A Hajnal Szép Sugara

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     A versailles-i békében a Magyarországra vonatkozó határozatokat durva hazugságokkal félrevezetett döntéshozók hozták. Lloyd George brit miniszterelnök később elismerte, téves adatok alapján döntöttek: „Voltak egyes szövetségeseink, akiknek minden bizonyítéka hazug és meghamisított volt. Hamis alapokon döntöttünk.” (Lloyd George, Queen’s Hall-i beszédek, Attachment 62).

A trianoni béke igazságtalanságát legkeményebben bizonyító tétel az, hogy Magyarország területéből még annak az Ausztriának is juttat 4026 négyzetkilométert, amelyet sokkal inkább terhelt a felelősség a háború indításáért, mint Magyarországot. Tehát az az Ausztria is kapott területeket Magyarországtól, amellyel Magyarország a háború ideje alatt mindvégig egyazon államot alkotott!

A Kárpátaljával történtek megközelítik az ausztriai eset méltánytalanságát. Trianonban még Csehszlovákiának ítélték, hogy az ott többségben élő ruszinokkal gyarapítsák az új állam szláv népességének arányát. Ám Beneš elnök minden jogalap nélkül egyszerűen átengedte a területet a Szovjetuniónak. Ekképp lett Kárpátalja a Szovjetunió szétesését követően annak az államnak, Ukrajnának a része, amelyhez történelme során soha nem tartozott. A területén ezer év óta élő ruszinoknak és magyaroknak még a népszavazás, azaz az önrendelkezés jogát sem biztosították.

A trianoni békét követő években a történelem ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, mennyire hamis volt a háborús készülődést szító antant országokbeli propaganda, mely szerint Magyarország a népek és a nemzetiségek börtöne lett volna. Az Ausztriához csatolt területek falvainak lakosai nem nyugodtak bele az elcsatolás tényébe, és az önrendelkezési joguk megtagadását követően fegyveres küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy visszacsatolják őket Magyarországhoz. Tíz falunak sikerült ezt 1923-ban elérnie. Magyarország befogadó, az idegeneket államalapító királyunk óta tisztelő magatartásának ékes bizonyítéka abban állt, hogy e falvak népessége döntő mértékben nem magyar, hanem német és horvát nemzetiségű volt! Tehát a német többségű falvak el akartak szakadni a német ajkú Ausztriától, és visszatértek hazájukhoz, a Szent Korona országához, Magyarországhoz.

A tisztelet jeleként álljon itt a tíz visszatérő falu neve: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa.

Az utódállamok szinte semmiben nem váltották be szerződéses kötelezettségeiket, amelyek szerint azt vállalták, hogy az uralmuk alá kerülő magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat.

(folyt.)

Isten és a borbélymester

     Egy ember borbélyhoz ment, hajvágásra és szakálligazításra. Amint a mester hozzáfogott a munkához, beszélgetésbe kezdtek. Sokféle témát érintettek. Amikor Istenre terelődött a szó, a borbély azt mondta:
"Én nem hiszem, hogy van Isten."
"Aztán miért nem?"– kérdezte a vendég.
"Azért, mert ha kimegy az utcára, máris látja az igazamat, hogy miért is nem hiszek. Mert mondja csak, ha volna Isten, lenne baj a világban? Lenne ennyi szenvedő beteg ember? Lenne ennyi elhagyott gyermek? Ha lenne Isten, nem lenne se háborúság, se szenvedés, se fájdalom! Nem tudok elképzelni egy olyan szerető Istent, aki mindezeket a dolgokat megengedi!" – magyarázta a borbély belemelegedve.
     A vendég egy pillanatig gondolkodott, de nem válaszolt, mivel nem akart vitatkozni. A borbély befejezte a munkát és a vendég fizetett, köszönt és kiment az üzletből.
Amint kilépett, nyomban meglátott egy piszkos hajú és rendezetlen szakállú férfit. Koszos volt és ápolatlan. A vendég ekkor visszafordult, ismét belépett az üzletbe és így szólt a borbélyhoz:
"Tudja mit? Nincsenek borbélyok!"
"Hogy mondhat ilyet? Itt vagyok, borbély vagyok és éppen önt szolgáltam ki az imént!" –  válaszolta a borbély kissé megrökönyödve.
"Nem, nem! – szólt vissza a vendég –, márpedig nincsenek borbélyok, mert ha léteznének, nem lennének piszkos, hosszú hajú és rendezetlen szakállú emberek, mint az az ember ott kint az utcán, nézze csak meg!"
"Ó, de borbélyok akkor is VANNAK! – erősködött a mester. – Ilyen csak azért történhet meg, mert az emberek közül sokan nem jönnek hozzám, pedig én várom őket!"
"Na, pontosan ez az!"– mutatott rá az előbbi vendég. – Isten is VAN! És bizony ez történik, amikor az emberek nem ismerik Őt, nem mennek Hozzá és nem Tőle merítik az egymás iránti szeretetet, nem kérik sem a segítségét, sem a vigasztalást. Ezért van sok fájdalom és szenvedés a világban!"

     Az ünnepet XII. Pius pápa 1954. november 1-én, a mennybevétel dogmája kihirdetésének negyedik évfordulóján rendelte el, május 31-re. Nazianszi Szent Gergely mondotta:hogy

Mária az egész mindenség Királyának Édesanyja,

ezért nyíltan Úrnőnek, Királynőnek nevezték őt

a legrégibb időktől fogva.

Már Órigenésznél, a nagy tudósnál is megtaláljuk ezt a címet, melyet azután Szent Jeromos, Aranyszájú Szent János, Krétai Szent András és sokan mások adnak meg Máriának. 

A naptárreform e napra tette át a július 2-i Szűz Mária látogatása ünnepét a világegyházban, de hazánkban július 2. maradt Sarlós Boldogasszony ünnepe.

A viták máig sem csillapodtak afelől, hogy hol szenderült el Jézus Szentséges Anyja
     A jeruzsálemi  és az efezusi elszenderülés (dormitio) és mennybevétel (assumptio) mellett kardoskodók egyet értenek abban, hogy az Istenanya elszenderülésekor, mind a 11 apostol jelen volt és körbe állta. Ennek megvalósulásához pedig az Úr csodája kellett, hogy búcsúzóul a világ sarkaiból mind együtt lehessenek Máriával egy szívvel, lélekkel.
      A viták, érvek és megfontolások középpontjában persze mindig Boldog Emmerich Katalin látomásai álltak és állnak! Ezeket elhinni csupán hiedelem volna, ám a régészeti kutatások sokban (ha nem is mindenben) igazolták az általa diktált részleteket! 1896-ban az osztrák régészeti intézet kezdett kutatásokat, melyeket megszakításokkal ugyan, de nagy szakértelemmel folytatnak ma is. Tehát a vitafelek közt két dolog fog igazságot tenni. Az egyik, ha a régészet és az egyháztörténeti kutatások beigazolják valamelyik helyet, a másik pedig, ha az "Idők Vége" jeleként bekövetkezik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése "Mária aranykorszakáról" (TMT 217), amikor minden titokra fény derül (Lk 12,2-3)!        Egyébiránt az Apostolok részéről feltételezhető egy ihletett "konspirációs" szándék is, Jézus Anyjának rejtettségére vonatkozóan! Végtére is csodálkozhatunk-e azon, ha Jézus Szentséges Anyja, aki mindig, de még Megváltó Szent Fia halálát követően is rejtve igyekezett maradni, hogy így egyedül Fia tanításával foglalkozzanak az emberek és ne vele! Érthető tehát, ha ennél fogva földi életének utolsó éveit is teljes titokban kívánta leélni? Montforti Grignon Szent Lajos ezt írta a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében: „...Szent Fia első eljövetelében Szűz Máriát nagyon kevéssé ismerték, de második eljövetelében nagyon meg kell Őt ismerni. Az üdvözítés csodálatos rendje ugyanis azt kívánta, hogy az első eljövetelben rejtve maradjon, hogy így egyedül Fiát, Jézus Krisztust ismerjék, de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni. Szűz Mária nagyon rejtett életet élt. Azért nevezi Őt a Szentlélek és az Anyaszentegyház „elrejtett és titokzatos Anyának”. Mélységes alázatosságában az volt állandó és legforróbb vágya, hogy önmaga és a teremtmények előtt rejtve maradjon, s csak Isten vegyen róla tudomást. Isten, hogy Édesanyja kérését teljesítse, melyben elrejtettségéért, szegénységéért és megaláztatásáért esdekelt Hozzá, így elrejtette Őt majdnem minden emberi teremtménye elől szeplőtelen fogantatásában, születésében, életében, titkaiban és mennybevételében" (TMT 1-2-3)... és még az Evangélium kihirdetése után is csak kevéssé nyilatkoztassa ki. (TMT 49)
     Egy rövidke idézet M. Quoist: Itt vagyok, Uram! c. könyvéből: (az Úr)

Így volt ez rendjén, így kellett lennie.
Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg.
A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre.
És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták.
                A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet,                    nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten.

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     Az 1918. november 3-i páduai fegyverszüneti egyezmény aláírása után döbbentek rá az antant hatalmak, hogy elvi akadályba ütközik a korábban titkos szerződéssel Romániának ígért Erdély átadása. Románia ugyanis az I. világháború alatt többször cserélt szövetségest, 1916-ban alkalmasint hátba is támadva szövetségesét. 1918. május 8-án a németekkel aláírt békeszerződéssel végképp kizárta magát az antant hatalmak közül.

A politikai lehetetlenséget katonai eszközökkel oldották fel: öt nappal a páduai fegyverszüneti egyezmény megkötése után, 1918. november 8-án a francia hadvezetés kettéosztja a Szerbia területén lévő csapatait, és egyik felét Berthelot tábornok vezetésével Bukarestbe irányítja, ahol megdöntik a németekkel szerződött, regnáló román kormányt, helyébe újat ültetnek, amely immár alkalmas arra, hogy Romániát a győztesek oldalára állítsa, és jutalmul megajándékozza Erdéllyel. (Lásd Románia új miniszterelnökének, Brătianunak Clemenceau francia miniszterelnökhöz írt 1918. november 8-ai köszönőlevelét.)

Románia a bukaresti szerződéssel a Román Királyság kötelezettséget vállalt arra, hogy legkésőbb augusztus 28-ig megindítja a támadást a Monarchia ellen, illetve arra, hogy nem köt különbékét a központi hatalmakkal. Cserébe az antant jelentős osztrák–magyar területeket ígért a románoknak (Erdélyt, az egykori Partiumot, a Bánságot – amire egy 1915. augusztus 18-án kötött szerződés alapján már Szerbia is igényt tartott – és Bukovinát). A szerződésben kikötötték, hogy a román támadás fő célja Budapest elfoglalása kellett hogy legyen. Románia ennek ellenére 1918 május 7-én különbékét kötött.

Bár a páduai fegyverszünet mindenféle harci cselekmény beszüntetését kimondta, az antant-hatalom Franciaország saját fegyverszünetüket felrúgva hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen. Ez tény, akár az Osztrák-Magyar Monarchia részének tekintették, akár Clemenceau utasítása szerint az antant által el nem ismertnek, azaz politikai értelemben nemlétezőnek(!) tekintették Magyarországot.

Ezt a hadüzenet nélküli háborút – a szerbeket kivéve – olyan etnikumokból toborzott alakulatok bevonásával folytatták, amelyekkel Magyarország a fegyverszünet előtt sem állt hadiállapotban (csehek), vagy amelyekkel érvényes békeszerződésben rendezte az antant-hatalmak felbujtására őt hátba támadó, áruló szövetséges által létrehozott háborús viszonyt (románok). Illetve olyan fantom nemzetállamokkal, melyeknek se állampolgárai, se határai, se történelmük, de legfőképpen államalkotó nemzetük sem volt, amelyek tehát csak az antant-vezérkarokat mozgató háttérerők és az őket kiszolgáló, hazájukban ismeretlen vagy tábor nélküli maroknyi emigráns politikus vágyaiban „léteztek”, mint Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság/majdani Jugoszlávia.

Károlyi Mihály tettestársa, a másik hazaáruló, Lindner Béla hadügyminiszter, aki már a belgrádi katonai szerződés nyomán indított kisantant hadművelet előtt feloszlatta a magyar hadsereget, Jugoszláviába menekült és haláláig ott élt, majd szobrot állítottak emlékére.

(folyt.)

Idén is megrendezésre kerül a „Pünkösd Európa felett” imanap, immár 30. alkalommal! 
 
Dátum: 2025. június 8. Pünkösd vasárnap

 Helyszín: Szent Anna-réti Boldogságos Szűz Mária Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Kápolna

 
Program:
 14:00 – Dicsőítés, Lélekhívás
16:00 – Ünnepi szentmise
17:00 – Dicsőítés a városért, az országért
 18:00–22:00 – Csendes szentségimádás a Szentlélek kiáradásáért
 
A szentmise során püspökeink – Fábry Kornél, Mohos Gábor és Martos Levente Balázs – felajánlják Magyarországot Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének. ️
 
Kilenced: A Pünkösd előtti 9 napban – 9 különböző közösség vezetésével, 9 helyszínen – együtt imádkozunk és készülünk az ünnepre. 
 (Ezzel kapcsolatban bővebb információ itt található: www.emmanuel.hu)
 
 Ez a kezdeményezés Írországból indult, ahol a karizmatikus keresztények azt az indítást kapták: „Menjetek fel a hegyre, és imádkozzatok városotokért, országotokért, Európáért.” Mi pedig 30 éve válaszolunk erre a hívásra.
 
 Isten ma is ki akarja árasztani a Szentlelkét. Mert szükségünk van a Vigasztalóra, az erő, a szeretet és a józanság lelkére. 
 
Szervezők: Kemenes Gábor atya, az Emmánuel Közösség és a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás, sok más közösség közreműködésével.
 
 Várunk Téged is szeretettel!
Gyere és imádkozzunk együtt azért, hogy Isten újítsa meg csodáit!
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Áldott legyen az Isten mindenért!

    Egy idős földműves a feleségével, a fiával és két kis unokájával éldegélt. A földjüket egyetlen lovuk segítségével művelték meg, és épp hogy eltartották magukat. Egy nap a lovuk elszabadult és eltűnt a dombok közt. A fiú egész nap kereste és hívogatta, de a lónak nyoma veszett. A szomszédok, igen-igen sajnálkoztak a felmérhetetlen veszteség miatt és csak sápítozták, hogy lám a "nagy imádságos ember" most majd miként is tudja megművelni a földecskéjét? Az idős ember azonban csak az égre nézett, áhítattal keresztet vetett és csak ennyit mondott:
– Áldott legyen az Isten mindenért!
     Néhány hét múltán egyszer csak visszatért a ló, két másik gyönyörű vadlóval. Amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt örvendeztek, ő ismét ezt mondta:
– Áldott legyen az Isten mindenért! – és keresztet vetett.
     Az idős ember fia nem állhatta meg, hogy meg ne próbálja betörni az egyik musztángot, ami korántsem volt veszélytelen dolog, úgyhogy le is esett a lóról és alaposan eltörte a lábát. A szomszédok megint csak sajnálkozni kezdtek a baleset miatt. Nem úgy az idős ember, aki az égre tekintve keresztet vetett és erre is csak azt mondta, hogy "áldott legyen az Isten mindenért!"
     Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, hogy besorozzanak minden hadra fogható fiatalembert. A szomszédok fiait is mind elvitték, ám amikor a törött lábú fiút meglátták, őt lehagyták a listáról.
Na most – kérdezhetjük –, szerencse volt ez vagy szerencsétlenség? Mert az emberünk erre is csak azt mondta:
– Áldott legyen az Isten mindenért! – és bensőségesen keresztet vetett.

     Bizony fel nem foghatjuk, hogy életünk egy-egy eseménye, kudarca, balszerencséje esetlegesen mitől óv meg minket! A Gondviselő Isten látja életünk leendő esélyeit és ha rá hagyatkozunk, javunkra alakíthatja azokat földi sorsunk, de legfőképp az örök üdvösségünk szempontjából!

A Szűzanya megdicsőült teste is a mennybe vétetett
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Hazatérve az apostolok és a tanítványok ettek egy keveset, aztán nyugovóra tértek. Többen a házhoz épített fészerekben aludtak. Mária szolgálója, aki a házban maradt, hogy néhány dolgot elrendezzen s a többi asszony, akik neki segítettek, a tűzhely mögötti helyiségben aludtak. Ebben a helyiségben a szolgáló a temetés közben mindent eltakarított és most úgy nézett ki, mint egy kis kápolna.
Ezentúl az apostolok itt imádkoztak és itt mutatták be a Szent Áldozatot.
Ma este azt láttam, hogy az apostolok még imádkoznak és gyászolnak a maguk helyiségében. Az asszonyok már nyugodni tértek. Ekkor láttam, hogy Tamás apostol megérkezik két kísérővel az udvar kerítéséhez és kopog, hogy nyissanak neki ajtót.
Egy tanítvány nyitotta ki. Tamás és kísérői igen szomorúak voltak, amikor hallották, hogy későn érkeztek! Tamás úgy sírt, mint egy gyermek, amikor meghallotta, hogy Mária meghalt. A tanítványok megmosták a lábát, s felüdítették kissé. Eközben az asszonyok fölébredtek s fölkeltek, majd miután visszavonultak, a tanítványok odavezették Tamást és kísérőjét arra a helyre, ahol a Szent Szűz meghalt. Ott leborultak és könnyeikkel áztatták a földet. Tamás Mária kis oltárához is letérdelt és hosszasan imádkozott. A gyásza kimondhatatlanul megindító volt, még most is sírnom kell, ha rágondolok.
Amikor az Apostolok elkészültek az imádságukkal, amit nem szakítottak félbe, mind odamentek, hogy köszöntsék az érkezetteket, megölelték őket és a ház elülső helyiségébe (az előtérbe) vezették őket. Kínálták őket kenyérrel és mézzel, majd kis korsókból és serlegekből ittak. (A képen, a "nappaliból" kifelé tekintve, látható az 'előtér"!)
Ekkor viszont Tamás a Szent Szűz sírjához kívánkozott, és az apostolok rúdra erősített fáklyákat gyújtottak és együtt kimentek Mária keresztútján a sírbarlanghoz. Kevés szóval időztek keveset az állomások köveinél, az Úr szenvedésére és Anyjának együtt szenvedő szeretetére gondoltak, aki ezeket az emlékköveket alapította és oly gyakran öntözte könnyeivel. Megérkezve a sírhoz, mindnyájan térdre borultak, Tamás azonban a kísérőjével előbb a barlang bejáratához sietett, János követte őket. Két tanítvány félrehúzta a bejárat előtti bozótot, ők beléptek, és tisztelettudó félelemmel térdeltek le. Ekkor János odament a könnyű kosárkoporsóhoz, ami kissé kiemelkedett a sírhelyből, kioldozta, majd félretette a három szürke köteléket, aztán bevilágítottak a koporsóba, és mély megrendüléssel látták, hogy a Szent test sírleplei üresen fekszenek előttük, de Mária megdicsőült teste már nem volt ott. Fölemelt karral, csodálkozva tekintettek fölfelé, mintha a Szent test csak most tűnt volna el. János kikiáltott a barlangból: „Jöjjetek és csodálkozzatok, Ő nincs többé itt!” Ekkor párosával egymás után beléptek a szűk barlangba és csodálkozva látták az üres sírlepleket. Kilépve onnan mind a földre térdeltek, sírtak, imádkoztak s mint a hűséges gyermekek, különféle édes, szerető szavakkal magasztalták az Urat és az ő kedves, megdicsőült Édesanyját, ahogyan a Lélek az ajkukra adta.
Ekkor visszagondoltak arra a fényes felhőre, amit mindjárt a temetés után az úton hazafelé messziről láttak, amint leereszkedett a sírdombra, s aztán ismét föllebegett.
János pedig nagy tisztelettel kivette a Szent Szűz sírlepleit a kosárkoporsóból, összehajtogatva és rendesen összegöngyölve magához vette, aztán a födelet ismét a koporsóra tette és újból összekötötte a kötelékekkel. Ezután elhagyták a sírbarlangot és a bejáratát ismét lezárták a bozóttal. Imádkozva és zsoltárokat énekelve mentek a keresztúton a házhoz. Mindnyájan Mária lakhelyére mentek. János itt tisztelettudóan a Szent Szűz imasarka előtt levő asztalkára tette a sírlepleket. Tamás és a többiek még imádkoztak azon a helyen, ahol Mária elszenderült.
Péter félrevonult, mintha elmélkedne; talán előkészült, mert ezután azt láttam, hogy fölállították a Mária imahelye előtt levő oltárt, ahol a keresztje állt és Péter itt ünnepi Szentmisét tartott.
A többiek sorban álltak mögötte és váltakozva imádkoztak s énekeltek. A Szent asszonyok inkább hátul álltak az ajtóknál, a tűzhely hátsó oldalánál és senki sem bírta visszatartani könnyeit".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

(Alsó kép: A Szűzanya Háza és oltára, ahol az Apostolok miséztek egykor, így nézett ki 1950-ben!)

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

     Magyarország feldarabolását – bizonyítható módon – jóval az I. világháború kitörését megelőzően eltervezték. E szándék és annak megvalósítása nem a háború kimenetelének függvénye volt, ezért nem kellett volna a háborút lezáró béke tárgyát képeznie. Ezt az állítást az alábbi tények támasztják alá:

Az 1914. június 23-án, tehát a szarajevói gyilkos merényletet megelőzően az Oroszország, Szerbia és Románia között létrejött katonai egyezmény Szerbiának ígért olyan magyar területeket, amelyeken szerbek sohasem éltek. Ezt az ígéretet az 1918. november 13-i belgrádi szerződéssel az antant hatalmak teljesítették is annak ellenére, hogy ekkor Oroszország már nem is létezett, a területén létrejövő Szovjetunió pedig nem volt tagja az antantnak.

Az 1918. november 3-án Páduában teljes felhatalmazással aláírt és az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szövetségesek között mindennemű fegyveres konfliktusnak véget vető fegyverszüneti egyezmény érintetlenül hagyta Magyarország területét.

Ennek ellenére – vagy éppenséggel ezért – tíz nap múltán, a hatalmat 1918. október 31-én, gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának napján magához ragadó hazaáruló gróf Károlyi Mihály kormánya Belgrádban katonai egyezményt köthetett a francia hadsereg képviselőjével, amely megengedi az ellenséges erőknek, hogy mélyen Magyarország belsejében húzódó, akkor csapataik által még el nem ért demarkációs vonalakra fejlődjenek fel. Mindezekre anélkül került sor, hogy időközben Magyarország bármely fegyveres konfliktusba keveredett volna.

Károlyi Mihály hazaáruló voltát cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy öt hónap múlva, amikor a hatalomról lemondani kényszerült, Magyarország legádázabb ellenségéhez, Edvard Benešhez menekült, tőle kapott útlevelet, amellyel világgá ment, költségeit pedig egy Panast nevű, londoni cseh bankár fedezte.

(folyt.)

A névtelenség álarca mögé bújt Kritikus, részleges tárgyi ismeretével, alaposnak látszó, de rosszindulatú és általánosító kritikai megállapításokat tett Mária Szíve Szeretetlángjáról. Még arról is „szakszerűen” próbált fogalmazni, amelyek részleteit egyáltalán nem ismerte, és zavarkeltésével még egy olyan, a „alaposságáról” ismert papot is megtévesztett, mint Simon Gábor atya! Az ő munkássága révén is tapasztalható, hogy még az igazság, értelmi megfontolások nélküli hangoztatása is milyen zavart kelthet a nép körében, hát még a hazug állítások tovább szajkózása! Sajnos Gábor atya ellenőrizetlenül átvette videójába a Kritikus linkjeinek hamis állításait, elősegítve ezzel a gonosz lélek sikerét a lelkek kárára! Pedig nagyon fontos volna ráébredni, hogy a zavarkeltés a megtévesztő szellem (vö. 1Tim 4,1) sajátja, aki ,,tévútra akarja vezeti az egész világot” (vö. Jel 12,9), és ebben lám önkénteseket is talált!

Mivel a névtelen Kritikus következetesen kihagyta a Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony életével és életküzdelmeivel kapcsolatos olyan eseményeket és adatot, amelyek épp a teológiai vizsgálódás szempontjából lényegesek!

1) Így, nem említi Erzsébet asszony 4 elemis iskolai végzettségét, melyet igazolnak a sajátos mondatszerkezetei és helyesírása. Nem csoda, hogyha Erzsébet úgy irtózott a naplóírástól, mint Jónás a prófétaságtól! Dr Antalóczi Lajos p.prelátus így ír a Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvében: „Erzsébet asszony egyszerű, de szívós, sokat szenvedett, kitartó egyéniség volt, akit az élet terhe, a keresztek nem törtek meg, hanem acélossá formáltak. Az életében természetes volt az erények gyakorlása, a rendívül kemény böjt, a sok imádság és a porig való megalázódás. Idealizált lenne azonban az Erzsébet asszonyról alkotott kép, ha letagadnánk természetéből fakadó emberi gyengéit. Mindezek ellenére viszont határozottan ki kell jelenteni: Erzsébet asszony ezt a lelkinaplót természetfölötti közreműködés nélkül nem tudta volna megírni. Nem lett volna rá képes. A Szeretetláng Napló esetében a jó szándékú emberi mesterkedés teljesen kizárt!”. (Kisboldogasszony Plébánia Eger, 2000)

2) Erzsébet asszony élete 6 éves korától egyenesen sokkoló! 13. gyermekként született. Apja a Nagy Háborúban elesett. A spanyol nátha kilenc (!) testvérét vitte el és néhány éven belül további két testvére halt meg!

1924-ben elvesztette édesanyját is, mire Erzsébetet (utolsó) nővére fogadta örökbe, ámde 1925-ben ő is meghalt férjével együtt balesetben! Bár anyai nénje gondjaiba fogadta a kislányt, akivel befejeztette az elemit, ám 1928-ban ő is elhunyt.

A tizenéves Erzsébet 1930-ig másfél évig hajléktalanként élt, Pest igen rosszhírű környékén, ám szigorúan megőrizte tisztaságát!

A nélkülözésekkel teli élet egyenesen „túlélő kiképzés” volt egy tisztességes fiatal lány számára! Ezáltal nagyfokú önállóság, rendkívüli talpraesettség és elszántság fejlődött ki Erzsébetben. Az emberekben való csalódás megtanította a nagymérvű óvatosságra (pl. mozibeli cukorkaárusként a megbízója nem fizette ki, egy asszony felvette kertésznek, ám kiderült, hogy a kertesház egy magánbordély stb.). Gyakran menekülni kellett úgy, hogy zsebében egyetlen fillér sem volt! Tehát százszor is megfontolta, hogy bárminek és bárkinek is hitelt adjon! Talán ennek tudható be, hogy tovább erősödött a már gyermekkorában is megmutatkozó, a szavakon és egy-egy fogalmon való alapos „rágódás” (pl. egy iskolai hittanóra azzal ért véget, hogy Isten Ábrahámtól fia feláldozását kérte). Ez olyan mély válságot (csalódást) okozott gyermeki lelkében, hogy lebetegedett, a következő hittanóráról már hiányzott, ami pedig a „megoldást” kínálta!

3) 1930-as férjhezmenetele után 6 gyermeket vállalt.

4) A családfő halálával (1946) és a szovjet típusú rendszer államosító-, kitelepítő és vallásellenes légkörében sem írta alá a Mindszentyt elítélő iratot, gyermekeit beíratta a hittanra. Így klerikalizmus vádjával számtalan munkahelyről „racizták”, ráadásul békekölcsönt sem jegyzett (nem is volt miből)! Gyermekeivel következetesen járt temploma, miközben alig tudta fenntartani családját. (A kertjükben próbáltak gazdálkodni!)

5) 1961-ben, amikor már azt hitte, hogy némileg megpihenhet, megszólalt lelke mélyén az Úr és azt kérte „mondj le teljesen önmagadról” (I/7)! Ugyan bizony a Kritikus, vagy Gábor atya hogyan fogadta volna ezt a képtelenségnek tűnő kérést, ha igaz, ha nem?

6) Lelki Naplóját így vezeti fel: „Az özvegységgel járó sok gond, (...) a puszta létfenntartásért folytatott hosszas küzdelem homállyal borította el lelkemet. Annyira, hogy hitem szilárdságát támadta meg.” (Vö. I/1)

A házas gyermekei közt elosztotta az 5 szobás ház helységeit, hogy „semmi ne kössön ehhez a világhoz. (…) Nem maradt már annyi hely sem, ahol fejemet lehajthatom. Az Úr szava még mindig kérlelt: „Mondj le önmagadról! (...) Most mit kezdjek magammal? Eközben a gonosz” „jobbnál-jobb” ajánlatokkal kísértette! Erzsébet asszony egyre fokozta a bűnbánatát, szentségi életet élt, és fel sem tudta fogni, hogy miért őt választotta az Úr, amikor tanult lelkek is vannak! Lelke mélyén ezt hallotta: „Leányom, a legnagyobb bűnösök közül választok ki Magamnak lelkeket megváltó munkámhoz.” (I/30)

Az Úr Jézus folyvást kérlelte, nevelte, vigasztalta Erzsébet asszonyt, aki csaknem egy év után mondta ki végre: „Uram, akaratom a Tied, Te cselekedj bennem!” (Az Úr így válaszolt:) „Leányom, minden erőddel azon légy, hogy a bűnösöket Hozzám vezesd. Ezen kívül semmi más ne töltse be gondolataidat. Nézz szüntelenül szemembe, hogy lásd szomorúságomat a lelkek (miatt). Kívánd lelked egész vágyával, hogy a Nekem szentelt lelkek ne nézzenek el Mellettem és ne szórják szét tekintetüket a világban.” (u.o.) (No komment!)

7) Bár a Szeretetláng üzenetét a Mária-jelenések közé sorolják, a lelki napló 70%-át az Úr Jézussal való párbeszéd teszi ki. A naplóírás hatalmas kereszt volt Erzsébet számára (volt és hogy velem íratott be néhány sort, melyet Jézus már több napja sürgetett)!

8) Sokak megfeledkeznek arról, hogy a Kádár rezsim 1956 után még papokat vertek agyon és a szabadságharcosokat szériában akasztották! Még 1961 után is számtalan civil hívőt és papot tartóztattak le vallási tevékenység miatt! Igen könnyen válhatott bárki a „rendszer ellenségévé”, különösen ha valaki „nemzetközi klerikális összeesküvést szervez”! Az „áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre”, fohász ugyanis elég „internacionalista” volt ahhoz, hogy az internacionalista-kommunista rendszer féltékenységét kivívja! Mindezt úgy beállítani szervezkedésként, hogy semmilyen tömegkommunikációt nem lehetett igénybe venni, sőt már 10 példány gépelése is büntetendő cselekménynek minősült!

Tehát Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony kifejezetten bátor volt!

9) A papság meg volt félemlítve és a fentiek mellett, sok atya nem merte vállalni Erzsébet lelki vezetését, féltek ugyanis, hogy valaki csak „kikóstolja” őket a hozzáállásuk felől! Ennél fogva a legrendesebb még az volt, ha egyik küldte a másikhoz! Ezért terjedt el, hogy „Erzsébet váltogatja a lelki vezetőit”! De még a bátor papok is tehetetlenek voltak az Ügy segítésében, hiszen ehhez semmi eszközük nem volt! Csak kevés pap akadt, aki Erzsébet lelki vívódásait szakemberként kezelte volna!

Egy kármelita atya Böcskey József OCD, tartotta a kapcsolatot Erzsébet asszonnyal. 1966-ban amikor E. három ‒ egy, kettő és három éves (!) ‒ félárva unokája nevelését magára vállalta „nagyanyai jogon”. Az atya így szólt: „nézze, ha még lettek volna is kétségeim a Szeretetláng ügyében, akkor ez az áldozatvállalása, egy küzdelmes élet után, teljesen meggyőzött volna”!

Sajnos Böcskey atya a pozitív véleményét nem tehette közzé! Ellentétben Weygand József atyával, aki bár személyesen ismerte Erzsébet asszonyt, a 80-as évek legelején egy gúnyos hangvételű, a Szeretetlángot elmarasztaló cikket jelentetett meg az Új Ember hasábjain. Az írás szintúgy nem hagyott kétséget a tárgyi ismeret hiánya felől, és természetesen az olvasók reagálásának nem adtak helyet!

Isteni oltalom? Erzsébet egyik komoly lelki-vezetőjénél Gyimóthy Károly atyánál épp ott voltak a kéziratos naplók, amikor házkutatást tartott a rendőrség, Mária Légiós szimpatizálása miatt! Minden iratot és cetlit elvittek tőle, ám érdekesmód Erzsébet naplói mozdítatlanul maradtak!

A Szeretetláng Naplóban ellentmondások találhatók, így hiteltelen!

Ugyan bizony az Evangélium hitelességét is megkérdőjelezi-e a névtelen Kritikus, vagy Gábor atya? Mert míg Máténál az olvasható, hogy Betlehemből menekülniük kellett Egyiptomba (Mt 2,13). Lukács arról ír, hogy Jézus templomban való bemutatás után, „lementek galileai városukba, Názáretbe.” (Lk 2,39)

Gyümölcseiről ismerni meg a fát! A Kritikus nem vette figyelembe az exorcista tapasztalatok tanúságát! Nem csak Dr Kovács Zoltán teológiai szakvéleményében olvashatót, de például az 2010-es Nemzetközi Szeretetláng Találkozón résztvevő két Dél-amerikai exorcista atya tanúságát sem! Eduardo Lozano (El Salvador) elmesélte egy esetét, mely röviden: Egy súlyos megszállottság esetén, hatástalan volt minden, a szentségekkel és szentelményekkel való ráhatás. Ekkor Eduardo atya szólt két társának, hogy mondják el a (domonkos-féle) szentolvasót az Üdvözlégyeibe fűzött Szeretetláng fohásszal. Amint befejezték, egyetlen papi áldásra megszabadult a páciens – az előadó hangsúlyozta ‒, aki mindmáig jól van! A másik atya Sergio Hernandez Ochomogo (Nicaragua) számtalan (spanyol nyelvű videón) tesz tanúságot a Szeretetláng rendkívüli kegyelmi hatásáról: https://www.youtube.com/watch?v=VYjQpiHkI8s

A névtelen Kritikus által kifogásolt ún. kihagyások a Lelki Napló kritikai kiadásából, melyek szerinte akadályai lettek volna a „nihil obstat”-nak

Nos, messze nem így van! Ezek vagy zavaró, fölösleges és sajátságos mondatok, vagy a Szűzanya külön kérésére nem lehetett közzétenni, vagy lényegileg igaz, de felesleges mégis a modernista teológiai szemlélet számára kérdéses! Alább, betű szerint idézem a [...] kihagyásokat a kézirat helyesírásával. (A kézirat oldalainak számozása és a kinyomtatott Lelki Napló paginái között némi csúszás lehet!)

I/32.: (Sza.) »a ti szeretetetek nélkül szegény vagyok«.

I/37.: »Leányom lesz idő, mikor nem jöhettek tömegesen hozzám a templomba nehéz idők lesznek ezek de ne féljetek akik elfogadjátok és hűek lesztek kérésem teljesítésére sok kegyelmet kaptok a szorongatott időkben. Az utóbbi sorokat nem kell nyilvánosságra hozni.« ez a Szűzanya kérése).

II/38-39.: »Korán reggel a városba volt dolgom hazafelé jövet az autóbusz megállónál történt: nem gondoltam akkor semmire, semmi olyant ami összefüggésbe hozta volna azt ami bennem végbe ment. Egy borzalmas nagy rázkódtatást éreztem egész testemben nem emlékszem megkapaszkodtam-e vagy csak neki dőltem az oszlopnak. A borzalmas megrázkódtatáson, melyen keresztül mentem nem tudtam mire magyarázni mi lehet ez? körül néztem, hogy mások is érezték-e, de nem vettem észre senkin semmit. lelkemben a Szűzanya hangja váratlanul megszólalt. Leányom ez a borzalmas rázkódtatás, melyet most éreztél, akkor fog bekövetkezni, mikor a földön szeretetlángom kigyúl ez a nagy megrázkódtatás, mely a világot megrázza szeretetlángom és a sátán összecsapása lesz, hogy ő is tud csodát tenni borzalmas lesz. de akik kegyelem állapotába vannak azoknak nem kell félni lesznek helyek melyeket kímélni fogok és kegyelmeim által megóvom a nagy veszedelmektől. kifelé nem kell erről beszélni

Mikor ez a nagy megrázkódtatás bennem végbe ment nagyon rosszul lettem ez több órán át tartott. lelkemben egészen különös dolgokat láttam és éreztem melyeket azonban nem tudok leirni.«

III/157.: A teljes szövegkörnyezetében a kihagyás kiemelve: »Ez egy egészen egyedülálló és különös formába kialakult fejlemény melyet ahogy az Úr Jézus mondja az illető javára akar fordítani, hogy általam az Ő közelébe kerüljön és ezért az Úr Jézus amint egy alapműveletet adott eszközül kezembe és a körülményeket úgy alakította, hogy én a megaláztatások szünet nélküli pergő tüzében éljek az illető papi személy közelében.« (nehezen érthető és fölösleges!)

III/199.: Nincs semmi kihagyás!

III/267.: A szövegkörnyezetben a kihagyás kiemelve: »Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni ha földi szavakkal lehetne erről beszélni azt kell írnom, hogy lelkemben tanúja voltam a menyei udvarlásnak mely a menyei Atya az Úr Jézus és a Szeretetlelkének menyei udvarlása volt és a Szűzanya az Ő csodálatos lényével harmonikus kiegészítő együttes személye a Szentháromságnak.«

IV/22-23-24.: Az itteni kihagyás egyfelől családi okokból történt, másfelől ez a textus foglalkozik azzal a rendkívüliséggel, melyben Erzsébet asszony, részint lebetegedése, részint súlyos családi gondok miatt nem tudott naponta szentmisére járni és nagyon hiányzott neki a szentáldozás! Ekkor az Úr azt mondta neki, hogy kínzó vágyadat enyhítsem a betegséged ideje alatt minden első falat kenyeret Szent Testemként veheted magadhoz, mert az »átlényegülés jogát egyszer s mindenkorra fenntartotta istenségem«.

Szerkesztői magyarázat: A kenyér és bor konszekrálása kizárólag az Anyaszentegyház által felszentelt papok kegyelmi kiváltsága (erre még az angyalok sem képesek)!

Jézus Krisztus azonban erre kereszthalála és feltámadása után is fenntartotta a jogot, amiként ez az Efezusi Tanítványok esetében is megtette (Lk 24,30-33)! Egyébiránt ez a rendkívüliség Erzsébet számára csupán az akadályoztatás idejére vonatkozott! A IV/23.: oldal felesleges teológiai viták elkerülése okán került kihagyásra!

IV/25.: Az oldalszámozás csúszás miatt a IV/25 végén jelölt kihagyásjel, áthúzódott a IV/26-ra! (A 25-ben nincs kihagyás!)

IV/26.: Az ezen oldalon eszközölt kihagyás a 23. oldali jézusi átváltoztatás ügyét ismétli, de egyben magyarázatként is szolgál: »...amikor reggelihez készültem egy pillanat allat az Úr Jézus jelenlétével árasztott el és arra kért „ne ellenkezz!” Én az első falat kenyérbe melyet elfogyasztasz átlényegülve benne vagyok. Én igen meglepődtem ezen hirtelen nagy gondolatom támadt nem fogok kenyeret fogyasztani nagy ellenkezés közben elis határoztam, hogy pogácsát fogok enni Kenyér helyett el mondtam ezt egy ismerősömnek. Ő ismerte lelkem dolgait és utána ezt válaszolta azt gondolod, hogy az Úr Jézus akkor felfüggeszti Isteni óhaját. utána elbeszélte, egy ismerős pap éppen háztartási kekszet változtatott át és vitte börtönben élő, Isten után vágyódó lelkeknek szóval én hiába okoskodtam az Úr Jézus ezt úgy intézte, hogy én nem tudtam másként cselekedni mert az első falat kenyér elfogyasztása úgy is elkerülhetetlen volt.«

IV/23.: (még egyszer hangsúlyozva!) A naplókiadásból ez az oldal teljesen kihagyásra került, mert bár nem lehetetlen eseményt ír le, de teológiai megközelítésében vita tárgya lehet, egyébként is sem tesz hozzá, vagy vesz el a Lelki Napló tanításából! (Fentebb IV/ 22.23-24-nél már említést nyert!)

Eltúlzott állítás, miszerint Erzsébet asszonynak az Úr név szerint jelölt volna ki papokat lelkivezetőül, akik aztán nem vállalták. (Bár egy esetben előfordult!)

Jézus ugyanis a 12 papot jelölte meg név nélkül, akik közül Erzsébetnek kellett volna választania! Egyetlen egy esetben azonban kétség kívül említett nevet, és nála Erzsébet valóban kudarcot vallott. De lássuk a Napló szavait: »Az Úr Jézus így szólt: A tizenkét papi személy bármelyikét választhatod magadnak gyóntatóul. Én vonakodtam e választási jogtól és kértem az Úr Jézust, mutasson rá Ő valamelyik papi személyre, és akkor örömmel elfogadom. Az Úr Jézus rá is mutatott egy személyre, a neve Keszthelyi Ferenc. Ő már némileg ismerte a dolgokat és gyóntatómnál érdeklődött is a lelkemben történő dolgok felől. De miután én megkértem őt, azt a választ kaptam, hogy most nem ér rá választ adni, ő ugyanis Tárnokon plébános, és amikor kérésemmel hozzá fordultam, éppen a máriaremetei kegytemplomban nagyböjti szentbeszéd-sorozatot tartott. Így a választ elnapolta. Én néhány hét múlva kérésemet levélben megismételtem. Ő azonban ezt teljesen figyelmen kívül hagyta, meg sem válaszolta. Én több kísérletet nem tettem, azért is, mert időközben a Szűzanya így szólt: „Leánykám, szent Fiam ezt is megaláztatásnak szánta, és te csak maradj meg szelíd alázatosságban és légy türelmes. Tarts távol magadtól minden erőszakos megnyilvánulást, mert az erőszak nem vezet célhoz. Neked csakis a megaláztatások útján kell szent ügyünket tovább vinned.« (IV/25-26)

Erzsébet asszony leírt megfogalmazásai „színes, érzelemdús, érzelgős és vénasszonyos”, ezért nehéz olvasni!

Ezek szerint a négy elemis asszonynak teológiai értekezés szintű naplót kellett volna vezetnie? Az égiek célja nem ez volt, hiszen az Ügy komolysága miatt választhattak volna egy teológust is ‒ nemde? Erzsébet épp a pontos kifejezések ismeretének hiányában nem talált szavakat! Az írástudók feladata az, hogy ismereteik alapján az esetleg „érzelmes” szavakat értelmezzék! Szent Pál, aki tanult farizeus volt se tudta-e leírni azt amit látott „Szem nem látta, fül nem hallotta” (1Kor 2,9)

Ha a Erzsébet asszony írásbeli szóhasználata „öregasszonyos” volt is, a kérdésekre adott szóbeli válaszai mindig talpraesettek voltak! Mesélek egy példát:

Vidéki plébánosok meghívásra én vittem el. Egy-egy esetben 6-8 pap is összejött és a társaság az ügyet pártolók, a csodabogarat megnézők és a kifejezetten ellenségesekből állt! Nyomban kérdésekkel bombázták, hogy „olvasta-e Avilai Szent Terézt, Keresztes Szent Jánost stb.” Ő azt válaszolta, hogy egész életében olvasni és tanulni szeretett volna, de erre soha nem volt lehetősége! Ekkor néhányan a nők „nyomulása” az Egyházban témát boncolgatták. Erre Erzsébet eképpen szólat meg:

„Főtisztelendő atyáim! Isten a Megváltó megtestesüléséhez nem vette igénybe a férfi szolgálatát, de a Názáreti Szűzét igen!” Erre átmeneti csend támadt!

Erzsébet asszonyt hosszú időn keresztül szó szerint nevelte az Úr, hogy a „vadócba rózsát oltson”! Többször kapott felszólítást az alázatosságra (ami persze küzdelmes élete során életszerűtlen és hátrányos lett volna számára)!

Igen súlyos tiszteletlenség egy hatgyermekes családanyát a halálát követő 40 évre porig alázni, gyalázni! Az, hogy a böjt kérése kapcsán kifogás alá esett, hogy az üzenetben meghirdetett (elhunyt papokért való) böjt „módját” miért csak jó tíz év után enyhítette a Szent Szűz? Sajnálatos, ha erre valaki nem jön rá arra, hogy a dolgozó emberek számára a „könnyítés” a böjtöt kivitelezhetőbbé tette! Ám arra én kérdeznék rá, hogy a Kritikus és Gábor atya „hirtelen jött éleslátása” miért nem a jóváhagyás előtt, vagy közvetlen utána világosodott meg, vagyis miért csak 15 év után? Talán az indíttatás, vagy „sugallat” most érte el az optimális célját? Önökre tán nem érvényes a megfontolandó gyóntatói intelem, miszerint egy sugallat származhat a saját elménk gondolatából, az égi kegyelmekből, vagy a megtévesztő szellemtől!

Az a kifogás, miszerint Erzsébet asszony maga is kételkedett volna a rábízott „üzenetek” hitelességében, rossz értelmezés! Az „állandó kételyek kínját” kevéssé a tartalom igazában való kétsége okozta, hiszen ha ezt mástól olvassa, semmi gondja nem lett volna, ám ezt az égi ügyet neki kellett elfogadnia (méltatlanságtudat), és továbbadnia az egyháziak felé (felelősségtudat)! Egyik gyóntatója ugyanis valóban azt válaszolta, hogy a lelke mélyén elhangzó benső hangok származhatnak a magunktól, az égiektől és a sátántól is! Ez utóbbi volt az ami végképp aggodalomra késztette Erzsébetet, ő ugyanis nagyfokú felelősségtudattal, nemcsak nem akart megtévesztett lenni, de másokat sem akart megtéveszteni! Ha ugyanis a megélt benső hang csupán szó szerint MAGÁN-kinyilatkoztatás lett volna, vagyis csak neki szól, nem „küzdött volna a kételyek kínjával”! Ámde a kapott üzeneteket (ügyet), tovább kellett adnia az Egyház” mi több, az egész emberiség felé, „Szívem Szeretetlángját minden népre és nemzetre kiterjesztem, a meg nem kereszteltekre is!” (III/120) Valljuk meg őszintén erre sem a Kritikus, sem Simon Gábor atya (pláne a diszpozíciós helyzetében), sem én háromgyermekes családapaként és Isten kegyelméből 54 éves házasként sem lettem volna képes! Mellesleg Erzsébet minden „továbbító” lépését, csak a gyóntatja engedélyével tehetett meg, amellett, hogy az Úr külön figyelmeztette, gyóntatód tanácsát szent engedelmességgel követned kell! (II/70)

Igen rosszindulatú kijelentés az, hogy a „revelációit” maga terjesztette!

Az fel sem merült a Kritikusban, hogy abban diktatúrában, ugyan hogyan és mily módon tehette volna meg, különösen olyan nagyságrendben. hogy „futótűzként terjedjen”? (I/59) A Szeretetláng üzenetek tartalma ugyanis csak 1965 után kezdett így-úgy terjedni és ebben épp a Lelki Naplót ismerő papság és női bizalmasai működtek közre! Ő maga gépelni egyáltalán nem tudott ‒ és fontos tényező ‒, hogy „kiváltságairól, égi megbízatásáról” még saját gyermekei sem tudtak, és természetesen a szomszédai sem! Elsőszülött lánya Cecília is csak később ismerte meg édesanyja „titkait”, amikor véletlenül meglátta a kinyitott Naplót! (Egy mai „látnok", ha kap valami „üzenetet” 16-kor, fél 5-re már (minden kételkedés nélkül) fel is rakta az internetre, természetesen szakember megkérdezése nélkül!) Na ez messze nem így volt Erzsébet asszony esetében, amikét tanúsítja a gúny tárgyává tett Lelki Naplója!

Ha csupán feltételezzük (!), hogy a Kindelmann Károlyné Erzsébet által kapott „az egész emberiséget érintő feladat” igaz, akkor nem csodálkozhatunk sem a gyötrő méltatlanság-, sem a felelősségtudatán, sem pedig a fokozott sátáni kísértésein! »A sátán (...) érzi már Szeretetlángom kigyúlásának hatását. Ez rettentő dühre ragadta őt. Vegyétek fel a harcot, a győztesek mi leszünk! Szeretetlángom a sátánt oly mértékben teszi vakká, amilyen mértékben elterjesztitek Szeretetlángom fényét szerte e világon.« (II/18)

Ezen lelki megpróbáltatások (kínok), olykor olyan súlyos traumát okoztak Erzsébet asszonynak, hogy ennek nyomása alatt szinte összeomlott, és már-már fel akarta adni a küzdelmet! Olyannyira, hogy a kis házában lévő cserépkályha tüzébe akarta dobni a naplóit! Ebben gondviselésszerűen Cecília lánya akadályozta meg, aki épp benyitott hozzá! Külön kell hangsúlyoznom, hogy E. minden elkeseredettsége és lelki szárazsága nyomban megszűnt az Úr Jézus jelenlétében!

Igen fontos, hogy Erzsébet asszony nem szenvedett, hanem áldozatot vállalt az Ügy egyházi előmeneteléért! Mert nem csak senki nem üdvözülhet erőfeszítés nélkül (Lk 16,16), de semmilyen eredményt nem lehetséges elérni!

Igaztalan a megítélés, hogy Erzsébet asszony depresszióban szenvedett volna! Kérdés, hogy a sok szenvedés és áldozatvállalás, azonos-e a depresszióval? Lourdes látnoka Bernadett sem számíthatott földi boldogságra. Neki a szenvedések vállalásával kellett tanúságot tennie ország-világ előtt a Lourdes-i eseményekről, mely szenvedések és megaláztatások 1879. április 16-án bekövetkező haláláig.

Érdekes, hogy Simon Gábor atya miért tartotta szükségesnek videójában említeni, hogy fiatalabb korában elolvasta (a Németországban kivonatolt) naplót, és rá is „depresszív hatással” volt, a sok gyötrődés és szenvedés olvasása! Tán nem ragadta meg ez a jézusi mondat: „Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. A cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása”. (II/106) Hát nem ez a keresztségben meghívott ember életének célja, mi több üdvösségének feltétele, Krisztus a mi Urunk által? Ugyan bizony a szenteket nem a vállalt szenvedés vezette-e az életszentségre? Most én világítsak rá, hogy Jézus a lélektől áldozatot vár, míg a kísértő sátán ígéreteivel örömöket kínál? (Gábor atya, törölje a videóját! Ne romboljon, ha már építeni kevés lehetősége van!)

Felteszem a kérdést, ha a Kritikus jelen lehetett volna a Golgotán, akkor a „Véres Emberi Roncs” kínszenvedése láttán, kritikusan ítélkezett volna-e Krisztus tanítása felől? Akik ugyanis ismerik a szentek és misztikusok életét, azok inkább a hitelesség jeleit látják a szenvedésben és az ördögi zaklatásokban (pl. Remete Szent Antal, vagy Szent Pio atya életében)! Erzsébet asszonynak is át kellett élnie a ,,lélek sötét éjszakájának” fájdalmas és misztikus tapasztalatait, a küldetéséből adódó sok megaláztatást és lelki gyötrelmet!

Aki valóban mélyére akar látni Erzsébet asszony lelki küzdelmeinek, annak ajánlom, hogy olvassa el a Lelki Naplója II/52-56-ig terjedő sorait! Erzsébet olyan nagy kísértéseken esett át, hogy nem csak kárhozata bizonyságát érezte, de attól külön aggódott, hogy ettől másokat megmentsen (!) Épp ezért, képes volt megalázni magát és sorra felkereste gyóntatóit, hogy bocsánatkérések közepette visszakérje az által átadott anyagokat! Ezt meg is tette és lám, az egyik pap azt mondta, hogy épp ezáltal hitelesedett benne, nem csak Erzsébet valós küzdelme, de a Szeretetláng igaz volta is!

Igen nyakatekert az a megfogalmazás, miszerint: „Az ördögnek nincs hatalmában értelmi lokúciót produkálni, mivel nem tud közvetlenül az emberi értelemre hatni.” ‒ Nocsak, ez egy „csűrcsavar”! Erzsébet asszony nem „értelmi lokúcióról” beszélt, hanem a lelke mélyén való „hallásról”! (ahol persze megszólalhat a gonosz is, aki a világosság angyalának is tettetheti magát!)

Külön ki kell térnem a papi lelkekért felajánlott böjt-virrasztás-szentségimádásról alkotott kritikus véleményre, idézem a Kritikust: „Az erkölcs szempontjából vizsgálva ez súlyos dolog, mert itt isteni közbelépésre történik meghirdetése olyan gyakorlatnak, amely egyrészt az Egyház hatáskörébe tartozna (böjti fegyelem), tehát maga Jézus nem tartja tiszteletben az általa rendelt „jogköröket”, másrészt ellenkezik az ‒ Egyház hagyományaival a bűnbánati, engesztelési gyakorlatok tekintetében.” ‒ Ugyan bizony Jézus mit válaszolt a kudarcos apostoloknak: „ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17,21)!

Nézzük a Fatimai Szűz 1917. augusztusi felszólítását: „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek kerül a pokolba. Mivel nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzék értük!”

Ezt megelőzően júliusban így szólt: „Hozzatok áldozatot a bűnösökért, és mondjátok gyakran, Ó Jézusom, Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és azoknak a bűnöknek engesztelésére, amelyeket Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetnek.” És ezen szavak után az Istenanya megmutatta a poklot. ‒ Elgondolkodtató!

Visszatérve a böjtnek, mint áldozatnak a Kritikus általi degradáslására, aki az okosság és mértékletesség erényére hivatkozott. El kell mondanom, hogy Erzsébet asszony a több napos böjtjeit mindig megbeszélte gyóntatójával, és volt aki nem engedélyezte, épp a fenti érvek alapján!

Fontos körülmény az Úr intése: „Vigyázz! Mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!” (IV/6)

Egy igen jellegzetes példát idézek! »Az Úr Jézus szólt: „Erzsébet, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod? Böjtölj kenyéren és vízen addig, míg a szent ügy el nem jut a Szentatyához.” Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után. (...) Így szóltam az Úr Jézushoz: „A kérés elfogadása a teljes Istenre való hagyatkozásom és önátadásom megújítása előtted Uram, Jézusom.” Most nem volt szorongó kétely bennem amiatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e. A szeretet tüze éget.«

Nos ez végül 40 napos szigorú böjt lett azzal a kitétellel, hogy vasárnaponként fáról hullott gyümölcsöt is ehet!

Erzsébet a mellérendelt nővéren keresztül (aki épp E. Lelki-vezetőjéhez ment) megérdeklődtette, hogy ilyen nagyságrendű böjtre adna-e engedélyt? Az atya nemleges választ adott.

»Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus megismételte kérését ezen szavakkal: „Kérésem továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnak többször is meg kell ismételned.”« (IV/5) „Előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és (...) megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott, és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. (...) ezt ő nem engedheti meg, mert ez az V. parancsolatba ütközne. És még több oldalról is megvilágította előttem ennek lehetetlenségét. Én ismételten az Úr Jézus szavaira hivatkoztam. Ő erre azt válaszolta: Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni akaratának.” (u.o.)

Közben Erzsébet, ha nem is böjtölt, de áldozatul az ételeit nem az íze szerint, hanem csak szükségből vette magához! Hónapok múltán a gyóntatója elhunyt, és ekkor az újabb, a lelki vezetését vállaló atyához fordult a kéréssel, aki elsőre ezt válaszolta: „Leányom, ha az Úr Jézus ezt kéri, meg kell tenned!” (IV/7) (Az atyát Fuhrmann Ernőnek hívták, és az ő gyóntatója volt Dr Kosztolányi István szentírásfordító, a Bp-i Hittudományi Akadémia professzora!)

Csupán kitaláció „mennyei matematika” a „3 Üdvözlégy 1 lélek” kérdésében?

Gábor atyától kérdem (mert a névtelen Kritikus bizonyára nem ért hozzá), hogy II/15-16-ban leírt ‒ 3 Üdvözlégy elmondásával egy lélek szabadul a tisztítótűzből ‒ kérés, lényegében a Szűzanya eredményes édesanyai pedagógiája, azért hogy övéit többlet-imára késztesse! A Szent Szűz kérései soha nem meddők és céltalanok! A fatimai gyermekek által már ezt kérte tőlünk: ,,imádkozzátok mindennap a rózsafüzért, hogy kieszközöljétek a világ számára a békét és a háború hamarosan befejeződjön.” (1917. május) Esetleg Főtisztelendőségedet a „számszerűség” zavarja, mely a Zsinat előtt még gyakorlatban volt? Ugyan bizony a „Harminc Gregorián Mise”, vagy a „8 napon belüli” novemberi búcsúlehetőségeket is kifogásolja? (Egyébiránt a fenti kérést Erzsébet még jóval a Zsinat előtt, 1963-ban kapta!)

Igen fájdalmas azt olvasni a Kritikustól, hogy „Az állítólagos Szűzanya pedig a házimunkát nem szerette”, és eközben is sürgette Erzsébet asszonyt!” Sőt a Kritikus a böjttel kapcsolatban is egyre gunyorosabban idézi a Lelki Naplót A böjtre vonatkozóan a Szűzanya (további) közlése és figyelmeztetése: „Ne koplaljunk, hanem bőségesen fogyasszunk kenyeret és vizet!” (IV/28) Mindezt 1981-ben, két évtizeddel a böjtök kezdete után! Vajon miért nem tetszett ezt korábban közölni? Mert ha a kinyilatkoztató következetes lett volna, és a kezdetektől ilyen értelemben kérte volna a böjtölést, talán Erzsébet asszony gyomra nem ment volna tönkre, Zselepszky Fábián OCD sem terebélyesedett volna el, sőt, talán az ÁEH “útlevél-csodájától” megtévesztett és „hívővé” vált Kosztolányi István biblikus professzor sem halt volna meg a tizenkéthetes böjt megtartását követően Prudencia úrhölgy negatív dicsőségére.

Válaszom: Akár figyelmen kívül is hagyhatnám a névtelen Kritikust (Cinikust), ám hozzáfűzöm, hogy a „12 hetes böjt”, a heti csütörtök-pénetekekre vonatkozott! (Magam is megtartottam!) Előszöris Erzsébet asszony „negyven napos böjtje” 1965-ben volt (ld. IV/3-7), másfelől Zselepszky Fábián OCD atya egyáltalán nem volt „terebélyes”, és természetesen a Kosztolányi professzor sem a 12x csütörtök-pénteki böjtbe halt bele! Egyszerűen a névtelen Kritikus minden szavával bántani akar, még a feltételezéseivel is! (Ez pedig nagy eséllyel nem égi kegyelem gyümölcse!)

Igen elgondolkodtató, hogy bár a Kritikus széleskörű tudást igyekszik magáról sejtetni, az álatala támadott témakörben mégis teljes tájékozatlanságot és tárgyi tévedést mutat. Ilyen például a „téves próféciák”!

1) Jézus azt ígérte Erzsébet asszonynak, hogy 52. születésnapján fog meghalni, ezt többször meg is erősítette. (III/128, 219).

Nos említettem, hogy Erzsébet embertpróbáló fiatalkori „földhözragadtságában” megszokta, hogy beosztó volt, ügyesen ugyan, de a sorrendiséget ő határozta meg. Az Úr viszont sürgette nála Szentséges Anyja ügyének (egyházi) továbbvitelét. Ezért figyelmeztette kiválasztottját, hogy vigyázz, mert a születésnapodon meghalsz! Ez nem prófécia, hanem pedagógia (úgy dolgozz, mintha örökké élnél, és úgy imádkozz, mintha...) Más szentek is voltak akik többször várták a halálukat, nem a saját számításaik szerint!

2) Az „ez a hely lesz a világ legnagyobb kegyhelye” a kijelentés Harmatcsepp utca adott helyére vonatkozik, akkor is, ha az ott lakó férjezett lánya (és nem E. gyerekei) a nevezetes „Kisházat” lebontották! A helyszín azonban megmaradt, mint kegyelmi „kiszögelési pont”. Az pedig, hogy ilyen nagyságrendű ígéret kötődik hozzá, már csak akkor válik igazolttá, amikor a Szeretetláng kiáradása megtörtént! Idézet a Lelki Naplóból: „Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével a Földet. Ez a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása. (...) Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94)

És ez az esemény, mely megrázza a világot, a Szent Szűz és a sátán végső összecsapása lesz, amiként a II/38-39 alatti kihagyásban írva van, jóllehet a Szűzanya hozzáfűzte, hogy ezt nem kell közzétenni! (Oda van írva!)

Na de mégis mi ez a „Szeretetláng”, különösen azon állítás mellett, hogy „ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett”? (III/129) Nos megválaszolom, hátha...

Erzsébetet papok kérdezték, hogy mi az a „Szeretetláng”? Ő továbbította a Szűzanya felé, aki ezt válaszolta: „Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus” (I/107). Sőt a IV/12-nél ez olvasható: „az Úr Jézus és a Szűzanya arra kért, hogy ezt juttassuk el az illető papi személynek, aki élesen támadja Szívem Szeretetlángját, mely maga Jézus Krisztus.”

De akkor mi a gond? Az, hogy sokak besorolják a Szeretetlángot a Mária-tisztelet lelkiségei közé, esetleg újabb imádságos indíttatásnak tartják! Ez sajnos az ismeret teljes hiányát tükrözi bár, mégis a jobb indulatúak legfeljebb egy isteni kegyelmenek tartják. Az is, mert minden az! De mégsem ez a lényege, hanem a kegyelem HATÁSA! Ez az, „melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek.” (I/39) Tehát egy olyan rendlívül „hatás”, amely eddig nem ismert kegyelmi erőként érvényesül a szívekben-lelkekben! Akit ez a hatás valóban áthat, arra érvényes Szent Pál kijelentése: ,,Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Az ilyen ember krisztusivá formálódik, teljesen azonosul vele, s ez gondolatvilágára, szándékára és cselekedeteire egyaránt kihat.

De olvassuk el Erzsébet asszony egyik lelki-vezetőjének véleményezését: „A Szeretetláng kegyelmi adomány. Mégpedig erő, amely átjárja a szívet és az akaratot. Erő, amely helyreállítja bennünk az értékrendet; erő, amely átformál, szeretni tanít, készségessé tesz bennünket Jézussal együtt és Jézussal teljesen azonosulva hatékonyan és kitartóan részt vállalni a lélekmentő munkában. A szeretetláng segít megérteni a Szent Szűz szándékát. Segít tárgyilagosan felismerni valós helyzetünket. Másként fogalmazva: a Szeretetláng az a kegyelmi adomány, eszköz, amely hozzásegít bennünket a Boldogasszony tevékenységének értelmezéséhez, és erőt ad kérésének, az engesztelésnek következetes megvalósításához, és az apostolkodáshoz. Ennek pedig kizárólagos célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. A Szeretetláng a bennünk és általunk szabadon működő Jézus Krisztus. (Dr Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő, Kisboldogasszony Plébánia Eger, 2000.)

Hogyan értendő a kegyelmi hatás kiáradása? ‒ Értsük úgy, mint amikor Szent Erzsébet köszöntésekor méhében felújjongott a magzat (ld. Lk 1,41). Vagyis a Szent Szűzből kiáradt a kegyelmi „hatás” ‒ Jézus Krisztus! (Ahogyan az 1/107 említi!)

A Szeretetláng áradásának három fázisa van:

1) Az üzenet Erzsébet asszony általi küzdelmes elfogadása.

2) A „futótűzként” (I/59) való terjedés (szívről-szívre).

3) A kiáradás, mely a sátán végső legyőzése (II/93-94)!

De miért Szív és Láng?

Mert „Szavait Anyja mind megőrizte szívében.” (Lk 2,51)

A tiszta érzelem és a szeretet a szívben zajlik, pl. az Efezusi Tanítványok esetében: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton”? (Lk 24,32-33)

És mi ebben a hatás? Az a többlet indíttatás, hogy a tanítványok fáradtan és már sötétben visszagyalogoltak (14 km-t), hogy tanúságot tegyenek a Feltámadottról!

Ez az a többletkegyelmi hatás adhat erőt arra, hogy végre teljesítsük a Szűzanya fatimai kéréseit. Mert amíg ezek nem teljesülnek, nem nyer békét a világ! (Tehát a Szeretetláng szorosan összefügg Fatimával!)

Nyomatékul, még álljon itt Montforti Grignon Szent Lajos próféciája az apostoli lelkekről (papokról): „...akiket a Szentlélek képez ki hűséges Jegyese által, előkészítik és felállítják majd a Szentlélek uralmát szeretetben és igazságban. Aki tiszta szeretetének lángjával megsemmisíti majd a szakadásokat és a bálványimádást!” (Mária által Jézushoz 33-34.o.)

Ugyancsak Grignontól olvashatjuk a 'Tökéletes Mária-tiszteletben': „Az Úr papjai lesznek, akik mint valami láng, mindenütt felgyújtják az isteni szeretet Tüzét!” (56) Majd uo. a 144-ben ezt írja e lelkekről, hogy Mária: „Elmeríti kegyelmeinek tengerébe (...), felvilágosítja az igazságra, lángra gyújtja szívét szeretetével”. Máshol: ,,Mária olyan lámpás, amelyet azért gyújtottak, hogy az egész bensőt megvilágítsa, és az isteni szeretet lángjára lobbantsa; hogy meglássuk benne és vele Istent.”

A legpontosabban egy nyolc éves fatimai kisleány fogalmazta meg. Szent Jácinta kórházba menetele előtt így búcsúzott Lúciától: „Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniük ezeket. Jézus és Mária Szíve azt akarja, hogy Vele együtt Égi Anyánk Szívét is tiszteljük. A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, mely a szívemben ég, mellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér - Fatima, 1997, 108.o.)

Az, hogy a Szeretetláng lelkiségére mennyire igaz a gamalieli meghatározás, alátámasztja két húsz évnyi különbséggel íródott Dél-amerikai főpapi véleményt, P. Róna Gábor SJ fordításában:

Bernardino Echeverria Ruiz guayaquili érsek (későbbi bíboros) a Szeretetláng Lelki Napló 1988-as kiadásához írt ajánlását (részlet): „Szeretetláng − ez az új neve annak a mérhetetlen és örök szeretetnek, mely Mária Lelkében él minden ember iránt (…) Láng ez, mely megvilágít, láng, mely melegít, láng, mely tűztengert képes fellobbantani. Láng, mely Mária Szívében ég, s égni akar gyermekei szívében is. (…) A Szeretetlángnak égnie kell minden keresztény megmentésére, hogy megmentse a családokat..., hogy segítse a papok megszentelődését. (...) A Szeretetláng kell, hogy megvilágítsa a keresztény ember életének minden pillanatát...”

20 évvel később. Antonio Arregui Yarza guayaquili érsek Prot. 445/ 2008 számú jóváhagyásából részlet: „...Mária Szeplőtelen Szíve Mozgalmának jellemző vonása tagjainak igaz keresztény lelkisége. Hálát adunk Istennek a gyümölcsökért, melyeket a plébániákon megalakult imacenákulumok teremnek, valamint azon fáradozásukért, amellyel a családi közös imádkozást előmozdítják. Fő apostoli tevékenységük az evangelizálás, az imádság, a szentségekhez való gyakori járulás, a testvéri szeretet és készség, amellyel részt vállalnak Egyházunk tevékenységében, a hitoktatásban (...) Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángja Mozgalom csodálatos módon elterjedt a világ különböző országaiban, a mi országunkban is.”

Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelettel: Begyik Tibor

     Ezen a napon, minden magyar hősre imával gondolunk, akik életüket áldozták a nemzetünkért, hiszen nekik köszönhető, hogy „él nemzet e hazán”. Végigtekintve az ezeréves magyar történelmen, az ország lakossága rengeteget szenvedett, muszlimtól, habsburgtól, a szabadkmves antanttól és a kommunistáktól. Milliók hoztak emberfeletti áldozatot azért, hogy ma békében, biztonságban, szabadon, keresztényként és magyarként élhessünk! Ezért jelölte ki a Nemzeti Kormány május utolsó vasárnapját a hősök emlékére, nemcsak azért, mert őseink, elődeink, dédapáink voltak, hanem mert a legdrágábbat, az életüket adták a házáért.

 https://www.youtube.com/watch?v=8Fmy34L4B1k

Imádkozzunk Értük és kérjük, hogy segítsék az égből

Édes Magyar Hazánkat!

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség!

A Szűzanya megdicsőült lelkét a mennybe vitte Szent Fia
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Most a Szent asszonyok is végső búcsút vettek, aztán letakarták a Szent arcot, és a fedelet ráborították a koporsóra, amit mindkét végén s a közepén szürke kötelekkel körülcsavartak.
Ezután láttam, hogy a koporsót hordállványra teszik, majd Péter és János a vállán viszi ki a házból. Az apostolok és a tanítványok egyik része elöl ment, mások s az asszonyok követték a koporsót. Már alkonyodott, négy hosszú fáklyát vittek a koporsó körül.
Így haladt a menet Mária keresztútján az utolsó állomásig, s a dombon át a stációs kő mellett a sír bejáratának jobb oldalára letették a koporsót, négyen bevitték a sírbarlangba, s elhelyezték a kivájt halotti helyre. Azután valamennyi jelenlevő még egyenként bement, fűszereket és virágokat helyeztek el, letérdeltek, sírtak és imádkoztak.
Sokan voltak jelen, a fájdalom s a szeretet hosszan ott tartotta őket. Éjszaka volt már, amikor az apostolok bezárták a sírbejáratot. Árkot ástak a barlang szűk bejárata előtt és különböző zöld, részben virágzó, részben bogyótermő bokrokból, amiket gyökerestől ástak ki másutt, sövényt ültettek; így a bejáratnak nyoma sem látszott, annál kevésbé, mert a közeli forrás vizét e bokrok előtt vezették el. Nem lehetett többé bejutni a barlangba.
Szétszórva tértek vissza, itt-ott még imádkozva megálltak a keresztúton, egyesek imádkozva őrködtek a sírnál.
A hazatérők a távolból csodálatos fényt láttak Mária sírja fölött, és nagyon meghatódtak, bár nem tudták, hogy mi az voltaképpen. Én is láttam.
Az égből széles fényár vezetett le a sziklához, és láttam, hogy abban, amely három egymásba helyezett dicsfénykörből állt, angyalok és lelkek sokasága halad lefelé, s ez körülvette Urunk és Mária fényes lelke jelenését. Jézus Krisztus jelenése a fényesen ragyogó sebhelyekkel előtte lebegett. Mária lelke körül a dicsfény legbensőbb körében csak kis gyermekalakokat láttam, a második körben mint hatéves gyermekek jelentek meg, és a legkülső körben felnőtt ifjakhoz voltak hasonlók. Világosan csak az arcokat ismertem meg, különben csak csillogó fényalakokat láttam. Amikor ez a jelenés egyre világosabbá válva kiáradt egészen a szikláig, azt láttam, hogy belőle fényes pálya nyílik, föl egészen a Mennyei Jeruzsálembe.
Ekkor azonban azt láttam, hogy a Szent Szűz lelke, amelyik követte Jézus jelenségét, ellebegett mellette a sziklán keresztül a sírba, és ezután csakhamar egyesülve megdicsőült testével, sokkal világosabban és fénylőbben lépett ki abból, s az Úr dicsfényével felvonult a Mennyei Jeruzsálembe. Ezután az egész ragyogás ismét megszűnt, s a vidéket befödte a csendes csillagos égbolt.
Nem tudom, vajon a sír előtt imádkozó apostolok és szent asszonyok is így látták-e mindezt, de láttam, hogy imádva és csodálkozva föltekintettek, vagy megrendülve arcra borultak a földön. Azt is láttam, hogy egyesek imádkozva és énekelve mentek haza a keresztúton a hordállvánnyal. Az egyes állomásoknál elidőztek és nagy meghatottsággal s áhítattal fordultak a sírszikla fölött levő fény felé.
Így hát azt láttam, hogy a Szent Szűz lelke ment először a mennybe, és aztán a teste is fölvétetett a földről".            Hitünkkel és Boldog Emmerich Katalin leírásával egyező adatot szolgáltat Francesco Bamonte Róma vezető ördögűzője: "Egyik augusztus 15-én, Mária Mennybemenetelének liturgikus ünnepén, ördögűzés közben így kiáltott fel a démon: "Micsoda illat, micsoda illat terjeng! Undorító, undorító!"
Jézus Nevében megparancsoltam, hogy mondja meg, mi az az illat. Panaszos hangon és egyetlen egyszer ejtve ki Mária nevét (ami nagyon ritka, és csak akkor fordul elő, ha erre Isten hatalma kifejezetten "rákényszeríti"), ezt mondta: "Az illat az Ő testéből és lelkéből árad. Lelke soha nem hagyta el a testét, a tietek el fogja hagyni. Amióta a lélek belépett e testébe, soha nem távozott belőle. És ezzel a testtel vétetett fel. Ő és csak Ő, elsőként Fia után. A Fia meghalt, de a teste ‒ az Övéhez hasonlóan ‒ elragadtatott. Ám neki meghalnia sem kellett. Becsukta a szemét és érezte, amint Fia jön érte, hogy magával vigye. Ő pedig eljött az angyalokkal együtt, átkarolta, magával vitte, s azt mondta: »Ahogy te hordoztál engem ezen a földön, most Én viszlek Atyánk országába«. Ő csukott szemmel mosolygott és csukott szemmel is látta őt, aki magával ragadta, szárny nélkül repülve egészen Isten színe elé, aki atyja, jegyese, fia és testvére volt. Ő előre erre rendeltetett!", s Ő megfiatalodott. Ekkor ugyanannyi éves lett, mint egyszülött Fia foganásakor: tizennégy. Mezei liliom volt, sértetlen, semmi sem érinthette meg; soha nem félt; nem ismerte a félelmet; akkor sem, amikor Fiát fenyegették; sohasem félt; sohasem neheztelt. Mindig mosolygott, akkor is, amikor sírt. Ő a ti fajtátok váltságdíja". (Vö. Szűz Mária harca a gonosszal, 164-165. o) (folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) 

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

     Az országhatárok megrajzolásakor, de utána sem tették lehetővé a népszuverenitás kinyilvánítását, vagyis az önrendelkezési jog alkalmazását. A mai napig sem volt erről népszavazás az elorzott területeken! Csupán egyetlen város kapott rá esélyt, Sopron, amely hűséggel mégis a megcsonkított Magyarországot választotta a Burgenlanddal megjutalmazott Ausztria helyett. Ezt követően ezt az emberi alapjogot nem engedélyezték az utódállamokban, követelőit meghurcolták, sőt megölték, mint például a cseh megszállás elleni pozsonyi tüntetés néhány résztvevőjét (1919. febr. 12-én 7 halott, 23 súlyos sebesült a sortűz után!).

A cseh, román, lengyel, szerb esetben hivatkoztak a történelmi jogfolytonosság alkalmazására, a korábbi királyságok területi megújítására, de a Magyar Királyság jogfolytonosságára ez nem vonatkozott, sőt annak területi többségét a szomszédos államalakulatok kapták jutalmul, mint például Magyarország teljes északi területét az egy milliónyi magyar őshonos lakosságával együtt Csehországnak juttatták (egy olyan területet átadva, amit Csehország soha előtte nem birtokolt), amiért Csehszlovákia a francia befektetések érdekszférájába kényszerült (tőlük kaptak hitelt elég magas kamatra például a hadsereg felfegyverzésére, kiképzésére, hadászati művek megépítésére, amit a francia hadseregtől és cégektől rendeltek meg).

Trianonban hivatkoztak a nemzetiségi határok jogosságára is, de 3,5 milliónyi őshonos magyar által többségben lakott területet rendeltek idegen uralom alá, például Székelyföldet, Partiumot, Csallóközt, Bodrogközt, Bánátot, Kárpátalját (ahol csehek, ill. szlovákok nem is éltek).

Valójában a mesterségesen létrehozott új államhatárok kialakításakor csupán az antant hatalmaknak kedvező, főleg francia szempontokból előnyös gazdasági, befektetési és katonai-stratégiai szempontok érvényesültek (nyersanyagforrások, bányák, termőterületek, vasutak, közigazgatási központok, hegyek, folyók elnyerése).

Elmondható tehát, hogy sem a tisztességet követelő keresztény erkölcsiség, sem az emberséget tápláló görög bölcsesség, sem az igazságosság jogi alapelvei nem kaptak szerepet, csak a nemzetközi nagytőke és pénzvilág hatalmasainak önző érdekei.

(folyt.)

Búcsúzás az Úr Szentséges Anyjától
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Ekkor a Szent asszonyok takaróval takarták le a Szent testet, s az apostolok és a tanítványok a ház elülső részébe mentek. A tűzhely lángját betakarták, az összes házi eszközt félretették és letakarták. Az asszonyok együtt ültek, magukat beburkolva és lefátyolozva az elülső ház kamrájában, és hol térdelve, hol ülve énekelték a halottsiratót.
A férfiak azzal a szövetszalaggal fedték be a fejüket, amit a nyakukban viseltek és gyászistentiszteletet tartottak. Ketten térdeltek egymást váltva a Szent test fejénél és lábánál. Máté és András a Szent Szűz által készített keresztutat járták az utolsó állomásig, addig a barlangig, ami Krisztus sírjának állomása volt. Szerszámokat is vittek magukkal, hogy a sírhelyet még jobban kimélyítsék, mert itt fog a Szent Szűz teste nyugodni.
A sírbarlang nem volt olyan tágas, mint az Úr sírja, és alig volt olyan magas, hogy egy férfiember kiegyenesedve bemehetett volna. A talaj a bejáratnál lejtett, utána az ember szemben találta magát a test nyughelyével, ami olyan volt, mint egy keskeny oltár, és efölé boltozódott a sziklafal.
A két apostol dolgozott a síron és ajtót készített, amit bezárva helyeztek a sírhely elé. A sírban körülbelül a beburkolt holttest alakjának megfelelő mélyedés volt, a fejnél kissé megemelve. A barlang előtt botokkal körülkerített kis kert volt, mint Krisztus sírja előtt. Nem messze innen volt a Kálvária hegy állomása az egyik dombon. Kereszt nem állt rajta, hanem csak a kőbe volt belevésve. Ez úgy félórányi járásra esett Mária lakóházától.
Láttam, hogy az apostolok, akik a Szent testnél imádkozva őrködtek, négyszer váltották egymást. Asszonyok jöttek, hogy temetésre készítsék elő a testet, akik között emlékszem Veronika egyik lányára, János és Márk anyjára. Hoztak magukkal kendőket és fűszereket, hogy zsidó módon bebalzsamozzák. Mindegyik hozott kis edényeket is, friss növénnyel. A házat bezárták, foglalatosságuknál lámpák égtek, az apostolok pedig az előszobában karban imádkoztak.
Az asszonyok a Szent Szűz testét erősen bepólyázták bokától a mell tájáig a kendőkbe és kötelékekbe.
Ezután azt láttam, hogy Péter és János még nagy püspöki palástban az előszobából belép a Szent testhez. János kenőcsös edényt vitt. Péter a jobbjának ujját belemártotta, és imádság közben megkente a Szent Szűz homlokát, mellének közepét, kezét és lábát. Ez nem az a kenet volt, amit életében utoljára megkapott. A kenőccsel végighúzta az ujját a kezén és lábán, a homlokát és mellét pedig kereszttel jelölte meg. Azt hiszem, ez tiszteletadás volt a Szent testnek, amint az az Úr temetésénél is történt.
Amikor az apostolok eltávoztak, az asszonyok folytatták az előkészítést. A Szent test karjai alá, és körbe a test köré mirhacsomót tettek és a karok alatt bepólyázták, mint egy bábút. Átlátszó, felhajtott fejkendő volt az arcon, amely fehérnek s világítónak látszott, ahogyan a növénycsomók között nyugodott. Ekkor a Szent testet a koporsóba tették, ami oldalt állt és olyan volt, mint egy kis ágy.
Alacsony peremű deszkához hasonlított, könnyű, boltozatos fedele volt, s olyan, mint egy hosszúkás kosár. Fehér, vörös és égszínkék virágokból álló koszorút helyeztek a mellére, mint a szüzesség jelképét.
Most valamennyi Apostol, tanítvány és jelenlevő belépett, hogy még egyszer lássa a kedves, Szent arcot, mielőtt letakarták. Könnyekkel a szemükben, csendesen állták körül a Szent Szüzet, s búcsút véve megérintették az összekulcsolt kezét, majd eltávoztak".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

     Tény viszont, hogy a legsúlyosabb nehézséget a hamis események, üzenetek jelentik, melyek nyilvánvalóan a megtévesztő szellem munkái! Ez az, amire Marie Julie Jahenny a 19. századi (elismert) misztikusa figyelmeztet: ,,Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben, a maga hamis jelenései által.”
     Szem előtt kell tartanunk, amit Don Gabriel Amorth római ördögűző mondott, miszerint a sátán is ad hatalmat híveinek. Olykor, mivel ő a hazugság bajnoka, e hatalmak birtokosai nem fogják fel azonnal, honnan származik képességük, vagy esetleg nem akarják megérteni, mert túlontúl boldogok ezekkel az ingyenes adományokkal. Így előfordulhat, hogy valakinek jóstehetsége van, mások, ha kapnak egy fehér lapot és egy tollat a kezükbe, többoldalnyi üzenetet írnak mintegy diktálásra maguktól. Általánosan elterjedt, hogy bizonyos emberek „hangot” hallanak, amely olykor imádságokat sugall, máskor egészen más dolgokat. Kérdés, hogy mi a forrása ezeknek a sajátos adományoknak? Talán a Szentlélek karizmái, vagy talán ördögi eredetűek? (D.G. AMORTH, Egy ördögűző tapasztalatai /A sátán adományai/ ECCLESIA 2005)
---------------------------------------------------
     Szándékom a Mária-korszak főbb jelenéseinek bemutatásával a figyelemfelkeltés volt arra is, hogy sokan úgy kezdenek követni új és bizonytalan üzeneteket, hogy még a régebbieket sem teljesítették! És itt elsősorban a Szűzanya fatimai kéréseire gondolok az öt elsőszombat, a rózsafüzér napi imádkozása és az engesztelés tekintetében. Ezt segítheti a Szeretetláng szívekre ható kegyelmi hatása, amely kellő lelkierőt ad a Mária-korszak eredményességéhez ‒ a Szeplőtelen Szív végső győzelméhez ‒ melynek beteljesülésében személyes részünk lehet!

Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

További veszteségek:

– az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,

– a szénbányák 80 %-a,

– az erdők 90 %-a,

– vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,

– a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,

– Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,

– az összes tengeri és folyami hajók,

– a kiépített közút- és vasúthálózat Budapest centrummal sugarassá lett torzítva, mert a sugarakat összekötő utakat lecsatolták. 

Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő!

A Magyar Királyság 1914-ben nem volt független és önálló állam. Ettől 1849-ben nemzetközi erőszak fosztotta meg, és az 1867-es kiegyezés és a duális Monarchia létrejötte sem külügyi sem hadügyi kérdésben nem engedett önállóságot. Mindvégig a magyar érdekektől idegen Habsburg császári akarat érvényesült.

A világháborút a nagyhatalmak már jó előre, évekkel korábban eltervezték és felkészültek rá (Anglia, Franciaország, Oroszország és Németország is).

Hiteles dokumentumok igazolják, hogy egy háborúra az Osztrák-Magyar Monarchia készült fel legkevésbé!

A háborús konfliktust kiprovokáló ürügyet, a merényletet szervező szerb terroristákat mind az orosz, mind pedig a német titkosszolgálat támogatta, hogy a Monarchiát tehessék bűnbakká a háborúért a trónörökös meggyilkolása kapcsán. A szerb titkosszolgálat által kitervelt és levezényelt akcióról volt szó.

A merénylet után a Monarchia koronatanácsában a magyar miniszterelnök, Tisza István a háború ellen szavazott. A német diplomácia azon fenyegetése miatt kényszerült beleegyezni egy hónap múltán a császár óhajába, miszerint az elkerülhetetlen háborúban a magyar vétó miatt Németország nem nyújt segítséget az Erdélyt és Kárpátalját érhető, súlyos magyar veszteséggel járó keleti orosz támadás esetén. Az csak természetes, hogy amikor mégis hadba léptek, akkor tisztségéhez méltó módon mindent megtett a minél sikeresebb és minél kisebb magyar veszteséggel járó hadügyi helyzet biztosításáért. 

A háború végén, a Monarchia felbomlását követően megszűnt titoktartási kötelezettsége, de miután bejelentette, hogy az Országgyűlés előtt mindent feltár, akkor bérgyilkosok végeztek vele, így a győztesek Párizs melletti „béketárgyalását” nem zavarhatta meg a háború kirobbantásának igaz története, s a francia tankönyvek máig Magyarország döntő felelősségéről írnak.

(folyt.)

     Most, amikor szerte a világban háború folyik, éhínség fenyegeti a népeket, s az Antikrisztus szövetségesei tocsognak a keresztény vérben, ideje lenne elgondolkodni a kis Jácinta ihletett szavain: „A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt.”

Ne kérdezzen rá senki, hogy „akkor mi lenne az a helyes ima?” (Már említettem!) Mi más, mint az Angyali Üdvözlet, a célirányos Szeretetláng könyörgéssel:

Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes! Az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján, amen!

Az „Üdvözlégy” üdvtörténeti nagyságrendjét szentek sokasága dicsőítette, sőt még az Úr által kényszerített ördögök is!

„Ezen ima hatékonyságáról, tanúskodik az Evangélium!” (vö. Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum, 1944, 129. o.)

„Az Üdvözlégy szivárvány az égen, a Legszentebb Szentháromság békeüzenete, a szelídség és a kegyelem jele, amit a föld fölé maga az Isten ragyogtatott.” (uo. 45-46. o.) A Szeretetláng könyörgésének lényege pedig a „kegyelmi HATÁS”, mely nem csak nekünk adhat üdvös készséget, de a rosszra hajló indíttatásokat is megfékezheti!

A fentiek igazát támasztja alá Francesco Bamonte, Róma vezető ördögűzője is könyvében, aki papírra vetette a gonosz lélek néhány kényszeredett megnyilvánulását: „Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok: Máá-ri-aa (rettenetes erőfeszítés árán tudja kimondani ezt a nevet) Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni az egész világot. Egyedül az Ő Szeplőtelen Szíve.” (F. BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS 2014. 117. o)

Amiként a Fatimai Szűzanya megmondta, „végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér, 4. kiadás, Fatima 2006, 204. o.)

     A tapasztalatok és egyéb jelek arra is utalnak, hogy a magánkinyilatkoztatások iránti érdeklődés kétség kívül valós jelenség a hívek körében, és sajnos ez az, amellyel többen visszaélnek! Ezzel sajnos számolni kell és az ezek iránti egyházi közömbösség a lenéző hallgatás, vagy lejáratás ‒ egy igaz esetben ‒, nem csupán Isten tervének megvalósulását akadályozhatja, de segítheti a hamis dolgok engedetlenségből fakadó elburjánzását, ez pedig szektásodási folyamatot indíthat el! Az Egyháznak nem szabad engedni, hogy az Isten szent dolgai, az Egyház által pozitívan megítélt üzenetei közé hamis dolgok keveredjenek, vagyis hogy a búza közé vetett konkoly elnyomja a nemes vetés hajtásait. ‒ És erről van szó!

     Bizonyossággal állítható, hogy korunk evangelizációjának eredményessége és a világ sorsa nagyban függ a Fatimai-, az Isteni Irgalmasság és a Szeretetláng üzenetének emberiség szintű, de személyenkénti elfogadásától, megvalósításától! A hiteles üzenetek ugyanis, nagy evangelizációs lehetőséget adnak az Egyház kezébe, sőt időszerű lelkipásztori programot is nyújtanak (amiként a Dél-amerikai példák is mutatják) és ezek mellőzése a pasztorációs munka, a lélekmentés hátráltatását jelenti! Az Ügy kivizsgálásának elhárítására kevés a János 5-ben szereplő béna ember magyarázatával élni „nincs rá emberem”! (Jn 5,7) Mert e kérdésben az Evangélium pontos útmutatást nyújt! Példaként vehetjük Gamaliel rabbi bölcsességét: ,,Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.” (ApCsel 5,38-39) ‒ És tegyük hozzá, hogy elodázni azonban igen! Ebből következően nem marad más, mint a Tesszaloniki levél 5,21 szerint eljárni, vagyis „Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!”
     Ez jóllehet komoly munka, de komoly felelősség is! Ha nem cselekszünk, attól még az igaz és hamis üzenetek a világban maradnak és így vagy úgy, de kifejtik hatásukat, mert az irántuk való folyamatos érdeklődéssel mindenképp számolni kell! A magánkinyilatkoztatások tisztaságára tehát azzal ügyelhetünk, ha hiteles tájékoztatással kiszűrjük a hamis dolgokat! (Vö. Antalóczi: ,,Jelenések, üzenetek és a jövő”)

A Szent Szűz lelke fényes úton ment be a Mennyei Jeruzsálembe
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     Az apostolok most a Szent edényekkel ünnepi rendben ismét visszamentek az előszobában levő oltárhoz, ahol befejezték a Szentmise záró cselekményeit.
Később azt láttam, hogy az apostolok s a tanítványok megint imádkozva állják körül a Szent Szűz ágyát. Mária arca olyan virágzó és mosolygó volt, mint fiatalságában. A szemét Szent örömben az égre nyitotta és elszenderült.
Ekkor csodálatosan megható képet láttam. Mária cellája fölül eltűnt a mennyezet, a lámpa szabadon függött a levegőben, mintegy a nyílt égen át betekintettem a Mennyei Jeruzsálembe. Két ragyogó kiterjedés, mint fényes felhő szállt alá, amelyből sok angyal arc jelent meg. E felhők között fényút ömlött le Máriához, akitől egy fénylő hegyen át egészen a Mennyei Jeruzsálemig elláttam.
Ő végtelen vággyal tárta ki a karját és láttam, hogy a teste teljes leplezetlenségében oly magasan lebegett az ágya fölött, hogy el lehetett látni alatta.
Majd azt láttam, hogy a lelke, mint valami kis végtelenül tiszta fényalak, felfelé nyújtott karral megy ki a testéből és lebeg fölfelé azon a fényúton, ami ragyogó hegyként emelkedett az ég felé.
A felhőkben levő két angyali kar a lelke alatt egyesült, s elválasztotta azt a Szent testtől, amely az elválás pillanatában karját a melle fölött keresztbe téve ismét az ágyra hanyatlott.
Pillantásommal a lelkét követve azt láttam, hogy a fényes úton bemegy a Mennyei Jeruzsálembe egészen a Szentháromság trónjáig. Láttam, hogy sok lélek örömteli tisztelettel vonul elé. Közöttük felismertem sok patriarchát és Joachimot, Annát, Józsefet, Erzsébetet, Zakariást és Keresztelő Jánost. Ő pedig mindnyájukon át Isten és az ő Fia trónjához lebegett, aki Szent Sebeinek ragyogó fényével Mária egész megjelenésének világosságát még túlsugározva isteni szeretettel fogadta őt, s valami jogarhoz hasonlót nyújtott át neki, és körben lefelé mutatott a Föld fölött, mintha hatalmat adna át neki fölötte.
Így láttam, hogy bevonul a mennyei dicsőségbe, de az egész földi képet körülötte elfelejtettem. – Kellett, hogy mindezt néhány apostol is lássa, például Péter és János, mert ők az arcukat felfelé irányították. A többiek térdeltek, többnyire egészen a földig hajolva. Minden tele volt fénnyel és ragyogással. Olyan volt ez, mint Krisztus Mennybemenetelekor. Láttam ‒ ami nagyon megörvendeztetett ‒, hogy amikor Szűz Mária lelke bement a mennybe, a megváltott lelkek nagy száma követte a tisztítótűzből.
Amikor újra lenéztem a földre, láttam, hogy a Szent Szűz teste ragyogó, virágzó arccal, zárt szemmel és a mellén keresztbe fűzött karral nyugszik az ágyon.
Az apostolok, a tanítványok és az asszonyok körben térdeltek és imádkoztak.
Míg mindezt láttam, kint a természetben kedves hangok hallatszottak és olyan mozgolódás volt, mint amit karácsony éjjelén figyeltem meg.
Felismertem, hogy a halála órája a nóna után volt (a zsolozsma délután három órai része), amikor az Úr is meghalt.
Krisztus mennybemenetele után tizennégy évet és két hónapot élt.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

     A hőn óhajtott békét – mi is, és MA IS! – eredményesebben kérhetjük a Béke Királynőjével, aki a világra szülte a Béke Királyát, Jézus Krisztust! 

Mégha a „Mária-tisztelet” nem is egyeztethető össze más felekezetek „bölcseletével”, attól még a legnagyobb szeretettel imádkozhatunk EGYÜTT, de semmiképp a Máriának ajánlott rádióban! Ez a rádió az Ő tiszteletére, az istenanyaság dicsőítésére, Általa és Vele együtt az engesztelő lelkület terjesztésére jött létre!

Persze nem kéne sok, hogy protestáns testvéreinkkel együtt, egy szívvel-lélekkel imádkozhassunk Mária nevével, ha nem szenvednének súlyos feledékenységben a Názáreti Szűz kiváltságos szerepét illetően! Hiszen apostoli atyjuk Luther Márton még ezt írta: „Amikor maga az Isten nevezi Máriát anyjának /.../ Senki sem mondhat Róla vagy Neki ennél nagyobbat, mégha annyi nyelve volna is mint ahány a fűszál, ahány csillag az égen, vagy a tenger homokja. A mi szívünknek is el kell gondolkodnia azon, hogy mit jelent Isten Anyjának lenni.” (M. Luther: Das Magnifikat. Vorlesung über das 1. Johan-nesbrief, Calwer Luther Ausgabe 9, München und Hamburg, 1968)

Korunk kereszténysége a Szent Szüzet a „Béke Királynőjeként” is tiszteli. Ez nem csak egy újabb titulus, hiszen ezt nyomatékosítják a nyolc esztendős Fatimai Szent Jácinta Szentlélektől ihletett szavai is, melyet a keresztény világnak – saját érdekében –, végre komolyan kéne vennie! Kórházba menetele előtt, így szól Lúciához: „Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniük ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt Égi Anyánk Szívét is tiszteljük. A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, mely a szívemben ég, mellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér 2002, Fatima, III. kiadás, 127-128. o.) 

XII. Piusz pápa, így ír az Ingruentium malorum [kezdődő veszély] kezdetű enciklikájában: „Vonakodás nélkül újból kijelentjük, hogy nagy reményt fűzünk a Szent Rózsafüzérhez a korunkat sújtó bajok helyrehozatalában. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, nem emberi erőfeszítéssel, hanem ezen imádság által elnyert isteni segítséggel, a parittyával rendelkező erős Dávidhoz hasonlóan, az Egyház rettenthetetlenül szembenéz a pokoli ellenséggel.”

Mit fűzhetek még ehhez? Rózsafüzér nélkül nincs bensőséges Mária-tisztelet. Mária-tisztelet nélkül nincs hiteles kereszténység. Kereszténység nélkül pedig nincs Béke!

(folyt.)

Néri Szent Fülöp élete

     Fülöp édesapja jegyző és alkimista volt Firenzében. Fülöp öt évesen vesztette el édesanyját, de nevelőanyja nagy szeretettel nevelte. A kis ,,Pippo buono'' mindenki kedvence volt. Közvetlenség, dús fantázia, vidámság és nagy lelkesedni tudás jellemezte. Alakján valami sugárzó tisztaság ömlött el.
     Első képzését szülővárosának Szent Márk-konventjében, a dominikánusoktól kapta. Ami jó van benne – vallotta később –, azt nekik köszönheti.
     Apja kereskedőt szeretett volna belőle faragni, ezért 1533-ban a Montecassino közelében lévő San Germanóba küldte gazdag kereskedő nagybátyjához. Ám, többet időzött Szent Benedek iskolájában, mint nagybátyja üzletében. Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába ment. Nevelőnek állt be, miközben őmaga szorgalmasan tanult. Maga köré gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni. 
     Teológiai előadásokat hallgatott az ágostonosoknál és a Sapienza egyetemen, ahol 1537 óta két jezsuita is tanított. Nemsokára megismerkedett magával Ignáccal is, és megtanulta tőle a ,,belső imádságot''. Vele és rendtársaival együtt segítette 1538/39 ínséges telén a római éhezőket. Látogatta a betegeket a Szent Jakab-ispotályban, és megismerkedett alapítójával is, aki a híres laikus testvérülethez, az ,,Isteni Szeretet Oratóriumához'' tartozott. ,,Sola caritas – csak a szeretet számít'', lett később saját oratóriumának a jeligéje is.
     Tanév közben, egész hirtelen elhatározta, hogy abbahagyja tanulmányait. A Szentíráson és Szent Tamás Summáján kívül eladta könyveit, és árukat a szegényeknek adta. ,,Sohasem tanultam sokat, mert el voltam foglalva az imádsággal és egyéb lelki gyakorlatokkal'' – mondta később. És mégis azt mondták róla, hogy tudása éppen olyan nagy, mint a jámborsága. Akkoriban azonban erre a radikális elhatározásra jutott a Megfeszített előtt: ,,Aki Krisztuson kívül akar valamit, az nem tudja mit akar; aki Krisztuson kívül vágyik valamire, nem tudja mire vágyik; aki Krisztuson kívül másvalakiért dolgozik, az nem tudja mit csinál.''
     Ettől fogva, napjai az utcai apostolkodással teltek. Bizalmat keltő modorának senki sem tudott ellenállni. Éjjel azonban Istené volt. Belső élete Isten és az ő titka maradt. Éjszakai virrasztásai közben költeményeket is írt.     Sajnos, csak egyetlen szonett maradt ránk, amely így végződik:
,,Mily börtön rabja a lélek a földön?
Miért nem tud kitörni idelentről,
hogy lába végre csillagokon járjon,
Istennek éljen, s magának meghaljon?''

     Rendkívüli látomásokban és kegyelmekben is részesült, leghíresebb, melyet 1544-ben kapott. Úgy látta, hogy tüzes golyó hatol be a száján, és leszáll a szívébe. A Szentlélek különös módon, teljesen birtokába vette Fülöpöt, fizikailag is látható volt ez a „tűzrobbanás” a szívén. Tanítványai halálakor abnormálisan megnagyobbodott szívét valamint két törött bordáját erre az élményre vezették vissza. Egy másik látomásban Keresztelő Szent János, Firenze védőszentje kiszólította remeteéletéből az apostoli munkába: ,,Isten akarata szerint a világba kell menned és Rómában kell élned, de úgy, mint a sivatagban!'' – hallotta egy benső hang szavát. Szent Fülöpben nem ébredt olyan vágy, negatív érzés vagy gondolat, amelyet kellő vizsgálat alá ne vett volna aszerint, hogy az nem "Isten majmától" származik-e, amely beférkőzni igyekeznék az életébe. 
     Végül harminchat éves fejjel 1551 májusában gyóntató atyja rábeszélésére fölvette a papi rendet. Papsága kezdetén megalapította az Oratóriumot, azt a helyet, ahol imádkoztak, találkozókat és konferenciákat szerveztek mindenki számára, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. A régi sivatagi remete-szerzetességhez hasonlóan, mint ,,lelki atyja'' körül alakult ki, lelki gyermekeinek növekvő tábora. Legtöbbjüket a gyóntatószékben ismerte meg. Az alapító rendkívüli személyisége és az a lelkület, amely az Oratóriumot jellemezte olyan erővel vonzotta az embereket, hogy aki egyszer átlépte küszöbét, az mindig visszatért. A lelkipásztorkodás korábban nem tapasztalt stílusa és a jámborság új arca ragadta meg az embereket. A világ részéről, az állandó életderűje miatt „Isten bohócának” is nevezték kritikusai.
     Mindazáltal a cellája hamarosan szűknek bizonyult. A  templom szomszédságában volt egy raktárépület, azt építették át oratóriummá. A fiatal közösség ettől kapta a nevét (1554). Itt ismerkedtek naponta a Szentírással. De nemcsak a szent könyvekben leírt isteni igével ismerkedtek, hanem az Úrnak az Egyház és a szentek életében megtestesült szavával is. Nem csak az imádsággal válaszoltak Isten szavára, hanem egyénileg ki-ki a szeretet tetteivel a város kórházaiban és utcáin. Fülöp oratóriumi közösségéből került ki Tarugi, a későbbi bíboros, valamint Baronius, az Egyháztörténeti annales szerzője. A világ mindazáltal bolondnak tartotta. Ennek köszönhetően Fülöp kétszer összeütközésbe került az inkvizícióval: először a félelmetes IV. Pál pápa alatt, majd még egyszer V. Pius idejében. Teljes alázatosságával és kedvességével mindkét alkalommal lefegyverezte bíráit. Nemcsak baj nélkül került ki az ügyből, hanem megnyerte a nevezett pápák különleges jóindulatát is. Egyébként befolyásos szövetségese volt Borromei Károly.
     1564-ben a pápa közbelépésére át kellett vennie egy egyházközség vezetését. Ekkor három tanítványát pappá szenteltette. Ezzel először kezdtek világi papok és testvérek kis csoportja – fogadalom nélküli – közös életet. Feladatuk volt az emberek között élve szolgálni őket. Így alakult meg az ,,Oratórium Kongregációja'', amely 1575. július 15-én pápai jóváhagyást kapott. 1583-ban a pápa parancsára Fülöpnek is oda kellett költöznie. Közben teljesen megvilágosodott előtte föladata, a népet a belsőleg megújult papság és testvérek életpéldája vezesse a keresztényi életre. 
     Többszöri betegeskedés után 1593-ban elérte, hogy megválhasson elöljárói hivatalától. 1595. május 12-én Baronius, a gyóntatóatyja föladta neki a Szent Kenetet. Azután Frederigo Borromeo kardinális megáldoztatta (mindkettejük az ő pártfogoltjai voltak). Az ,,Uram, nem vagyok méltó''-nál könnyek között vádolta még egyszer magát: ,,Soha semmi jót sem tettem, semmit, egyáltalán semmit; egyáltalán nem vagyok méltó!'' Rövid ideig újra tudott misézni. A szentmise bemutatása közben évek óta órákat elragadtatásban töltött és élete utolsó napjáig gyóntatott. 1595. május 25-én reggel még bemutatta a szentmisét. Este, mint mindig, hozzá jöttek a testvérek mindnyájan, hogy megkapják áldását, ám másnap reggel három órakor Fülöp meghalt. Szentté avatási eljárása már halála után két hónappal megkezdődött. 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté. Halála után a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat jegyzőkönyvben rögzítette, hogy „Róma apostolának” – így nevezték ugyanis – szíve olyan nagy, amilyent még soha egyetlen embernél sem láttak…

Ünnepét 1625-ben vették föl a római kalendáriumba, május 26-ra.

     Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

Nem kellett volna így történnie! Meglepő titkok Trianonról

A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő. A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent. A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:

– Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%),

– Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%),

– Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%),

– Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%),

– Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%),

– Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%),

– Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%). 

Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő (63,5%). Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%).

Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:

Oroszország részére 200 millió USD,

Jugoszláviának 50 millió USD,

Csehszlovákiának 50 millió USD.

A Békeszerződések következtében Magyarországot – többek között – az alábbi veszteségek érték:

Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:

– hadihajó 60.000 kg színarany

– hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg

– hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg

– hadikikötői felszerelések 10.000 kg

– 801 db hajó 80.000 kg

– Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg

– Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg

– tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg

– tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg

– összesen 974.085 kg színarany-érték.

(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)

(folyt.)

A Szent Szűz utolsó, földi Szentáldozása
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:) "Amint Péter befejezte a Szent Áldozatot, magához vette az Úr Testét, majd odanyújtotta a jelen levő apostoloknak és tanítványoknak is.
A Szent Szűz nem látott az oltárra, de a Szent cselekmény folyamán mély áhítattal ült egyenesen az ágyán. És ekkor hozta a Szent Szűznek a Szent Útravalót és az Utolsó Kenetet.
Valamennyi apostol kísérte őt ünnepi rendben. Tádé ment elöl tömjéntartóval füstölve, Péter vitte a Legszentebbet a melle előtt kereszt alakú tartóban, amiről korábban beszéltem; őt János követte, tányérkát vitt, melyen a kehely állt a Szent Vérrel és néhány szelence. A kehely kicsi volt, fehér és vastag anyagból. Oly rövid volt a szára, hogy csak néhány ujjal lehetett megfogni, kis fedele volt, s egyébként az alakja olyan volt, mint az utolsó vacsorai kehelyé.
A Szent Szűz ágya mellett az imasarokban a kereszt előtt az apostolok kis oltárt állítottak. A szolgáló asztalt hozott oda, amit ők vörös és fehér terítővel betakartak. Fények égtek rajta, azt hiszem, hogy gyertyák és lámpák.

A Szent Szűz csöndben és sápadtan feküdt a hátán. Meredt tekintettel nézett fölfelé, senkivel sem beszélt és olyan volt, mint aki folyton elragadtatásban van. Ragyogott a vágytól, és én is éreztem ezt a vágyat, amely őt felfelé húzta. Ó, az én szívem is fel akart jutni az övével Istenhez!
Péter közeledett hozzá, s az utolsó kenetet körülbelül ugyanazon a módon adta neki, mint ez manapság is történik. Abból a szelencéből, amit János tartott, megkente őt a Szent olajjal az arcán, a kezén, a lábán és az oldalán, ahol a
ruházatán nyílás volt, úgyhogy a legkevésbé sem volt lemeztelenítve. Közben az apostolok karban imádkoztak.
Péter aztán az Oltáriszentséget nyújtotta neki. Mária fölegyenesedett anélkül, hogy támaszkodott volna, aztán újra visszahanyatlott. Az apostolok egy ideig imádkoztak, majd valamivel kevésbé fölegyenesedve magához vette a kelyhet Jánostól.
Láttam, hogy az Oltáriszentség vételénél ragyogás költözik Máriába, s ezután mintegy elragadtatva lehanyatlott és többé nem beszélt".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

     A Mária Rádiót hallgatva, egyszer csak ezt hallottam: „Mária Rádió ökumenikus imája a világbékéért!”  Végtére is igazán szép volt, de az imát mégsem tartottam igazán szívből jövőnek! Mert vajon a szép „fogalmazvány”, elég nagy hatékonyságú-e, képes-e megindítani Jézus könyörületre hajló Szívét? Mert van milliószor hatékonyabb ima: az Angyali Üdvözlet! 

Ha ugyanis a Szentlélekisten az Ave Mariát tartotta alkalmasnak a leghatalmasabb kegyelem közvetítésére – az Ige Megtestesülésére –, ugyan bizony találhatunk-e szebbet, jobbat, Isten ihlette érdemszerzőbbet? Ha a békevágyról van szó, amikor szerte a világon ömlik a vér, nem kellene-e a leghatékonyabb imával – az Ave Mariával – fordulni Isten felé irgalomért, pláne a Rózsafüzérben?

Mert bizony kérdésként merülhet fel, hogy lehet-e nagy reménnyel békét kérni Istentől Édesanyjának, a Béke Királynőjének említése nélkül? Várhatunk-e eredményt, ha nem Vele „egy szívvel lélekkel imádkozva” kérjük? (ld. Apcsel 1,14)

Már hallom is a választ: – Azzal, hogy a Mária Rádióban hangzik el, ezzel Ő is be van vonva, nemde? Különben is „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük!” (Mt 18,20) – Ez bizony így igaz, és így is történt már akkor is –, amikor az Úr feltámadása után az Apostolok összegyűltek és „Máriával egy szívvel lélekkel imádkozva” megszületett az Egyház!

És ez a követendő példa számunkra is – mégpedig annak tudatában –, hogy ahol Jézus van, ott van Édesanyja is, és Vele érhetjük el a hőn óhajtott Világbékét!

Világosan beszél Dante: „Úrnő, te oly nagy és hatalmas vagy, hogy aki kegyelmet kér s nem hozzád folyamodik, szárny nélkül akar repülni”. (Divina Commedia, Paradicsom XXXIII, 13–15.)

(folyt.)

     Sajnos, sok, magát látnoknak vélő személy megfeledkezik arról, hogy minden elmélkedésre (lelki életre) képes, megkeresztelt embernek vannak benső monológjai, vagy a lelkiismerete ihlette gondolatai, melyek az egyes ember vezetését és üdvözítését szolgálják, amiként a költő Babits is megfogalmazta: Minden ember lelkében dal van, és mindenkinek saját lelke szól a dalban. Számolni kell azonban azzal is, hogy a benső szép megfogalmazásaink nem csak az értelem normális fontolgatásai lehetnek, de akár a gonosz lélek ügyes manipulációi is, „mert maga a sátán is a világosság angyalának tettetheti magát” ‒ figyelmeztet a 2. Korintusi levél (11,14)!
     A nyilvánvaló kegyelmeket az ember persze nem utasíthatja vissza, de nem is hirdetheti, ugyanis önmaga köteles azt megvalósítani! És ezzel jó ha meg is elégszünk és nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mert amiként a jezsuita Desplangues mondja: Nincs igazi keresztény élet Isten jelenléte és a Vele való társalgás édessége nélkül! (P. Desplangues SJ)! Vagyis az efféle kegyelem az csupán „magánbeszélgetés” és nem magánkinyilatkoztatás! És ebben áll a tévedés esélye!
     A Szeretetláng Naplót olvasó számára, már az első részben fel kell tűnjön, hogy Erzsébet asszony olyan Égi kéréseket írt le böjtről, virrasztásról, áldozatról és imádságról, melyeket önmaga valósított meg kizárólag a gyóntatója tudtával és engedélyével anélkül, hogy ‒ a mai szokások szerint ‒ meghirdette volna! Élete évtizedes gyakorlatává váltotta mindazt amit leírt, s az emberi szenvedéseknek és megaláztatásoknak olyan mélységeivel küzdött meg, melyek ritkák még a misztika történetében is! (Lelki Naplójának tartalma, csupán öt év után szivárgott ki a világ felé, és ezt sem ő tette!)
     Kindelmann Károlyné Erzsébet asszonyról ugyanis megállapítható, hogy négy elemijével aligha lett volna képes ilyen magas szintű lelki irodalmat produkálni és ráadásul, ennek tanításában 24 évig helyt is állni! Emberségét − mi több állapotbeli életszentségét − tökéletesen igazolja a hatgyermekes családanyaként és három csecsemő unokát felnevelő nagymamaként való tisztes helytállása! Ezek bizony igazolhatják a Szeretetláng kiválasztottját, miként az általa képviselt Ügy hitelességét is!

A Szent Szűz a halotti ágyon
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)    "A Szent Szűz ágya előtt egy kis alacsony, háromszögletű zsámolyka állt, olyan, mint amelyen a jászolbarlangban a királyok ajándékait fogadta. Kis csészécske állt rajta barna, áttetsző kanálkával.
A Szent Szűz csendesen és halálközeli állapotban nyugodott a cellájában. Egészen, még a karja is be volt burkolva a fehér hálólepelbe. A fátyol a fején keresztráncokban volt a homlokra hajtva; férfiakkal beszélve lehúzta azt az arcára. Még a keze is csak akkor volt fedetlen, amikor egyedül volt. Az utóbbi időben sohasem láttam, hogy magához vett volna valamit, legföljebb időnként egy-egy kanálka folyadékot, amit a szolgáló préselt neki az ágya mellett levő kis csészébe egy sárga bogyójú, szőlő-szerű gyümölcsből.
Estefelé, amikor a Szent Szűz tudta, hogy közeledik a vég, Jézus akarata szerint meg akarta áldani a jelen levő apostolokat, tanítványokat és asszonyokat, és el akart búcsúzni tőlük. A hálócellája minden oldal felé nyitott volt, csillogó fehéren ült, mintegy átvilágítva, fölegyenesedve az ágyán. – A Szent Szűz imádkozott a bontakozó Egyházért, de magának csak egyetlen dolgot kért Istentől, azt, hogy halála óráján ne lássa a gonosz szellemeket. S ezt különös kegyként el is nyerte. Ezután mindegyiküket megáldotta, miközben megérintette a homlokukat. Aztán még beszélt hozzájuk, s általában úgy tett, ahogyan Jézus megparancsolta neki Betániában.

Amikor Péter ment oda hozzá, azt láttam, hogy írástekercs volt a Szűzanya kezében. Jánosnak megmondta, hogy mit tegyenek a testével, és hogyan ossza szét a ruháit a szolgálójának s annak a másik környékbeli szegény szűznek, aki néha eljött, hogy szolgáljon neki. - A Szent Szűz ezután a felé a kamra felé mutatott, ami a hálócellájával szemközt volt, s láttam, hogy a szolgálója odament, a kamrát kinyitotta és újra bezárta. Ekkor láttam a Szent Szűz összes ruhadarabját, ezekről később fogok beszélni. Az apostolok után a jelen levő tanítványok közeledtek a Szent Szűz ágyához és ők is hasonlóképpen fogadták az áldást.
A férfiak ezután ismét a ház elülső helyiségébe mentek, és a Szentmisére készültek, miközben valamennyi jelen levő asszony a Szent Szűz ágyához közeledett, letérdelt, s fogadta az áldását. Láttam, hogy egyiküket, aki egészen Mária fölé hajolt, átölelte.
Eközben fölszerelték az oltárt, s az apostolok felöltözködtek az istentisztelethez. Hosszú, fehér ruhát vettek föl és a széles, betűs öveiket csatolták a derekukra. Öten közülük, akiket az ünnepi áldozati cselekménynél láttam, pompás papi ruhájukat öltötték föl. Ebben láttam Pétert is, aki a Szent Cselekményt tartotta".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

"Az Üdvözlégy, szivárvány az égen, a Legszentebb Szentháromság békeüzenete, a szelídség és a kegyelem jele, amit a föld fölé maga az Isten ragyogtatott. (Grignon - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944; 45-46)

     Az igazak lelkei kiszabadultak a pokol tornácáról, az Ég örömei újra megnyíltak, s az üres trónok megteltek, bűneink bocsánatot nyertek, a kegyelmet újra megkaptuk.
Az Üdvözlégy hathatós kegyelme által, lett Mária szűzi Istenanyává! A betegek meggyógyulhatnak, halottak feltámadhatnak, a szomorúak megvigasztalódhatnak, a tisztítótűzben szenvedők kiszabadulhatnak s az emberek elnyerhetik az örök üdvösséget.
 

    Az Ave Maria-t, mint dicshimnuszt a keresztények éneklik a megtestesülés és a megváltás nagy jótéteményeiért. "Dicsérjük benne Istent, az Atyát, mert úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát küldte megváltóul. Magasztaljuk Istent, a Fiút, mert az égből leszállt a földre, emberré lett és Szent Vérével megváltotta az emberiséget. Áldjuk Istent, a Szentlelket, mert a Legszentebb Szűz méhében a legtisztább testet alkotta; az Áldozati Bárányt bűneinkért. – Ilyen szellemben mondjuk az üdvözlégyeket! /uo. 47/ 'Senki sem köszönthet szebben más üdvözlettel, mint azzal, mellyel a Legszentebb Szentháromság adta tudtomra az istenanyai méltóságot!' /uo./ Az Angyali Üdvözlet tartalmazza a pátriárkák, próféták és apostolok hitét. A vértanúk kitartást és erőt merítettek belőle, a tudósok tudományt a hitvallók állhatatosságot, a szerzetesek pedig lelki életet. A kegyelem újszövetségének a himnusza az angyalok és emberek öröme, az ördögöknek pedig rettegése és megszégyenülése. /uo. 46/ Még a buzgóbb hitéletet élők közül is csak kevesen ismerik ennek az imádságnak értékét, érdemét, kiválóságát és szükségességét. Az Isten Anyjának többször meg kellett jelennie nagy szenteknek is, hogy nekik ezen imádság értékét megmutassa, pl. Szent Domonkosnak, Kapisztrán Szent Jánosnak, Boldog Alanus de Rupénak. Ezek könyveket írtak ennek az imádságnak fenségéről és arról, mily hathatós eszköz a lelkek mentésében. Hangosan hirdetik és nyilvánosan tanítják, hogy mivel a világ üdvössége az Ave Mariával kezdődött, azért az egyesek üdvössége is ehhez az imához van kötve. Ezen imádság hatása, hogy a száraz, terméketlen föld az élet gyümölcsét termette, ugyanígy ennek az imádságnak − ha áhítattal végezzük − azt kell eredményeznie, hogy lelkünkben az Isten igéje kikeljen és az élet gyümölcsét, Jézus Krisztust teremje. Az Üdvözlégy mennyei harmat, mely a földet, vagyis lelkünket öntözi, hogy az idejében gyümölcsöt hozzon. (TMT 249) Boldog Alanus de Rupénak a Szűzanya kinyilatkoztatta: Tudd meg Fiam, és mondd meg mindenkinek, hogy nagyon valószínű jele az elvetettségnek, ha valaki az Angyali Üdvözletet, mely az egész világot helyreállította (és helyre fogja állítani), megveti vagy unja és elhanyagolja. (vö. TMT 250) A tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akik egyébként a kiválasztottságnak jeleit viselik lelkükön, szeretik, ízlelik és szívesen imádkozzák az Üdvözlégyet, és annál jobban szeretik ezt az imát, minél inkább egyesülve vannak Istennel". (uo.)
     Most, amikor sokak meg vannak győződve, hogy az "utolsó időket" éljük, hozzá kell tennem, hogy ez bizonytalan feltételezés! Arról azonban meg vagyok győződve, hogy az "új időkben" újból Egy-, Anya- és Szent- lesz az Egyház, mely az Üdvözlégyet a Szeretetláng fohásszal fogja mondani, alábbi módon:

Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes! Az Úr van teveled.

Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus!

Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk

és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Most és halálunk óráján, amen. 

     Az azonos kifejezések és megnevezések, még nem jelentik az adott néven ismert üzenetekkel való azonosságot! Gondoljunk bele, hogy bár Erzsébet asszony Lelki Naplójában az 'irgalmasság' kifejezése több mint hatvanszor szerepel, mégsem írta címeként, hogy az Isteni Irgalmasság Üzenete! Azt meg pláne nem, hogy ez a Fausztina Kowalska-féle üzenetek magyar folytatása!
     Mondanunk sem kell persze, hogy végső soron sok egyházi személy Szeretetláng iránti ellenszenvének alapvető oka ‒ mint említettem ‒ a tárgyi ismeret teljes hiánya, és az előzőkben tárgyalt, innen-onnan hallott pót-üzenetek elkomolytalanító hatása, mely a sátáni munka célzott eredményének tekinthető!
     Visszatérve kérdéskörünkhöz, az 1985 utáni (ún.) ,,Szeretetláng közlések” lehetnek ugyan ösztönzések, de semmiképp sem tekinthetők a Szeretetláng üzenetek folytatásának!
     Tehát: Senki sem tehet közzé ,,Szeretetláng közlések” vagy ,,Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángja” címszó alatt, nem Erzsébet asszonytól származó üzeneteket, sőt a naplókivonatokat ismertető összeállításokat is csak a Szeretetláng Mozgalom vezetőségének előzetes engedélyével!
     Sajnos, akárhány látnok „ráúszhat valamely nagy hajó farvizére”, sőt még lelkivezetőt is találhat magának, jóllehet erre a súlyos felelősség miatt kevés pap vállalkozik ‒ de akad! Vagyis a felelősség sok esetben nem csak a látnoké, hanem a kellő felkészültséggel nem bíró lelkivezetőé, mert erre figyelmeztet a zsidókhoz írt levél is: kevés az a gyóntató, ,,aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére!” (Zsid 5,14) De Avilai Szent Teréz meghatározása is pontos: „Egy lelkivezető inkább legyen bölcs, mint szent!”

A Szent Szűz a halotti ágyon
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Láttam, hogy Mária fehérrel borított hálósátrában, a tűzhely mögött jobbra levő helyen alacsony, egész keskeny ágyon fekszik. A feje kerek párnán nyugodott. Nagyon gyönge és sápadt volt, egészen fölemésztette őt a vágyakozás. A feje s az egész alakja hosszú takaróba volt becsavarva. Barna gyapjútakaró volt rajta.
Láttam, hogy mintegy öt asszony egymás után belép a hálósátrába, s kilép onnét, mintha búcsút venne tőle. Azok, akik kiléptek a sátorból, némely megható ima- vagy gyászmozdulatot tettek a kezükkel.
Láttam, hogy az apostolok s a tanítványok többnyire nagyon fáradtan érkeztek meg. Hosszú bot volt a kezükben, s a botokon különféle kampók és gombok voltak, amelyek a rangjukat jelezték.
Gyapjúfehér hosszú köpenyüket magukra borítva viselték, a fejükre húzva, mint a csuklyát. Alatta hosszú, fehér, gyapjúból készült papi ing volt rajtuk, melyet kis szíjakból készült hurkokkal és bevont gombokkal össze lehetett gombolni.
A belépők gyöngéden megölelték a már jelenlevőket és láttam, hogy volt, aki sírt örömében és fájdalmában, hogy viszontlátták egymást, ráadásul ilyen szomorú alkalommal. Ekkor letették a botokat, köpenyeket, öveket és erszényeket, a fehér testi ruházatuk egészen a lábukig leomlott. Széles, betűkkel megjelölt övet csatoltak magukra, amelyeket magukkal hoztak. Megmosták a lábukat, majd Mária ágyához közeledtek, és tisztelettudón köszöntötték őt. Már csak néhány szót tudott beszélni velük.
Láttam, hogy semmi más ételt nem vettek magukhoz, csak kis kenyereket és azokból a kis palackokból ittak, amik rajtuk lógtak.
Az Apostolok a ház elülső részében tartották a Szentmise előkészületeit, ezért részben félretették, részben másképpen rendezték el azokat a fonott művű mozdítható függönyfalakat, amelyek ott hálócellákat alkottak. Az asztal volt az oltár, amit vörös és fölötte fehér színű terítővel takartak le, melyet a Szent cselekményhez minden alkalommal a tűzhelytől jobbra állították, aztán ismét elvitték onnan.
Az oltár előtt letakart állvány állt, ami fölött írástekercs függött. Az oltár fölött lámpák égtek.
Az oltáron kereszt alakú, fekvő vagy álló edényük volt gyöngyháztól ragyogó anyagból. Alig volt a hossza s a szélessége arasznyi, és öt kis ezüstfedéllel zárt szelencét tartalmazott. A középsőben volt az Oltáriszentség, a többiben pedig krizma, olaj, só és fonal vagy talán gyapot és más Szent dolog. Olyan jól volt megszerkesztve, hogy semmi sem folyhatott ki.
Az apostolok ezt a keresztet az utazásaikon a ruha alatt a mellükön hordták.
Nem emlékszem határozottan arra, vajon a szelencék egyikében vagy másutt voltak-e Szent ereklyék. Merthogy az újszövetség áldozatának bemutatásánál mindig a közelben voltak prófétáknak és később a vértanúknak a csontjai, éppen úgy, ahogyan Krisztus az utolsó vacsoránál tanította őket, hogy így tegyenek.
Péter papi díszöltözetben állt az oltár előtt, a többiek mögötte. Az asszonyok a háttérben állva voltak jelen.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

     Álláspontom szerint a magán-kinyilatkoztatásokra ‒ még a Mária-korszak elismert jelenéseire ‒ sem lenne egyáltalán semmi szükség, ha az emberiség súlyosan le nem tért volna az evangéliumi útról!
     A VALÓDI magánkinyilatkoztatások jelek és útmutatások az emberek és az Egyház számára, melyeket mindig világos, precíz, egyértelmű és terjedelmében meghatározott, következetes kifejezésmód jellemez a tartalom fennkölt méltóságában. Ha a próféciák leendő isteni büntetést említenek, akkor az elkerülésére egyértelmű kiutat (sőt eszközt) is kínálnak, amiként ez Fatimában és a Szeretetláng esetében is történt!
Ezzel szemben a hamis üzenetközlők a már megtörtént eseményeket figyelmeztető "jelekként" magyarázzák, az ismert és várva-várt aktualitásokat ígérgetik, saját szóhasználatukkal vegyítik a már elismert üzenetek kifejezéseit és jövendöléseit. Többlettudást sugalló homályos utalásokat tesznek a jövőre, főleg a már addig is ismert próféciákra utalva. És ami a legrombolóbb, az „égiektől való” jólértesültség látszatát keltve, igyekszenek célzásokat tenni bizonyos egyházi visszásságokra, politikai és természeti eseményekre, melyek ha mégsem valósulnak meg, azt az imák eredményének könyveltetik el!
     Fenyegetőznek az őket nem követők felé és miután nyilvánvaló íráskényszertől szenvednek, végeláthatatlan üzeneteket produkálnak. A névtelenség pedig legkevésbé sem a szerénységük jele, hanem tipikus kísérő jegye hamis prófétaságnak!
     Ahogy Szent János első levelében olvashatjuk: „Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba (1Jn 4,1)! De kérdem, vizsgálható-e egy 'névtelen próféta'?
     ‒ Ajánlatos megjegyezni Jakab apostol szavait is: ,,A felülről származó bölcsesség először is TISZTA, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.” (3,17) És tegyük hozzá, hogy egy valódi látnok mindig keményen megszenved megbízatásának képviseletéért és más kiváltságával nem! Amiként Péter második levele írja: ,,Akadnak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek!” (Vö. 2Pét 1,21 - 2Pét 2,1)

Amit az AVE MARIÁ-ról tudni kell

      Az 'Üdvözlégy' nem a mai formájában kinyilatkoztatott (sugalmazott) imádság, amiként a Miatyánk, hanem az évszázadok folyamán a mariológia fejlődésével lett egyre teljesebbé – és meglehet –, hogy az Istenanya üdvtörténeti szerepének beteljesedésével, csak az utolsó időkben fogja igazán elérni teljességét! Az Ave Maria a legnagyobb tömörséggel foglalja össze a Máriáról szóló egész hittudományt, dicséretet és felszólítás. A dicséret magába foglalja mindazt, ami Szűz Máriát naggyá teszi. A felszólítás viszont azt tartalmazza, amit Tőle kérnünk kell – és amiként remélhetjük –, jósága meg is ad.
     Az első részt maga a Szentháromság nyilatkoztatta ki Gábriel arkangyal által: Üdvözlégy Mária malaszttal teljes, az Úr van teveled. (Lk 1,28).
     Erzsébet a Szentlélektől ihletve tovább szőtte az első mondatokat: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! (Lk 1,42) IV. Orbán pápa adta hozzá Jézus nevét 1261-ben. A második részt – Erzsébet Szentlélek ihlette köszöntését – már az I. Efezusi Zsinat, elővételezte az Istenanyaság kijelentésével (431), hogy a Szent Szűz valóban Istenanya, és így kell tisztelnünk Krisztus édesanyját: Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja.
     A záró kiegészítést azonban csak VI. Sándor pápa (1492-1503) eszközölte, teljessé téve az Üdvözlégyet: Imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján!

     Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Ő általa kell eljönnie másodszor is. (TMT 1) ...jóllehet más módon. (TMT 50/d)
     Véleményem szerint, az Üdvözlégy által lett az Isten emberré, s ezen köszöntés által jött el az Üdvözítő először a világra, ezen imádság által fog eljönni másodszor is!

     A Szűzanya kérése az egyházilag jóváhagyott Szeretetláng magánkinyilatkoztatásban: „Az Engem tisztelő imába, az Üdvözlégybe foglaljátok bele a kérést, ily módon:«Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen» (IV/36)

Az Apostolok meghívása az Istenanyától való elbúcsúzásra
(B. Emmerich Katalin leírása nyomán:) A Szent Szűz halála előtt bizonyos idővel amikor érezte, hogy közeledik újraegyesülése Istenével, Fiával, Megváltójával, azért imádkozott, hogy teljesedjék be, amit Jézus a mennybemenetele előtt ígért neki Betániában, Lázár házában.
Lélekben láthattam, hogy amikor Mária azért könyörgött Fiához, hogy a Mennybemenetele után ne éljen sokáig e siralom völgyben. Az Úr kinyilvánította Neki, hogy imájára az Apostolok és több tanítvány jelen lesz a halálánál, és mit kell majd mondania nekik, hogyan áldja meg őket.
És lám, midőn az Istenanya magában imádkozott a világ különböző vidékein szolgáló Apostolok jöveteléért ‒ láttam, hogy mindnyájukat, még a legtávolabbiakat is ‒ jelenések hívták a Szent Szűzhöz. Az apostolok leírhatatlan távolságról való érkezései az Úr akarata nélkül nem valósulhattak volna meg. Gyakran utaztak természetfeletti módon, amit talán ők maguk sem tudtak, mert sokszor láttam, hogy az emberek tömegén mentek keresztül anélkül, hogy ez bárkinek feltűnt volna.
Amikor az Úr Efezusba való hívását érezték az apostolok, Péter például egy fal mellett feküdt és egy fényes ifjú közeledett hozzá, fölébresztette és azt mondta neki, hogy keljen fel és siessen Máriához, Andrást az úton fogja találni. Láttam, hogy Péter ‒ aki életkora és a sok erőfeszítés miatt már nehezen mozgott ‒, fölegyenesedett és kezével a térdére támaszkodott, miközben az angyalt hallgatta.
Alig tűnt el a jelenés, fölvette a köpenyét, felövezte magát, megragadta botját és útnak indult. Csakhamar találkozott Andrással. Utazásuk közben még találkoztak Tádéval is, akit ugyanez a jelenés indította útnak. Így érkeztek Máriához, ahol Jánost találták.
És sorra így érkeztek az Apostolok a világ minden sarkából, Spanyolországból, Perzsiából, Indiából, a Tatárföldről és a Vörös-tengerhez képest keletről.
János röviddel azelőtt Jerikóban volt, ő gyakrabban utazott az ígéret földjére. Rendszerint Efezusban és a környékén tartózkodott, és itt érte őt a hívás is.
A legutolsóként Tamás érkezett, még a temetést is lekésve!
Pál nem kapott hívást. Mert az Apostolokon kívül csak azok jöttek, akik a Szent Család rokonai vagy ezek hozzátartozói voltak.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Casciai Szent Rita 1381-ben született az itáliai Cascia melletti Roccaporenában. Ifjúkorától szerzetesnő szeretett volna lenni, de korának állandó polgárháborús viszonyai miatt, kénytelen volt feleségül menni az egyik "bandavezérhez". Egy ikerpár fiuk született. Az erőszakos, italozó és a gyilkolástól sem visszariadó férjét türelemmel, szeretettel és állandó imával sikerült megtérítenie, amit persze a bandatársai nem néztek jó szemmel és megölték!
Rita két fiát a "vérbosszú" bűnétől a végzetes pestisjárvány mentette meg.
Ezt követően a casciai Ágoston-rendi nővérekhez igyekezett belépni, amely csak rendkívüli csodával sikerült! Megjelent neki Szent Ágoston, Keresztelő Szent János és Tolentínói Szent Miklós és a rendház zárt kapuin át bevitték a kolostorba, ahol 1447. május 22-én halt meg. Megkapta Krisztus töviskoronájának egy stigmáját a homlokán, melynek fájdalmait és a környezetére ható kellemetlenségeit türelemmel viselte. Szent Rita, Szent Ágoston lelkiségét követve a Keresztre feszített Krisztus tanítványa lett. Átélve a szenvedések mélységeit, megtanulta megérteni az emberi szív gyötrelmeit. Így lett a szegények, a bajbajutottak és kétségbeesettek közbenjárója! Széleskörű népszerűségének magyarázata a mindennapi életszentsége, melyet úgy feleségként, anyaként, mint özvegyként, végül pedig Ágoston-rendi apácaként is példásan megtudott élni.
      Casciai Szent Rita, egyike a "lehetetlen dolgokban segítő" szenteknek. Bizalommal fordulhatunk hozzá megoldhatatlannak látszó élethelyzetünkben!

1900. május 22-én avatta szentté XIII. Leo pápa.

Szent II. János Pál pápa, így jellemezte: Szent Rita megtestesítette a női géniuszt!

Attribútumai a tövistüske (homlokseb), a méhek és a piros rózsa, mely tiszteletének jelképe!

     2006 őszén, Tüttő György angliai magyar főlelkész Magyarországon tartózkodott. P. Róna Gábor jezsuita atyával meglátogattuk sümegi rokonainál. Már a beszélgetés elején ezt kérdezte e műsor szerkesztőjétől: ,,Ha Erzsébet asszony elment 85-ben, hogyan létezhetnek üzenetek 2005-ben? Ezt kérdik tőlem − magyarázta értetlenkedve az atya −, Kanadától Los Angelesig levélben, telefonon és az interneten. Sokan egyenesen kiábrándultak a Szeretetláng ügyéből. Mi erre a normális magyarázat?”
     Sajnos ‒ kezdtem a válaszom ‒, ismerjük az utólagos toldások és folytatások problémáját, mely évek óta hazánkban és külföldön zavart okoz. Nem azt vonjuk kétségbe, hogy mások is kaphatnak úgymond „égi üzeneteket”, hanem csupán azt, hogy mindezt a Szeretetláng üzenetének folytatásaként teszik közzé, többnyire névtelenül, vagy csak becenévvel! Az efféle hamisítások, sajnos súlyos károkat okoztak már az egyházi kivizsgálás esetében, a papi hozzáállásokban, amiként a kegyelmi megvalósulásában is! Márpedig pontosan ez a megtévesztő szellem célja! Nem csoda, ha a klérus meglehetősen óvatos a „látnokok és üzenetek” témakörében!

     Ha megkérdezzük a folytatókat, ők arra hivatkoznak, hogy „nem lehet megtiltani az égieknek, hogy szóljanak”! Ó micsoda tájékozottság! Csak arról feledkeznek meg, hogy a nem tiltható „égi szózatokat” nem egy már ismert, pláne egyházilag elfogadott magánkinyilatkoztatás neve alatt kellene publikálniuk, még akkor sem ‒ ha valamely felkészületlen gyóntatójuk ‒, súlyos felelősséget vállalva magára, ezt megengedné!
Nyilvánvaló tehát, hogy aki a teológiailag megvizsgált Lelki Naplót még kivonataiban sem ismeri, az az efféle „se vége, se hossza naiv pót-üzenetek”, hallatán természetszerűleg elveti a Szent Szűz lélekmentő többletkegyelmét!

     Jelen korunkban, melyben a látomások, üzenetek és lelki élmények a tömegkommunikációs lehetőségek miatt szinte percek alatt ismertté válhatnak, könnyen megesik, hogy a "majdnem ugyanazt" és a nyilvánvaló hamisat ‒ sokak ‒, többlet értesülésként fogadják és ekként terjesztik. Soha nem volt tehát annyira elengedhetetlen az Evangéliumhoz és az Egyház útmutatásaihoz való hűség, mint napjainkban!

Le kell szögeznünk, hogy Mária Szíve Szeretetlángjának üzenete a lelkiségének mibenlétét, az ígéreteit, a célját és tanítását tekintve – úgy a hívekre mint az Egyházra bízott teendőket illetően is – világosak, befejezettek és TELJESEK!
Erzsébet asszony a küldetését − személyes küzdelmei és ezernyi áldozatvállalása árán − HITELT ÉRDEMLŐEN teljesítette!
Halálával a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás ismereti része befejezettnek tekinthető, és már nem hozzátenni kell, hanem élni és megvalósítani!

     Természetesen a hitelesség elbírálása nem e szerkesztő feladata, hanem az egyházi Főhatóságé! A Biblia azonban nem hagy kétséget afelől, hogy az esetleges hamis látnokokat és követőiket Isten keményen bünteti, amiként Jeremiás próféta írja:
     „Hazugságot prófétálnak a nevemben..., nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. Ezért azok a próféták, akik az én nevemben prófétálnak ‒ bár nem küldtem őket ‒ és azt mondják, hogy kard és éhínség nem jön erre az országra, kard és éhínség által vesznek el...” (Jer 14,14-15)

A Loretói Mária-szobor

     A sötét mahagónifából faragott XIV. századi Loretói Madonna-szobor 1921-ben egy tűzvész során megsemmisült. A jelenlegi, libanoni cédrusból készült „Szűz Mária a kis Jézussal” mesterségesen sötétített szobrot a Szentszék ajándékozta a Loretói kegyhelynek, még azon évben.

A régi szoborhoz tartozó takaró leplek (ld. a 2. képet!) fennmaradtak és ezek is tiszteletben részesülnek, mert érintették az eredeti csodás szobrot. Számos csoda fűződik ezen kis leplekhez. Azt írtam, hogy "részesülnek", de helyesen fogalmazva csak részesülnének, mert közszemlére igen ritkán van lehetőség!

Egy érdekesség, hogy a régi Loretói Szűzanya egy másolatát a  Máriabesnyő-i templomban őrzik, mint "Szerecsen Madonnát". A főoltár mögött található!

(Képen a jelenlegi Loretói Szűzanya szobor látható!)

(Sorozat vége!)

A Szent Szűz halála előtt utoljára keresi fel az általa épített Keresztutat
    Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:
„Öt másik Szent asszonnyal járta a keresztutat, a Szent Szűz ment legelöl. Úgy láttam, hogy már idős és gyönge, egészen fehér volt és szinte átlátszó. A látványa leírhatatlanul megindító volt. Úgy éreztem, mintha utoljára járná ezt az utat. Eközben úgy tűnt számomra, mintha János, Péter és Tádé már a házában lennének.
Láttam, hogy a Szent Szűz már nagyon idős, megjelenésében mégsem utalt erre semmi más, mint az emésztő vágy, amely őt mintegy a megdicsőülés felé vonzotta. Sovány volt, de nem láttam rajta ráncokat, a hervadásnak semmiféle nyomát sem. Mintegy a lélekben létezett. Leírhatatlanul komoly volt. Sohasem láttam őt nevetősnek, de megindítóan mosolygósnak igen.
Megkísérlem leírni a ruháját. A felsőruházati darab, csak a hátat födte be teljesen, onnan néhány ráncban egészen a lábig lógott. Az egyik része felül a nyakon, a vállon és a mellen át a másik vállra ért át, amelyen gombbal volt megerősítve, s így nyakatfedő kendőt alkotott. Minthogy az öv a test közepére zárta, magában foglalta a testet a hónaljtól le a lábig, a barnás alsóruha mindkét oldalán, aminek az oldalain az övtől felhajtást alkotott, mintha a bélés látszanék. E felhajtás hosszában és keresztben vörös és sárga sávozású volt. Ünnepi ruha volt ez, amit régi zsidó szokás szerint így viseltek. Anna anya is viselte. E köntös a barnás alsóruhának csak a hátoldalát fedte be, valamint annak csak a kézen s a könyökön kissé fodros, kart takaró része volt látható.
Haját a sárgás sapkába rejtve viselte, amely ráhajlott a homlokra, s a fej hátsó részén ráncokba volt szedve. Efölött még puha anyagból készült fekete fátylat viselt, amely leért a háta közepéig.
Láttam őt ebben a ruhában az Úr keresztre feszítésénél is, hogy az őt egészen beburkoló ima- és gyászköpeny alatt ezt a ruhát viselte. Valószínűleg ezt az ünnepi ruhát emlékezésül viselte, mivel Jézus szenvedésének útján volt rajta, s ugyanúgy most itt is az Efezus melletti keresztúton".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

    A Szeretetlángról tartott sorozatom sokakban nem csak elismerést keltettek – köszönöm ‒, hanem két komoly kérdést is felvetett: „Ha ez az Ügy ilyen üdvtörténeti jelentőséggel bír, akkor egyfelől hazánkban miért csak 2009-ben nyert egyházi elismerést, másfelől, miért nem támogatják és imádkozzák minden egyházmegyében?”

     Nos, ennek több oka is lehet! A legkevésbé az, hogy „senki sem próféta a saját hazájában” ‒ ehhez még hozzátéve ‒, pláne ha nő az illető! Volt ugyanis egy tekintélyes atya, akinek Erzsébet asszony legidősebb leánya, Cecília átadta a kéziratos Naplókat, letéve azokat az íróasztala sarkára. Hat hét múlva amikor érte ment, a füzetek láthatóan ugyanabban a helyzetben voltak és Cecília megkérdezte az atyát: „talán bele sem tetszett nézni?” A válasz ez volt: „csak nem képzeli, hogy egy nő írását fogom olvasgatni!” Erzsébet asszony lánya csak ennyit mondott: „Sajnálom atya kérem, de ezt nem nekem, hanem a Szűzanyának mondta!”

     A második valószínűség ‒ mint ok ‒, hogy a 45 éves intenzív egyház-lejárató kommunista lélekrombolás és megfélemlítés nem maradt nyomtalanul a lelkekben, és ez beidegződött bizalmatlanságban nyilvánult meg!

     A legvalószínűbb magyarázat az az elszigetelt, elkomolytalanító civil (ritkán papi) nézet, miszerint a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás nem egyetlen látnokhoz − Kindelmann Károlyné Erzsébet asszonyhoz kötődik −, hanem egy végtelenített ,,láncreveláció”, melynek folyamaként mások is kaphatnak „Szeretetláng üzeneteket” az égtől, akár névtelenül is!
     Mondanom sem kell, hogy ez efféle prófétálás a magánkinyilatkoztatások történetében példa nélküli, miszerint egy-egy revelációt még a kiváltságolt életében, mint pl. Mária Natália nővérnél, vagy haláluk után, mint Erzsébet asszony esetében, más személy hitelesen folytatott volna. Ám, Mária Országában ez is megtörténhetett!

(Kép: Natália és Erzsébet)

Az  első, Krisztus keresztútját járó 2
     (Boldog Emmerich Katalin:) „Többször láttam, hogy a Szűzanya csöndes elmélkedésben járta a keresztutat szolgálójával; a szenvedések mindegyik helyén leültek, és szívükben megújították annak az állomásnak a titkát, és az együttérzés könnyei között dicsérték az Urat szeretetéért.
     Azt is láttam, hogy megtisztították a 'Szent sír' barlangját, és alkalmassá tették imádkozásra.

(Alábbi kép: A keresztút megtalált kövei)
     Akkoriban azt láttam, hogy se egy kép, sem pedig szilárdan álló kereszt nem jelölte ezeket az állomásokat, csupán egyszerű emlékkövek voltak ott feliratokkal. Azt viszont megfigyeltem, hogy a gyakori járás és rendezés által ez az út mindig járhatóbb és szebb lett. A Szent Szűz halála után is láttam, hogy keresztények járják ezt az utat, akik leborultak és megcsókolták a földet".
     Érdekes adalékkal szolgál egy másik „időutazós” stigmatizált, a belga Rosalie Püt (1868-1919), akinek látomásairól X. Piusz pápa is rendszeres információt kért. Nevezett látnok a Szűz Mária háza melletti keresztúton a következő állomásokat látta:
1. Az olajfák-hegyi szenvedés,
2. Az Úr éjszakája a börtönben.
3. A kereszthalálra ítélés.
4. A gonosz ordítozás és kiáltozás.
5. Szűz Mária meglátja a keresztet hordozó Jézust.
6. Találkozás.
7. Az első esés a kereszt súlya alatt.
8. A fájdalom, hogy nem tud segíteni a Fián.
9. A második elesés a kereszt alatt.
10. A kereszt a Kálvária hegyen.
11. Jézus megfeszítésének örülő tömeg.
12. Keresztre feszítés.
     Néhány állomás, amiket kétségkívül Püt adatai alapján találtak meg, később feledésbe merült. Ezek a ház mögött az efezusi úttal párhuzamos vonalon voltak, az efezusi és araviai (Eroglu) közti magaslaton.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

Kedves Testvérek!

Minden hónap harmadik, vagy negyedik csütörtökén 20 órától közös imádságot tartunk a Városliget szélén, a Dózsa György út Damjanich utcai torkolatánál állott egykori Magna Domina Hungarorum, közismert nevén 

Regnum Marianum-templom helyén.

Ezzel Regőczi István atya, Isten vándora lelki hagyatéka szerinti hagyományt folytatjuk, aki a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolnából a virrasztás előtt minden csütörtökön elzarándokolt híveivel az 1951-ben az ateista önkényuralmi rendszer által lerombolt templom helyén állított emlék kereszthez és imádkozott Magyarország lelki megújulásáért, valamint a templom fennállásához köthető nevezetes eseményekről is megemlékezünk.

A következő időpont:

Május 22. csütörtök 20.00

További tervezett időpontok 2025-ben: 

Június 19. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért, megemlékezés a templom                felszentelésének 94. évfordulójáról

Július 16. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

Július 29. kedd 19.00   Szentmise a Szent Család templomban, majd közös imádság, megemlékezés és virrasztása Regnum-keresztnél az utolsó szentmise 74. évfordulóján

Augusztus 28. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

Szeptember 18. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

Október 10. péntek 12.00  Megemlékezés a templom  alapkő szentelésének 100. évfordulójáról és közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

November 20. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

December 8. hétfő 12.00  Teljes rózsafüzér imádság Kemenes Gábor atya vezetésével a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a templom búcsúnapja alkalmából a Regnum-keresztnél, utána szentmise a Szent István Bazilikában    

A közös imádságok időpontjairól, az egyéb eseményekről és a Magna Domina Hungarorum-templomról az alábbi oldal nyújt tájékoztatást: www.regnumtemplom.hu

Köszönjük az eddigi és a jövőbeli részvételt!

Szeretettel várunk mindenkit!

Az  első, Krisztus keresztútját járó 1
     Emmerich Katalin írt arról is, hogy a Szűzanya hogyan épített keresztutat Efezusban, melyet Mandat Grancey nővér is beazonosított 1891-ben: »A ház mögött a hegy felé a Szent Szűz egyfajta keresztutat épített magának. Amikor még Jeruzsálemben lakott, az Úr halálát követően sohasem mulasztotta el, hogy az Ő fájdalmas útját könnyek között, együttérző emlékezéssel végig ne járja. Egymástól való távolságuk szerint, lépésre lemérte az útnak azokat a helyeit, ahol Jézus szenvedett és sorra feljegyezte. (A képen Mandat nővér, egy hölgy és P. Joung atya a beazonosított egyik stációnál)
     Efezusba érkezése után csakhamar láttam, hogy a háza mögött a hegynek fölfelé járja az utat a fájdalmak fölött elmélkedve. Az út erdőbe vezetett, ahol az egyik dombon megjelölte a Kálvária hegyet, s egy másik domb kis barlangjában Krisztus sírját.
     Mária keresztútjának tizenkét állomása van. Ő maga mérte le lépésekkel valamennyit, és János rakatta le számára az emlékeztető köveket.
     Kezdetben csak nyers kövek voltak, hogy megjelöljék a helyeket, később minden díszesebb lett. Alacsony, sima, fehér, nyolcszögletű kövek voltak, melyek felületén kis mélyedés volt. E kövek mindegyike ugyanolyan kőlapon nyugodott, aminek a vastagsága nem volt látható a sűrű pázsittól s a szép virágoktól, amelyek szegélyezték. Valamennyi kő héber betűkkel volt megjelölve.
     Az állomások mélyedésekben voltak kerítéssel körülvéve, mint egy kimélyített kis kerek medence. Az árokban füves, szép virágokkal benőtt ösvény vezetett a kő körül, amely elég széles volt egy-két ember számára, hogy olvasni lehessen a feliratokat. A kövek nem mindig voltak szabadon; az egyik oldalon az időjárás ellen gyékényszőnyeg vagy védő fedél volt rájuk erősítve és ezeket, ha nem imádkozott ott senki, rájuk terítették, s két cövekkel rögzítették.
     A 12 stáció kövei mind egyformák voltak héber felirattal, de az elhelyezésük különböző volt. Az "Olajfák hegyének" állomása kis völgyben volt az egyik barlang mellett, ahol több ember térdelhetett.
     Egyedül a "Kálvária" állomása nem mélyedésben volt, hanem dombon. A "Szent Sír" állomásához dombon mentek át, a domb lábánál levő sziklabarlangi sírhelyhez, amibe a Szent Szüzet is eltemették. Azt gondolom, hogy ennek a sírnak meg kell még lennie a föld alatt és a helye valamikor még napfényre derül«.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

Alsó képen Mandat Grancey és segítője, egy megtalált Keresztút darabjával)

     Úrfelmutatás közben történt, amint a pap elmondta az átváltoztatás szavait. Abban a pillanatban csodálatos módon az Úr az Ő Szent Testének átlényegülését engedte éreznem. És így szólt: „Ezt cselekedtem érted és minden lélekért. Ennek a fölséges pillanatnak átérzését isteni szeretetem különös kegyelmei által tudtad felfogni lelkedben.” Lelkem utána még néhány óra múlva is a csodálatos érzésétől remegett. Ne lepődjön meg az, aki valaha ezt olvassa, mert ezt nem lehet másképp elviselni. Mikor lelkem annyira elmerül Isten szeretetében, testem egészen erőtlenné válik és sokszor úgy érzem, ez megszünteti testem életképességét. Lelkem nagy remegése közben arra gondoltam, hogy amikor az apostolok az átlényegülés csodájának perceit az Úr Jézussal testestől-lelkestől átélték, hogy is bírták ki, mert én a néhány pillanat alatt is úgy éreztem magam, hogy rögtön meghalok. (IV/4-7)

Kedves Olvasóim! Az előző naplóidézetek tanítása és hangulata váljon lelkük épülésére!

Uram Jézus, könyörülj rajtunk és engedd, hogy értünk aggódó Édesanyád Szívének Lángja

mielőbb kiáradjon a szeretetben elhidegült világra!
Amen.

Miként keletkezett a legenda Mária jeruzsálemi haláláról és sírjáról? 2
    De lássuk még egyszer a „sajátos ügyet” Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán!  Az alábbi írások a Szent látnoktól merítenek:
     Amikor már Jánossal Efezusba költözött, onnan kétszer is visszalátogatott Jeruzsálembe, hogy ott keresztutat járjon (mely áhítat-gyakorlatban Ő volt az első a világon)! Ilyenkor a benső átérzés olyannyira megviselte, hogy támolygott a szenvedéstől és többször össze is esett – mi több –, annyira súlyosan legyengült, hogy már azt hitték meg is halt! A továbbiakban idézem Boldog Emmerich Katalint.
„Itteni (efezusi) tartózkodása harmadik éve után Mária nagyon vágyakozott Jeruzsálembe. János és Péter kétszer is elvitte Őt oda.
     Amikor megérkezett, láttam, hogy mielőtt a városba mentek, az esti szürkületben felkeresték az Olajfák hegyét, a Kálvária hegyet, a Szent Sírt és az összes Szent helyet Jeruzsálem körül.
Isten Anyja oly szomorú és a szánalomtól megindult volt, hogy alig tudott egyenesen állni. Péter és János a karja alá nyúlva támogatta.
     Halála előtt másfél évvel még egyszer eljött ide Efezusból és láttam, hogy kendőjébe burkolózva az apostolokkal éjnek idején ismét fölkeresi a Szent helyeket. Kimondhatatlanul szomorú volt és mindig sóhajtozott: ,,Ó a fiam, a fiam!” Amikor annak a palotának a hátsó kapujához ért, ahol találkozott Jézussal, aki a kereszt alatt lerogyott, a Szent Szűz ájultan esett a földre a fájdalmas emlékezéstől megindultan, és a kísérői azt hitték, hogy meghal.
     A Sionra vitték a cönákulumba (= az Utolsó Vacsora helyére), annak idején ennek egyik épületében lakott. Itt a Szent Szűz több napon keresztül annyira gyönge és beteg lett, többször az eszméletét vesztve, hogy azon gondolkodtak, elkészítik a sírját.
     Ezt megbeszélték Vele és Ő az Olajfák hegye felé eső egyik barlangot választotta, s az apostolok pedig egy keresztény kőfaragóval elkészítették neki a szép sírt.
Mire azonban a sír elkészült, Mária felgyógyult s elég erős volt ahhoz, hogy újra visszautazzon efezusi házába, ahol másfél év múlva valóban meg is halt. Az Olajfák hegyén számára készített sírt minden időben tiszteletben tartották, később templomot is építettek fölé. Később, többen írtak arról a mendemondáról, hogy Jézus Anyja Jeruzsálemben halt meg és ott temették el. (Mária jeruzsálemi sírtemplomát lásd alul!)
     Isten bizonyára megengedte, hogy a haláláról, sírjáról és mennybevételéről szóló hírek bizonytalanok legyenek, és csak a hagyományokra támaszkodjanak, hogy ne adjon semmi teret a kereszténységben az akkoriban még annyira pogány felfogásnak, mert könnyen úgy imádták volna Őt, mint valami istennőt.”
Nos tehát, a Szent Szűznek valóban volt saját sírhelye a Getszemáni kertben, de ezt „nem vette igénybe” SOHA! (Deutsch, 1965)

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

     Egy napon az Úr Jézus e szavakkal szólt hozzám: „Ugye látod, mennyire szeretlek? Jóra való törekvésed így jutalmazom, és megváltó munkám javára fordítom, mert szükségem van áldozataidra, hogy a Mi közléseink lendületét és megbántott Szent Szívem engesztelését így szolgáld szünet nélkül.
Még hosszan beszélgetett és kérését kihangsúlyozva ismét gyóntatómhoz küldött: „Kérésemet ismételd meg előtte. Ne félj és mondd meg, hogy kérésem mindaddig fönntartom, amíg az Általunk közölt kérések a Szentatyához el nem jutnak. Továbbá azt is közöld, hogy azért szüntettem meg lelkedben a kételyek kínzó szenvedéseit, hogy megerősödj. Szenvedéseid most így kívánom igénybe venni. Közöld gyóntatóddal, hogy Én úgy változtatok szenvedéseiden, ahogy azt isteni bölcsességem és megváltó munkám kívánja. Ne féljen ő sem, hagyatkozzon Rám. Ez nem a gonosz megtévesztése, hanem, ismétlem, így válik áldozatod megváltó munkám javára.
Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal. Vigyázz! Mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!
Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre. „Nem, mert ha gyóntatód kérésem nem mellőzi el, hanem Rám hagyatkozva elfogadta volna úgy, mint te, Én közreműködésem által létrehoztam volna azt, hogy a te áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely isteni terveimben benne volt. Gyóntatód ugyanis, beleegyezése után minden erejével odahatott volna, hogy az ügy a Szentatyához kerüljön, mert a te áldozatos, szigorú böjtvállalásod állandóan sürgette volna őt az intézkedésekre.
Néhány nap múlva az Úr Jézus ismét az alázatosságról beszélgetett. Soha, egy pillanatig se éljek alázatosság nélkül, és még sok mindent mondott az alázatossággal kapcsolatban, melyről azt kell írnom, hogy átmegy elmém tudatába. Mint eleven tűz, lelkemben ég az Ő szent akarata és kérése, melyről beszélgetett velem. /Mivel gyóntatóm a böjtöt nem engedélyezte, az ügy csak évekkel később juthatott el a Szentatyához. Későbbi lelki vezetőm első kérésre engedélyezte az Úr Jézus által kért negyven napos böjtöt: „Leányom, ha az Úr Jézus ezt kéri, meg kell tenned!”/.

     Az Istenanya által felkínált eszközök (áldozat, imádság, bűnbánat), látszólag haszontalanok és nem hatékonyak a racionalizmusra nevelt újkori ember szemében, ennek ellenére előbb-utóbb mégis mindenki fog imádkozni, mert mindenki eljut az igazság ismeretére (1Tim 2,4), csak nem mindegy, hogy mikor! Vannak akik még a nyugodt családi közegben, és lesznek, akik csak a fagyos óvóhelyeken, vagy...!
     A Szent Szűz által felkínált eszközök tudatos alkalmazása ‒ melyek az emberi szabad akaratnak az Isten iránti szeretet, bűnbánat és engesztelés kinyilvánítása ‒, tökéletes összhangban van a Szentírás kinyilatkoztatásával. «Jerikó falai az ima trombitaszavára omlottak le» – nyilatkozta reménykedőn az olasz kereszténydemokrata politikus, Giorgio La Pira 1959-ben, amikor a háború után első keresztény politikusként visszatért oroszországi útjáról. Nagy reménykedés volt ez már akkor, mely azóta valósággá lett, ám hamarabb bekövetkezhetett volna, ha az engesztelés világméreteket ölt!
     Innen tekintve most már láthatóan világos a Szűzanya fatimai üzenete, mely az édesanya esdeklő kérése volt, hogy új dimenziót nyithassunk a történelemben, olyat, amelyet másfajta Jelenléttel táplálunk, másfajta Erővel tartunk fenn és másfajta Fénnyel irányítunk másfajta Cél felé! Ezek persze titokzatosan és csendben már jelen vannak és él azokban a nemzedékekben, akiknek szíve lángol az Isten és emberszeretet Tüzétől, bízva Isten Irgalmasságában és a Szeplőtelen Szív végső győzelmében!

 
     Bizonyossággal állítható, hogy korunk evangelizációjának eredményessége és a világ sorsa nagyban függ a Fatimai-, az Isteni Irgalmasság és a Szeretetláng üzenetének emberiség szintű, de személyenkénti elfogadásától, megvalósításától!
     Fel kell mindenkinek ismernie, hogy a rózsafüzér imádság nélkül nem képzelhető el bensőséges Mária-tisztelet, a Mária-tisztelet nélkül nincs hiteles kereszténység és kereszténység nélkül nincs Béke!
     Az a máriás lelkiség, amely igyekszik megvalósítani a Szűzanya kéréseit, Máriában egy fényes csillagot lát ‒ amely az emberiség Reménycsillaga ‒, mely segíti az isteni jóságról való elmélkedést, az Isteni Irgalmasságban való bizakodást és elősegíti a vágyva-vágyott világbékét.
     Tegyünk meg mindent, amíg nem késő!

(A forrásokat lásd az első részben!)

Miként keletkezett a legenda Mária jeruzsálemi haláláról és sírjáról? 1
      Az évek során az irodalmi és egyháztörténelmi harc természetesen nem csitult a kérdés körül, még akkor sem, amikor az efezusi Mária Ház ügye rendeződni látszott. A nagy kérdés az újszövetségi exegéták (bibliamagyarázók) közt továbbra is fennállt, miszerint Szűz Mária valóban Efezus mellett élt-e? Azon meg végképp vita folyik máig is, hogy az Istenanya Efezusban szenderült-e el és innen vétetett a mennybe, vagy Jeruzsálemből?
     Kétségkívűl zavart okoz, hogy Jézus Anyjának két sírja is van, jóllehet egyikben sem volt (ha egyáltalán)! A Szent Szűz mennybevételének pillanatait végső soron senki sem látta! A lényegi kérdés, hogyha Jézus Anyja Efezusban halt meg, akkor miért volt sírja már az első század elején a jeruzsálemi Getszemáné kertben, és miért épült rá végül a 6. században az Elszenderülés Temploma? (A képen Mária sírja, a jeruzsálemi Elszenderülés Templomban.)
     A válasz szomorúan egyszerű! A Szent Szűz szeretete nem élhetett Szent Fia megváltó szenvedésének állandó átelmélkedése nélkül. Különösen húsvéti időszakban végigjárta a Szenvedés Útját Jeruzsálemben. Mindannyiszor könnyek közt, az arca elsápadt a fájdalomtól. Gyakran összeesett, és már-már azt hitték, hogy meghalt! Ezért sírhelyet vásároltak Neki! (A Czensztochowai ikon ezt a fájdalmas Mária-arcot rögzíti, melyet feltételezések szerint Szent Lukács festhetett az Utolsó Vacsora asztallapjára!)

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

      A fatimai jelenések súlyos történelmi események kezdetével estek egybe (a háború, a bolsevizmus megjelenése, s később a nácizmus új pogánysága), így azokat értelmezhetjük sorsdöntő figyelmeztetésként.
Sarugi Szent Jakab   (más néven Jacob von Batné) († 521) szuggesztív kifejezése Máriáról ‒ «az irgalmasság felhője, amely az egész világ szenvedését és reményét hordozza» ‒ jól közvetíti számunkra a fatimai jelenések értelmét és az üzenet lényegét.
     Először is a Szűzanya jelenése és üzenete úgy értelmezhető, mint a Magasságos közbeavatkozása, hogy a hívők megbizonyosodjanak afelől, hogy Isten szíve nem közömbös, hanem sebezhető, a fájdalmát és szeretetét kiáltja a pusztító bűn rombolása, a világ és az egyház szenvedése miatt: Isten könyörületes, Isten törődik velünk.
     Ennek bensőséges tudata nagyon lényeges lenne, mert a klasszikus teológia felépítői metafizikai értelemben túlságosan eltávolították Isten fogalmát az embertől. A hívők olyan Istenre gondolnak, aki nem sokban különbözik a pogányok sorsfogalmától, vagyis korlátlan hatalmú bár, de "süket, néma és távoli". Ez egy hamis istenkép, amely nem halad meg bizonyos deista vonásokat: Isten a mozdulatlan mozgató, az első ok «égi fejedelem és a Világegyetem ura» (Moltmann), közönyös, érzéketlen ‒ «olyan istenfogalom, amely le van egyszerűsítve a teoretikus vagy gyakorlati ész elvont posztulátumává, s végül keresztény ruhát ölt magára». Így sötétült el Jézus Krisztus isteni arca.
     A fatimai üzenetben a szerencsétlenség és a bűn nem hagyják közönyösen Istent, és Ráchel tovább siratja gyermekeit (vö. Mt 2,18). Az üzenet tulajdonképpen sürgető buzdítás arra, hogy a keresztény élet és a világ közepébe visszahelyezzük Istennek, a történelem Urának imádását, kiválóságának és elsőségének felismerését. Csatlakozzunk az Ő megváltó akaratához, gyújtsuk fel az istenszeretet vágyát és bátorítsunk mindenkit a megbocsátó szeretet gyakorlására. Minden egység innen indul ki, minden innen sugárzik szét.
     Másodszor ‒ és némi kapcsolódással az előző ponthoz ‒, az üzenetben egy paradoxon húzódik, ami az üdvtörténet állandó vonása: a tudat, a szélsőséges és titokzatos ellentét, amelynek egyik oldalán áll a népek 'nagy' történelme és konfliktusaik, a nagyok és hatalmasok történelme sajátos időszámításukkal és földrajzukkal.
     A másik oldalon áll a szerények, a kicsinyek, a szegények 'kis' tudatlan történelme, akik a tudástól és a hatalomtól meg vannak fosztva, s a világ perifériáján élnek. Innen pedig csak más erővel, más hatalommal szólnak bele – vagy szólhatnak bele ‒ a történelembe a béke oldalán. És ez az erő és eszköz pedig a rózsafüzérima, a Fatimában meghirdetett engesztelés és az Elsőszombatok végzése!

(folyt.) (A forrásokat lásd az első részben!)

     A kilencnapi szigorú böjt után így szólt: „Hívj meg asztalodhoz vendégnek szerény reggelidhez! Ne légy közömbös, mert akkor azt kell hinnem, hogy kelletlenül teszed Értem. Hozd el gyengeségeidet Hozzám. Nehogy azt hidd, hogy ez nem érdemszerző! Ismerlek Én nagyon jól. Nyitott könyv Előttem lelked legrejtettebb zuga is, de elvárom, hogy valld be fogyatékosságaidat, mert így már ezek is érdemszerzők lesznek számodra.” „Én Jézusom, úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki meg nem bánta. Szívemnek minden dobbanása kevés. Ahány kis porszem van a világon, mindbe belehelyezem szívem bánatát, hogy fújja a szél Hozzád engesztelésül megszámlálhatatlan sok bűnömért.” És mikor így elkeseregtem bűneim bánatát, Ő nagyon meg volt hatódva, és csendes, halk szavakkal csak ennyit mondott:
„Leánykám, ennyi bánatra ráteszem egyetlen csepp Vérem parányi részét, és teljesen megbocsátom, elfelejtem (bűneidet). Ezt a nagy bűnbánatot ajánld fel Nekem a bűnösök helyett.”
Örömömben azt sem tudtam, hogy szóljak Hozzá. „Édes Jézusom, megyek Hozzád nyári hajnal harmatos virággal telt, üde reggelén, mikor még álom szunnyad a szívek rejtekén, hogy ki köszönt, az elsők között legyek én. Mindig kevés az idő, amit Nálad töltök, elrepül, mint felhőn úszó fény. Megyek tikkasztó melegben, égető napsütésben, mert nagyon szeretlek én. Nálad nincs senki, Hozzád viszem lelkemet, s érzem, az örökmécses hív. Megyek Hozzád az est párás homályában, mert nagyon szeretlek. Megyek zuhogó esőben, feneketlen sárban, megyek hófödte, horpadt árkokon át, csak cikázó hópelyheket lát szemem, de én csak megyek, mert szívem csak érted ver, Istenem. (I/77-78)
     Más alkalommal így szólt az Úr: „Erzsébet, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod?
Böjtölj kenyéren és vízen addig, amíg a szent ügy el nem jut a Szentatyához.” Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után. Engem az előző kérés nagyon zavarba hozott, mert arra gondoltam, erre nem leszek képes a magam erejéből. Így szóltam az Úrhoz: „A kérés elfogadása legyen a teljes Rád hagyatkozásom és önátadásom megújítása Előtted, Uram, Jézusom.” Most nem volt gyötrő kétely bennem amiatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e, mert a szeretet tüze éget. Csak azt akarom, amit az Úr akar, így tehát nem kell félnem a gonosztól, a gonosz megtévesztésétől. Mégis, erre a kérésre nem tudtam azonnal igenlő választ adni, és az történt velem, amire nem emlékszem életemben, hogy napokig vajúdtam volna valamin.
Általában mindig gyorsan döntöttem, hogy miként lehetne megvalósítani és nyomban hozzá is fogtam. Az Úr kérésének hallatán, fellépett bennem a gyengeségem érzete. Teljes erőmmel ellene voltam és úgy éreztem, hogy képtelen leszek megtenni. Három napig küszködtem magamban, majd a negyedik nap már elfogadtam gondolatban, az ötödik-hatodik napon már bele is egyeztem. A hetedik napon már örvendezéssel telt meg lelkem. Az Úr akaratának teljes elfogadása után elmentem a mellém rendelt nővérhez és beszámoltam a lelkemben történő dolgokról. Ő ugyanis éppen gyóntatómhoz készült menni. Én megkértem, hogy kérjen számomra engedélyt a böjt megtartására. Az Úr kérésétől számított kilencedik napra megkaptam az eltiltó választ. Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus megismételte kérését ezen szavakkal: „Kérésem továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnak többször is meg kell ismételned. Én nagyon zavarba jöttem, és az Úr Jézus előtt gyóntatóm eltiltására hivatkoztam.
1965. szeptember hónap végén az előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és remegve a nagy nehézségek után megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. Én a kérést még ennek ellenére is megismételtem, mivel ez az Úr kérése volt. Gyóntatóm tovább fejtegette előttem, hogy ő csak az Istentől kapott jogait gyakorolhatja, de ezt ő nem engedheti meg, mert ez az V. parancsolatba ütközne. És még több oldalról is megvilágította előttem ennek lehetetlenségét.
Én ismételten az Úr Jézus szavaira hivatkoztam. Ő erre azt válaszolta: Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni akaratának. Ha az Úr kérése az ő lelkében is bizonyosságot kap, akkor ő azonnal eljön hozzám, és nem várja meg azt, hogy én újra kérjem, hanem azonnal megadja az engedélyt. Amikor az atyától eltávoztam, utána néhány órára megszűnt lelkemben mindaz a szenvedés, melyet az elutasítás miatti szorongás váltott ki lelkemből. Ez csak néhány órán át tartott. Aztán a szenvedések oly erővel leptek meg, hogy napokon át alig volt jártányi erőm. S bármire is gondoltam, ami az étkezéssel összefügg, az ájulás környékezett. A reggeli és a vacsora idején ez megszűnt bennem, mert az Úr Jézus kérésére évek óta csak kenyeret és vizet veszek magamhoz. Erre Ő kért, hogy csak délben vegyek magamhoz egyéb ételt, de azt sem az ételek ízéért, hanem kizárólag testem táplálására. Hétfőn és csütörtökön is csak kenyéren és vízen, és pénteken is csak este hat óra után veszek magamhoz más táplálékot. Így ezeken a napokon megszűnik lelkemben az a szenvedés, melyet akkor érzek, ha más táplálékot is veszek magamhoz. Nem tudom leírni azt a szenvedést, melyet azóta elszenvedek. Belső szorongás, undor és rosszullét lép fel bennem".

A török állam akadékoskodása
     Folytatva az efezusi Meryem Ana történetét, a területet a török vámhatóság egyszerűen kisajátította azon az alapon, hogy a nevezett terület „hegy” – ennél fogva tehát – állami tulajdon! Be kellett tehát bizonyítani, hogy a Panaya Kapulu már eredetileg is beépíthető területként volt nyilvántartva, amit világosan bizonyított a török kormányhivatalok megelőző irataiban való megnevezése, amiként a Mandat Grancey – P. Poulin adományozó levélben is! Ez megoldottnak látszott, de...
     1947-ben újból veszélybe került a Szent hely tulajdonjoga. Ekkor meg azzal az ürüggyel akarták kisajátítani, hogy minden erdőterület az államé! Nos, könnyen bizonyítást nyert, hogy Meryem Ana egyáltalán nem erdőség.
     Sajnos, már-már úgy látszott, hogy ezek a bürokratikus "csavarok" teljesen tönkretették P. Poulin művét, de 1928-ban, halála előtt mégis töretlen reménnyel írta: „Panaya, Lázárhoz hasonlóan előjössz a sírból.” És valóban, harminc éven át való küzdelem után 1951-ben elismerte a török állam a tulajdonviszonyokat! Azóta Meryem Ana egy magánegyesülethez tartozik. Kitartó fáradsággal sikerült meggyőzni a hatóságokat, hogy 'Mária Háza' idegenfogalmi célpont is lehet.
Izmirből már 1896-ban szerveztek zarándoklatokat Meryem Anához és amikor 1950-ben Róma kihirdette Mária mennybevitelének dogmáját, felélesztették ezt a hagyományt.
     1951-ben P. Euzet, egyetértésben Msr. Joseph Descuffi szmirnai érsekkel a Szentélyt a hozzá tartozó területtel, átruházta egy egyesületre, mely kezdetben a „Panaya Kapulu Demenĝi” néven, majd később „Meryem Ana Demenĝi” néven lett bejegyezve. A török állam engedélyezte, hogy az egyesület a befolyó pénzeket az antik keresztény szentély a felújítására és fenntartására fordítsa.
     Ennek az egyesületnek intenzív munkája Quatmann úr és msgr. Gschwind püspök támogatása révén, a Ház és környéke teljesen megújult. A török kormány azzal segített, hogy nem csupán a „kereszténység kincsének” ismerte el, de országos jelentőségű idegenforgalmi helynek minősítette és utakat épített a Szentélyhez.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

    Szent II. János Pál pápa szavaival összefoglalva: «Ez az üzenet (a fatimai) különösen is szól a XXI. század emberéhez, hiszen ezt a kort (a XX. századot) megjelölte a háború, a gyűlölet, az alapvető emberi jogok áthágása, az emberek és a népek hatalmas szenvedései és végül az Isten elleni harc, egészen a létezésének tagadásáig.
     »A fatimai üzenet világossággal és keserűséggel tekint erre a lázongó és drámai történelmi sorsfordulatra. A Szentírás után talán ez a legerősebb és a legmélyebb benyomást tevő leleplezése a bűnnek, s ez komoly lelkiismeret-vizsgálatra hívja az Egyházat és a világot. Csak aki tiszteletben tartja az emberi méltóságot Isten előtt, az örök életet, az értheti meg, milyen nagy a bűn tragédiája, s azt, hogy a bűn fogalmának elfelejtése mélyebb értelemben, egyben elvesztése mindannak, ami igazán emberi. «Maga az ember kerül veszélybe, ha Istent kiiktatja a lelkiismeretéből. A múlt század végére nemcsak Isten létezése volt a tét, hanem az emberi méltóság is.» A sérült emberiség számára a fatimai üzenet az áldozatok panaszának szószólója és meghívás arra, hogy az áldozatok szemszögéből újraolvassuk a történelmet, hogy elidőzzünk az ember misztériumában az Isten misztériuma előtt. Az üzenet újra felteszi a Teremtés könyvének régi és mindig aktuális kérdését: «Ádám, hol vagy?» (Ter 3,9) – vagyis: hol van az ember? Hol van az ember a koncentrációs táborok, a szovjet gulágok világában és hol van a muszlim dzsihadisták keresztény-gyűlöletében? „Hogyan hihetünk az emberben vagy egyáltalán az emberiségben, ha ilyen szörnyűségekre képes az EMBER?” Ugyan ki képes megmenteni az embert az embertől?
     Isten nem hagyta magára az emberiséget – ha mégoly érdemtelenné vált is ‒, hanem elküldte Édesanyját, Máriát, hogy még IDŐBEN figyelmeztesse azokat, akiket Szent Fia keresztje és kínszenvedése árán az örök üdvösségre szánt!
    Visszatekintve a Szent Szűz figyelmeztetéseinek céltudatos tényeit (a La Salette-i és Fatima-i üzeneteket), már világosan felismerhetjük ‒ és beismerhetjük ‒, hogyha megvalósítottuk volna kéréseit, nem jutott volna idáig a világ! És a Szent Szűz kérései még ma is aktuálisak! 

(folyt.) (A forrásokat lásd az első részben!)

     A Szűzanya: "Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni rajtatok, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem!
Kármelita kislányom! Anyai szeretetemmel simogatlak és megóvlak minden lelki veszedelemtől. Ne félj a gonosztól, aki állandóan ott settenkedik körülötted. Én letiportam, nincs mitől félned. Rejtőzz palástom mögé, és illesd csókjaiddal szent ruházatomat, melyet viselsz.” (I/71-72)
A Szent Szűzhöz folyamodtam: „Anyám! Ó jöjj, segíts hálát adni Szent Fiadnak, mert a felém tóduló kegyelmeit alig bírom elviselni. Ajkaimra nem jön szó. Mi módon adjak hálát Neki?”
„Bűneidnek mélységes bánatával válaszolj Szent Fiamnak." – És a Szent Szűz szavai mélységes bűnbánatra indították lelkemet. Szemeim megteltek forró könnyel. Így telt el az idő  szentáldozásig. A harmóniumon a „Templom csendes mélyén” ének csendült fel. Ez még csak fokozta az Iránta érzett gyengédségemet, ez az én kedvenc énekem. Már hónapok óta nem hallottam, és most meg már negyedik napja mindennap felcsendült. De ilyen mélyen még nem hatott meg, mint ma. Annyira, hogy végigfolyt a könny az arcomon, nem tudtam még a szentáldozásnál sem visszatartani.
Mikor visszatérdeltem a helyemre, a Vele való egyesülés iránti hálámat szerettem volna Előtte kifejezni. Ő nem engedett szóhoz jutnom, Ő kezdett el nekem áradozni: „Kis lánytestvérkém! Milyen boldog vagyok, hogy ilyen szívbe térhetek, aki minden erőfeszítésével az Én szeretetemre törekszik.” És a néhány nap óta lelki szárazságban sínylődő lelkemet úgy elárasztotta termékeny kegyelmével, hogy egészen megsemmisültem nyomorúságom tudatában. Ő tovább is beszélt hozzám: „Szép volt az ének? Én játszottam ma el a harmóniumon. Ez a mi kedvenc énekünk. Neked akartam kedveskedni, amiért a templom csendes mélyét, ahol Én lakozom, annyira szereted.”
Június másodikáról harmadikára virradó éjjel a virrasztó órára az édes Üdvözítő ébresztett fel ezekkel a szavakkal: „A magányos éjben szíveket keresek.”
Ne vegye érzelgősségnek az, aki valaha soraimat olvassa, hogy megint csak azt írom, hogy könnyeim megeredtek. Ennyi gyengédség és figyelmesség, amit Ő velem szemben gyakorol, könnyekkel telíti szemeimet. Majd így szólt: „Mivel ez neked is tetszik, ezután ha Én ébresztelek, ez lesz a jelszó: A magányos éjben szíveket keresek.” És szavaiból kiéreztem, hogy az Ő örök gondolata a szívek keresése.
Hajnalban, mikor a második virrasztó órát is befejeztem, az Üdvözítő kérőn szólt hozzám: „Leányom! Szenvedj Velem! Érezz Velem! Enyhítsd fájdalmamat!” És lelki szemeim elé olyan látomást bocsátott, hogy szívem majd megszakadt. A szörnyű látványtól nemcsak lelki fájdalmat, hanem néhány percig tartó fuldoklást is éreztem. (I/74-76)
"Én úgy, de úgy szeretnélek boldoggá tenni benneteket! És ti mégis máshol keresitek (a boldogságot) és nem Nálam. Az Én boldogító kegyelmeimet elkerülitek. Megismétlem előbb elmondott szavaimat: Úgy, de úgy fáj!
Én már annyi jót ígérek, csak hogy Magamhoz édesgesselek benneteket, ti mégis olyan érzéktelenek vagytok (Irántam)."

A törökök, mindig törökök maradnak!
     A történelem viharai a felfedezett Mária-szentélyt követően sem csillapodtak, és a hadi cselekmények nem kímélték a Szűzanya Efezusi Házát sem!
     Az 1914-es év gyors véget vetett a zarándoklatoknak és egészen 1927-ig nem tartottak Szentmisét a Kápolnában. Az I. Világháború alatt az egész vidék tiltott haditerületté vált.
     Amikor 1920-ban a lazaristák visszatérhettek a Meryem Anához, az üvegtetőt betörve, az oltárt szétrombolva, a platánokat kidőlve találták, a bronz Mária-szobrot a szakadékba lökve találták meg letörött kezekkel. (A helyreállított szobrot 1926-ban még el is rabolták és csak 1931-ben lett meg. Ma is ez áll a szentély szerény oltárán.)
     A háború utáni „békés” Törökországban, egyszerre csak minden előjel nélkül 1922-ben halomra gyilkolták a keresztényeket, Szmirnában (Izmir) közel százezer embert, európaiakat, egyháziakat, asszonyokat és gyermekeket! A templomokra gyújtógránátokat dobtak és az onnan kimenekülőket géppuska tűzzel fogadták. A városból menekülők, akik elérték a tengerpartot és a tengerbe vetették magukat, hogy valamely hajón menedéket találjanak, a túlélők elbeszélése szerint a francia és olasz hadihajók cinikus módon megtagadták a menekültek felvételét, ha nem tudtak ott helyben a nemzetiségükről igazolványt felmutatni. Az angol hadihajók pedig elsősorban az angol nemzetiségűeket vették fel. Történt mindez a békésnek mutatkozó Törökországban és napjainkban, minden papír nélküli migráns ezreket tárt karokkal befogadó nyugat-európai országok hajóival! Elgondolkodtató, különösen ma! Forrás: (http://www.huszadikszazad.hu/politika/szazezer-embert-gyilkoltak-meg-szmirnaban )

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)  

     Egy teológiai olvasatban az idők jeleit, a világháborúkat és a totális háborút a rossz elmélyüléseként, a bűn elterjedésének valódi jelképeiként láthatjuk, amelyet először hatalmas méreteiről, világméretű szinten megnyilvánuló borzalmairól veszünk észre. Ezek nyilvánvalóvá teszik a globálisan szervezett bűnözés formáit, amelyekkel tragikusan tele volt már a XX. század is.
     Nos megélhettük, hogy a rosszat és a devianciákat normálisnak és hétköznapinak állítják be, mint a szabadság megvalósulását! A "háttér ideológusok" racionálisan megmagyarázzák és legitimizálják ‒ sőt, túl az elméleti szinten ‒, tudományosan és technikailag beprogramozva, végre is hajtatják (ha tudják)!
     Az idő távlatából ma már tisztán látható a mai kor átalakulása, a bűn és az elkorcsosulás egymásra ható bontakozása, a pusztító következményeivel együtt. Az új kor újdonsága nem abban áll, hogy az ember szabadon használja az értelmét Kant tétele szerint, mely a kereszténységben gyökerezik, azon meggyőződésében, hogy az ember Isten képmására teremtetett és képes a teremtő ismeretre.
     A korszakos törést az a tény igazolja, hogy az új kor Istent és a keresztény tanítást kizárja a közgondolkodásból (legszívesebben totálisan megsemmisítené) és céltudatos terve a tömegek irányítható, (ön)tudattalan masszává formálása (szocialista-, nemzetiszocialista- vagy fogyasztói világpolgár embertípussá).
     A XIX. század «nagymesterei» ezt szélsőséges elméletekben meg is fogalmazták Nitsche és Marx nyomdokain: Istennek meg kell halnia, hogy az ember éljen.
     A XIX. század, örökségként – mint követendő elvet – hagyta nyílt sebként az általános lelkiismereten, melyet a XX. század meg is valósított, elmérgesített! Egyfelől harag Isten iránt, aki az ember ellensége, másfelől az egyéni gondolkodás iránt, mely a globalizmus ellensége. És –pontosan ez vezetett százmilliók halálához.
     A XXI. században már nem csak látva látjuk az ateista léleksorvasztás káros (kárhozatos) "gyümölcseit", de világossá vált a "mögöttes mozgató", a rejtett és nyílt sátánizmus végcélja is!

(folyt.) (A forrásokat lásd az első részben!)

    Papi vélemények szerint a Szeretetláng Lelki Napló a lelki irodalom gyöngyszeme. A Mária-korszak üzenetei közül bensőséges párbeszédeivel és a felkínált többletkegyelmével, a legnagyobb mértékben valósítja meg a Jézus iránti imádó áhítatot és a tökéletes Mária-tiszteletet. Mai előadásomban ezt példázom a Lelki Napló nyomán!
A Szűzanya szavai: "Akiket kiválasztottam, legyenek Hozzám teljes bizalommal. Én, mint körültekintő édesanya, vezetem minden lépésüket. Ők csak tegyék alkalmassá lelküket, és nagy buzgósággal készüljenek az engesztelő munkára. Szomorúan látom, milyen riadalmat kelt bennetek az Én Szeretetlángom. Szívetekben, lelketekben miért riadtok meg? Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. Nem kérek külön kegyhelyet, minden család és minden ember szíve-lelke egy-egy kegyhely legyen, ahová mind gyakrabban helyezzék el az áldozat-imádság virágait!
Én, a kegyelmek Anyja szüntelenül könyörgök Szent Fiamhoz, hogy még a legkisebb ragaszkodást is egyesítse az Ő érdemeivel. Ne féljetek a lángtól, mely észrevétlenül, szelíden fog kigyúlni, mint szelíd fény. Senki nem fog gyanút erre a szívekben végbement csodára, melyet Gyertyaszentelő napomon körmenet formájában adnak át az Én kedves fiaim, hogy az Én szeretetemnek lángja élő tüzet fogjon a szívekben, lelkekben. Úgy készítsenek elő mindent, hogy futótűzként terjedjen. És azok a lelkek, akiket kiszemeltem, mindent tegyenek meg a nagy felkészülésre.” (I/58-59)
Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg. Én fénycsóvát adok a kezedbe. Ez Szívem Szeretetlángja. „Édesanyám, miért nem teszel nagy csodákat, hogy higgyenek Neked úgy, mint Fatimában?” ‒ kérdezte Erzsébet. „Leánykám, minél nagyobb csodákat tennék, annál inkább nem hinnének Nekem. Kis kármelitám, az első szombatot is azért kértem és mégsem veszik figyelembe.
Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.
„A tizenkét papi személy, kiket Szent Fiam kiválasztott, lesznek a legméltóbbak kérésem teljesítésére. Leányom, vidd e lángot, melyet neked nyújtok először. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet, és add tovább!” ‒ És annyira zokogott, hogy alig értettem, mit is mond.
Megkérdeztem Tőle, mit is kell tennem. Én az egész ország nevében megígértem Neki mindent, csak hogy fájdalmát enyhítsem. Mert a szívem úgy fájt, majd meg szakadt. „Leányom, azt kérem tőled, hogy csütörtökön vagy pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjen. A kegyelemmel teljes lángot, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek.” (I/38-39)

Az egyházi állásfoglalás
     Szűz Mária efezusi házának hitelességét Msgr. Andrea Policarpo Timoni szmirnai érsek 1892. november 1-i helyszíni vizsgálata 14 résztvevővel alapozta meg, közöttük volt P. Poulin és P. Jung is. A jegyzőkönyvben mindnyájan vallották:
„Afelé hajlunk, hogy a Panaya Kapulu rom a Szent Szűz lakásának maradványa.”   

     1895-ben XIII. Leó pápa vizsgálóbizottságot küldött az állítások kivizsgálására. (Poulin, The Holy Virgin’s House, 161-163. )                                                   Timoni érsek megengedte istentisztelet tartását ezen a helyen. A későbbi izmíri érsekek is kiálltak az egyházmegyéjük területén lévő Szent Hely valódisága mellett minden támadás ellenére is, és amint ilyen esetben szokás, kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van erről magánvéleményt alkotnia. (A kép eredeti fotó)
     Mint fentebb említve volt 1892 januárjában Maria de Mandat vincés szerzetesnő elöljáróinak engedélyével a vagyonából megvásárolta a mostani búcsújáróhely területét egy töröktől. A telekkönyvi bejegyzés szerint „háromkapus kolostor”. Ebből arra lehet következtetni, hogy Mária mennybevétele után, valamikor kolostorként használhatták. Később Mária nővér P. Poulinnak adta tulajdonát, ő pedig végrendeletileg P. Euzetre hagyta. Ő viszont 1952 végén az újonnan alapított „Törökország katolikus alattvalóinak Egyesületének” gondozására bízta a szentélyt.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) 

                                                         (Lent: Sr. Mandat Grencey a Ház előtt)

Az  elkövetkező öt részes sorozatomhoz tbk. felhasználtam a"Boldog Ferenc és Jácinta" c. fatimai folyóirat 2004. I-II. számát, valamint a Mária Rádióban elhangzott előadásaim szövegrészleteit!

     2017 a Fatimai Jelenés 100. évfordulója volt. Október a Fatimai Napcsoda hónapja. 1917. október 13-án olyan természetfeletti esemény történt 70 ezer (!) ember szeme láttára, melyet azóta sem tudott megmagyarázni az Isten nélküli tudomány! Az előre bejelentett rendkívüli esemény célja az volt, hogy hitelesítse mindazt a kérést és figyelmeztetést, melyet az Istenanya a három kisgyermeken keresztül közölt az emberiséggel. Mindennek ellenére, akik tehettek volna valamit – vagy nem vették komolyan a Szűzanya konkrétan megnevezett figyelmeztetését, vagy nem értették ‒, bár abban a hónapban már elkezdődött az oroszországi bolsevik puccsal a világ legkegyetlenebb genocid (tömeggyilkos) diktatúrája! Mára már világossá vált a Szent Szűz minden szava, mellyel aggódó anyaként figyelmeztette az emberiséget! 
    Nagyon is nyilvánvaló, hogy a fatimai üzenet a mai korra utal, különös figyelemmel arra a megelőző (vagy a XXI. századot előkészítő) korszakra, amelyet annak a kornak két nagy konfliktusa jellemez, minden összefüggésével, körülményével és következményeivel együtt.
     Az akkor befejeződött első- és a megjövendölt második világháború, mintha a prizmája lenne mindannak a rossznak, melyek valami tervezett, nagyobb cél nyitányai lettek volna, ami mára egyre világosabban kezd kibontakozni! Mindenesetre a huszadik század prizmájában a bűn főbb tulajdonságait és hatásait figyelhetjük meg számos szemszögből. Ezek: –
     A totalitáriánus politikai rendszer tragikus megjelenése a sztálinizmus és a nácizmus változatában, amely tipizálta a XX. századot. –
     A szisztematikus hazugság mint eszköz, hogy igazságot barkácsoljanak és történelmet írjanak vagy újraírjanak. –
     Az Isten következetes tagadása és száműzése a közéletből és a lelkiismeretből, vagyis harcos ateizmus. –
     Az emberi lét megsemmisítése és kioltása, az emberi méltóság teljes megvetése, vagyis száz milliónyi áldozat az ideológia, a forradalom vagy a «faj» nevében.
     Az új szocialista, nemzetiszocialista embertípus kinevelése (melyet ma már "liberális világpolgárnak" neveznek), és új istenekként tisztelnek.
     A nemzetállamok és a nemzettudat elkorcsosítása, vagy megsemmisítése.–
     A totális háború megjelenése, amely –megszegve az addig hagyományos szabályokat, szabad utat adott civilek és ártatlanok legyilkolásának, a legmodernebb technikai eszközök felhasználásával.
     Az önkényuralom végsőkig való megvalósítása, nem ismerve határt semmiben. –
     A gyűlölet és az erőszak tömegpszichózisa, mely embereket és népeket kerített hatalmába egészen az elvakultságig, a megszállottságig.
     Nos, ez (is) volt a huszadik század!

(folyt.)

A tudomány megerősítette, hogy angyalok vitték Loretó-ba a Názáreti Miasszonyunk házát 2.
     Az előzőkben említett "légi szállításokat" sok szemtanú, köztük tengeri halászok is látták – olyannyira –, hogy a régió számos püspöke jóváhagyta a csodás átszállítások tiszteletét.
Mígnem VIII. Orbán pápa 1624-ben, december 10-ét jelölte meg a Názáreti Szent Ház átszállításának ünnepeként.
Több pápa, köztük II. Pál, II. Gyula, X. Leó, IX. Piusz, XIII. Leó és XI. Piusz is megerősítette a természetfölötti átszállítás elismerését.
Nicolini professzor határozottan elítélte az ateista- vagy protestáns materialista mentalitást, amely a Loreto-ban tisztelt Szent Ház hitelességét igyekszenek hitelteleníteni, annak ellenére, hogy tudományosan igazolt, hogy a Ház, minden kövével a Szentföldről származik. A bizonyítékok tartalmazzák a ház építéséhez használt anyagok kémiai összetételét, alakját és számos építészeti részletét is.
Néhányan, tagadva az angyali szállítást, fabrikáltak egy fantáziadús történetet, miszerint egy „Angeli” nevű, Epirusból származó fejedelmi család a muszlim pusztítás elől mentve, tégláról-téglára szállította el a Názáreti Házat, majd a „család” sorra felépítette és szétbontotta a Házat, a fentebb említett helyeken, ráadásul eredeti habarccsal. Egy ilyen művelet a 13. században csodálatosabb bravúr lett volna, mint az angyali szállítás! Emellett képtelenség, hogy a nagyfokú építésnek és bontásnak ne lett volna szemtanúja!
Ennél is megmagyarázhatatlanabb az a tény, hogy a Szent Házat miért építették meg ideiglenesen egy elhagyott régi földúton. Ráadásul olyan sajátságos módon, hogy az útszéli árkok miatt a falak egy része a levegőben lógott, minden támaszték nélkül!
Minden "összerakás" ráadásul úgy alakult, hogy a ház alapméretei milliméter pontosak maradtak, a názáreti alapokhoz képest!
Az már újabb kérdőjel, hogy a korabeli dokumentumok szerint Recanati környékén szigorúan meg volt tiltva házat építeni a közútra! És ha mégis megtették, akkor hogyan építettek és bontottak anélkül, hogy bárki észrevette volna?
Nem is beszélve, hogy a korabeli szállítóeszközök nem bírták volna a több tonnányi tégla és épületrész ide-oda szállítgatását, mint például egy domboldalra, vagy erdőbe, a lassúságot nem is említve!
Még bonyolultabb az, ha a falakat szakaszokra vágták, és sértetlenül elvitték 2000 mérföldre, majd összeillesztették anélkül, hogy mindennek a nyomai látszanának! Ezen tények és tényezők ‒ magyarázta Prof. Giorgio Nicolini ‒ azt bizonyítják, hogy ésszerűbb hinni az angyali átszállításnak, vagyis az isteni csodának, mint az emberi képtelenségeknek!

     
Sajnos, modern világunkban az üdvözülni akaró ember hitét az elerőtlenedés súlyosan veszélyezteti. Az egyébként jó szándékú hívek is ‒ a korszellem jegyében ‒, ezt-azt átvesznek a világ mentalitásából, miközben észre sem veszik, hogy ennek folytán az erejük megfogyatkozik a saját és mások üdvösségéért való küzdelemre. Az Egyház Anyja erre a gyengülésre, erre az erőtlen keresztényi életre kínál megoldást a Szeretetláng ajándékával, mely üdvtörténeti nagyságrendű többlet kegyelem (ld. II/93).
Sajnos, kevéssé tudatos annak felelőssége, hogy rajtunk is múlik az üdvözültek és elkárhozottak száma!
Ne feledjük, hogy Isten előtt épp azok fognak majd bennünket a legjobban vádolni, akiknek nem szóltunk, akikért nem imádkoztunk, akikért áldozatot nem hoztunk ‒ jóllehet megtehettük volna!

Ó, értünk aggódó Szűzanyánk! Könyörögj érettünk Szent Fiadnál
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

Epizód Mária efezusi életéből (B. Emmerich Katalin írása nyomán) 2
     Efezusi léte utolsó idejében azt láttam, hogy Mária egyre csöndesebb és bensőségesebb lesz, szinte semmi táplálékot sem vett többé magához.
Úgy tűnt, ez már csak a látszat, hogy itt van még, a lelke mintha már odaát lenne. Azt láttam, hogy élete vége előtt az utolsó hetekben az évek súlya és gyönge állapota miatt olykor a szolgáló vezette körül a házban.
Egyszer láttam, hogy János lép be a házba, ő is sokkal idősebbnek látszott. Szikár és karcsú volt, s belépve övvel tűrte fel hosszú, fehér, ráncolt ruháját.
A Szent Szűz egészen beburkolva fehér ruhájába, a szolgálója karjára támaszkodva lépett ki a hálócellájából. Az arca hófehér volt és egészen áttetsző. Úgy tűnt, mint aki lebeg a vágytól. Jézus mennybemenetele óta egész lénye a növekvő, egyre inkább feloldó vágyat fejezte ki. Jánossal az imahelyre mentek. Mária meghúzott valamilyen szalagot vagy szíjat, ekkor megfordult a falban levő tabernákulum, és megmutatkozott a benne levő kereszt.
Miután mindketten egy ideig térdelve imádkoztak a kereszt előtt, János fölkelt, kihúzott a melléből egy fémszelencét, kinyitotta az egyik oldalán, kivett belőle egy szép, gyapjúszínű tokot, abból egy fehér, összehajtogatott kis kendőt, s a kendőből kivette az Oltáriszentséget, amely egy kicsi, négyszögletes, fehér falatka volt; aztán ünnepélyes komolysággal mondott egy-két szót és ráhelyezte a Szentséget a Szent Szűz kezére terített fehér kendőre, aki ajkával vette fel, majd kis idő múlva a kelyhet is átnyújtotta neki. A Szűzanya repesett a boldogságtól, hogy Jézusát, szívében magához ölelhette. (folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

A tudomány megerősítette, hogy angyalok vitték Loretó-ba a Názáreti Miasszonyunk házát 1.
     A kérdés, hogyan emelkedett fel alapjairól a Szent Ház, és miként érkezhetett meg épségben mintegy 2000 mérföldnyire, ahol a mai napig megmaradt?
Az olaszországi Staggia Senese „Amici del Timone” Kulturális Központ által szervezett konferencián a Santa Casa di Loreto átszállításának kérdésével foglalkoztak, mely komoly kihívást jelentett a mérnökök számára. Hiszen, bármi módon történt is – hajón vagy levegőben, erre a XIII. századi technika nem volt képes!
A megmagyarázhatatlan eseményt a pápák hivatalosan elismerték és angyali cselekedetnek tulajdonították. Mindazáltal részletes "műszaki" magyarázatot nem adtak egy ilyen méretű és súlyú, instabil épület egyik földrészről a másikra, egyik napról a másikra (!) való átszállításáról.
Tény, hogyha a magyarázat hiányzik is, de a názáreti épületrész átszállítását történelmi és régészeti bizonyítékok megerősítették. Ebből következően, a tudomány megerősíti az egyházat.
Prof. Giorgio Nicolini, aki tanulmányos életét az eset kutatásának szentelte és felszólalt az említett konferencián, melyen lényegileg és vitathatatlanul bebizonyította a csodás átszállítás valódiságát.
Előadása során Nicolini professzor számos dokumentumot és korabeli szemtanúi beszámolót mutatott be a szállításról, amelyet a tudomány és az emberi módszer nem tud megmagyarázni. Sőt megállapította a helyváltozás időrendjét is.
1. 1291. május 9-én a Szent Ház még mindig Názáretben volt.
2. 1291. május 9-ről 10-re virradó egyetlen éjjel az épület, csaknem 2000 mérföldet tett meg, és eljutott Tersatóba (ma Trsat), Dalmácia régiójában.
Ebből az alkalomból Nicolò Frangipane, Tersato feudális ura személyesen küldöttséget küldött Názáretbe annak megállapítására, hogy a Szent Ház valóban eltűnt-e eredeti helyéről.A küldöttek nemcsak az eltűnését ellenőrizték, hanem megtalálták azt az alapot, amelyre a ház épült, és ahonnan a három falú Szent Ház alapjai nélkül, szilárdan megérkezett Tersatóba.
3. 1294. december 9-ről 10-re virradó éjszaka a Szent Ház eltűnt Tersatóról, és Olaszország „különböző helyein” landolt. Kilenc hónapig egy domboldalon állt, kilátással az Ancona kikötőjére, amelyet latinul „posat et ora” (leszállni és imádkozni) kifejezésből „Posatorá”-nak hívtak.
A csodás épület ottlétéről szemtanú civil és papi személyek tanúságtételét feljegyezték. Posatora egyik feljegyzése már említi a „Loretó-i Szűzanyát”, világossá téve, hogy a felirat már jóval a Ház távozása után készült.
4. 1295-ben, a Posatorában eltöltött kilenc hónap után a Szent Ház egy Loreta nevű nő tulajdonában lévő erdőbe költözött, Recanati város közelében. Innen eredhet a Loreto név.
5. 1295-96 között, miután nyolc hónapot töltött az erdős helyen, a Szent Házat csodálatos módon egy Prodo-hegyi farmra szállították (az angyalok), amely az Antici család két testvéréhez tartozott.
6. 1296-ban, négy hónap elteltével a Szent Ház elindult, és leszállt egy közúton, mely összeköti a Recanatit Anconával, A hely tisztelete a mai napig megmaradt. A későbbi kutatások beigazolták, hogy a Szent Ház valóban állhatott a nevezett úton, mivel e tájékra jellemző cserjéket, fűszálakat találtak a falak alsó köveihez tapadva!

7. Az Angyali Üdvözlet Szent Házát az 1296-ot követő években szállították az angyalok végleges helyére Loretóba, ahol mind a mai napig megtekinthető!  

(Források az első részben!) (folyt.)

Epizódok az Istenanya efezusi életéből (B. Emmerich Katalin írása nyomán) 1
     A Szűzanya imafülkéjében volt egy feszület fából, melyet a magaslatba erősítettek, mint Krisztus keresztjét a Kálvária sziklájába. A lábánál pergamencédula volt, amire írva volt valami, azt hiszem, Krisztus szavai. A keresztbe az Úr alakja egyszerűen, tetszetősség nélkül volt bevésve, s ezeket a vonalakat sötét festékkel dörzsölték be, hogy az alak jól látható legyen.
Azt is láttam, hogy kis kendő fekszik a kereszt mellett, s az volt az érzésem, hogy ez ugyanaz a kendő volt, mint amivel a Szent Szűz a keresztről történt levétel után a Szent Test összes sebét megtisztította a vértől.
Azért volt ez az érzésem, mert ennek a kis kendőnek a megpillantásakor láthattam a szent anyai szeretetnek ugyanazt a mozdulatát.
Egyben azt éreztem, hogy ez az a kis kendő, amivel a papok, miután a Szent Vért magukhoz vették, megtisztítják a kelyhet és úgy tűnt, hogy Mária annak idején az Úr sebeit tisztítva ugyanígy tett. A Szent Szűz ezt a fehér kendőt tartotta a kezén, amikor Szent János, vagy valamelyik Apostol megáldoztatta. (Megj.: Így áldoztak "kézbe" az őskeresztény nők!)
Az imahelyiségtől jobbra egy fülkében, amely a falhoz támaszkodott, volt a Szent Szűz hálócellája, s ezzel szemközt az imahelyiség bal oldalán az a cella, ahol a ruháit és eszközeit őrizték. – E cellák egyikétől a másikig függöny függött le, és lezárta a közöttük levő imahelyiséget. – E függöny előtt középen szokott Mária ülni, ha dolgozott vagy olvasott.
A Szent Szűz hálócellájának hátsó oldala fonott szőnyeggel borított falnak támaszkodott, Mária fekhelyének egyik oldala a falat érte, másfél cipőnyi magas, keskeny ágy szélességű és hosszúságú üres fiók volt. A ráterített takaró sarkai négy gombbal voltak megerősítve. A fiók oldalait is le a földig bojtokkal s rojtokkal díszített szőnyegek borították. A fejpárna ezen az ágyon kerek volt, a takaró barnás, kockás mintájú szőnyeg. A kis ház az erdő közelében sima törzsű, piramis alakú fák közelében feküdt. Nagy volt itt a csend és a magány. A többi család mind szétszórva, bizonyos távolságra lakott. Az egész település olyan volt, mint valami tanyavilág. És itt élt a Szent Szűz egyedül a szolgálójával, egy fiatalabb nővel, aki gondoskodott arról a kevés élelemről, amire szükségük volt a táplálkozáshoz. ‒ Nagyon csendesen és mélységes békében éltek. ‒ A házban férfi nem volt, bár néha meglátogatta őket valamelyik utazó apostol vagy tanítvány.
A legtöbbször azt a férfit láttam bemenni hozzá vagy elmenni tőle, akit én mindig Jánosnak tartottam, de sem Jeruzsálemben, sem itt nem volt folyamatosan a közelében. Most más ruhát hordott, mint Jézus életében. A ruhája nagyon hosszú és redős volt, szürkésfehér, vékony anyagból készült. Nagyon karcsú és mozgékony volt, az arca hosszú, keskeny és szép, fedetlen fején a hosszú szőke haja elválasztva simult a füle mögé. Gyöngéd megjelenése a többi apostollal szemben nőies, szűzies hatást keltett.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

 Az alábbiak forrása: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 34-36. oldal. (Részletek), 1996. május 13.

A biztos út
     "...Fatimában, a Cova da Iriában történt 1917. május 13-án, eljöttem az égből, hogy kijelöljem számotokra azt az utat, amit meg kell tennetek a században, hogy elnyerjétek a békét, hogy kijelöljem a megtérés útját és az Úrhoz való visszatérés útját az imádság és a bűnbánat által.
     Eljöttem az égből, hogy nektek adjam Szeplőtelen Szívemet mint menedéket, amelyben elrejtőzhettek, és megmutassam a biztos utat, mely a megmenekülés és a béke Istenéhez vezet.
‒ A biztos utat ezekben az időkben, amikor sok más út is mutatkozik, könnyebbek, melyeken sokan járnak, amelyek azonban nem biztonságosak és nem vezetnek az üdvösség Istenével és az isteni Irgalmasság Atyjával való találkozásra.
‒ A biztos utat, mely a Fiam, Jézus Evangéliumában lévő teljes igazság befogadására vezet benneteket.
     Ezen az úton, amelyen én jártam, az igazság ragyogása vonz titeket és mélyrehatóan átalakít a kegyelem, mely meghozza életetekben a szentség isteni illatát.
Így váltok a megélt Evangélium világító példaképeivé és Krisztus bátor tanúivá, aki magához vonz benneteket, hogy kövessétek Őt isteni Szavának mindennapi megvalósításában.
‒ A biztos út, amely rávezet, hogy lemondjatok a bűn és a gonoszság minden formájáról és kézzelfoghatóan megtapasztaljátok a szeretet és a tisztaság kegyelmét.
     A materializmusba és a hedonizmusba, az élvezetek és a tisztátalanság elkeseredett hajszolásába merült pogány világban, amelyben éltek, ti a szentség és a tisztaság, az érzékek megtagadásának és a bűnbánatnak fényét árasztjátok és így mindenkinek felkínáljátok a segítséget, amelyet Szeplőtelen Szívem ad nektek, hogy Istennel, a ti Megváltótokkal és Üdvözítőtökkel való életközösségre jussatok.
‒ A biztos út, mely szeretetközösségre vezet, testvérré tesz azzal a kötelékkel, amely egyesít titeket mint ugyanannak az egy Atyának fiait, akiket ugyanaz a Fiú váltott meg és ugyanaz a Szentlélek szentelt meg és ugyanannak az egyetlen Anyának fiaivá tett benneteket.
     Szeplőtelen Szívem különösen ezekben az időkben válik biztos úttá, amely közösségre, kölcsönös megértésre, az önzés és mindenfajta megosztottság visszautasítására vezet benneteket, hogy így végül megvalósulhasson az új parancsolat, amit Fiam, Jézus adott nektek: 'Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!' (Jn 13,34)
     Ma (...), újból szeretném felkínálni nektek Szeplőtelen Szívemet mint menedéketeket és Istenhez vezető biztos utatokat.
‒ Ez a biztos út, mely titeket a megmenekülés és a béke Istenéhez, az igazság és szentség Istenéhez, a közösség és az egység Istenéhez vezet.
‒ Ezen a biztos úton járjatok velem mindannyian bizalomban és biztos reményben, boldog várakozásban Isten legnagyobb diadalára, mely Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadalával együtt következik be."

Jézus Anyja élete végén Efezusban lakott
      Különös jelentősége van a helyi hagyományoknak. Az Efezustól keletre fekvő hegyekben, Panaya Kapulutól nyolc kilométernyire fekszik Kirkindzse (ma Szerendzse) falu. A görögök Kisázsiából való kiűzéséig (1922) négyezer ortodox keresztény lakta.
     Ők azt állították, hogy a régi keresztény Efezus lakóinak utódai, akik Mohamed követői elől menekültek ide. Köztük ősidőktől elterjedt hagyomány volt, hogy Szűz Mária ebben a házban élt és halt meg. Évente papjuk vezetésével százával zarándokoltak ide augusztus 15-én, hogy a romoknál megünnepeljék Szűz Mária elszenderülésének és mennybevitelének emlékét. Azt a tényt, hogy az ortodox liturgia Jeruzsálembe tette Szűz Máriának elszenderedését és mennybevitelét, tévedésnek tartották.
     Polgármesterük, Constantinides ügyvéd 1892 decemberében írásba foglalta a további helyi hagyományt: A mi Urunk Jézus Krisztus megfeszítése után Szűzanyánk, az Istenanya egy ideig még Jeruzsálemben maradt Szent János oltalma alatt. Később azonban, amikor Efezusba jöttek - a Szent Szűz átmenetileg berendezett egy barlangot Efezus városának nyugati részén, Budrun hegyén északra. Mária, egy ideig ott rejtőzködött a pogányok üldözése miatt. Ezt a barlangot „Ghizli Panagianak”, a „rejtőző Legszentebbnek”, illetve a Legszentebb rejtekének nevezték. Ennek emléknapját: a „Zoodokuygis"-t (életadó forrás) húsvét utáni pénteken ünnepelték.” Megőrizték egy másik, Szűzanyának szentelt kápolna (Mária Háza) emlékét is. Ez a tisztáson állt „Karaklia-Panagia” (a Legszentebb platánoknál). Ennek ünnepe november 21. volt. (És ez utóbbi volt a Szent Szűz efezusi háza!)
     Az augusztusi ünnepeken a környező helyek mohamedán lakói is részt vettek, mint zarándokok. A romokat a maguk szentélyének is tekintették. A Korán szerint ‒ amely 72 esetben említi Szűz Máriát ‒ egyetlen ember bűntelen: a próféta Jézus Szűz Édesanyja. A mennybevételét is vallja a Korán. Oktatja a híveket, hogy tisztelettel és dicsérettel vegyék körül Szűz Máriát, így a mohamedánok is szívesen veszik igénybe Szűz Mária anyai segítségét.
     P. Eugene Poulin (1843-1928), aki hosszú ideig az izmiri lazaristák házfőnöke volt, annyira meggyőződött a felfedezés valódiságáról, hogy később Gabrielovich álnévvel tanulmány sorozatban ismertette meg a világgal Panaya Kapulut és megvédelmezte az ellentétes véleményekkel szemben. Számtalan zarándoklatot szervezett a Vincés nővérekkel!
Feljegyzéseiben ezt olvashatjuk:
„A házat nyolc tekintélyes platánfa veszi körül. E fák túloldalán, néhány méterre a szakadéktól, mint egy nyíl – karcsú jegenyefa – emeli elegánsan hegyes koronáját a zömök platánok fölé. Szépnek és tiszteletre méltónak látszik ez az ódon kápolna, valami diszkrét – mondhatni titokzatos – bájjal, mindez a védőn fölé magasodó sziklás hegy lábánál. A karcsú jegenye, mint valami árbóc, mintha kiáltani akarna: Jöjjetek, itt van!"

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) 

„Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” (Zsid 7,17)

     Sajnos ismert, hogy akik el akarják pusztítani az Anyaszentegyházat, a papokat kezdik üldözni, mert ahol nincs pap, ott nincs Eucharisztia; ahol nincs Szentség ott nincs bensőséges hitgyakorlat, ahol nincs istenhit, ott istentelenség van!

‒ Mit tehetünk? ‒ Erre II. János Pál pápa ad választ: „Maga Jézus mutatta meg! Az imádság és a böjt a fő- és leghatásosabb fegyver a gonosz erői ellen, amiként az Úr mondta tanítványainak: egyes ördögök másként nem űzhetők ki. Alázattal és bátran kezdjünk újra imádkozni és böjtölni, hogy a Magasságbeli erejével le tudjuk rombolni a csalás és hazugság falait” (Vö. Evangelium vitae, 100).

A pap példakép kell legyen az imában, és alapos körültekintéssel (esetleg a részvételével) kezdeményezze és támogassa templomában a „Rózsafüzér Társulatok" működését, kihelyezett Oltáriszentség mellett!

Egy 1957. december 26-án folytatott beszélgetésben Lúcia nővér a következőket mondta: „A Boldogságos Szűz Mária ezekre az utolsó időkre, amiben mi élünk, a rózsafüzér imádkozásának különleges hatékonyságot szerzett. Olyan hatékonyságot, hogy nincs az a probléma, akár az evilági, akár a szellemi életben, akár a privát-, a családi- vagy a közösségi életben, népek és nemzetek sorsában – amit a rózsafüzérrel ne tudnánk megoldani! Ismétlem, hogy nincs olyan probléma – bármily súlyos is –, bármily nehéz is az, amelyet a rózsafüzér imádkozásával ne tudnánk megoldani! A szentolvasóval fogjuk magunkat megmenteni, megszentelni, vele fogjuk Urunkat vigasztalni és számtalan lélek üdvözülését elérni!” (Pater Fuentes interjúja 1957. dec. 26-én)

XVI. Benedek pápa ösztönzésére a Vatikáni Pápai Kongregáció 2007-ben ezt a levelet küldte el a világ összes püspökeinek: „Szándékunkban áll rendkívüli módon Szűz Máriának, a legfőbb és örök Főpap Anyjának oltalmára bízni az összes papot, és az Egyházban létrehívni egy imamozgalmat, mely a huszonnégyórás szentségimádást állítja a középpontba, hogy a világ minden tájáról szüntelen szentségimádás, hálaadás, dicsőítés, könyörgés és engesztelés szálljon fel Istenhez. Ennek elsődleges célja az elegendő mennyiségű pap lelki kisérése, hogy szolgálatukat a legjobban teljesítsék!” (Bef.)

‒ És?

Panaya Kapulu
     De hogyan is írta le Boldog Emmerich Katalin a Szűzanya Házának belső terét:

„A középen elhelyezett tűzhely két részre osztotta. A tűz az ajtókkal szemben a földön a fal mélyedésében égett, a fal mindkét oldalon lépcsőzetesen emelkedett a ház tetejéig... Az első részt könnyen mozgatható, fonott falak választották el a tűzhely mindkét oldalán a tűzhely mögötti résztől... Mellettük jobbra, balra könnyű ajtókon lehetett a ház leghátsóbb részébe menni, amely kellemesen, gazdagon tapétázott volt... A mennyezet oldalról boltozott volt. A tér legszélső kerek végét függöny választotta el. Ott imádkozott az Istenanya... Az imádság helyétől jobbra a falnak támaszkodó kis fülkében volt az Istenanya fekvőhelye: evvel szemben az imahelytől balra kis kamrában őrizték a ruhákat és szerszámokat. A kis fülkét szőnyegfüggöny választotta el a kamrák közti imahelytől. A függöny közepe előtt szokott imádkozni a Szűzanya, amikor dolgozott, vagy olvasott."
     Amikor a munkások a ház padozatát feltárták, az épület közepén valóban megtalálták a tűzhely kormos köveit, éppen ott, ahol a stigmatizált leírása szerint volt. Ettől kezdve az épület „Meryem Ana”, 'Mária háza' néven vált ismertté. (Alább, a tűzhely helye ma a nagy boltív alatt, szőnyeggel takarva!)
     Szűz Mária házának megtalálása egész sor kutatás, vizsgálat, irodalmi tevékenység eredménye. Hamarosan további expedíciókat szerveztek papok, tudósok, régészek és építészek vezetésével. Ők is bizonyítottnak találták a látnok adatait. Legeredményesebbek a Szűz Mária házában és annak közvetlen közelében végzett ásatások voltak, amelyek korábbi keresztény település létezését bizonyítják Szűz Mária háza körül. Többek között megállapították azt is, hogy az épületmaradványok alapjai még az első századból valók, míg az alapoknak megfelelő felépítmények már bizánci eredetűek és jellegűek. Rendkívül jelentős volt Szűz Mária házában a tűzhely megtalálása. Ezt a helyet fekete kövek és hamu maradvány jelezte.
     A környéken vízvezetékeket, korsókat, lámpákat, különféle használati tárgyak maradványait és még sírokat is találtak Konstantin és Jusztinián korabeli érmékkel. A kutatások igazolták, hogy az egész terület zárt település volt, aminek központja Panaya Kapulu volt, ahogyan a helybéliek ősidők óta nevezték, a „Panaya” az Istenanya görög elnevezése: Panhagia (legszentebb), a török Kapulu pedig kaput, ajtót, házat jelent.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

(Az alábbi képekből látszik, hogy miként alakult a Szűzanya hálófülkéjének külső bejárata. 1) Romokban; 2) Az alkalmi tető alatt; 3) Készen, de ajtónyílás nélkül)

A Szűzanya Háza és a Csodásérem
     Marie de Mandat Grancey és nővérei, az Isteni Szeretet Leányai Szent Vince kongregációhoz tartoztak – vagyis a Csodásérem kiváltságában részesült rendhez –, akik ezúttal sem mulasztották el az Érem terjesztését. A mintegy 75 km-es úton minden kereszténynek adtak egy-egy érmecskét, akik rendkívüli értékként fogadták. Így baráti segítségben és vendéglátásban nem volt hiányuk.
     A Gondviselés ‒ talán a Csodásérem Szűzanya kegyelmein keresztül ‒ nem hagyta magára a kis társaságot hazatértük után sem. A zarándoklattól teljesen fellelkesült Mandat Grancey nővér ugyanis épp örökölt egy kis vagyont és Poulin atya ötletére azonnal késznek mutatkozott, hogy az egészet az efezusi Mária-ház restaurálására fordítsa.
     1892. november 15-i dátummal megvették a területet és 1894 júliusától kezdődően, különféle munkálatokat hajtottak végre! Csatornába terelték a forrást, megjavították az oda vezető ösvényt, oltárt és Mária-szobrot állítottak a házba, föléje üvegtetőt emeltek.
     Szerény eszközökkel kezdték el a romok szépítését. P. Joung naponta Szentmisét mutatott be, melyre a környék lakói közül is eljöttek.

     1896-ban bronz szobrot készítettek és állítottak a szentély oltárasztalára, mely a Csodásérem Szűzanyát ábrázolja. (ld. lentebb!)     Ugyanebben az évben Szűz Mária házának hátsó részén, baloldalon újabb forrás fakadt, ami a padozat alatt folyva az előtér alatti medencébe ömlik. Ez a víz a felfedezett tűzhely hamujával együtt már abban az évben zarándokokat és zarándokcsoportokat vonzott a szentélyhez. Gondolnunk kell arra, hogy az egykori zarándoklatok nagy nehézségekkel jártak, mert Efezustól még tizenöt kilométeres utat kellett megtenni a „Fülemüle hegyig”.
     1898. augusztus 24-én újabb, csodálatos megerősítést nyert Emmerich Katalin látomása a ház beosztásáról, amikor feltárták a középen elhelyezett tűzhely maradványait, mely a régi kápolnává alakítás miatt a kőpadozat alatt volt.
Egyházi jóváhagyás nélküli, de megbízható hírek egész sor rendkívüli gyógyulásról szólnak, melyek a csodás víz és alkalmasint a hamu használatával történtek.
     A belső térben Raymund Peré építész, az Izmir-i Polykarp templom még ma is látható freskóinak alkotója, egy kis márvány oltárt állított fel. A házhoz vezető út szélét olajfákkal ültették be és nem túl távol egy magas alapzaton életnagyságú Mária-szobrot állítottak fel (ld. alább).

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!

)

„Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” (Zsid 7,17)

     Az a pap, aki nem imádkozza a breviáriumot, számtalan kegyelemtől fosztja meg az Egyházat, Isten Népét, önmagát, merthogy magasabb szintű lelkiélet nem létezik következetes kitartás, igényesség és benső fegyelem nélkül.

A világban és az egyházban jelentkező gondok, amely ma egyre szélesebb körben megmutatkozik, egy olyan ellenünk és társadalmunk ellen irányuló támadás eredménye, amelyet a sötét és rosszindulatú ügynök, maga a sátán vezet. Erről pedig a papnak beszélni kell a híveknek az egyéni (családi) és társadalmi a veszélyekről az esélyekről, a küzdelem módjairól, a rózsafüzér, áldozat, az engesztelés nélkülözhetetlenségéről, és az állandósult ördögi tevékenységről!

Erről beszélni kell, mert ez is papi felelősség! Ha ugyanis „nincs aki leleplezze, világossá tegye a bűn szerzőjének alattomos tevékenységét, egyre kevesebben ismerik fel pusztításának szervezett voltát. Kevesen értik a bűn szerzőjének tevékenységét, sőt, nemegyszer tekintélyes tanítók az ördög puszta létét is tagadják. Sokan tudatlanul esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedésének, s elfelejtik: az ördögnek annyi hatalma van felettünk, amennyit megengedünk neki, mert Jézustól kapott eszközeinkkel (mint fennt) harc árán bár, de száműzhetnénk sorsunk alakításából. Márpedig, ha kevesen vállalják a harcot, a bűn természetszerűen elhatalmasodik, s ennek következményeként alaposan állíthatjuk: elérkezhet a tömeges elkárhozás veszélye.” (Vö. Dr Antalóczi L. p.prelátus – Jelenések üzenetek és a jövő – Eger 2000.)

Aki ezt nem teszi, elhalványítja a megváltás örömhírét és kevéssé teljesíti a papság iránymutató hivatását! Márpedig „az egyik legsürgetőbb szükség az ellen a rossz ellen védekeznünk, akit ördögnek nevezünk” ‒ mondta VI. Pál pápa 1972. nov. 15-i beszédében.

Az Evangélium is figyelmeztet: „Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségtek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben ...” (1Pét 5,8-9). A sátán egyik legeredményesebb igyekezete, hogy próbálja elhitetni, nem is létezik!

(folyt!)

„Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” (Zsid 7,17)

     Mit lehet tenni? Élni kell az evangelizációban felhasználható hiteles égi idíttatásokkal, úgymint pl. a 9 első péntek, 5 elsőszombat, vagy a szentelményekkel és kegyelmi eszközökkel, mint a Rózsafüzér, a Szent Benedek érem, a Barna Skapuláré, a Csodásérem és Mária Szíve Szeretetlángja stb! Nem is beszélve a Szenteltvíz oltalmazó mibenlétének tanításáról és használatáról az otthonokban (is), és mindezeket hatékony eszközökként használva a tisztítótűzben szenvedők szabadítására!

Ne feledjük, hogy minden pap nem csak atya, de Istentől megbízott tanító is, aki rávezetheti népét a Keresztségi fogadalmak tudatos meg-megújítására, a Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szívének való egyéni és családi felajánlásra, és ezek folyományként a szentségi életre!

Hogy milyen nagy is a papi méltóság! Ennek nagyságát még a pap is csak az égben fogja megérteni. Ha ugyanis itt a földön igazán ráérezne, belehalna, no nem a félelem megrendültségében, hanem a Végtelen Szeretet tökéletes megérzése miatt!

A pap a lelkeket féltő Isten, felfoghatatlanul hatalmas ajándéka! Ha nem lenne pap a világon – ami az istentelen eszmék leghőbb vágya –, akkor kihűlne a világ, mert nem lenne Eucharisztia! A pap nem önmagáért pap, nem adhat önmagának feloldozást, nem önmagának szolgáltatja ki a szentségeket, nem önmagáért van, hanem Isten Népéért! Jézus így magyarázta küldetését: „Az én tanításom nem magamtól való, hanem az Atyától, aki küldött engem.” (Vö. Jn 8,42) A papnak is hasonlóan kell gondolkoznia: „Az én tanításom nem magamtól való, hanem az Egyháztól, aki küldött engem.”

Mély elmélkedési pont, hogy Jézus nemcsak az Atyának, Máriának és Józsefnek engedelmeskedik, hanem a papnak is! Soha nem utasítja el, hogy jelen legyen az oltárnál, amikor papja kimondja az átváltoztatás szavait, és ezt még akkor is megteszi, ha a pap méltatlan bűnös! Ebből következik az alapvetés, hogy a szentségkiszolgáltatásának érvényessége, független az ezt kiszolgáltató pap lelki állapotától! Ne bíráljuk papjainkat, még „okkal” sem, mert Isten elhívott embere és arra képes, hogy megjelenítse számunkra Isten Szeretetének Valóságát! Az oltárnál a pap által egyesül az ég a földdel, s a föld az éggel, a pap ugyanis jel, útiterv, amely jelzi az egyetlen utat, amely az üdvösséghez vezet! Ezért ajánlatos bővebben tanítani a „végső dolgokról”: a mennyországról, a tisztítótűzről és a pokolról.

(folyt.)

Akinek fogalma sincs róla, az ismeri
     A harmadik napra vizük elfogyott és szomjúság gyötörte őket. Végül július 29-én délelőtt 11-kor már csak lihegtek. Fáradtan és szomjasan elértek egy dohányföldhöz, melyen néhány asszony dolgozott. „Van egy kis vizük inni?” ‒ kérdezték a tikkadt férfiak. „Sajnos nincsen ‒ válaszolták ‒, de ha felmennek az erdei kolostor-romhoz, ott találnak ivóvizet”, és ujjal egy dimbes-dombos helyre mutattak. És lám, ott valóban találtak egy bővizű forrást. És amikor felfrissültek, körülnézve, a forrástól tíz lépésnyire egy régi épület romjaira bukkantak, melynek jellegzetessége P. Jung legnagyobb csodálkozására tökéletesen emlékeztetett Emmerich Katalin leírására: „Mária háza kőből épült, négyszögletes, a hátsó oldalán kerek, vagy szögletes, az ablakok magasan vannak, a teteje lapos” – írja Emmerich Anna Katalin.
     A leírás ráillett az előttük álló romokra és a topográfiai elhelyezkedésére is: „Az Istenanya nem magában Efezusban lakott, hanem olyan vidéken, ahol több ismerős keresztény nő már korábban megtelepedett. Lakása Jeruzsálem (értsd: dél) felől jövet mintegy három és félórányi járásra Efezus előtt balra fekvő hegyen volt ... Efezustól délre keskeny utak vezettek a vadon benőtt hegyre. E hegycsúcs közelében kissé dombos, szintén benőtt, mintegy félóra járásnyi kerületű síkság van: ott volt a település.” Amikor fölmásztak a csúcsra, meglátták a tengert. A négy férfi két napon át vizsgálta a környéket, és megbizonyosodtak arról, hogy megtalálták a házat, amelyet a stigmatizált oly pontosan leírt, anélkül, hogy járt volna Efezusban. Ez volt az a ház, amelyben egykor Szűz Mária élt! (Fentebb: a Ház bal felől elölről, alább, jobb oldalról)
     Az alapfalak maradványai is megfeleltek a látnok által megadott Mária Házáról szóló leírásnak. A megmaradt alapfalak romjainak láttán a csodálkozók lelkében megelevenedtek Emmerich Katalin leírásai. Ekkor 1891. július 29-e volt.
     Az expedíció tagjai megtudták azt is, hogy ezt a helyet ősidők óta „Panaya Kapulu"-nak nevezték. „Panaya” az Istenanya görög elnevezése: Panhagia - legszentebb, a török Kapulu pedig kaput, ajtót, házat jelent. Ennek megismerése koronázta meg a kutatást: valóban Szűz Mária Házának maradványait találták meg.
     Visszatérve Izmirbe (Szmirna), jelentették megállapításaikat Poulinnak, de az elöljáró atya nem hitt nekik. Még ugyanezen évben (1891) P. Poulin, P. Junggal, az előző expedíció négy tagjával, Marie de Mandat Grancey 5 nővérével és egy fotográfussal, öszvérháton útra keltek, hogy meggyőződhessenek a felfedezés igazáról, arról, hogy a ház helyzete minden részletében megfelel Emmerich Katalin leírásának (ld. az alsó képeken).
     És minden stimmelt. Nyolc hatalmas platán vette körül a romokat és nyújtott hűvös árnyékot. Úgy tűnt, hogy Tours-i Gergely óta a hely alig változott. A háznak valóban nem volt teteje és a falak is meglehetősen romos állapotban voltak.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

Jelenések, üzenetek és a jövő – az engesztelés tükrében

     Kinek szólnak az üzenetek? Mária szavaiból egy világméretű ,,mozgósítás'', az Egyház egészére kiterjedő ,,toborzás'' szándéka olvasható ki. Mindenkit megszólít, mindenkit hív. (A párizsi, a La Salette-i, a Lourdes-i, a fatimai és a Szeretetláng üzenetekből ez egyértelműen kitűnik.) A Szent Szűznek nincsenek kitüntetett ,,címzettjei''. Mindenkit hív, mindenki címzett; s akikhez eljutnak az üzenetek, vegye személyes meghívásnak a Boldogasszony szavait.

     A Szent Szűz nehéz helyzetünkben kiutat és eszközöket is javall. 1830-ban kapjuk Párizsban Labouré Szent Katalin által a Csodás Érmet. Lourdes-ban háromszor felszólít a bűnbánatra, bár az ,,engesztelés'' szó először Fatimában hangzik el ajkáról. Fatimában a rózsafüzér napi imádságát ajánlja, ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!''

     Megrendítő szavak! A Boldogasszony vállalkozó lelkületű fiainak és leányainak közreműködését, segítségét kéri, hogy megmentse övéit az örök boldogság számára. Ebben a segélykérő felszólításban fogalmazódik meg a Mária-korszak és a Szent Szűz tevékenységének célja és értelme, az egész világra kiterjedő engesztelés meghirdetése és megszervezése, hogy senki se kárhozzon el, s ehhez segítőket keres. Szavai és könnyei sürgetnek és a megvalósításához Szíve Szeretetét kínálja, mint többlet kegyelmi erőt! ,,A kegyelem kiáradása óriási mértékben jön létre minden, a megváltó munkában résztvevő lelkében, csak ne halogassátok kérésünk teljesítését.” (Szeretetláng Lelki Napló IV/30 /a továbbiakban csak a római és arab számmal jelölve/)

     Figyelemre méltó, hogy az üzenetekben mindig bűnbánatról, a bűnösök megtéréséről, a bűnösök helyzetének javításáról, a bűnösök elkárhozásáról van szó. Azokról, akik már Istenéi voltak, akik megismerték s hittek benne, de megfeledkeztek Istenről. A Szent Szűz azokról beszél, akik a bűn szerzője révén elfordultak és távol maradnak Istentől. A fentebb idézett 49. zsoltár is őket figyelmezteti: ,,Ti, akik megfeledkeztek Istenről, szálljatok magatokba...'' A Szent Szűz fatimai szavai, de különösen az 1917.augusztus 19-i üzenet azok számára hív segítséget, akik megmaradnak bűneikben és a kárhozat felé sodródnak (lásd fenn!).
     Mindezek után újra aktuális a kérdés: mit kell tennünk, ha meg akarunk felelni az égiek kéréseinek? A válasz: ismernünk és élnünk kell az Evangéliumot, s mindent megtenni a magunk és mások üdvösségéért. A végeredmény pedig társadalom méretű megjobbulás, az evangéliumi útra való visszatalálás lesz. Aki vállalkozik erre a feladatra, az megteheti egyénileg és közösségben is. Az önmegszentelődéshez és az eredményességhez, a közösségben végzett evangelizációs munka sokkal hatékonyabb. Ezért evangelizációs közösségeket (imatársulatokat kell létrehozni), s ezen közösségek az engesztelésben fogják megtalálni a felkészülés módját.

     A szentmise látogatás, az engesztelő Szentségimádás, a szentolvasó imádság a könyörgésekkel, a böjt, az egyéni és közösségi fogadalmak és az Isteni Irgalmasság kultuszának formái adottak, és az ígéretek szerint rendkívüli módon eredményessé tehetik az engesztelést.

Akinek tudnia kéne, az tagadja
     A vidék annyira barátságtalan és rossz hírű volt, hogy csak nagy nehézségek árán sikerült vezetőt, öszvért és hajcsárt találniuk. Megkérdeztek egy örmény mehitalista pátert, iránymutatásért. A páter úgy vélte, hogy valamit látott Deĝirmendere-ben ‒ ám ezzel rossz felé irányította őket. Deĝirmendere-be érkezve, egy ortodox görög kolostorban megkérdezte P. Jung, hogy „hol halt meg Szűz Mária?” A válasz lazán, mintha a világ leginkább magától értetődő dolga lenne, így hangzott: „Jeruzsálemben, fiam!”
Persze az izmiri lazarista misszióból jött Jung atya nem éppen ezt a választ várta. „Mária házának nem valahol Efezus közelében kell lennie?”
„Efezus közelében? ‒ csodálkozott rá az idős kalojerosz ‒ Ott János apostol halt meg. Az ő sírját meg tudom önnek mutatni!”
„Ez nagyszerű! És azt a házat is ismeri, amelyben Szent János a Boldogságos Szűz Máriával lakott együtt?”
„Az Istenszülő? Nem, fiam, ön téved. Ő Názáretben élt és Jeruzsálemben halt meg. Így tartja a hagyomány!”
„De egy stigmatizált apáca a látomásaiban Efezusban látta a házat, ahol meghalt. Azért jöttünk, hogy ezt a házat megkeressük. – erősködött Jung atya.”
„Látomások? Asszonyi fecsegés! Látja fiam ezt az ikont? A Szent Istenszülő elszenderedését ábrázolja az apostolok körében, Jeruzsálemben.” (Mellesleg, a képről nem derül ki a helyszín! Lásd alul!)
„Köszönöm, főtisztelendő atyám, de úgy látszik, nem tud nekünk tovább segíteni..."
„Isten legyen önökkel keresésükben, fiam. Akkor is, ha rossz helyen keresnek.”
     Ez a párbeszéd azt bizonyította, hogy az ortodox testvérek hűségesek voltak a bizánci hagyományokhoz a „Dormitio Mariae” kérdésében.
     Az első két nap eredménytelenül telt, mire négyen egyként határozták el, hogy iránytűvel és Emmerich Katalin leírását pontosan követve folytatják utukat, így Ayasuluk felé indultak, de eredménytelenül fésülték át az Efezustól délre elterülő dombokat.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

„Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” (Zsid 7,17)

     A pap is a világban él, de nem a világnak, mert a papi méltóság oly magasztos, hogy bár a hívek közt kell élnie, mégsem követi azok divatos szokásait, és ezzel nem különc, hanem: a hivatásának él! Ha ugyanis a pap nem éli meg naponta az istentapasztalatot, akkor ezt az űrt „pót tevékenységekkel” igyekszik kitölteni, és sajnos megfeledkezhet természetfölötti méltóságáról!

A pap is ember ‒ mint mi!

A pap is férfi ‒ mint Szent József!

A pap is Isten gyermeke ‒ az Egyház tagja!

A pap „alter Christus” (Krisztus mása) ‒ vagyis, engesztelő áldozat.

Ami különbözik a papban mindenki mástól az az, hogy Megváltó Krisztusunk személyes felkentje!

Az a pap, aki úgy prédikál, hogy Isten Anyját meg sem említi ‒ olyan, mint aki tüzet fest a falra, amely továbbra is hideg fal marad! Evangelizálni és lélekmentő sikereket elérni, csak az Istenanyával egységben lehet, mert ő ismeri legjobban Szent Fiát, és aki ezt nem teszi olyan, mint aki szárnyak nélkül akarna repülni!

Három idézet a Szeretetláng Lelki Naplóból:

(Az Úr) ‒ „Kérd meg fiaimat, hogy küldjék a lelkeket Édesanyánkhoz, és egyetlen beszédet el ne mondjanak Édesanyám különös tiszteletének említése nélkül.” (I/41)

‒ „Van-e Nálamnál elhagyottabb, megvetettebb, akit jobban elfelednek, mint Engem. Ha tudnák mennyire szenvedek, mennyire sóvárgok utánuk! Folytonos egyedüllétemben szólítgatlak (benneteket) sok szeretettel és türelemmel, és ti úgy tesztek, mintha Én egy érzés nélküli személy lennék. Pedig ha bizalommal közelednétek Hozzám, megéreznétek azt a forró szeretetet, mellyel Szent Szívem irántatok érez, mely értetek lángol. Ha valahol, bármerre is tűz támad, hogy összefuttok, és mentek segíteni, hogy a tűz minél kevesebb kárt okozzon. A sátán tüzét mégsem oltjátok, engeditek, hogy pusztítson a pokol lángja. ... Kezetek nem gyűjt Velem, csak szétszór. Ó, ti igazán szerencsétlenek, Nekem szentelt lelkek, szálljatok magatokba, és térjetek már Hozzám! ... Ne engedjétek magatokon úrrá lenni a jóra való restséget..., melyről nem akartok tudomást szerezni. ” (I/89-90)

‒ „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) 

(folyt.)

     Valamennyien a kiválasztottságra születünk, melyre a keresztségben kapunk isteni pecsétet. Ám az, hogy ezt mennyiben sikerül betöltenünk, sajnos többnyire a halál után derül ki „Íme, ilyen voltál és ilyennek kívántalak téged – mondhatja nekünk szomorúan az Isten.” (Raoul Plus SJ)
     A Szeretetláng kiváltságoltjával, Erzsébet asszonnyal az Úr bizonyára elégedett lehetett, mert gyermekkora nehéz körülményei ellenére is, mindig igyekezett a Szentlélek útmutatásait követni és „ösztönösen” Mária-tisztelő volt ‒ mígnem ‒ nagy rózsafüzérezővé vált. Minden feltűnés nélküli, példás kegyelmi életet élt! Montforti Grignon Szent Lajos azt írja, hogy „a Mária-tisztelet, a kiválasztottság biztos jele”! (vö. TMT 40; 200; 250)

     De halljuk Erzsébet asszony egyik nagy lelkivezetője, Dr. Antalóczi Lajos prelátus véleményezését: „Évekre szóló személyes ismeret után elmondhatom: Erzsébet asszony egyszerű, de szívós, sokat szenvedett, kitartó egyéniség volt, akit az élet terhe, a keresztek nem törtek meg, hanem acélossá formáltak. Erős asszony volt, akinek az életében természetes volt az erények gyakorlása, a rendívül kemény böjt, a sok imádság és a porig való megalázódás. Idealizált lenne azonban az Erzsébet asszonyról alkotott kép, ha letagadnánk természetéből fakadó emberi gyengéit. Mindezek ellenére viszont határozottan ki kell jelenteni: Erzsébet asszony ezt a Lelki Naplót természetfölötti közreműködés nélkül nem tudta volna megírni. Nem lett volna rá képes! A Szeretetláng Napló esetében a jó szándékú emberi mesterkedés teljesen kizárt.

    Erzsébet asszonynak a Szeretetláng révén nagyon sok megaláztatásban volt része. Ugyanakkor hetente több napon kenyéren és vízen böjtölt húsz éven át. Életét különösen megnehezítette, hogy a Szeretetláng kapcsán látványos esemény nem történt. Nem volt gyógyulás, nem volt napcsoda, forrás vagy könnyezés stb. Csupán gyümölcsökről beszélhetünk, amiről a belső csoda megtapasztalói tanúskodnak.
A csodák ugyanis a lelkek mélyén mennek végbe. Jóllehet ez a legnagyobb csoda, hiszen a Mária-korszak valamennyi eseménye éppen ezt a célt szolgálja és ennek hatására Erzsébet asszony lelkében is az életszentség gyönyörű hajtásai kezdtek virágozni. Küzdött, imádkozott és engesztelt. De a kételyek gyötrő kínjai is kínozták, mivel a sátán minden módon megpróbálta meggyőzni Erzsébet igyekezetének és hithűségének hiábavalóságáról.”

Amikor a megismerésnek eljött az ideje

     Az első lépést a mai szentélyhez Julien Gouyet (†1899) francia pap tette meg azzal, hogy nem csupán legyintett egyet egy stigmatizált nővér írására, hanem utána is nézett! Francia fordításban olvasta Emmerich Katalin „Szűz Mária élete'' c. könyvét. Az elbeszélésben Szűz Mária utolsó éveinek pontos és részletes leírása szerepel. Egyúttal elmondja a legapróbb részletekig azt a helyet és az utat, ahogyan el lehet jutni a házhoz, melyben Szűz Mária lakott. Hogy a könyv adatainak helyességét ellenőrizze, Julien Gouyet 1881-ben útra kelt Egyiptomon, Palesztinán keresztül és Anatóliába ment.
     Gouyet atya semmi kockázatot nem vállalt. Először is bejelentkezett Msgr. Andrea Policarpo Timoni (†1904) szmirnai (Izmir) római katolikus érseknél, és helyismerettel rendelkező vezetőt kért tőle, az egyébként nem túl jó közbiztonságú útra. Ennek társaságában indult útnak. Az atya egy feliratot készített görögül a hátizsákjára: „Kérem legyenek tekintettel egy szegény, pénztelen utazóra!"
     Végül október 18-án Efezustól délre a nehezen járható hegyen fedezte fel, egy kápolna-szerű ház romjait és a nála lévő Emmerich leírás alapján beazonosította, hogy minden valószínűség szerint ez Szűz Mária egykori lakása. Amikor jelentette a szmirnai érseknek és a római elöljáróinak, senki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a felfedezésnek.
     Elmúlt egy évtized és az izmiri francia kórházban a „Vincés Nővérek” főnöknője Maria de Mandat Grancey (1837-1915) is olvasta Brentano írását, sőt a nővéreknek is rendszeres felolvasást tartott, különösen a Mária Háza és környezetének leírásáról. A főnöknő szólt az intézet lelkivezetőjének, a lazarista P. Henry Jungnak: „Efezus egyáltalán nincs messze, érdemes lenne egyszer elmenni oda!” Jung atya jónak találta az ötletet, és engedélyt kért elöljárójától, Eugene Poulintől az expedícióra. Poulin abbé előbb elolvasta a könyvet, ám az olvasottakat, bárkivel meg akarta beszélni, mindenki képtelenségnek tartotta. Ez késztette végül őt magát is arra, hogy utána nézessen a dolognak, így engedélyt adott, hogy a természettudós P. Henry Jung vezetésével egy kis expedíció induljon. Ő. Jung 1891. július 27-én egy rendtársával és két laikus kísérővel útra is kelt, kezükben Emmerich Katalin leírásával.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) (Korabeli fotó)