunk le Előtte és békével szívünkben áhítattal imádjuk!  Az isteni Kisded békéje hassa át minden Olvasómat! Boldog, meghitt Szentestét kívánok!0006_latogatok_a_szent_csaladnal_2.jpg

ZENE: Adeste fidelis Domingo, Carreras & Pavarotti 

https://www.youtube.com/watch?v=iTJueNCvkxI&feature=player_embedded#!

Szólj hozzá!

Mennyit ér az imádság?

     A háborút követő első békés karácsony előtti napokban történt.
bolta-poor-woman2.JPG     Egy megtört, igen fáradt asszony lépett be egy boltocskába és a karácsonyi vacsorához kért némi élelmiszert. A boltos nem szívlelte a kéregetőket, az asszonyhoz mégis türelmesen szólt: "és mennyit tud rá költeni?" Az asszony szégyenlős keserűséggel ezt felelte: 
– Férjem nem jött haza a háborúból, a két kisgyermekem lázas beteg, én magam pedig csupán egy kis imádságot tudok önnek felajánlani. 
– Imádságot? – képedt el a kereskedő – Aztán mennyit ér az? Hol tudok én azért bármit is beszerezni a feketézőktől? 
– Az asszony azonban nem szólt, csak könnyezve állt.
A kereskedő kissé elszégyellte magát, és hogy halogassa a dolgot így szólt a hadiözvegyhez:
– Na nem bánom! Írja le otthon azt az imát és hozza el nekem – majd megmérjük valahogy!
boltmérleg_wm_1.JPG     Legnagyobb meglepetésére azonban az asszony elővett zsebéből egy összehajtott papírost és mentegetőzve átadta: 
– Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekeim ágyánál!
     A kis üzlet, közben megtelt emberekkel. A boltos, hogy valamiképp jól fessen vevői előtt, kikapta az asszony kezéből a papírt és anélkül, hogy elolvasta volna rádobta a mérlegsúlyok helyére. Persze már bánta, hogy belement a játékba, de azért így kajánkodott: "na lássuk mennyit ér az imája"!? Ezt követően a mérlegtálcára lökött egy sodort újságpapír-staniszli lisztet, úgy 30 dekát. A mutató meg se mozdult. A kereskedő csak nézett.
     A vevők is kérdőn tekintettek a boltosra. Ez zavarában rátett egy staniszli cukrot is, meg egy fél vekni kenyeret, aztán húsz deka zsírt, de a mérleg meg se mozdult. Elképedve egyre csak pakolta, már azt se tudta, hogy zavarában, szeretetből vagy dühében, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, aztán elvörösödött arccal odaszólt az asszonynak: 
– Na pakolná már el, végre? Más vevőm is van! – miközben maga is észrevette, hogy nem is tudja miket beszél. 
     Az asszony röstellve a könnyeit, septében elpakolta az élelmet és indulni készült. A boltos azonban utána szólt, "ejnye, a tojásokat meg itt hagyja?" – és átadott még kettő, papírba göngyölt tojást is. Az asszony csak annyit mondott, hogy az "Isten megáldja mindezért!" – és távozott. 
     A kereskedő – mint aki álomból ébredt –, azonnal megvizsgálta a mérleget és csak a fejét vakarta, mert látnia kellett, hogy az eltörött. A cédulát mérgében vagy zavarában, zsebre vágta!
     A boltosnak, még Szenteste előtt hazajött két eltűntnek hitt leventekorú fia, akiket társaikkal együtt egy Ausztriából érkező vonatról szedtek le az oroszok, hogy kényszermunkára vigyék mindet. Ők ketten még Magyarországon megszöktek a transzportból. A feleségétől is üzenet jött a kórházból, hogy vinne be neki télikabátot mert meggyógyult a tífuszból.
     A kereskedő aki nem volt hívő ember érezte, hogy meg kell köszönnie Istennek a vele történteket és össze-vissza kapkodva keresni kezdte a "sokat érő papírt". Amint keze ügyébe került a viseltes cédula, elcsodálkozva olvasta a rövidke mondatot: "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." (Mt 6,11) 
     Az esetet soha nem felejtette el, sőt kifejezetten hálát érzett a különös, ismeretlen asszony iránt, akivel aztán soha többé nem találkozott. 
unicafe.hu-unnepelunk-nyakunkon-a-karacsony-002.jpg     Az évtizedek múltán már-már csak karácsonyi álomnak hitte volna a történet, de az a megsárgult "értékpapír" – bekeretezve, mint valami kiváltságlevél –, a szoba főhelyén emlékeztette. A cédula történetét a családban mindenki ismerte és azóta, ha Szentesténként összejöttek unokástól, mindannyiszor együtt imádkozták a Miatyánkot, s a "mindennapi kenyerünk"-höz érve, valamennyiük szemében megcsillantak a könnyek!

Szólj hozzá!

visitacion.jpg

Mária látogatása Erzsébetnél     Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: "Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki".
Mária erre így szólt:
"Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben {Hab 3,18},
mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát {1 Sám 1,11}.
Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem
minden nemzedék {Ter 30,13},
mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, {MTörv 10,21}
és Szent az ő Neve {Zsolt 111,9}.
Irgalma nemzedékről nemzedékre
azokra száll, akik őt félik {Zsolt 103,13.17}.
Hatalmas dolgokat művelt karja erejével,
szétszórta a gondolataikban kevélykedőket {Zsolt 89,11}.
Hatalmasokat levetett a trónról,
és kicsinyeket felemelt {Zsolt 147,6}.
Éhezőket betöltött jókkal,
és üresen bocsátott el gazdagokat {Zsolt 107,9}.
Felkarolta szolgáját, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról {Iz 41,8-9; Zsolt 98,3},
amint megmondta atyáinknak,
Ábrahámnak és utódainak mindörökre" {Ter 17,7}.
És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután visszatért házába. (Lk 1,39-56)


Keresztelő Szent János.jpgKeresztelő János születése      Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és együtt örvendeztek vele. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. De az anyja így szólt: "Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni". Erre azt mondták: "De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének". Megkérdezték tehát az apját, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért és ezeket a szavakat írta rá: "János a neve"! Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt és magasztalta Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s e dolgok híre elterjedt Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt és kérdezgették: "Mi lesz ebből a gyermekből?" Mert az Úr keze volt vele.
Apja pedig, Zakariás, betelt Szentlélekkel és így jövendölt:
"Áldott az Úr, Izrael Istene {Zsolt 41,14},
mert meglátogatta és megváltotta az ő népét {Zsolt 111,9}.
Az üdvösség jelét támasztotta nekünk,
Dávidnak, az ő szolgájának házában {Zsolt 18,3; 132,17},
amint megmondta szentjeinek ajkával,
ősidőktől fogva prófétái által.
Megmentett minket ellenségeinktől,
és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket {Zsolt 106,10};
hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal,
és megemlékezzék szent szövetségéről,
az esküről, melyet Ábrahám atyánknak esküdött,
hogy majd megadja nekünk {Zsolt 105,8; 106,45; Lev 26,42 },
hogy ellenségeink kezéből megszabadulva,
félelem nélkül szolgáljunk neki,
szentségben és igazságban színe előtt
életünknek minden napján.
Téged pedig, gyermek,
a Magasságbeli prófétájának fognak hívni:
mert az Úr színe előtt fogsz járni,
hogy előkészítsd az ő útját {Mal 3,1},
és népét az üdvösség ismeretére tanítsd,
bűneik bocsánatára,
Istenünk mélységes irgalmából,
amellyel meglátogatott minket a magasságban felkelő,
hogy fényt hozzon azoknak,
akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek {Iz 9,1; 42,7},
s hogy lépteinket a békesség útjára igazítsa" {Iz 59,8}.
A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben. (Lk 1,57-80)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

fergeteghavauj.jpg

Szólj hozzá!

+!

Tisztelt Olvasóim!

istengyermek.jpg     Az Üdvözítő Kisdedet várva imával, áldozattal és ajándékok-kal készülődünk a Szentestére!   A Betlehemi Pásztorok is tehet-ségük szerinti ajándékokkal kö-szöntötték az Istengyermeket és Boldogságos Anyját! Mi magunk is kifejezhetjük hódoló gesztu-sunkat azzal, ha őszinte szívjó-ságból megajándékozzuk a Jé-zuska Édesanyjának magyaror-szági Rádióját! 

A Mária Rádió adományokból tartja fenn magát, és sokunk számára sugározza az Örömhírt! Így van ez naponta, és így lesz ez Szentkarácsony ünnepén is, sok magányos vagy kórházi beteg csendes éjében is!                                                                       Segítsünk, hogy Jézus és Mária rádiója fenntarthassa magát!

Minden kedves Olvasómnak ezúton kívánok csendes, boldog, Karácsonyt, a Szent Család örömében!

A Mária Rádió támogatási lehetőségei:

Adományt a Mária Rádió számára, a következő bankszámlára utalhat:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
10918001-00000069-12310000

Kérjük a banki utalás közlemény rovatában adja meg adóazonosító számát és lakcímét is, mivel a bank ezeket az adatokat nem közli, így csupán név alapján az adományozó nem azonosítható és részére adóigazolást sem tudunk kiállítani.

Külföldi átutaláshoz szükséges tudnivalók, adatok:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
HU17 1091 8001 0000 0069 1231 0000
SWIFT: BACXHUHB

 

A MÁRIA RÁDIÓ HONLAPJA:  http://mariaradio.hupasztorok_hodolata_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, adj hálát Istennek az Édes Üdvözítőért és mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki nem imádkozott!barmerre_jarsz_imadkozz_0001_1.jpg

Szólj hozzá!

Mária és József 
rizidreamspanish1665indianapolisjhfortunegall.jpg

    Szűz Mária, egy bensőséges hitű igaz ember – József – eljegyzettje volt. Mielőtt a menyegzőt megülték volna, kitűnt, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig istenfélő férfi lévén (mai értelemben misztikus) semmiképp nem akarta őt hírbe hozni, és álmában meg is jelent neki az Úr angyala, aki így szólt: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől". Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: "Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni" {Iz 7,14}. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét, és amikor megszületett a Gyermek, a Jézus nevet adta neki. (Mt 1,18-25)

angyali üdvözlet 2.jpgA megváltó születésének hírüladása    Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: "üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr van teveled!" Máriát zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: "Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni {Iz 7,14}. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33 és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége" {2 Sám 7,13; Iz 9,6}. Mária erre így szólt az angyalhoz: "Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?" Az angyal ezt felelte neki: "A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje ragyog be téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennek semmi sem lehetetlen {Ter 18,14; Jób 42,2}. Mária erre így szólt: "Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint." És eltávozott tőle az angyal. (Lk 1,26-38)

Szólj hozzá!

+!

Tisztelt Olvasóim!

istengyermek.jpg     Az Üdvözítő Kisdedet várva imával, áldozattal és ajándékok-kal készülődünk a Szentestére!   A Betlehemi Pásztorok is tehet-ségük szerinti ajándékokkal kö-szöntötték az Istengyermeket és Boldogságos Anyját! Mi magunk is kifejezhetjük hódoló gesztu-sunkat azzal, ha őszinte szívjó-ságból megajándékozzuk a Jé-zuska Édesanyjának magyaror-szági Rádióját! 

A Mária Rádió adományokból tartja fenn magát, és sokunk számára sugározza az Örömhírt! Így van ez naponta, és így lesz ez Szentkarácsony ünnepén is, sok magányos vagy kórházi beteg csendes éjében is!                                                                       Segítsünk, hogy Jézus és Mária rádiója fenntarthassa magát!

Minden kedves Olvasómnak ezúton kívánok csendes, boldog, Karácsonyt, a Szent Család örömében!

A Mária Rádió támogatási lehetőségei:

Adományt a Mária Rádió számára, a következő bankszámlára utalhat:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
10918001-00000069-12310000

Kérjük a banki utalás közlemény rovatában adja meg adóazonosító számát és lakcímét is, mivel a bank ezeket az adatokat nem közli, így csupán név alapján az adományozó nem azonosítható és részére adóigazolást sem tudunk kiállítani.

Külföldi átutaláshoz szükséges tudnivalók, adatok:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
HU17 1091 8001 0000 0069 1231 0000
SWIFT: BACXHUHB

 

A MÁRIA RÁDIÓ HONLAPJA:  http://mariaradio.hupasztorok_hodolata_530.jpg

Szólj hozzá!

Jesse fája.jpgJézus Krisztus nemzetségtáblája,    aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. (Mt 1,1) Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék. (Mt 1,17)

Keresztelő János születésének hírüladása     Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából. A felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek az Úrnak minden parancsa és rendelése szerint. De nem volt gyermekük, minthogy Erzsébet magtalan volt és már mindketten előhaladott korban voltak. Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében papi szolgálatot teljesített az Isten előtt, s a papi szolgálat rendje szerint sorsvetés útján rá került a tömjénezés sora, bement az Úr templomába, miközben az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában. Zakarias2.jpgAkkor megjelent neki az Úr angyala és megállt a tömjénoltár jobb oldalán. Ennek láttára Zakariás zavarba jött és félelem szállta meg. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked és a nevét Jánosnak fogod hívni {Ter 17,19}. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik {Szám 6,3; Bír 13,4}, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa {Mal 3,23-24}, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak". Ekkor Zakariás megkérdezte: "Hogyan győződjem meg erről? Hiszen én öreg vagyok és a feleségem is előrehaladott már napjaiban." Az angyal pedig ezt felelte neki: "Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok és az a küldetésem, hogy szóljak hozzád és ezt az örömhírt meghozzam neked. De íme – mivel nem hittél szavaimnak –, megnémulsz és nem tudsz beszélni mindaddig a napig, amíg ezek meg nem történnek, míg be nem teljesednek."
Ezalatt a nép várta Zakariást és igen csodálkoztak, hogy késik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott szólni hozzájuk. Erre ők megértették, hogy látomást látott a templomban; ő pedig intett nekik és néma maradt. (Lk 1,5-22)

Szólj hozzá!

Bevezető
     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

KILENCEDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_bucsu27.jpg 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, adj hálát Istennek az Édes Üdvözítőért és mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

karacsony_89.jpg

Szólj hozzá!

+!

Tisztelt Olvasóim!

istengyermek.jpg     Az Üdvözítő Kisdedet várva imával, áldozattal és ajándékok-kal készülődünk a Szentestére!   A Betlehemi Pásztorok is tehet-ségük szerinti ajándékokkal kö-szöntötték az Istengyermeket és Boldogságos Anyját! Mi magunk is kifejezhetjük hódoló gesztu-sunkat azzal, ha őszinte szívjó-ságból megajándékozzuk a Jé-zuska Édesanyjának magyaror-szági Rádióját! 

A Mária Rádió adományokból tartja fenn magát, és sokunk számára sugározza az Örömhírt! Így van ez naponta, és így lesz ez Szentkarácsony ünnepén is, sok magányos vagy kórházi beteg csendes éjében is!                                                                       Segítsünk, hogy Jézus és Mária rádiója fenntarthassa magát!

Minden kedves Olvasómnak ezúton kívánok csendes, boldog, Karácsonyt, a Szent Család örömében!

A Mária Rádió támogatási lehetőségei:

Adományt a Mária Rádió számára, a következő bankszámlára utalhat:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
10918001-00000069-12310000

Kérjük a banki utalás közlemény rovatában adja meg adóazonosító számát és lakcímét is, mivel a bank ezeket az adatokat nem közli, így csupán név alapján az adományozó nem azonosítható és részére adóigazolást sem tudunk kiállítani.

Külföldi átutaláshoz szükséges tudnivalók, adatok:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
HU17 1091 8001 0000 0069 1231 0000
SWIFT: BACXHUHB

 

A MÁRIA RÁDIÓ HONLAPJA:  http://mariaradio.hupasztorok_hodolata_530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

NYOLCADIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_m33.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

tél chapelle.jpg

Szólj hozzá!

Advent a békés várakozás, a magunkba szállás és a bűnbánat ideje (és nem az önfeledt szórakozások és bevásárlásoké!)

adventi_koszoru4.jpgBékés és kegyelmekben gazdag karácsonyi készülődést kívánok!

Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
     Mi, akik még tehetjük, imádkoz-zunk szenvedő felebarátainkért!

Szólj hozzá!

+!

Tisztelt Olvasóim!

istengyermek.jpg     Az Üdvözítő Kisdedet várva imával, áldozattal és ajándékok-kal készülődünk a Szentestére!   A Betlehemi Pásztorok is tehet-ségük szerinti ajándékokkal kö-szöntötték az Istengyermeket és Boldogságos Anyját! Mi magunk is kifejezhetjük hódoló gesztu-sunkat azzal, ha őszinte szívjó-ságból megajándékozzuk a Jé-zuska Édesanyjának magyaror-szági Rádióját! 

A Mária Rádió adományokból tartja fenn magát, és sokunk számára sugározza az Örömhírt! Így van ez naponta, és így lesz ez Szentkarácsony ünnepén is, sok magányos vagy kórházi beteg csendes éjében is!                                                                       Segítsünk, hogy Jézus és Mária rádiója fenntarthassa magát!

Minden kedves Olvasómnak ezúton kívánok csendes, boldog, Karácsonyt, a Szent Család örömében!

A Mária Rádió támogatási lehetőségei:

Adományt a Mária Rádió számára, a következő bankszámlára utalhat:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
10918001-00000069-12310000

Kérjük a banki utalás közlemény rovatában adja meg adóazonosító számát és lakcímét is, mivel a bank ezeket az adatokat nem közli, így csupán név alapján az adományozó nem azonosítható és részére adóigazolást sem tudunk kiállítani.

Külföldi átutaláshoz szükséges tudnivalók, adatok:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
HU17 1091 8001 0000 0069 1231 0000
SWIFT: BACXHUHB

 

A MÁRIA RÁDIÓ HONLAPJA:  http://mariaradio.hupasztorok_hodolata_530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
       Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

HETEDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyarorszag_nem_pusztul_hanem_tisztul22.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

karacsony36.jpg

Szólj hozzá!

+!

Tisztelt Olvasóim!

istengyermek.jpg     Az Üdvözítő Kisdedet várva imával, áldozattal és ajándékok-kal készülődünk a Szentestére!   A Betlehemi Pásztorok is tehet-ségük szerinti ajándékokkal kö-szöntötték az Istengyermeket és Boldogságos Anyját! Mi magunk is kifejezhetjük hódoló gesztu-sunkat azzal, ha őszinte szívjó-ságból megajándékozzuk a Jé-zuska Édesanyjának magyaror-szági Rádióját! 

A Mária Rádió adományokból tartja fenn magát, és sokunk számára sugározza az Örömhírt! Így van ez naponta, és így lesz ez Szentkarácsony ünnepén is, sok magányos vagy kórházi beteg csendes éjében is!                                                                       Segítsünk, hogy Jézus és Mária rádiója fenntarthassa magát!

Minden kedves Olvasómnak ezúton kívánok csendes, boldog, Karácsonyt, a Szent Család örömében!

A Mária Rádió támogatási lehetőségei:

Adományt a Mária Rádió számára, a következő bankszámlára utalhat:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
10918001-00000069-12310000

Kérjük a banki utalás közlemény rovatában adja meg adóazonosító számát és lakcímét is, mivel a bank ezeket az adatokat nem közli, így csupán név alapján az adományozó nem azonosítható és részére adóigazolást sem tudunk kiállítani.

Külföldi átutaláshoz szükséges tudnivalók, adatok:

Mária Rádió Közhasznú Egyesület
HU17 1091 8001 0000 0069 1231 0000
SWIFT: BACXHUHB

 

A MÁRIA RÁDIÓ HONLAPJA:  http://mariaradio.hupasztorok_hodolata_530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

HATODIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyaroknagyasszonyagrafika2.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

karacsonychristmas1.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

ÖTÖDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_szuzanyamegkoronzsa2.JPG

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!snow1.jpg

 

Szólj hozzá!

Bevezető
      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

NEGYEDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_c78ba.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Bevezető
         Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

HARMADIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_szuzmariaorapronobis.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, gondolj arra, hogy azon a helyen talán még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bevezető
         Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

MÁSODIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes tabernákulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!harmas_koronas_szuzanya_3.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármerre sétálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!00003roadinwoods.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Advent a békés várakozás, a magunkba szállás és a bűnbánat ideje (és nem az önfeledt szórakozások és bevásárlásoké!)

adventi_koszoru3.jpgBékés és kegyelmekben gazdag adventi napokat kívánok!

Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
     Mi, akik még tehetjük, imádkoz-zunk szenvedő felebarátainkért!

Szólj hozzá!

 Bevezető
     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
     Az imák minden napra azonosak.
     A Kilenced befejezéseként kért Üdvözlégybe kérem mondják bele a Szeretetláng egyetemes könyörgését (az alábbi módon), mellyel az egész emberiség lelki átalakulását kérjük Isten Szent Anyjától!
     Kérem, hogy erejükhöz mérten – és az országunkban kialakult helyzetet figyelembe véve – vegyék ki részüket ezen Engesztelő Kilencedből, melyet minden hónap 13-val kezdődően megismételnénk!

     Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled!
     Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek
     gyümölcse Jézus!
     Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
     imádkozzál érettünk bűnösökért,
     áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az
     egész emberiségre, most és halálunk óráján, amen!

ELSŐ NAP

angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes tabernákulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

     orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpgÉgi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.

Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!vilag_kiralynoje0004.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Hallgassatok végre rám! Én Anyátok vagyok, tudok és akarok segíteni rajtatok! Tartsatok bűnbánatot és éljetek bensőséges lelki életet! Legyetek hűek Szent Fiamhoz, hűek az Egyházhoz és hűek a Pápához, mert csak így maradhattok meg állhatatosan mindabban, aminek történnie kell! A mélységes megtérést ne halogassátok, mert édesanyai szavaim igazságával mindenképp szembesülni fogtok, csak nem mindegy hogy mikor!


 Szívetekben, lelketekben miért riadtok meg? Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. (Szeretetláng Lelki Napló I/58)

(Jézus:) Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik. (II/93-94) És Anyám mosolya beragyogja a földet! (Szóbeli feljegyzés 1971. VII. 26) 

Szólj hozzá!

205.pngEzen a napon volt a guadalupei esemé-nyek fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló  édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád?" 

Kedves Olvasóm! 2014. november 11-től december 14-ig 34 részben foglalkoztam a mexikói aztékok és a guadalupei Mária-jelenés történetével! Az első részt itt találják meg! A mai napra, Guadalupei Szűzanyáról és a jelenéséről, válogattam néhány képet, melyek önmagukért beszélnek, a két utolsó azonban magyarázatra szorul, melyek a Guadalupei Szűzanya szemé-ben tükröződő képek kinagyított tudományos fotói. A jelenés (ill. a kelet-kezett kép) érdekessége – mely sokakban zavart kelt –, hogy a Tilma Máriája, hogyan láthatta pl. a látnokot akinek a kötényén képződött a "Csodakép"? Nos, a képek perspektívájából kiderül, hogy nem a "kegy-kép látta" önmagát, hanem az Istenanya külön személyként volt jelen, és a kép szemei a CSODA pillanatát ábrázolják perspektivikusan, melyből még az is meghatározható, hogy az adott teremben hol állt a Szűzanya személyesen. Nehézségeinkben bátran kérhetjük a Guadalupei a Szüzet, mint anyánkat, hiszen Ő maga mondta: "hát nem vagyok-e én a te Anyád? (A képek, az internetről.) Ajánlom továbbá az alábbi linket:  http://hu.gloria.tv/?media=535790

MEXICO110104050115193814.jpgGJuanDiegoylaVirgen.jpgG1stPeacefulMysteryImage1.jpg

MEXICOSzeretetlngGuadalupe54.jpg

MEXICOGuadalupeianyank.JPG

MEXICOOurLadyOfGuadalupemercy2.JPG

 



 
MEXICOvirgendeguadalupe1.jpgMEXICOimg_4512.jpg


G5ta_Aparicion_Guadalupe_1.jpgGeye01.jpgG4afe1ac3eb.jpg

Szólj hozzá!

bizzatok_irgalmamban_160.jpgJövő héten, az irgalmasság rendkívüli szentévének kezdetén a magyarországi és külhoni egyházmegyék kijelölt templomai-ban is sor kerül a szentévi kapuk ünnepé-lyes megnyitására. A Szent Kapuk megnyi-tásának időpontjait az alábbiakban közöljük.

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
     December 8-án, kedden Nyíregyházán, a nyíregyháza-örökösföldi Isteni Irgalmasság templomában a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében nyitja meg Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a szent kaput.

Egri Főegyházmegye
     December 13-án, vasárnap az egri bazilikában a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében nyitja meg a szent kaput Ternyák Csaba egri érsek. A sárospataki bazilikában is nyílik szent kapu, amelyet szintén Ternyák Csaba nyit meg december 8-án, a 17 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében.

Esztergom- Budapesti Főegyházmegye
     December 13-án, vasárnap három helyszínen kerül sor szent kapuk ünnepélyes megnyitására: a budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros a 10 órakor kezdődő szentmisében, Máriaremetén, a Kisboldogasszony-bazilikában Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök a 10.30-kor kezdődő szentmisében, valamint Esztergomban, a főszékesegyházban Snell György esztergom-budapesti segédpüspök a 10.30-kor kezdődő szentmisében megnyitja a szent kaput.

Győri Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban a 12 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Pápai Lajos győri megyéspüspök megnyitja a szentévi kaput.

     Pápai Lajos a szentévi búcsú elnyerésére a győri bazilika mellett a következő templomokat jelölte ki:
– a soproni Szent Mihály-templomot, ahol a megyéspüspök végzi a szentév és a szentkapu megnyitását december 14-én, 17 órakor
– a soproni domonkos templomot, ahol Németh László pápai prelátus, általános püspöki helynök nyitja meg a szentévet és a kaput december 13-án, 17 órakor
– a kapuvári Szent Anna-templomot, ahol december 13-án, az este 6 órakor kezdődő szentmisén nyitja meg a szentévet és a szentkaput Radó Tamás plébános
– és a csornai premontrei templomot, ahol szintén december 13-án, 11 órakor nyitja meg a szentévet és a kaput Fazakas Márton apát.

Görögkatolikus Metropólia
     December 8-án, kedden 17 órakor Máriapócson, a kegytemplomban Kocsis Fülöp metropolita és Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, valamint a december 12-én beiktatandó apostoli adminisztrátor, Szocska A. Ábel OSBM ünnepélyesen megnyitják a szentévi kaput. Ezen a napon 17 órától közös vecsernyét végeznek, a szent kapu megnyitása után virrasztást tartanak.

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
     December 8-án, kedden 10 órakor a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony-templomban, december 13-án, vasárnap délelőtt 10.30-kor pedig a kecskeméti társszékesegyházban nyitja meg Bábel Balázs érsek ünnepi szentmise keretében a szent kaput.

Kaposvári Egyházmegye
     December 8-án, kedden 15 órakor a zalakarosi Isten Irgalmasság-templomban Balás Béla kaposvári megyéspüspök megnyitja a szentévi kaput.

Pannonhalmi Főapátság
     December 8-án, kedden 18 órakor Győr-Kismegyerben az Isteni Irgalmasság templomában Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát-püspök ünnepi koncelebrált szentmise keretében nyitja meg a szent kaput.

Pécsi Egyházmegye
     December 8-án, kedden a pécsi székesegyházban a bűnbánati liturgiát, katekézist, valamint rózsafüzér imádságot követően 18 órakor ünnepi szentmise keretében nyitja meg Udvardy György megyéspüspök a szentévi kaput.

Szeged-Csanádi Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap a szegedi dómban a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Kiss-Rigó László megyéspüspök nyitja meg a szent kaput.

Székesfehérvári Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap 10.30-kor kerül sor az irgalmasság kapujának egyházmegyei megnyitására a székesfehérvári székesegyházban koncelebrált püspöki szentmisével. A szentmise után körmenetben vonulnak a Szent Imre-templom főbejáratához, majd Spányi Antal megyéspüspök ünnepélyes imádsággal megnyitja a szentév kapuját. A templomban elhelyezik az Irgalmasság keresztjét.

Szombathelyi Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap 9 órakor Veres András szombathelyi megyéspüspök a szombathelyi székesegyházban ünnepi szentmise keretében nyitja meg a szent kaput, egyben megáldja a jubileumi Szent Márton-évre készített bronzkaput.

Váci Egyházmegye
     A Váci Egyházmegyében Beer Miklós váci megyéspüspök három helyszínen nyitja meg a szentévi kaput: december 8-án, kedden 10 órakor a váci székesegyházban, december 12-én, szombaton 16.30-kor Mátraverebély-Szentkúton és december 13-án, vasárnap 9 órakor Gödöllő-Máriabesnyőn.

Veszprémi Főegyházmegye
     A Veszprémi Egyházmegyében Márfi Gyula érsek három helyszínen ünnepi szentmise keretében nyitja meg a szent kapukat: december 12-én, szombaton 18 órakor Sümegen, a ferences kegytemplomban, december 13-án, vasárnap 10.30-kor Veszprémben, a Szent Mihály-bazilikában, december 14-én, hétfőn 17 órakor Keszthelyen, a kármelita bazilikában.

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
     Az irgalmasság kapuját Jakubinyi György érsek nyitja meg december 13-án, vasárnap Csíksomlyón, a 12.30 órakor kezdődő ünnepi liturgia keretében.

Nagyváradi Egyházmegye
     A nagyváradi székesegyházban található szent kaput december 13-án nyitják meg a 16 órakor kezdődő szentmise keretében, melyet Pier Marini érsek celebrál. Előtte 15 órától ráhangolódó imádságot tartanak.

Szatmári Római Katolikus Érsekség
     A szatmári egyházmegyében a szatmárnémeti székesegyházat, a nagykárolyi Kalazanci Szent József-, a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly- és a nagybányai Szentháromság-templomokat jelölte ki Schönberger Jenő irgalmasság kapuinak helyéül. A kapuk megnyitására advent harmadik vasárnapján, december 13-án a főmiséken kerül sor. A megyéspüspök a szatmárnémeti székesegyház kapujának megnyitását végzi, a további helyeken az esperesek nyitják meg a kapukat.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, Magyar Kurírimg_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 00003Slide13.JPG

Szólj hozzá!

bizzatok_irgalmamban_160.jpgDecember 8-án a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa megnyitotta az irgalmasság szentévét. Az alábbiakban részleteket adunk a szentév megnyitása alkalmából bemutatott szentmisén mondott homíliájából.

     A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe Isten szere-tetének nagyságát fejezi ki. Ő nemcsak olyan Isten, aki megbocsátja a bűnt, hanem Máriában odáig megy, hogy mege-lőzi az eredendő bűnt, amelyet minden ember születésétől fogva magában hordoz. Isten szeretete megelőz, elővételez és megment. Az édenkertben elkezdődött bűn történelme beleolvad Isten megmentő szeretetének tervébe. Azóta mindig kísért minket az engedetlenség, ami abban fejező-dik ki, hogy életünket Isten akaratától függetlenül akarjuk megtervezni. Ugyanakkor a bűn történelme is csak a megbocsátó szeretet fényében érthető. Ha minden a bűnhöz kötve maradna, akkor mi lennénk a legkét-ségbeesettebb teremtmények, ám az az ígéret, hogy Krisztus szeretete győzni fog, mindent az Atya irgalmasságába von. Isten szava, melyet hallottunk, nem hagy kétséget efelől. A Szeplőtelen Szűz kiváltságos tanúja előttünk ennek az ígéretnek és az ígéret beteljesedésének.
     Maga ez a rendkívüli szentév is kegyelmi ajándék. Aki belép azon a kapun, felfedezi az Atya irgalmasságának mélységét, aki mindenkit elfogad és mindenki elé személyesen megy. Ő az, aki keres minket! Ő az, aki elénk jön! Ez az év arra szolgál, hogy növekedjen meggyőződésünk az ő irgalmasságában. Mennyire megsértjük Istent és az ő irgalmát, amikor elsőként azt állítjuk, hogy bűneinket megbünteti az ő ítélete, ahelyett, hogy elébe tennénk: bűneinket megbocsátja az ő irgalma (vö. Szent Ágoston: De praedestinatione sanctorum 12, 24)! Igen, így van! Az irgalmat az ítélet elé kell helyeznünk, és Isten ítéletét minden esetben irgalmassága fényében kell néznünk. A szent kapun való átlépés tehát éreztesse meg velünk, hogy részesülünk a szeretetnek, a gyengédségnek ebben a misztériumában. Hagyjunk fel minden félelemmel és szorongással, mert az nem illik ahhoz, aki szeretve van. Éljük át inkább a mindent átalakító kegyelemmel való találkozás örömét.
     Ma, amikor itt Rómában és minden egyházmegyében a világon átlépünk a szent kapun, egy másik kapuról is szeretnénk megemlékezni, arról, amelyet ötven évvel ezelőtt a II. vatikáni zsinat atyái tártak ki a világ felé. Ez annak újrakezdése volt, hogy elébe menjen minden embernek oda, ahol él: a városába, az otthonába, a munkahelyére…, ahol csak ember van, az egyháznak el kell érnie, hogy elvigye neki az evangélium örömét, Isten irgalmasságát és megbocsátását. Ezt a missziós indítást folytatjuk tehát évtizedekkel később, ugyanazzal az erővel és lelkesedéssel. A szentév erre a nyitásra indít bennünket, és arra kötelez, hogy ne hanyagoljuk el a II. vatikáni zsinat szellemét, vagyis az irgalmas szamaritánus szellemét, amire Boldog VI. Pál pápa emlékeztetett a zsinat lezárásakor. Amikor ma áthaladunk a szent kapun, vállaljuk fel, hogy magunkévá tesszük a jóságos szamaritánus irgalmasságát.

* * *
A szent kapu megnyitásának szertartása Ferenc pápa a szentmise záró könyörgése után levetette a miseruhát, és palástot öltött, majd a diakónus a következő szavakkal fordult a hívekhez:

Fivéreim és nővéreim!
Az eucharisztikus ünneplésben megújítottuk hitünket
Jézusban, a mi Üdvözítőnkben.
Ettől a hittől vezérelve,
és a Szeplőtelen Szűz Mária oltalma alatt
megkezdjük az irgalmasság rendkívüli szentévét.
Kitárul előttünk a szent kapu:
maga Krisztus az, aki az egyház szolgálata által
bevezet minket Isten szeretetének vigaszt nyújtó misztériumába,
ez a mértéket nem ismerő szeretet az egész emberiséget átöleli.
Nyissuk meg szívünket a Szentlélek működése előtt,
élesszük fel magunkban a vágyat, hogy készséges örömmel
megfeleljünk közös keresztény hivatásunknak: az életszentségnek.

Ezt követte a szent kapu megnyitásának rövid szertartása
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont, Magyar Kurírimg_2.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

origin_Ritam25.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Hogyan zajlott le, üdvtörténetünk nagy eseménye?

pius_ix.jpg     1854. december 8-án IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplő-telen Fogantatás dogmáját. Az ekkor már nagyon idős és egészsé-gileg is törékeny pápa a szentély-ben foglalt helyet és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak erősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyan-ebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogsá-gos Szűzanya tetszésnyilvánítása-ként magyarázták.
     A Szentatya így számolt be erről: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem. Míg Isten a hittitkot kihirdette Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el a lelkemet, olyan gyönyörűségek-kel, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak".
     IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa, abban a pillanatban, minden bizonnyal oly különleges kegyelem-ben részesült, hogy bele ne haljon a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztasá-gának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe".
     A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját: "Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillana-tától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kivált-ságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szeny-nyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoz-tatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek!" (IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla)

Gyakorlati magyarázat: Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe, két alapvető hitigazságra emlékeztet minket: mindenekelőtt az áteredő bűnre, és a Krisztus kegyelme által hozott győzelemre, arra a győzelemre, amely fennkölten ragyog Máriában, a Szeplőtelenben.
     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus megváltására van utalva. Mária is, mint az emberi törzshöz tartozó teremtmény, így született volna, de nem így történt! A Jézus Krisztus leendő Anyjaként, a megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként, a Legszentebb Szentháromság, fogantatásának első pillanatától – páratlan kiváltságának köszönhetően – megőrizte őt az áteredő bűntől.
     Időrendben előbb az anya van, utána a fiú. Következésképpen ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszt-halála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania Őt.
Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez!" (In Lucam, 2,17)
     A Keresztség által mindannyian megszabadulunk az áteredő bűntől, melytől Mária már fogantatása pillanatától mentes volt.
     Mária az új teremtés és új teremtmény, Szeplőtelen Fogantatása első pillanatától fogva. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés tehát csak Máriát illeti meg. A Keresztségben való újjászületéssel régi teremtmény-ből mi is új teremtménnyé lettünk, ám mégsem mondhatjuk azt, hogy olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás. (Vö. Fracesco Bamonte, Szűz Mária harca c. könyv 77-79. oldaláról szerkesztve. Kiadó: IHTYS 2014. Nagyvárad)concilevaticani_2.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

kepatmeretezes_hu_148.jpg

Szólj hozzá!

A Két Szív közös célja az irgalmasság
61m2i.jpg     Az ember teljesen szabadon dönthet az Isteni Irgalmasság üzenetének elfogadása vagy elutasítása ügyében. Ajánlatos azonban tudnia Jézus figyelmeztetéséről: „Ó, szegények, akik nem akarnak élni Isten irgalmasságának csodájával; hiába fogtok majd könyörögni, már késő lesz” (Napló 1448). „Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia” (Napló 1146).
     Fontos megjegyezni: Fausztina nővér Naplója, az Isteni Irgalmasság üzenete – jóllehet a magánkinyilatkoztatás körébe tartozik – az Egyházon belül már nem képezi vita témáját. A legmagasabb egyházi fórum – II. János Pál pápával az élen – tisztázott és lezárt minden kérdést, s ajánlja a hívek figyelmébe. Fausztina nővért a Szentatya 1993. ápr. 18-án a boldogok, és 2000. április 30-án szentek sorába emelte.
     Végtelenül aktuális és üdvös, hogy 2015. december 8-án meghirdeti Egyházunk az Irgalmasság Szent Évét! Reményteljes és bizonyára nem véletlen, hogy az Isteni Irgalmasság évét épp a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kezdhetjük el, mely mintegy a Két Szív egységes célját is szimbolizálja, amiként a Csodásérmen ábrázolva van! A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jelei. Az irgalmasság, a szeretet legmagasabb fokú megnyilvánulása, mintegy „új fény lesz az Egyház számára” (Fausztina N 378)
     Mondjuk tehát e Szent Év minden napján: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Köszönjük Szentatyánk!kerjetek_fiam_irgalmat_530.jpg

Szólj hozzá!

salgótarján-02g.JPG     A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

     A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".

salgotarjan_sortuz_0_0.jpgA legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 

ravasz .jpg     Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetetve az életének. 19 éves sem volt.

A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetúnióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban, több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8á-n!

Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százrara tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot és akik ma magas nyugdíjjal élik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"! Isten irgalmazzon nekik!

A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar hazánkat!

Szólj hozzá!

A Szeplőtelen Fogantatás dogmáját IX. Piusz pápa hirdette ki 1854-ben.
       A  Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, a keleti egyházban: Anna foganása. (A Jakab-féle protoevangélium szerint angyal adta hírül a szülőknek a rendkívüli, csodálatos fogantatást.) Első írásos emléke szerint keleten a 8. században december 9-én ülték, a 9. századtól minden liturgikus könyvben szerepelt. A Nyugati Egyházban, lényegében a 9. században tűnt fel.
212-SixtusIV 12--.jpgbela--III.jpg

Papa_Ioannes_Vicesimus_Secundus --.jpg

     Magyarországon III. Béla király (uralk.: 1172-1196) honosította meg. A 13-14. században főleg ferences hatásra egész Európa átvette az ünnepet. A pápai udvarban XXII. János (u.: 1316-1334) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus pápa 1476-ban fölvette a Római Kalendáriumba és az Úrnapja búcsúit, valamint officiumot csatolta hozzá. XII. Ince pápa 1693-ban oktávát adott az ünnepnek, mely XI. Kelemen pápa (u.: 1700-1721) rendelete szerint 1708-tól parancsolt ünnep.

Innocent_XII (1691-1700) --.jpgIX. PIUS --.jpg

     Üdvtörténeti jelentősége miatt a szent hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854. decem-ber 8-án az Ineffa-bilis Deus bullá-ban, ex cathedra döntéssel dogma-ként hirdette ki, hogy "A Boldog-ságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt."  – Vagyis, Mária különleges módon részesült a krisztusi megváltásban, s számára Isten elővételezte a kegyelmi állapotot, hogy mentes legyen az áteredő bűntől. A  szeplőtelen fogantatás kifejezés hallatára még katolikus hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó.

     Magyarországon 1947. november 8-án a bontakozó 'népidemokrácia' nevében törölték a munkaszüneti napok közül! A Római Katolikus Egyházban főünnep, de nem parancsolt ünnep!

immaculata conception.jpg

Szólj hozzá!

A Két Szív közös célja a lélekmentés
     Nagyon fájdalmas tapasztalni – a történelmi események egyre kemé-nyebben tanúskodnak erről –, hogy az Egyház Anyjának szavai a sok aka-dékoskodás miatt nem járhatták át kellő időben és kellő mélységben terjetek_meg.jpgaz evangelizációs tevékenységet. Így a Mária-üzenetek meg-maradtak a népi vallásosság szintjén és még nem érték el a teljes célt: Szeplőtelen Szíve végső győzelmét! Sőt, azt kell látni, hogy az evangelizáció álcázott akadályai, a tetszetős eszmék (mint pl. a racionaliz-mus, a felvilágosodás, a mo-dernizmus, az ateizmus, a liberalizmus) egyre nagyobb mértékben fordítják el és tartják távol az Istentől a tö-megeket (Corrado Balducci), s ebből fakadóan mind az öt kontinensen súlyos mérete-ket kezd ölteni a hitetlenség. „Kétségtelen, hogy a keresz-ténytelenedés olyan méretű-vé vált, amely még rémál-mainkban is elképzelhetetlen volt a II. Vatikáni zsinat le-zárása idején” (J. Ratzinger). Ez a folyamatos leépülés pe-dig elindítja és mind teljeseb-bé teszi a bűnnek és követ-kezményeinek elhatalmasodását, esetenként az iszlamizációt.
     A tisztánlátást tovább akadályozzák az egyre nagyobb számban megje-lenő, álmisztikus meséket tartalmazó írások és hamis üzenetek. Az így keltett zavar nagyon legyengíti a természetfeletti jelek hatékonyságát, a bűn szerzője pedig „tévútra vezeti az egész világot” (Jel 12,9b), melynek nyomán a bűn egyre inkább megszerveződik és elhatalmasodik következ-ményével együtt.
     Az Egyház Anyjának Fatimában megígért végső diadalához nem fér kétség, de az üzenetek szerint a sorozatos kérések és figyelmeztetések ellenére is sokan esnek áldozatául a szerveződő bűnnek. A jelenséggel szemben felettébb vigasztaló a Szentírás második kijelentése az elhatal-masodott bűnnel kapcsolatban: „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20b). Úgy véljük, az utolsó százhetven év, az utolsó idők szembetűnő jellemzői között említhetjük a bűn térhódítása mellett a nyomában járó pusztítást, és a túláradó kegyelmet. Megítélésünk szerint a Mária-üzenetek éppen úgy, mint az Isteni Irgal-masság megnyilatkozásai az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jelei. Míg a Mária-jelené-sek a bűn elhatalmasodásától és annak következményeitől kívánnak meg-óvni bennünket, addig az Isteni Irgalmasság a bűn áldozatait szólítja meg, és akarja visszavezetni az Evangéliumhoz. Isten a bűneink révén felhal-mozódott tartozás teljes elengedését kínálja, s egyben segítségét ajánlja az élet teljes rendezéséhez. A mi feladatunk csupán a készséges együttműkö-dés Isten akaratával. (folyt.) (Alsó kép, a III. Fatimai Titok illusztrációja)3_titok_gran_530.jpg

Szólj hozzá!

KILENCEDIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     1854. december 8-án IX.Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Az ekkor már nagyon idős és egészségileg is törékeny pápa a szentélyben foglalt helyet és rekedten beszélt. Akkoriban még nem találták fel a mikrofonokat. erősítőket és hangszórókat; amikor azonban a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkőn átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika egyik üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. Ezeket a mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták, A Szentatya így számolt be róla: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem, Míg Isten kihirdette a hittitkot Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el lelkemet a Legszentebb Szűz páratlan tisztaságát illetően, hogy ennek az ismeretnek a mélységeibe merülve, elmondhatatlan gyönyörűség töltötte be a lelkemet, olyan gyönyörűségek, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak".  IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa abban a pillanatban, minden bizonnyal különleges kegyelemben részesült, hogy ne haljon bele a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztaságának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe". A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját, amihez az említett mély misztikus tapasztalat is társult:
     "Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek"
(IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla), Magyarul: Fila Béla ‒ Jug László: Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai. Budapest, 1997,499-500, VÖ, Heinrich Denzinger ‒ Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Bátonyterenye ‒ Budapest, 2004, 554-555,

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._1966_0031_1.jpg

Szólj hozzá!

Advent a békés várakozás, a magunkba szállás és a bűnbánat ideje (és nem az önfeledt szórakozások és bevásárlásoké!)

adventi_koszoru2.jpgBékés és kegyelmekben gazdag adventi napokat kívánok!

Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
     Mi, akik még tehetjük, imádkoz-zunk szenvedő felebarátainkért!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

qRed_autumn_leaves.jpg

Szólj hozzá!

A Két Szív közös célja az oltalom
     A Mária-jelenések alapvető mondanivalója a bűnében megmaradó ember örök sorsáért való aggódás. Az elhatalmasodó bűn következtében az emberek ugyanis tömegesen veszélyeztetik örök boldogságukat, magyarán tömegesen kerülhetnek az elkárhozás veszélyébe. Az Isten találékony szeretetében ezért szólít meg bennünket újra és újra.
     A „tömeges elkárhozás veszélye” kifejezés szokatlan, és néha ellenérzést vált ki. A rendkívüli események logikája, a vonatkozó üzenetek konkrét fogalmazása és a látnokoknak a pokollal kapcsolatos víziója azonban a tömeges elkárhozás veszélyére utal. Fatimában a Szent Szűz 1917. július 13-án a kárhozat helyét mutatta meg a gyermekeknek, egy hónappal később, aug. 17-én pedig így szólt a látnokokhoz: „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!” Hasonló értelemben tanít Jézus 1936. márciusában az Isteni Irgalmasság művéről: „sok lélek fog általa visszafordulni a pokol kapujától” (Napló 639). A Napló egyik másik helyén Jézus így utal a felvetett kérdésre: „Ó, ha a bűnösök ismernék irgalmamat, nem vesznének el oly nagy számban” (Napló 1396).
     Figyelemreméltó, hogy a 20. század nagy hatású jelenéseiben drámai jelentőséget kap a pokol víziója. A fatimai gyermekek 1917. július 13-i látomása a kárhozatról az első fatimai üzenet tartalmát képezi. (A Szent Szűz a megrázó eseményt követően azt kérte, hogy az emberek az egyes rózsafüzér tizedek után a következő fohászt imádkozzák: „Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, s vidd mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.”) Fausztina nővér ugyanilyen élményeket élt át. Naplójában nyomatékosan és ismételten hangsúlyozza: Isten parancsára járt a „pokol szakadékaiban”, és Isten parancsára ír ott szerzett élményeiről, „hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, és nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott” (Vö. Napló 741). gondolkozz_amig_nem_keso_1.JPGFel kell figyelnünk a Szeretetláng üzenetére, melyben a Szent Szűz határozottan kijelenti: „akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a fénycsóvát, mely Szívem Szere-tetlángja!” (III/144) „Szeretetlángom kegyelmi kiáradását indítsátok már el. Az összefogáshoz csodálatos erővel és kegyelmekkel árasztalak el benneteket tömegesen és külön-külön, egyénenként is. A felelősség nagy, de munkátok eredménye nem lesz meddő. Az összefogó munkából egyet-len lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (III/130) Az Istenanya ígérete: „Szívem Szeretetlángja megvakítja a sátánt!” Ezért kéri, hogy minden Hozzá intézett imához, fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! (folyt.)a_szeretetlang_bevilagitja_a_vilagot2_2.jpg

Szólj hozzá!

NYOLCADIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     Az üdvtörténetnek tehát három nagy főszereplője van: a Megváltó Krisztus, Szeplőtelenül Fogantatott Édesanyja és a Sátán, aki a kárhozatra gyűjti a lelkeket és békétlenséget szít a világban.
Monforti Grignion Szent Lajos így ír: "Isten arra választotta Máriát, hogy minden kegyelem kincstárnoka, gondozója és szétosztója legyen. Ezért Isten minden kegyelme és minden adománya a kezein megy át".
     A Fiú üdvözítői művének társaként, Mária teljes mértékben részese lett a gonoszság szelleme elleni harcnak. Így az Egyház hite által Máriának tulajdonított »Szeplőtelen Fogantatás« és »Társmegváltó« címek, melyek lelki szépségét és a Megváltás csodálatos művében való mélységes részvételét hirdetik, nyilvánvalóvá teszik a kígyó és az új Éva közti kibékíthetetlen ellenállást." 14 14. II. János Pál, Ált. kihallgatás, 1996. Január 25.
A közelebbi időkre térve, Lúcia nővér írja Visszaemlékezéseiben, hogy a Fatima-i Szűzanya, második megjelenésekor, többek között, ezt mondta: "Szeplőtelen Szívem menedéked lesz és elvezet téged Istenhez". Ezekben a szavakban felismerhetjük az anyai közbenjárására történő utalást, mintegy párhuzamot vonva Jézus kifejezésével: "Én vagyok az Út ... " (Jn 14,6). A Fiával való egyesülése okán ő út az Atyához és a kegyelemek közvetítője.
     A Fatima-i Szűz más alkalmakkor is kifejezésre juttatta közbenjárását-közvetítését. 1917. július 13-án, a harmadik jelenéskor, ezt mondta: "Továbbra is minden nap imádkozzátok a Rózsafüzért a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére, hogy a világ számára a békét és a háború befejezését kieszközöljétek. Mert egyedül csak Ő tudja ezt elérni".
     Boldog Jácinta kórházba menetele előtt így búcsúzott Lúciától: „Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniük ezeket. Jézus és Mária Szíve azt akarja, hogy Vele együtt Égi Anyánk Szívét is tiszteljük. A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, mely a szívemben ég, mellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér - Fatima, 1997, 108.o.)

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűséges, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._juan_antonio_de_frias_y_escalante_inmaculada_concepcion.jpg

Szólj hozzá!

Ha zimankósabb is az idő, a szívemben lehet még nyár. Jöjj el édes Üdvözítő, kit a lelkem vágyva vár!

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes. Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a Te méhednek gyümölcs Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál értettünk bűnösökért és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.

Szólj hozzá!

karacsonyi-ms.jpgDecember 5.

(Szent Szabbas)
        Iz 26,1-6; Zs 117; Mt 7,21.24-27

Bízzatok az Úrban, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre
 
Próbáljunk elmenni Szentségimádásra! 

„Egy keresztény szíve olyan, mint az utolsó vacsora asztala. Meg kell terítenie az Oltáriszentség számára!”xmas_wreath_pine.jpg

Szólj hozzá!

A Két Szív közös célja a figyelmeztetés
     Jellemző, hogy a Mária-jelenések üzeneteiben az Egyház Anyja minden alkalommal az örök boldogságunkat veszélyeztető bűnre és a nyomában járó pusztításra hívja fel figyelmünket. Már a Csodás Érem felirata, a híressé vált imádság -- „Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk!” -- is erre utal. Nem sokkal később, 1846-ban a La Salette-i jelenés prófétai kitekintést nyújt az elhatalmasodó bűn szerveződésére, pusztítására, és annak végkimenetelére. Az Egyház Anyja sírva figyelmeztetett a megszokottá vált káromkodás, és a vasárnapi szentmise-mulasztás lélekromboló hatására. 1858-ban, Lourdes-ban bűnbánatra és a bűnben élőkért hozott áldozatra szólított fel. Ez történik az 1917-es fatimai jelenések alkalmával is, amikor Jézus Anyja drámai módon újra felhív a bűnben élőkért vállalt áldozatra és az értük végzett imára. Erről beszélnek az 1953-ban, Siracusában hullott néma anyai könnyek. Nemkülönben az újabb, kivizsgálásra váró jelenések és a világ különböző pontjain vért könnyező Mária-szobrok.
     Korunk az elhatalmasodó bűn korszaka. A Szentírás nagyon sok tanítást ad a bűnről és következményeinek elhatalmasodásáról. Még a „termékeny föld is szikes mezővé” válik „lakóinak gonoszsága miatt” (Zsolt 106,34). Az ember számára a legnagyobb rossz a bűn, mert minden fájdalomnak, pusztításnak s végül az örök boldogság elveszítésének ez az oka. Szűkebb környezetünkben éppen úgy, mint a világ és az Egyház életében fájdalmasan tapasztaljuk a teret hódító bűn, a sátán rombolását, akinek sajnos vannak az elkötelezett munkatársai. Szent Pál apostol ezért figyelmeztet bennünket: „Ne adjatok teret a sátánnak” (Ef 4,27). A bűn végkifejletét Jakab apostol röviden így összegzi: „A bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után” (Jak 1,15). (folyt.)fondosalette2_1025.jpg

Szólj hozzá!

HETEDIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     A II. Vatikáni Zsinat ezt mondja: "A Boldogságos Szűz[-et] ... az isteni Gondviselés terve, az Ige megtestesülésével kapcsolatban, eleve Isten anyjának rendelt[ -e]." ( Lumen gentium 61. )
Krisztus és Mária emberi természete a teremtés művének csúcsa. Habár Krisztus és Mária sok évszázaddal minden dolog megteremtése után jelent meg a világban, mégis, a Legszentebb Szentháromság előtt öröktől fogva ott lebegett ez a felülmúlhatatlan mestermű, amely Isten egyetlen más teremtett művéhez sem hasonlítható: "egy Szeplőtelen Asszony, aki a Fiú Anyja lesz és akinek méhében a Fiú emberi testet ölt a Szentlélek közreműködésével".
     Az is megfigyelhető, hogy a Teremtés könyvében meghirdetett ellenségeskedés, amit Isten kelt a sátán és az asszony között, Máriában kétféleképpen is megvalósul. Isten tökéletes szövetségeseként és az ördög ellenségeként, szeplőtelen fogantatása következtében, amikor is a Szentlélek kegyelme megalkotta és megőrizte őt a bűn minden szennyétől, teljesen kikerült a sátán hatalma alól.
     XII. Piusz pápa, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának centenáriumára, 1953-ban közzétett Fulgens corona kezdetű ünnepi enciklikájában így érvel: "Ha egy adott pillanatban a Legboldogságosabb Szűz nem birtokolta volna az isteni kegyelmet, mert fogantatásában az eredeti bűn esetlegesen foltot ejtett volna rajta, akkor inkább alárendeltség ‒ legalábbis arra a kis időre, bármennyire is rövid szakaszról lett volna szó ‒, és nem az az örök ellenségeskedés állt volna fenn Mária és a kígyó között, amelyről az ősi hagyomány beszél ‒ egészen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepélyes kihirdetéséig (AAS 45 [1953] 579). Az asszony és az ördög közötti, Isten által elrendelt kibékíthetetlen ellenségeskedésnek szükségszerű feltétele Mária Szeplőtelen Fogantatása, vagyis a bűntől való teljes mentessége, léte első pillanatától. Mária Fia végső győzelmet aratott a sátán fölött és ennek gyümölcseiből Anyját előre részesítette, megőrizve őt a bűntől. Következésképpen, a Fiú hatalmat adott neki, hogy ellenállhasson az ördögnek, s így, a Szeplőtelen Fogantatás misztériumában, megváltói művének legjelentősebb hatását valósította meg." ( II. János Pál. Ált. kihallgatás, 1996. május 30.)

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._francisco_bayeu_y_subias_1765.jpg

Szólj hozzá!

A Két Szív közös célja egy

Az elkövetkező öt poszt anyagához több helyütt felhasználtam
Antalóczi Lajos: Irgalmad többet ér, mint az élet c. füzetét
Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000.

     Történelmünk utolsó századaiban a hit és a lelkiség alakulását merőben új tényezők befolyásolták. Sok esetben igen hátrányosan. Elég utalnunk a felvilágosodás utáni korszak társadalmi, politikai, ideológiai, gazdasági, demográfiai és kommunikációs folyamataira, melynek fő szócsöve a liberalizmus. Ha az Egyház által pozitívan megítélt magán-kinyilatkoztatásaira tekintünk, akkor a nagy Mária-jelenések és az Isteni Irgalmasság üzenetire kell felfigyelnünk, melyek megvilágítják a bűn elhatalmasodásának végzetessé váló folyamatát, okait, állomásait és következményeit.
     Úgy véljük, 1830-ban a Csodás Érem átadása alkalmával új korszak kezdődött történelmünkben. Az elhangzott üzenet, az átadott érem története, s két oldalának rajzolata jelzi az új korszak nagy nyitányát. Az érem rajzolata valóságos mariológiai tanítást hordoz. A Érem első oldalán a Szent Szüzet látjuk, akinek kitárt kezeiből a kegyelem fénye sugárzik, a medaglia_1.jpgmásik oldalon pedig először jelenik meg Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szívének együttes ábrázolása, s ezzel egyértelmű égi utalást kapunk a Két Szív közös lélekmentőmunkájára. A Szent Szűz Jézus akaratából erőteljes és hatékony mozgósítást kezdeményez a dinamikusan fejlődő emberiség hitének, keresztényi életének megőrzéséért és kiteljesedéséért.
     Az 1830-as és az azt követő Mária-jelenések üzenetei nem csupán egy régióhoz, hanem az egész világhoz szólnak. Az üzenetek egyrészt profetikusan jelzik az egyre jobban elhatalmasodó bűnt és következményeit, másrészt mindenkit meghívnak a bűn szerzőjével szembeni harcra. Az Egyház Anyja újra és újra megismétli a kánai menyegzőn elhangzott felszólítást. Krisztusra mutat és beszédes jelek kíséretében arra kér bennünket: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5). A végkimenetelében győzedelmes küzdelem („végül azonban Szeplőtelen szívem diadalmaskodik” -- Fatima, 1919. július 13.) vezére az Egyház Anyja. II. János Pál pápa így összegzi Mária szerepét az Egyház életében: „Mária, Sion fölséges leánya, segít gyermekeinek, bárhol és bármikor élnek, hogy megtalálják Krisztusban az Atyához vezető utat” (Redemptoris Mater 47). A Szent Szűz tehát evangelizál, amikor sajátos eszközeivel és a hívek közreműködésével gátat akar vetni a bűn térhódításának. (folyt.)our-lady-of-the-miraculous-medal.jpeg

Szólj hozzá!

HATODIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     A Szeplőtelen Fogantatással a sátán veresége megpecsételődött. Leromboltatott hatalma, s a többi lázadó angyalé is, akiknek ő a vezére, s akikkel közösen egy birodalmat alkotnak (Mt 12,26). Hiszen, bár továbbra is tevékenyen működik a világban ‒ bizonyos történelmi korszakokban nagyon is hevesen és látványosan ‒ mégsem legyőzhetetlen, a Megváltás kegyelme ugyanis, amely Mária és Jézus Krisztus Kálvária-hegyi legfőbb áldozatából fakad, képessé tesz minket ‒ befogadásának mértékében ‒ az ördög műveinek lerombolására.
     E kegyelmet különösképpen megerősíti bennünk a Szűzanya sajátos közbenjárásához való bizalomteljes folyamodás. Ő ugyanis Szeplőtelen Fogantatásának erejében, létével és cselekedeteivel, egyértelműen és teljes mértékben szemben áll a sátánnal, a lázadó angyalok létével és cselekedeteivel, s egyetlen emberi vagy angyali lényhez sem fogható módon, ellentmondást nem tűrve, ellenáll az ördögi támadásoknak, semlegesíti azokat és Fia országát terjeszti, mely igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.* Mária "anyai lelkülettel vesz részt a sötétség hatalma elleni kemény harcban, amely végigkíséri az ember egész történetét" **, "középpontjában áll ennek az ellenségeskedésnek", ‒ a sátánt és a gonoszság szellemét megtestesítő "kígyóval", a gonoszság fejedelmével szemben ‒, akit Jézus Krisztus pontosan Mária sajátos közreműködésének köszönhetően győz le.
* "Mária, az Egyház tökéletes ikonja, mentesült és megkiméltetett a bűntől, telve van kegyelemmel. tehát minden megváltott embernél jobban képes hozzájárulni a megváltás művének kibontakozásához". S. M. Parrella. La verita dell'Immacolata Concezione di Maria e il «depositum fidei». Dalla «Inefabilis Deus» alla catechesezi mariane di Giovanni Paolo II. in Aa.vv., Signum magnutn apparuit in coelo, L'Immacolata, segno della bellezza e dell'amore di Dio, PAMI, Cittá del Vaticano 2005. 204-205. o.
** II. János Pál. Redemptoris Mater enciklika, 47.

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűséges, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._murillo-bartolome-esteban-the-immaculate-conception-of-the-virgin.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre utazol bármerre jársz, ne csak csodálkozz a természet szépségén, hanem adj hálát érte Istennek és bátran mondj el egy Üdvözlégyet ott ahol vagy, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Elmélkedj azon, hogy mennyire szüksége lenne a világnak, hogy áthassa az isteni Irgalmasság!  Hogy mindenki találkozhasson embertársaiban Isten jóságával, mert ha az nem fog érvényesülni, megromlik az élet, és veszendőbe megy a természet! gondolkozz_530.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Ki van a mi segítségünkre?

     ,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed 9b73a6a3.jpgcélba'' (Ter 3,15). Ezek az ószövetségi szavak (protoevangélium) szünet nélküli, történelemre szóló harcot hirdetnek az ember és a sátán között. Az Isten kifejezett szándéka: az ember mindig tekintse ellenségének a kísértőt és harcoljon ellene. Aki ezt nem teszi, az elpusztul, mert a sátán áldozata lesz. 
     Az előbb idézett ószövetségi szakasz megjövendöli a sátán végső bukását. A Szentírásból világosan megtudjuk, hogy az élethalálharc végső győztese: Jézus Krisztus. Ő az, aki kereszthalála által, az önfeláldozó szeretet révén a sátán hatalmát és erejét véglegesen megtörte. Bár Jézus megdicsőülése a sátán bukását okozta, a sátán még a világban maradt, s amíg be nem következik a gonoszság uralmának végső megsemmisítése, amíg Jézus végleg el nem söpri ,,szája leheletével'', és meg nem semmisíti ,,jövetelének tündöklésével'' (2Tessz 2,8), ez az Istennel szemben álló hatalom minden erejével Isten egyetemes üdvözítő terve ellen dolgozik. Vádolja az embereket az Atyánál (vö. Jel 12,10) és igen találékony módon a lelkek vesztére tör.        A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. A keresztényember számára világos: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
    A Boldogasszony evilági életét a Szentírásból ismerjük. Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát, hogy legyen valamennyiünk édesanyja. Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében. (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék.
    Történelmi méretű küzdelem külön-külön folyik valamennyi lélekért, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Az ember rövid életének tétje: kimondhatatlan bizalommal megvívni a ,,jó harcot'' (1 Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldog-ságát. Az ember ugyanis kezében hordozza örök sorsát, és tetteivel befo-lyásolhatja az üdvözültek és az elkárhozottak számát. Felelősek vagyunk egymásért! Mária azért jön, hogy Isten akaratából és erejéből leleplezze a bűn szerzőjét és segítségünkre legyen örök életünkért vívott küzdel-münkben. (Antalóczi L.: Jelenések üzenetek és a jövő, EGER 2000. 21-22 p.)kegyelem_kozvetito_a_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     A Szűzanya nagyságának és az ördög elleni erejének elsődleges oka nem Istenanyaságában, hanem abban a hitében rejlik, amellyel Isten tervére válaszolt, aki meghívta őt, hogy legyen anyja és működjön közre vele az emberiség üdvözítésére irányuló tervének megvalósításában és az ördög művének lerombolásában. Mária soha nem ingott meg Istenbe vetett hitében, egyetlen pillanatra sem: soha semmilyen kétely még csak meg sem érintette. Mindig rendíthetetlenül, feltétlen hittel, vonakodás nélkül – Istenre hagyatkozott. Gábriel angyal szavára, aki hírül adta neki Isten tervét és emberileg lehetetlen kérését, ti., hogy szűz anya legyen, Mária hitt és beleegyezését adta. Ráhagyatkozott arra, amit Isten kért tőle és feltételek nélkül rendelkezésére bocsátotta magát ezekkel a szavakkal: "Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint " (Lk 1,38). Néhány nappal később Mária elment rokonához, Erzsébethez, hogy segítségére legyen és támogassa. Abban a pillanatban ahogy házába lépett, János köszöntette őt anyja méhében, s felujjongott örömében. Ujjongását, anyja, Erzsébet is megérezte és a Szentlélektől eltelve és megvilágosítva, felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek" (Lk 1 ,42-44). S hite miatt azonnal boldognak mondja Máriát: "Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!" (Lk 1 ,45). Erzsébetet a Szentlélek és Mária hite töltötte el ujjongással és vezette Isten Anyjának dicsőítésre, ami nemzedékeken keresztül folytatódik.
     Az Evangélium első boldogsága tehát Máriának szólt, mert hitt Isten szavának. Mária boldog, mert hitte, hogy a Szentlélek erejének köszönhetően Isten Fiának Anyja lesz, az angyal szavai szerint: "Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni" (Lk 1,35). "Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!" (Lk 11,28)


MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._n_-sr_-da-concei_o-2.jpg

Szólj hozzá!

flammesitecrop3_1.jpgKözel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyú-lni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sá-tán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizal-matokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott ország-ban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni és az egész világon el fog terjedni, még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a sátán előtt sincs megközelíthetetlenség. Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog ter-jedni Szent Fiam engesztelésére. (I/85) a sok figyelmeztetés is hiábava-ló? Vegyétek észre, hogy a sok zűrzavaros dolog a sátántól való, az ő műve a sok rossz. (I/90) A tétlenség a sátán melegágya!" (I/93)
    "Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok. Ilyen még nem volt, mely a sátánt így megvakítsa. És rajtatok múlik, hogy vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után.” (I/84) (Jézus:) A sátán olyan harcot indít az emberek felé, amilyen még nem volt soha. (I/95) A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, amelyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek. Mert most készül a nagy vihar, melynek sodra elviszi a tétlenségben elmerülő közömbösöket. Árral szemben csak az igazán elhivatott lelkek maradnak meg. A nagy veszély, melyet felétek indít a sátáni hatalom, az Én kezem felemelése által indul el. (III/159-160) Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá (Anyámhoz) az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Ő határtalan anyai szeretetéért.” (II/109) „És Anyám mosolya beragyogja a földet!” (magánfeljegyzés 1971. VII. 26) A masodik punkosd.JPG  

Szólj hozzá!

A szeretet útja

     Két testvér a rizsföldjén dolgozgatott. Földjeik egy domb közepén, másokénál feljebb terültek el. Nyáron, a nagy forróság idején a két testvér egész nap mást sem tett, csak vizet hordott a földjére, míg este pihenni nem tértek.
     Egyik éjszaka, valaki lyukat fúrt a testvérek földjét körülvevő öntözőcsatornába és lefolyatta a vizet a saját rizsföldjére.
     Másnap a két testvér észrevette ugyan, hogy mi történt, de nem szóltak egy szót sem.
Újra megtöltötték az árkokat, de a rákövetkező este valaki megint leengedte belőlük a vizet. A testvérek ismét csak hallgattak.
     Mivel keresztények voltak, úgy érezték, hogy csendben tűrniük kell. Ez hét egymást követő napon megismétlődött. Némelyek már azt javasolták, hogy őrködjenek éjszakánként, hogy elkaphassák és megverhessék a kártevőt. De ők erre semmit sem válaszoltak: Keresztények voltak, hogyan tehetnének ilyesmit?
     Azt gondolhatnánk, hogy az a keresztény, aki hagyja, hogy nap mint nap így bánjanak vele és sohasem emel szót magáért, biztosan tele van örömmel. De ők furcsa módon egyáltalán nem voltak boldogok. A boldogtalanság annyira úrrá lett rajtuk, hogy feltárták helyzetüket egy tapasztaltabb testvér előtt.
     Elmesélve az esetet, megkérdezték tőle: „Hogy lehet az, hogy egy teljes héten át elszenvedjük ezt a rosszat türelemmel, és még mindig boldogtalanok vagyunk?”
     A tapasztaltabb testvér így válaszolt: „Azért vagytok boldogtalanok, mert nem vittétek végig a dolgot. Először az ő földjét kellene megöntöznötök és csak azután a tiéteket. Menjetek vissza, próbáljátok ki és figyeljétek meg, vajon nyugalmat talál-e a szívetek.”
     A két testvér beleegyezett, hogy kipróbálják a jó tanácsot és másnap reggel már a szokásosnál korábban talpon voltak. Első dolguk az volt, hogy megöntözték annak a gazdának a földjét, aki oly buzgalommal lopta tőlük a vizet. És különös dolog történt – minél többet dolgoztak rosszakarójuk földjén, annál boldogabbnak érezték magukat. Mire befejezték az öntözést saját földjeiken is, szívük teljes nyugalomra talált. Amikor ezt kétszer-háromszor megismételték, odament hozzájuk az az ember aki előzőleg lecsapolta a vizüket, bocsánatot kért és ezt mondta: „Ha ez a kereszténység, akkor többet is szeretnék hallani róla.”
     Ez a történet azt bizonyítja, hogy a helyes-helytelen mérlegelése esetében, a tűrés helyes megoldás. A két testvér tanulatlan, egyszerű földművesek voltak és helyesen cselekedtek. Mi mást lehetett volna még elvárni tőlük? Végül azonban nem csak a türelem, hanem a szeretet útját választották. Mindig ezt az utat kell választanunk. A ”helyes vagy helytelen” mérlegelése az emberek szerint elegendő. Isten azonban nem éri be a szeretet tetteinél kevesebbel. Mindent úgy kell végeznünk, hogy a szívünk megteljen békességgel és örömmel. Ez a különbség a két út között. Isten tehát nem elégszik meg a helyes cselekedetekkel Ő azt kívánja, hogy a szeretet követelményei szerint is cselekedjünk. (Watchman Nee írása nyomán)

1311681415-ZPd_ot.jpg

Szólj hozzá!

NEGYEDIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     Bár Mária megváltott teremtmény (az első a megváltottak közül és ráadásul páratlan módon), közreműködése Krisztussal mégis egyedülálló és megismételhetetlen. Máriának a megváltásban való közreműködése azonban a Megváltás eseményének bekövetkezésekor ment végbe, vagyis az ő szabad beleegyezésére volt szükség, hogy ez megvalósulhasson.
     Ha Mária nem adta volna szabad beleegyezését a Fiú Megtestesülésébe, akkor Jézus Krisztus nem ölthetett volna testet, amit a kereszten felajánlhasson áldozatul. Mária szabad akarati belegyezése nélkül Krisztus a Kálváriára sem mehetett  volna fel, ahol értünk feláldozták. Mária ugyanis hozzájárulását adta Fia Szenvedéséhez, s bár nem tagadhatta meg beleegyezését, hiszen ezt bennfoglaltan már az Angyali Üdvözletkor megadta, a Kereszt lábainál mégis újra megerősítette azt. Jézus feláldozásához adott beleegyezése "nem passzív elfogadás, hanem hiteles szeretetaktus, amellyel Fiát engesztelő áldozatul ajánlotta fel, az egész emberiség bűneiért" (Vö. II. János Pál, Általános kihallgatás, 1997. április 1), hogy így kiragadja az embereket a sátán hatalmából. A Kereszt lábainál Mária "mélységesen együtt szenvedett Egyszülőttjével és lelkében anyai szeretettel társult az Ő áldozatához. szeretetteljes beleegyezését adva az általa világra hozott isteni áldozat felajánlásához"
     Rodriguez Szent Alfonz, laikus jezsuita testvér "a Boldogságos Szűz iránti szeretettől lángolva, egyik napon egy Mária-kép előtt térdelt, és e szavakban tört ki:
»Óh szeretetre legméltóbb Anyám, tudom, hogy szeretsz engem, de úgy nem szerethetsz te engem, mint én téged« Ekkor úgy látszott, mintha Mária e szavakon megsértődött volna, mert így felelt neki a képből: »Mit beszélsz te itt, Alfonz? Ó mennyivel jobban szeretlek én téged, mint te engem; tudd meg, hogy az ég és föld közötti távolság nem oly nagy, mint amekkora a különbség az én szeretetem és a tied között.« Az anya szeretetét a gyermeknek is hasonló szeretettel kell viszonoznia; Canterbury-i Szent Anzelm így imádkozik: "Jézus, Isten Fia, esedezve kérlek: anyád iránti határtalan szeretetedért add, hogy én is úgy szerethessem őt, ahogyan Te szereted s ahogyan elvárod, hogy szeressék". Szent Maximilián Kolbe pedig így ír: "Ne tartsatok attól, hogy túlzottan szeretitek a Szeplőtelen Szüzet, mert bármilyen nagy is lesz az iránta való szeretetetek, soha nem fog felérni az ő Jézus iránti szeretetével, akinek követésében áll életszentségünk. "

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._pavia_spagna3.jpg

Szólj hozzá!

 Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

en_a_hajnal_szep_sugara_megvakitom_a_satant_002_k_1.jpg

     A Szűzanya biztató szavai a Szere-tetláng Lelki Naplóban:  „Kedves gyermekeim! Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a re-mény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísér-tenie. A reményét vesztett em-ber szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó érté-két veszti (számára). Ó, gyerme-keim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben. (IV/ 30)  A Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhá-nyó, amely ha kirobban, pokoli füst-jével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. És Én, a Hajnal Szép Sugara meg-vakítom a sátánt, (megszabadítom e) gyűlölettől elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot, mely által a lelkek éltető levegője fojtó és halált okozó. (...) a választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sö-tétség fejedelmével. Borzalmas zivatar ez! Nem, inkább orkán, és pusztít, még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni  fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét, melyet a lelkek sötét éjébe Szeretetlángom kegyelmi hatása kiáradása által nyújtok. (II/100)        Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjáráso-mat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíte-ni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas  elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több ered-ménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem! (I/71-72) Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Ma-gyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le orszá-gomra. (I/37) A kegyelemmel teljes lángot, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek.” (I/39) Tüzet tűz-zel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. (...) A sátán gyűlö-letének tüze (is) már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme sikerrel jár. (De) az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! (III/203) Óhajtsd szíved egész erejével Szeretetlángom mielőbbi kigyúlását, mely a sátán megvakítására és félelmére indul. (I/59) A sátán munkája szédítő iram-ban söpri a lelkeket. (...) Szükségem van a ti erőtökre. (I/64) Veletek összefogva akarom a világot megmenteni. (III/140) A sátán feldü-hödött erővel dúlja fel a családokat. (II/4) Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. (I/84) Vegyétek fel a har-cot, a győztesek mi leszünk! Szeretetlángom a sátánt oly mértékben teszi vakká, amilyen mértékben elterjesztitek Szeretetlángom fényét szerte e világon. Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (II/ 18) A sátán megvakítására törekedjetek, törekednetek kell, melyet az egész világ összefogó erejével fogunk megvalósítani. Ne hátráltassátok, mert egyszer felelni kell a reátok bízott munkáért, a tengernyi lélekért. (III/130) (Folyt.)==És eljöve 510_1.JPG

 

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig, mindig a megváltó Fiúhoz kötődik ‒ a Mennyei Atya terve szerint ‒ és elválaszthatatlan egységben, együtt munkálkodik vele az emberek kimentésén a sátán hatalmából: "Az ősbűn elkövetése után, Isten a sátánt jelképező kígyóhoz fordul, megátkozza és egy ígéretet fogalmaz meg: »Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba« (Ter 3,15). Az elégtételvétel meghirdetéséről van itt szó: a teremtés kezdetén, úgy tűnik, a sátán kerekedett felül, de jön majd egy ember, aki asszonytól születik és széttiporja a fejét. Így, az asszony nemzetsége révén, maga Isten fog diadalt aratni. Ez az asszony Mária, akitől Jézus Krisztus született, és aki áldozatával egyszer s mindenkorra legyőzte az ősi kisértőt. Ezért ábrázolják a Szeplőtelen Szüzet ‒ számtalan festményen és szobron ‒, mint aki lábával egy kígyó fejére tapos." 7
     A Szentírás feltárja előttünk, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Megváltó, az egyetlen Közvetítő az Atya felé, egyedül ő képes az emberiséget a sátán hatalmából kimenteni és megszabadítani. A sátán elleni harcát azonban nem egyedül, hanem Máriával, a jó angyalokkal és a szentekkel együtt vívja.
Bár léte első pillanatától kezdve Szeplőtelen és kegyelemmel teljes, Mária nem mentesült a harc és a szenvedés alól, épp ellenkezőleg, egyetlen emberi teremtménynek sem kellett olyan rettenetes próbatételeket kiállnia, mint neki.
     Mindazonáltal, Anyjának sajátos és különleges szerepe van, mert éppen anyaságából kifolyólag, egyetlen más teremtményhez sem fogható módon működik együtt megváltó Fiával az emberiség megváltásának művében.

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._ribera_inmaculada_1.jpg

Szólj hozzá!

 
pokol 0666.JPG     Az Istenre figyelő ember számá-ra nem lehet kétséges, hogy korunk – emberiség nagyságrendű tétje –, az üdvösség vagy a tömeges kárho-zat lehetősége! Népek és egyének vannak kitéve a veszélynek, ennek ellenére sokak észre sem veszik, hogy az anyagi és lelki szorongat-tatások vagy akár a csillogó szóra-koztatások célja nem más mint a figyelem elterelése a "végső dol-gokról"! Pedig mindenkinek látva-látnia és hallva kéne hallania az ádáz csörtetést, melynek csapásiránya, az egyes lélekért folytatott irgalmatlan harc.
Apostasia-240211.jpg     Jézus Krisztus legyőzte a világot, vagyis a végső diadal az övé, ám a számunkra korántsem mindegy, hogy a győzelmi harsonát mikor fújják meg az angyalok! Mert megfújhatnák holnap is, de meglehet, hogy száz évek múlva, miközben a sátán és csatlósai fára-datlan aratóként gyűjtik a népet maguk köré az örök kárhozatba.
     Az értetlenkedő, amúgy sem figyelmes lélek rákérdezhet "ugyan mit tehetnék én a világ sorsáért?" Nagyon sokat! Talán épp te vagy testvér az a "kicsiny lélek" aki szabad akaratának kinyilvánításával, kiesdheti az Isteni Irgalmat! Amiként Ábrahám alkuja is mutatja, nem sok kellett volna, hogy Isten megkegyelmezzen Szodomának és Gomorának! (Lásd: Ter 18,23-32)
     Az egyházilag jóváhagyott Szeretetláng Lelki Naplóban olvashatjuk Jézus egyértelmű kérését: "Vegyetek részt mindannyian megváltó munkámban!" (vö III/164) "Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközö-tök. A cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. Bárcsak felérnétek óhajtásaitokkal az Örök Atya mennyei trónjához! Akkor az eredmény is bőséges lenne.” (II/106)
     Mert bizony a "jelek", mint keselyűk gyűlhetnek a fejünk felett, s a reklámfények közt észre sem vesszük, hogy besötétül az ég! Hányan, de hányan önfeledten keressük "jogos" kibúvóinkat, az "egyszer élünk" élve-teg szórakozásait! Mert egyszer élünk valóban, de egyszeri az életünk tétje is, miszerint Jézus jobbjára vagy baljára leszünk besorolhatók, ott ugyanis már nem lesz döntésünk efelől! Az Úr előtt nem szabadkozha-tunk, hogy "azt hittem Uram, nem tudtam Uram, a kor adott lehetősé-geivel éltem Uram!" És akkor az Úr rámutathat, hogy a számtalan "lehe-tőség" közt ott volt, Isten Országának építése is, ott volt a számtalan sze-retet-nyilvánítás apró lehetősége is, és mi mégis a sokszor bűnös vagy érdemtelen szórakozást választottuk! Isten mellett vagy ellene dönteni, ez a földi élet nagy és egyedülálló lehetősége, mely csak itt és most (a földi életben) lehetséges! Tét, az örök élet boldogsága, és ezt fel kellene ismernie mindenkinek, hiszen aligha erre a szerencsétlenkedő, boldog-ságkereső, gyarló életfunkciókkal és mulandóságokkal teli röpke életre teremtettünk, de valami jóval magasabb életszintre, mert ennek így ön-magában, szinte semmi értelme! "Élünk és meghalunk", zengi a hajdani sláger, és felmerül a csakugyan "minek is"??? Van-e segítségünk, utat mutat-e valaki a számunkra? Bizony-bizony az Evangélium a mi Útmuta-tónk! Jézus mondja: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önma-gát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja men-teni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az örök élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei szerint". (Mt 16,24-27) Az igazi emberi élet – az örök boldogság – ott van, ahol az Üdvözítő Istenember van! Ne csüggedjünk tehát, advent van. Várjuk az Urat! (Folyt.) sacre-coeu r.jpg
 

Szólj hozzá!

Ha Adventben bármerre jársz, bárhol is állsz, ne csak csodálkozz a természet szépségén, hanem ott helyben mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!legy_te_az_elso_c3479.jpg

 

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
     Minden ember az áteredő bűnnel jön evilágra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus Megváltására van utalva. Máriának is, minden más emberhez hasonlóan, hiszen ő is az emberi törzsből származik, az áteredő bűnnel, ill. Isten természetfőlőtti adományai és kegyelme nélkül kellett volna világra jönnie. De nem így történt. Jézus leendő Anyjaként, a megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként, a Legszentebb Szentháromság, fogantatásának első pillanatától ‒ a neki megadatott páratlan kiváltságnak köszönhetően ‒ megőrizte őt az áteredő bűntől. Nem megszabadult az áteredő bűntől, hanem Fia érdemeinek köszönhetően, eleve mentesült alóla.
     A megváltó Krisztus kiválasztott Anyjaként ugyanis, szükségszerűen meg kellett előznie őt. Időrendben előbb az anya van és utána a fiú. Következésképpen, ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszthalála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania őt.
Ezért, Mária esetében, a Megváltás "megelőző jelleggel" érvényesült, vagyis, mielőtt még Krisztus kieszközölte volna. Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez" (In Lucam, 2,17).
     Mária fogantatása első pillanatától Szeplőtelen, ő maga is tisztában van ezzel, és velünk együtt folyton hálát ad az Úrnak Megváltásáért! Ez az értelme dicsőítő és hálaadó éneke szavainak: "Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben" (Lk 1 ,46-47).
Mi nem szeplőtelenül fogantattunk, mint Mária, hanem, a kegyelemnek köszönhetően, a Keresztségben, bűnből kigyógyult és szeplőtelenségben újjászületett személyek vagyunk. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés tehát csak Máriát illeti meg.
     A Keresztségben való újjászületésseI régi teremtményekből új teremtménnyé lettünk, tehát nem lehet azt mondani, hogy a keresztség által olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás. A mi esetükben ugyanis ezt az állapotot megelőzte az áteredő bűnben történt fogantatás. Mária számára azonban nem volt olyan fogantatás, ami ne lett volna szeplőtelen.

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA (Záróima)
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._szeplotelenfogantatas.jpg

Szólj hozzá!

IMAÓRA, SZENTMISE ÉS FELAJÁNLÁS
EURÓPA ÉS HAZÁNK VESZÉLYHELYZETÉBEN

stmichael_guad_1802.jpgMinden hónap első keddjén imaórát szervez
az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia.
Címe: 1131. Bp., Babér u. 17.

(Tehát december 1-én)

M3 metróval a Gyöngyösi útig,
vagy a 105-ös busz végállomása.
A templom előtt nagy fizetős parkoló van!

 

  

Program:
   Oltáriszentség előtt: 12 órakor Úrangyala imádság;
   Isteni Irgalmasság rózsafüzére;

   Litánia Szent Mihály főangyal tiszteletére.
   A szentségi áldás után a Szent Mihály himnusz éneklése,
   majd utána Szentmise –
   (amikor a liturgia engedi ‒ könyörgés Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért a Gonosz elleni küzdelmeinkhez.)
   Mise után a lourdesi kápolnába vonulunk, ahol
   Szent II. János Pál pápa szavaival megújítjuk felajánlásunkat
a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.baber_utca.JPGbudapest_baber_u_templom_530.jpg

Szólj hozzá!

advent2.jpgKözeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, Betlehemek – már ahol...
     Mert minden csak álca: továbbra is háború folyik, a világ fiai öldökölnek és rombolnak.
„Átkozottak, akik a háborún dolgoznak, miközben a békéért cselekvők életüket veszítik!” – fogalmazott Ferenc pápa a november 19-én bemutatott vatikáni szentmisén.
A Szentatya már többször felemelte szavát a fegyverkereskedelem ellen, de most fogalmazott a legélesebben, ez pedig (az Úr színe előtt) súlyos teher lehet az érintettek lelkén!
     Az egyházfő hangsúlyozta, hogy az első világháború és az összes többi konfliktus „felesleges öldöklés” volt. Ferenc pápa megismételte gyakran hangoztatott véleményét, miszerint ma is „világháborúban” élünk, olyan háborúban, amely a világ különböző részein egyszerre zajlik, milliók áldozatával!
„Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, Betlehemek... Minden álca: a világ továbbra is háborúzik” – mondta Ferenc pápa.

adventi_koszoru1.jpg
Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!

     Mi, akik még tehetjük, imádkoz-zunk szenvedő felebarátainkért!
(http://mno.hu/lelkivilag – cikkének felhasználásával)karacsony16_1.jpghaboru_es_keresztenyuldozes.jpg

Szólj hozzá!

Bármilyen viharos időben is jársz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

222.png

 

Szólj hozzá!

ELSŐ NAP

immacolata002.jpgHáromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

ELMÉLKEDÉS
A Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget. a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul vonatkoztatja a liturgia a Boldogságos Szűz Máriára, aki a megváltó Krisztus kegyelméből minden ember anyja" (VI. Pál, Signum magnum, 1967. május 13). »Az égen nagy jel tűnt fel« ‒ olvassuk a Jelenések könyvében, melyet az Egyház mai elmélkedésünk tárgyául kínál- »egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona« (12,1). Ebben a fénytől ragyogó asszonyban az Egyházatyák Máriát vélték felismerni. A történelem viszontagságai közepette zarándokló keresztény nép pedig várakozása beteljesülését és reménye biztos jelének látta az ő győzelmét." (XVI. Benedek szavai az Úrangyala előtt 2006. augusztus 15-én. Nagyboldogasszony ünnepén.)
A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. A keresztény ember számára világos: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
Az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő (Szent Iréneusz). Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik. (Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő. o.)
Az asszony, aki bár előbb engedett a kígyó kísértésének, mint a férfi, később ‒ az isteni tervnek köszönhetően ‒ mégis Isten első szövetségese lett. Az Újszövetség és az Egyház hagyományának fényében tudjuk, hogy a Protoevangelium * által előre meghirdetett új asszony Mária, és nemzetségében (Ter 3,15) ráismerünk a Fiúra, Jézusra, aki a Húsvét titka által diadalmaskodik a sátán hatalma fölött.
* Protoevangéliumon az első (ószövetségi) örömhír értendő és a Szentírás azon bejelentésére vonatkozik. amely meghirdeti a Messiás és az Asszony (Mária) végső győzelmét a sátán és a gonoszság erői fölött. Ez a hír képes felébreszteni az üdvösség reményét az emberiségben, mely a bűn következtében a sátán hatalmába került.

MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG

NAPI IMA (Záróima)
     Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen._the_immaculate_conception.JPG

Szólj hozzá!

abranyi_emil_1.JPGÁbrányi Emil: ÉL A MAGYAR

Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszú gyászról,
Mély süllyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentül hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető a múlt!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irtották szörnyen... ámde a levágott
Törzsek helyén még szebb erdő virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát -
Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szívedtől
Új lángra gyullad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!
Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket ül!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenül:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!

Szólj hozzá!

 advent.jpg

     Az Advent latin eredetű szó – adventus – megérkezést, eljövetelt jelent, a reménykedés időszaka. A Megváltó eljövetelét várjuk.
Annak ellenére, hogy karácsony üzenete sajnos nem egyértelműen világos mindenki számára, mégis a manapság oly szükséges családiasság, a nyugodtság, a boldogság és leginkább a szeretet árad belőle. Éppen ezért hála Istennek, mindenki várja: a gyerekek a csodát, sok ajándékot, a felnőttek pihenést, nyugalmat remélnek és a családok igazi meghitt együttlétet.
     A felkészülés időszaka négy vasárnapot foglal magába, melyek közül, az András napjához, november 30-hoz legközelebb eső vasárnap – advent első vasárnapja – az egyházi év kezdetét jelenti. December 25-ig a négy hetes „szent idő”, a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. A csend, az elmélkedés, az imádság, a bűnbánat, és a hajnali roráté misék ideje. A keresztények számára a Mária-kultusz kiemelkedő időszaka.
     A hozzá kapcsolódó számos népszokás egyik legszebbike az „adventi koszorú” készítése. Először 1860 karácsonyán vált a koszorú az áhítatos várakozás részévé, amikor egy berlini árvaházban Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkipásztor az ünnep előtt gyertyákkal díszített kör alakú, abroncsos csilláron jelezte a karácsonyig még hátra lévő időt, jóllehet a magyar népszokásokban sokkal ősibb időket idéz!
     Az adventi koszorú nem véletlenül éppen az örökzöld fenyőből készült és négy gyertyát helyeznek el a koszorún. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével is díszíthetik. Az egymást követő vasárnapokon mindig eggyel több gyertyát gyújtanak meg: ahogy közeledik a karácsony, úgy lesz mindig világosabb. (Józsa Judit internetes írása nyomán)viewer.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott nagyböjti bűnbánati szer-tartás során mondott homíliájában az irgalmasság rendkívüli szent évét hirdette meg, mely ez év december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén veszi kezdetét a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitá-sával, és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul. "Az isteni irgalmasság Anyja nyissa meg szemünket, hogy felismerjük, mire hív min-ket Isten, és nyerje el számunkra a kegyelmet, hogy ezt az irgalmasságnak szentelt jubileumi évet hűséges és termékeny tanúságtétellel tudjuk meg-élni". (Ferenc pápa 2015. április 11)

 December 8-át megelőzően, készüljünk egy kilenceddel,
tiszteletünket téve drága Szűzanyánk iránt – 
kérve Őt –, hogy esdje ki Szent Fiánál irgalmasságának kiáradását a végveszélybe sodródott emberiségre!

A kilenced imádkozásának menete:  ( HOLNAPTÓL! )

immacolata002.jpg1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a fohászt:
"Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen."
2) Napi elmélkedés olvasása.
3) A elmélkedés végén: egy Miatyánk, egy Üdvözlégy és Dicsőség
4) A naponként ismétlődő Záróima elmondása.

      Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.

Az elmélkedések forrása:
1) F. BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS 2014.
2) L. ANTALÓCZI: Jelenések, üzentek és a jövő, Kisboldogasszony Plébánia EGER 2000.
3) Fatimáról beszél Lúcia nővér - Secretaradio Dos Pastorinhos, Fatima, 1997._nossa-senhora-da-assuno.jpg

Szólj hozzá!

A Humanae vitae miatt az egész világ szembefordult VI. Pállal, ugyanakkor kivívta többek közt Szent Pio atya és az életvédő mozgalmak elismerését. Steve Mosher nemzetközileg elismert életvédőnek, a Population Research Institute elnökének gondolatait ismertetjük.

VI. Pal papa 8.jpg

     Nem sokan emlegették, hogy július 25-én volt a Humanae vitae enciklika megjelenésének 47. évfordulója. Ugyan ki emlegette volna? A világi média bizonyosan nem; hiszen még a gondolatot is nevetségesnek tartja, hogy az ember önfegyelmet gyakorolhat a szexualitás terén. Szót nem ejtenének VI. Pál bátor kiállásáról, amellyel elutasította a sterilizációt és a fogamzásgátlást, mint amelyek ellentétesek a természeti törvénnyel és Istennek a házasságra vonatkozó, szerető elgondolásával. De még a katolikusok között is sok a bizonytalanság afelől, hogy miért is tiltja az Egyház a fogamzásgátlást. 

     Pedig VI. Pál gyönyörű, prófétikus és a világ kultúrájával olyannyira ellentétes enciklikája nem hagy kétséget afelől, hogy a mesterséges fogamzásgátlás és az általa kirobbantott szexuális forradalom szét fogja választani a házastársakat, mert meggyengíti a házasság egyesítő hatását és termékenységét. A Humanae vitae miatt az egész világ – és sajnos sok katolikus is – szembefordult VI. Pállal, aki ugyanakkor kivívta a szentek és a szentéletű hívők elismerését. Szent Pio atya utolsó levelét, amelyet röviddel halála előtt írt, VI. Pálnak címezte:

padre_pio_21_2.jpg1968. szeptember 12.

   ...Tudom, hogy szíve sokat szenved ezekben a napokban … amiért sokan, még a katolikusok közül is, nem engedelmeskednek a magasztos tanításnak, amelyet Ön a Szentlélektől ihletve, Isten nevében ad számunkra. Imáimat és mindennapi szenvedéseimet ajánlom fel Önnek mint legkisebb fia apró, de szívből jövő hozzájárulását, hogy Isten vigasztaló kegyelme segítségével folytassa az egyenes, ugyanakkor fájdalmas utat az örök igazság védelmében, amely nem változik az évek múlásával. Lelki gyermekeim és az imacsoportok nevében köszönöm Önnek egyértelmű, határozott szavait, amelyeket különösen legutóbbi enciklikájában, a Humanae vitaeben fogalmazott meg; és újra megerősítem hitemet és feltétlen engedelmességemet az Ön világos iránymutatása iránt. Isten adjon az igazságnak győzelmet, Egyházának békét, a világnak nyugalmat, Szentségednek pedig egészséget és jólétet, hogy miután ezek az átmeneti kétségek eloszlanak, Isten Országa győzedelmeskedjék minden szívben, Önnek mint az egész kereszténység legfőbb Pásztorának vezetésével.

Alázatos tisztelettel, Padre Pio kapucinus, San Giovanni Rotondo

Paul Marx 2.jpg      Paul Marx OSB a Population Research Institute alapítója ugyancsak röviddel halála előtt írt levelében szintén e nagy és sokak által félreértett tanítással foglalkozik.

1968. július 25-én VI. Pál pápa Humanae vitae enciklikája megerősítette a katolikus tanítást az életről, a szerelemről és a szexualitásról. E dokumentumban a pápa felsorolta, milyen következményekkel fog járni a katolikus tanítás elhagyása. Előre megmondta a következőket:

1. A fogamzásgátlás miatt több lesz a házasságtörés.
2. A fogamzásgátlás gyakorlata az „erkölcsiség általános romlásához” fog vezetni. 
3. A fogamzásgátlás hatására a férfiak nem fogják többé tisztelni a nők egész lényét, hanem „önző élvezetük puszta eszközeinek” tekintik majd őket, nem pedig szeretett társuknak.
4. Végül pedig, ha a házaspárok által széles körben elfogadottá válik a fogamzásgátlás, gátlástalan kormányok nyomásgyakorlással fogják ráerőltetni az emberekre.

     Vagyis VI. Pál megjövendölte, hogy a fogamzásgátlás „választott életformából” tömegpusztító fegyverré fogja kinőni magát. Milyen hátborzongatóan igazolják e próféciát a népességszabályozó és kötelező sterilizációs programok, a termékenységkorlátozó kvóták és az abortusz terjesztése gyakorlatilag a világ minden táján! 
A fogamzásgátlás társadalmilag és lelkileg egyaránt tragikus következményekkel jár. Más szóval a fogamzásgátlás Isten valóságképének elutasítása. Ék a legmeghittebb szeretetközösség szférájában, amit ember – az Eucharisztia szentségén kívül – egyáltalán ismer. Lealacsonyító méreg, mely elsorvasztja az életet és a szeretetet a házasságban és a társadalomban. 
A pápa látta, hogy a szexualitás és a szaporodás közti természetes, Isten által rendelt kapcsolat elszakításával a nők és a férfiak – de főleg a férfiak – számára a szexualitás kínálta élvezet lehetősége kerül a középpontba, és az emberek nem úgy tekintenek majd a szexualitásra, mint az új élettől és a házasság szentségétől elválaszthatatlan valóságra. Kétségbe vonja-e bárki, hogy ma itt tartunk?

Üdvözlettel, Krisztusban, Paul Marx OSB Szent János Apátság

(Magyar Kurir nyomán)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!00003753.jpg






 

 

Szólj hozzá!

IMAÓRA, SZENTMISE ÉS FELAJÁNLÁS
EURÓPA ÉS HAZÁNK VESZÉLYHELYZETÉBEN

stmichael_guad_1802.jpgMinden hónap első keddjén imaórát szervez
az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia.
Címe: 1131. Bp., Babér u. 17.

(Tehát december 1-én)

M3 metróval a Gyöngyösi útig,
vagy a 105-ös busz végállomása.
A templom előtt nagy fizetős parkoló van!

 

  

Program:
   Oltáriszentség előtt: 12 órakor Úrangyala imádság;
   Isteni Irgalmasság rózsafüzére;

   Litánia Szent Mihály főangyal tiszteletére.
   A szentségi áldás után a Szent Mihály himnusz éneklése,
   majd utána Szentmise –
   (amikor a liturgia engedi ‒ könyörgés Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért a Gonosz elleni küzdelmeinkhez.)
   Mise után a lourdesi kápolnába vonulunk, ahol
   Szent II. János Pál pápa szavaival megújítjuk felajánlásunkat
a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.baber_utca.JPGbudapest_baber_u_templom_530.jpg

Szólj hozzá!

jorgebergoglio papa.jpgA Szentatya 2013. szeptember 20-án reggel szentmisét mutatott be a Szent Márta Ház kápolnájában. Homíliájában kiemelte: a pénz beteggé teszi a gondolkodást és a hitet, és más útra térít bennünket.

     Ferenc pápa így folytatta: ezért olyan erősek Jézus szavai ezzel a témával kapcsolatban: nem szolgálhatod Istent és a pénzt is. Vagy az egyiket vagy a másikat szolgáljuk. Ez nem kommunizmus, ez az evangélium. Ezek Jézus szavai.
     Mit történik a pénz választása esetén? A pénz valamelyest jólétet biztosít az elején. Ez rendben van. Később aztán elkezded magad kicsit fontosnak érezni, és megjelenik a hiúság, amire nincs szükség. A hiúságtól eljutunk a kevélységhez, a gőghöz. Három lépcsőfokról van szó: gazdagság, hiúság és gőg. Senki nem üdvözülhet a pénz által. Az ördög a kísértéseknek mindig ezt az útját választja: a gazdagságot, hogy önelégültnek érezzük magunkat; a hiúságot, hogy fontosnak érezzük magunkat; és végül a gőgöt, a kevélységet.
origami-dollar-.jpg     Bárki mondhatja azonban: olvasom a Tízparancsolatot, és egyik sem beszél a pénzről. Melyik parancsolat ellen vétkezem, amikor valamit pénzért teszek meg?” Az első ellen. A bálványimádás bűnébe esel, mert a pénz bálvánnyá válik, és imádni kezded. Ezért mondja Jézus: nem szolgálhatsz a pénz bálványának és az élő Istennek, csak az egyiknek. Az első egyházatyák – a Krisztus utáni III. századról van szó – erős szavakat használtak: a pénz az ördög trágyája. Így is van, mert bálványimádóvá tesz bennünket, megbetegíti elménket a gőggel, és hiábavaló kérdések követőivé változtat minket. Eltávolítva a hittől, korrupttá tesz.
     Szent Pál arra kér, hogy tartsuk távol magunkat ezektől a dolgoktól, de az „igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj”. Béketűrésre és szelídségre, a hiúság és gőg ellen. Ez Isten útja, nem a bálványimádó hatalomé, amely pénzhez juttat. Az alázat Isten szolgálatának útja. Az Úr segítsen mindannyiunknak, hogy ne essünk bele a pénz bálványimádásának kelepcéjébe – fohászkodott homíliája végén Ferenc pápa.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír    Forrás   (Képek az internetről!)nem szolgálhatsz két úrnak.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!00003Herbst6.jpg

Szólj hozzá!

A megátalkodott ifjú

laboure_erem65_n (2).jpg     Az Istenanya által kiesdett többletkegyelmek – vagy fogalmazzunk úgy "többlet ígéretek" –, bizony elgondolkoztatták (vagy kiakasztották) a teológiailag képzetteket. A Katolikus teológusok sokasága, bár elismeri a Szent Szűz Minden Kegyelem Közvetítői szerepét, mégis kissé erősnek ítélték a Szent Szűz Kármelita Skapuláréhoz és a Csodáséremhez fűződő azon ígéreteit, miszerint, akik az érmet (bármelyiket a kettő közül) viselik, nem kárhoznak el, (ill. haláluk nyolcadán kiszabadulnak a tisztítótűzből). Ám az Istenanyának az éremhez kötött ígérete csak arra vonatkozik, aki az érmet viseli, illetve magánál hordja! Hangsúlyozzuk: legalább MAGÁNÁL HORDJA!
Tény, hogy a Szűzanya ígérete valóban merész, ám a kifogásolók megfeledkeznek arról, hogy Isten Szentséges Anyja – egyben az Irgalmasság Anyja is –, valamint arról, hogy az érem viselése, nem függeszti fel és nem is korlátozza az emberi szabad akaratot!
     Egy szörnyű eset példázza leginkább a fent említett kifogások tarthatatlanságát, és számunkra való tanulságát!
     Egy jó családból származó fiatalember, aki különutas kalandozásai folytán rossz társaságba keveredett, nagy konoksággal elhatározta, hogy szándékosan más véleményt és életmódot választ magának, mint amilyet a szülei képviseltek. Azzal kezdte, hogy már formálisan sem volt hajlandó templomba járni!
     Az aggódó édesanya, látván gyermekének csökönyösségét és külön útjait, tehetetlenségében egy Csodásérmet varrt bele fiacskája fekete dzsekijének gallérjába.
     A fiú, egy sátánista jellegű rock-banda szűkebb rajongói Metal-Bands.jpgtagja lett, ám több alkalommal kapott felszólítást, hogy ne ebben a dzsekijében jelenjen meg a havy-metal szeánszokon. Bár ő nem értette, hogy mi kifogásolható van öltözékén, társaival szemben is konok volt és csak azért is abban mutatkozott mindannyiszor. A "metálos gyülekezet" által megfogalmazott istentelen fogadalmakat még letehette ugyan, de engedetlensége okán kizárták őt maguk közül. Ez mélyen megrendítette hiúságát és átértékelve az életét, tudva és akarva öngyilkosságra határozta el magát.
     Kiment tehát a város legmagasabb hídjára és vízbe vetette magát. Búcsúlevelet nem írt, a hatóságok nem lelték meg a tetemét, csupán a fekete dzsekijét találták meg letéve az ugrás helyszínén.
Szektatársai örömújjongva gyújtottak gyertyát emlékére a hídon.
– Isten irgalmazzon nekik, és legyen irgalmas a fiatalemberhez is – aki nem tudva bár –, de mielőtt öngyilkos lett, levette magáról a Csodásérmet! Kérdés, hogy az édesanyja segítő szándéka hiábavaló volt-e azzal, hogy a dzsekijébe varrta az érmét? Mindenesetre a fiú, szabad akaratának rosszra való használatával, igen bűnös lélekkel állhatott az Úr Szent Színe elé, sőt még a "akaratlan jó pontja" – a Szűzanyának az Éremhez fűződő rendkívüli ígérete – sem érvényesülhetett rajta! Elgondolkoztató és tanulságos! Legyünk figyelmesebbek magunkhoz és mások iránt, amíg földi életünkben tehetjük!rwq85xo1_500.jpg

 

Szólj hozzá!

JorgeMarioBergoglio papa.jpgA Szentatya szeptember 20-án reggel szentmisét mutatott be a Szent Márta Ház kápolnájában. Homíliájában kiemelte: a pénz beteggé teszi a gondolkodást és a hitet, és más útra térít bennünket.

     A pénzimádatból olyan rossz dolgok születnek, mint a hiúság és a büszkeség, amelyek e hiábavaló kérdések mániákusaivá tesznek bennünket – fogalmazott a pápa. Nem lehet Istent és a pénzt is szolgálni.
     Tanításában a Szentatya Pál apostol szavaiból indult ki, amelyek a Jézus Krisztus útja és a pénz közötti kapcsolatról szólnak. Van ugyanis valami a pénz iránti szeretetben, ami eltávolít Istentől. Létezik sok betegség, bűn, de Jézus kiemeli: „Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság” (1Tim 6,2c-12). Ebből a káros kívánságból kiindulva sokan eltávolodtak a hittől, és sok gyötrelmet szereztek maguknak – állapította meg Ferenc pápa.
kisertes.jpg     A pénz a gondolkodást is beteggé teszi, ahogy a hitet is és más útra téríti. Ebből születik az irigység, a veszekedés, a rosszindulatú pletykálkodás, a gonosz gyanakvás, az emberek konfliktusai, akik korrumpálódtak gondolataikban, és az igazság nélkül élnek; akik a vallást, pénzszerzési forrásnak tekintik. Vannak, akik így gondolkodnak: „Katolikus vagyok, elmegyek misére, mert az egyfajta státuszt nyújt nekem. Jó szemmel néznek rám… aztán meg azt csinálok, amit akarok. Pénzimádó vagyok…” Van egy szó, amit nagyon gyakran megtalálunk az újságokban: „Gondolataikban korrumpálódott emberek”. A pénz korrupttá tesz. Nincs menekvés. Ha a pénz útját választod, a végén korrupttá válsz. A pénz elcsábít, és lassanként vesztedbe sodor – hangsúlyozta homíliájában a Szentatya.

Forrás   (Képek az internetről!)tentaciondinerocopy.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!00003individum11.jpg

Szólj hozzá!

A bűnt kell gyűlölnünk
laboure_erem65_n (2).jpg     Három hónappal később, 1944. május 19-én kivégezték a fehér James Hughes-t, aki változatlanul gyűlölte Claude Newmant. O'Leary atya így emlékszik erre: "Nincs az a szó, amely kifejezné Hughes gyűlöletét Isten ellen és minden ellen, ami a lélekkel kapcsolatos. Az utolsó pillanatban, még mielőtt megfordították volna a kulcsot a cella ajtajának zárában, az orvos azt mondta neki, hogy térdeljen le és imádkozzon el legalább egy Miatyánkot. A fogoly válasz helyett arcul köpte és szitkozódott. Mielőtt Hughes-t hozzákötözték volna a villamosszékhez, a serif még egyszer felszólította: »Ha akar még valamit mondani, mondja most!« Az elítélt még egyet káromkodott, de hirtelen elhallgatott, rémült tekintete a cella sarkába meredt és odakiáltott a serifnek: »Kérem, hívjon papot!«" 
     Az előírások szerint a papnak jelen kellett lennie kivégzéskor, az elítélt azonban azzal fenyegetőzött, hogy káromolni fogja az Istent, ha csak a közelébe is merészkedik. O'Leary atya ezért elrejtőzött az újságírók közé, és imádkozott érte. Mikor hívták, nyomban odament az elítélthez, aki bevallotta: "Katolikus voltam, de az élet miatt, amelyet folytattam, tizennyolc évesen kiléptem az Egyházból." Csak ő és a pap maradt a cellában, s az atya meghallgatta a bűnöző hosszú és fájdalmas bűnvallomását. 
electricchair2.jpg     Mikor mindannyian visszatértek, a kíváncsi serif megkérdezte Jamestől: "Mi érintette meg olyan hirtelen a lelkiismeretedet?" "Emlékszik arra a fekete Claude Newman-re, akit annyira gyűlöltem?" – kérdezte a teljesen megváltozott Hughes. "Az utolsó percben, egyszer csak megpil-lantottam Claude-t, amint abban a sarokban állt a Szűzanyával, aki a vállára tette a kezét és ő így szólt: «Halálomat a kereszten függő Krisztussal egyesülve felajánlot-tam, hogy megmentselek. A Szűzanya megadta nekem a kegyelmet, hogy lássam a pokolnak azt a helyét, ahova kerülsz, ha meg nem bánod a rosszat, amit elkövettél, és nem térsz meg» – ekkor hívattam papot".  
James Hughes-on ezt követően végrehajtották a kivégzést, Isten mérhetetlen kegyelmének köszönhetően azonban sikerült megtérnie szó szerint az utolsó pillanatban. 
     Isten "türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem, hogy mindnyájan megtérjenek" (2Pt 3,9). Nem üdvözíthet bennünket azonban a mi együttműködésünk és beleegyezésünk nélkül, mert tiszteletben tartja szabad akaratunkat. Az Égi Édesanya azonban Szívének minden szeretetével igyekszik segíteni küzdő gyermekein.

     Szűz Mária minden bűnöst Jézushoz akar vezetni, Aki a bűnbánat szentségében csodát tesz azzal, hogy minden bűnt megbocsát. "Amikor szentgyónáshoz közeledsz – mondja Jézus – tudd, hogy én magam várok rád a gyóntatószékben. Csak elrejtőzöm a pap alakjában, de magam hatok a lelkekre. (...) Az irgalomnak ebből a forrásából csak a bizalom edényével meríthetnek" (Napló, 1602). 
     "Nyomorúságod ellenére, ami vagy, egyesülök veled. Elveszem nyomorúságodat, s irgalmamat adom neked. (...) Minél nagyobb bűnös valaki, annál nagyobb joga van irgalmasságomhoz. (...) Aki bízik irgalmamban, nem vész el" (Napló, 723).  
     Csakis Krisztus irgalmassága győzedelmeskedhet a fenyegető romláson, amely az Istent elvető emberiség fölött lebeg. Jézusnak azonban szüksége van beleegyezésünkre, hogy üdvözíthessen, s hogy szeretetével általunk a legnagyobb bűnösöket is megszólíthassa. Az ő Édesanyját adja nekünk, hogy megtanítson a szilárd hitre, s elvezessen minket hozzá, az üdvösség egyetlen Forrásához. 
Csodásérem szűzanya medium.jpg     A Csodásérem a Mária által Jézusnak való szentelődés jelképe, aminek azzal kell megnyilvánulnia életünkben, hogy:
1. gyűlölni fogjuk a bűnt és a Katolikus Egyház tanításával összhangban fogunk élni; 
2. mindennap olvasni fogjuk a Szentírást és imádkozni fogunk; 
3. rendszeresen meggyónjuk bűneinket, hogy a megszentelő kegyelem állapotában élhessünk;
4. amilyen gyakran csak lehet, részt veszünk a szentmisén és szentségimádáson; 
5. megtartjuk a hónap első péntekjeit és szombatjait bűneinkért és az egész világ bűneiért való engesztelésként, és azok, akik tehetik, kenyéren és vízen fognak böjtölni. 
     Akkor majd ragyogni fogunk,"mint csillagok a mindenségben", mert"kifogástalanok és tiszták" leszünk "a gonosz és romlott nemzedék között" (Fil 2,15).

Angol nyelvű forrás nyomán

A megelőző sorozat linkjei

Szólj hozzá!

IMAÓRA, SZENTMISE ÉS FELAJÁNLÁS
EURÓPA ÉS HAZÁNK VESZÉLYHELYZETÉBEN

stmichael_guad_1802.jpgMinden hónap első keddjén imaórát szervez
az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia.
Címe: 1131. Bp., Babér u. 17.

(Tehát december 1-én)

M3 metróval a Gyöngyösi útig,
vagy a 105-ös busz végállomása.
A templom előtt nagy fizetős parkoló van!

 

  

Program:
   Oltáriszentség előtt: 12 órakor Úrangyala imádság;
   Isteni Irgalmasság rózsafüzére;

   Litánia Szent Mihály főangyal tiszteletére.
   A szentségi áldás után a Szent Mihály himnusz éneklése,
   majd utána Szentmise –
   (amikor a liturgia engedi ‒ könyörgés Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért a Gonosz elleni küzdelmeinkhez.)
   Mise után a lourdesi kápolnába vonulunk, ahol
   Szent II. János Pál pápa szavaival megújítjuk felajánlásunkat
a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.baber_utca.JPGbudapest_baber_u_templom_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!0000300.jpg

Szólj hozzá!

Felelősek vagyunk embertársunk üdvösségéért
laboure_erem65_n (2).jpg
     Körülbelül egy héttel később O'Leary atya az Oltáriszentségről szeretett volna beszélni az öt fogollyal. Ismét úgy tűnt, hogy Szűz Mária már előre felkészítette Claude-ot. Az atya megengedte neki, hogy elmagyarázza a többieknek: "A Szűzanya azt mondta, hogy a szentáldozás szemünknek csupán egy darab kenyérnek tűnik, ez a fehér ostya azonban valóban az ő Fiának valóságos teste. Elmagyarázta nekem, hogy Jézus, aki az Eucharisztiában jön hozzám, bennem van. Mi több, pontosan olyan, mint amilyen akkor volt, mikor Betlehemben megszületett. Ezért kell a szentáldozás után csakis vele foglalkoznom és azt tennem, amit Ő tett egész élete folyamán: szeretni Őt, imádkozni Hozzá, áldását kérni és hálát adni neki. Abban a pillanatban nem kell senki és semmi mással foglalkoznom, csupán Vele." 
     Elérkezett a tanítás befejezésének ideje. 1944. január 16-án Claude-ot és négy társát megkeresztelték. Négy nappal később, éjfél után öt perccel kellett végrehajtani a halálos ítéletet. Az ítélet végrehajtása előtt egy nappal Williamson serif megkérdezte Claude-tól, hogy mi az utolsó kívánsága. Mindenkit meglepett, hogy egy közös ünnepséget kért. Claude örült, hogy nemsokára találkozik Jézussal, akit annyira megszeretett, s aki a keresztség és a bűnbánat szentségében megbocsátotta minden bűnét. Az őrök egy órát töltöttek a foglyokkal, melynek során közösen elimádkozták a keresztutat, és felajánlották imáikat Claude-ért. Végül O'Leary atya elhozta az Oltáriszentséget, s megáldoztatta Claude-ot. Majd mindannyian térdre borultak, s imádkozva várták az ítélet végrehajtásának óráját, amely könyörtelenül közeledett. 
     Tizenöt perccel az ítélet végrehajtása előtt Williamson serif futott oda az elítélthez azzal a hírrel, hogy a büntetés végrehajtása két héttel későbbre tolódik. A serif és az ügyész mindenáron igyekeztek megmenteni Claude életét. Ő azonban elsírta magát. O'Leary atya és a serif azt hitték, hogy az öröm és megkönynyebbü1és könnyei ezek az ítélet elhalasztása miatt. Claude azonban sírva felelte: "Nem értenek semmit! Vajon látták valaha a Szűzanya arcát, és belenéztek már a szemébe! Ha ez megtörtént volna, egy nappal sem szeretnének tovább élni. Mi rosszat tettem az utóbbi napokban fordult a paphoz –, hogy Isten nem engedi, hogy hazatérjek? Miért kell még két hétig a földön maradnom?" 
Minden hívő élete felkészülés az irgalmas Jézussal való találkozásra. Claude már úgy érezte, hogy felkészült. A saját üdvösségünkért való felelősségen kívül azonban keresztényként mások üdvösségéért is felelősek vagyunk és fontos szerepet játszunk. Ezt a dilemmát fogalmazta meg Szent Pál is: "A kettő között vívódom: szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb lenne" (Fil 1,23). Tapasztalt papként jól értette ezt O'Leary atya is, aki rögtön rájött, hogy ez a döntés lsten Claude-dal való rejtett szándékára mutat. James Hughes-ról volt szó, aki annak ellenére, hogy katolikus családban nőtt fel, erkölcstelen életet folytatott, s gyilkosságért ítélték el. "Talán Szűz Mária azt kéri tőled, hogy ezt az időt a földön Hughes megtéréséért ajánld föl" – mutatott rá az atya. "Miért nem ajánlsz föl minden pillanatot, amelyet a Szűzanyától elválasztva töltesz azért az elítélt, hogy ne legyen örökké Istentől elválasztva?" Claude beleegyezett, és megkérte a papot, hogy tanítsa arra az imára, amelyet Hughes üdvösségéért tudna felajánlani. 
Claude-Newman-Virgin-Mary-The-Teacher.jpgA fiatalember még aznap így fordult a paphoz: "Atyám! Ez a Hughes ittlétem kezdetétől utált engem, most azonban gyűlölete nem ismer határokat." Mindezek ellenére Claude földi életének utolsó két hetében kitartóan imádkozott Hughes-ért, mindent megbocsátott neki és könyörgött a Szent Szűzhöz a megtéréséért. Tizennégy nap múlva Claude-ot kivégezték. O'Leary atya ezt mondta:  "Még soha senkit nem láttam, aki ilyen örömmel nézett volna szembe a halállal..." Szorosan halála előtt ezt mondta a papnak: "Készen állok arra, hogy elmenjek." – miközben a Csodásérmet szorongatta a kezében.

Angol nyelvű forrás nyomán (folyt.)

Szólj hozzá!

     November 23-án tartják a Holodomor (éhhalál) 80. évfordulóját, vagyis az 1932-1933-as szörnyű éhínség emléknapját.
Holodomor.thumbnail.jpg     Az éhínséget nem természeti katasztrófa okozta, hanem a kommunista diktátor Sztálin tudatos terve, az ukrán népnek, mint politikai társadalmi tényezőnek a kiírtására. A lakosságtól besöpörték az utolsó szem élelmet is és az NKVD ellenőrzése alatt tartotta a falvakat és városokat, hogy senki el ne hagyhassa, jóllehet senki be se mehessen. A földekre gyűjtögetni kimerészkedőkre vadásztak és akár gyermekeket is helyben agyonlőtték. Eközben, az iszonyatos éhínség alatt a Szovjetúnió messze a világpiaci ár alatt szállított gabonát a világnak, mintegy bizonyítva a kommunista mezőgazdaság hatalmas sikerét. Sajnos a propagandisztikus blöff elérte máig ható politikai hatását a "fejlett nyugaton"! Az áldozatok száma 10 millióra tehető melyből 3 millió gyermek! Okkal nevezhető tehát ez a népírtás az ukrán nép holokausztjának. Ám erről a Nürnbergi perben említést sem lehetett tenni, márpedig nem volt elszigetelt jelenség a lenini-sztálini Oroszországban ez a népesség-szabályzó "technológia"!
     2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.HolodomorG.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!imádkozz_37.jpg

Szólj hozzá!

Egy halálraítélt rendkívüli megtérése
laboure_erem65_n (2).jpg     1944-ben a húszéves fekete elítélt várta halálos ítéletének végrehajtását, az USA-beli Missisipi állami börtönben. 
Claude Newman 1923-ban született egy Mississippi folyó melletti kis faluban az Egyesült Államokban. Ötévesen elszökött az anyjától és nagyanyjánál, nevelkedett. Már nagyon fiatalon keményen dolgozott az ültetvényeken, ahol nagyanyja kicsapongó férje Sid Cook is dolgozott. 
     Egy alkalommal, a már 19 éves  Claude észrevette, hogy Sid ütlegeli és megalázza szeretett nagyanyját. Hirtelen harag hatására megölte a brutális férfit és elmenekült. Néhány napon belül azonban elfogták, és gyilkosságért villamosszék általi halálra ítélték. 
Claude_Newman_Death_Notice.jpg     Négy rabtársával volt egy cellában. Egyik este Claude figyelmét felkeltette egyik társa nyakában függő ovális érmecske. Ismétlődő kérdésére, hogy mi az, annyira feldühítette cellatársát, hogy letépve az érmet Calude-hoz vágta. Ő felvette a földről és az őr engedélyével nagy örömmel a nyakába akasztotta. 
     Az ezt követő egyik éjjel Claude egy érintést érzett, melyre rémülten felébredt. Egy gyönyörűséges hölgy állt mellette. Először ijedt volt és nem tudta mit tegyen, de a Hölgy így szólt hozzá:"Ha a gyermekem akarsz lenni, és el akarsz fogadni édesanyádnak, hívass egy katolikus papot!" Ezzel eltűnt... Claude-nak, aki még sosem került kapcsolatba a Katolikus Egyházzal, eszébe sem jutott volna, hogy egy katolikus pap bármi módon is segíthet neki, s elvezetheti az üdvösséghez. Úgy tett azonban, ahogy a Hölgy mondta. 
     A következő reggelen tehát Claudeot meglátogatta Robert O'Leary misszionárius, aki azon a környéken dolgozott. Claude Newman megosztotta vele titkát, hogy mi történt az éjjel, s más foglyokkal együtt megkérte a meglepődött misszionáriust, hogy magyarázza meg ezt a szokatlan esetet. A pap először szkeptikusan reagáIt, bár a másik négy fogoly, akik ugyan semmit sem láttak, buzgón bizonygatták, hogy Claude nem hazudik. A miszszionárius tehát megegyezett velük abban, hogy a katekizmust fogja velük tanítani. 
     Claude Newman azonban nem tudott sem írni, sem olvasni, mivel sosem járt iskolába. Még alapvető vallási ismeretei sem voltak. Lényegében szinte semmit sem tudott – nem ismerte Jézust, de valahol hallotta, hogy létezik Isten. Így kezdődött a hitoktatás, melyen Claude más fogolytársaival együtt vett részt. Hamarosan kitűnt azonban, hogy Claude egy kivételes tanuló.
claude_newman_miracle2.jpg     Egyszer O'Leary atya a gyónásról beszélt a foglyoknak. Nagyon meglepte, mikor Claude ezt mondta:"Ezt már hallottam. A Hölgy azt mondta nekem, hogy amikor gyónunk, nem a pap előtt borulunk térdre, hanem az ő Fiának keresztje előtt. Ha pedig bűneinket őszintén megbánjuk és megvalljuk, a vér, amelyet Jézus értünk ontott a keresztfán, lemossa vétkeinket és megtisztít."  
     A papot ez mélyen megrendítette. Félrevonultak, hogy a többiek ne hallják, miről beszélnek, s akkor a fogoly ezt mondta neki: "A Hölgy azt, is mondta, hogy mindig, mikor az atya kételkedni kezd vagy félelem tölti el, emlékeztessem arra az ígéretére, amelyet 1940-ben a holland lövészárkokban tett, mert ő még mindig vár arra, hogy teljesítse."Ezenkívül Claude még leírta neki azt is, miben rejlett ez az ígéret, ami a papot teljesen meggyőzte arról, hogy valóban az Isten Anyja szólt hozzá. 
     Claude biztatta barátait: "Ne féljetek a gyónástóI! Én megvallottam bűneimet az Istennek. A Szűzanya elmagyarázta nekem: a pap által Istennel beszélünk, Isten pedig a pap által válaszol."  

Angol nyelvű forrás nyomán (folyt.)

Szólj hozzá!

Krisztus Király vasárnapjaKrisztus király (széles)_1.jpg

A katolikusok fő ünnepei közé XI. Piusz pápa vezette be az 1925-ös szentévben december 11-én Quas Primas című enciklikájában. A pápa elhatározásának háttere, hogy ebben az időben erősödni látta az ateista kommunizmus és a szekularizmus eszméit és ezt a Krisztustól és az egyháztól való elfordulás veszélyeként értékelte.

Eredetileg a Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap tartották, a II. vatikáni zsinat után, 1969-ben került az advent előtti utolsó vasárnapra. (Korábban ez a nap "a pünkösd utáni utolsó vasárnap" nevét viselte, saját speciális misével, amelynek bizonyos részeit a Krisztus király miséjébe is beleillesztették.) Az ünnepen a megelőző vasárnapoktól eltérően, zöld helyett fehér ruhában miséznek a papok.

Mozgó ünnep, a november 20 és november 26 közötti vasárnap, tehát  a legkorábbi, és a legkésőbbi időpontja, ezek között mozog. Ezen ünnep a liturgiai évkör utolsó vasárnapja, a egyházi év vége. Adventtel (advent első vasárnapjával) új egyházi év kezdődik.

Bár ünnepként új, az alapgondolat az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza és az Újtestamentum számos része utal rá, többek közt Jézus és Pilátus párbeszéde János evangéliumában, amelyben Pilátus kérdésére, hogy valóban király-e Jézus, ő ezt válaszolja: "Az én országom nem e világból való."

filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás által megdicsőült Krisztus méltóságát a királykoronázás mozzanataival írja le. Krisztus az utolsó ítélet bírája is. (Ezt jelképezi, hogy a II. vatikáni zsinat után Krisztus király ünnepe lett az egyházi év jelképes vége.)

"Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket" – írta az ünnepről Somfai Elemér.

Az ünnep tartalmát kifejezi az ekkor tartott szentmisékben gyakran felhangzó himnikus latin röpima: "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat", azaz Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik".  Lásd:

https://www.youtube.com/watch?v=WZck6Axhpaw

Szólj hozzá!

  Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása