Egy fotó Charbel atyáról, akiről soha nem készült fénykép életében
Élias Nouhra testvér tanúságot tett arról, hogy 1950. május 8-án, Szent János evangélista ünnepén két pappal, novíciusokkal, és egyházi alkalmazottainkkal, mintegy negyvenen meglátogatták az annayai Szent Maron-kolostort.
Délben érkeztek meg, és végig zarándokolták imádkozva, Szent Charbel sírjától kezdve az egész kolostort a templommal. A csoport egy része felment a Szent Péter és Pál-remeteséghez, és a nevezett Éliás testvér, ott készített egy fényképet arról a néhány testvérről, akik velük tartottak. A fénykép Kodak Broni típusú géppel készült.
Május 9-én előhívták a negatívot, s íme, a fényképen, egy „ott sem volt” tiszteletreméltó remete is látható. Látszott a feje, a fehér szakálla, fején a csuklyája, jobb kezén az ujjak is kivehetők. Áttetsző testén fekete szerzetesi öltözék volt, mint minden libanoni szerzetesnek, mögötte látszanak a kövek és a fű, kissé áttűnnek testén, mintha üvegből lenne a szerzetes.
Youssef Challita Tannous atya így meséli el a történteket:
Charbel remeteségét 1950. május 8-án látogattam meg. Egy csoport azt kérdezte, hogy készíthetnének velem együtt egy csoportképet? – Természetesen – válaszoltam, és keresztbe font karokkal beálltam. Abban a pillanatban egy szerzetes jelent meg előttem, s így szólt hozzám:
– Szeretnék veletek együtt lefényképezkedni. Ideállok eléd!
Amint Élias Nouhra testvér elkattintotta a gépet, a szerzetes hirtelen eltűnt. A film előhívása után azonban látható a szerzetes a képen, akit – mint kiderült –, egyedül én láttam. Akik viszont még ismerték Charbel atyát, azt mondták, hogy ő az!
Ighnatios AI-Tannoury általános rendfőnök tanúságtétele:
Kinagyíttattuk a Charbel atyának vélt alakot és további harminc idős szerzetes képét, majd elmentünk az általános rendfőnök atyához s kértük, azonosítsa be a fényképeken látható személyeket. Ő pedig elkezdte sorolni a nevüket. Amikor Charbel atya képéhez érkezett, megrendülve szemlélte, majd könnyekre fakadt. Megcsókolta a képet, amely még át is nedvesedett. Mi pedig megkérdeztük:
– Atya! Ez a fénykép, amely ilyen nagyon megérintette, talán egy rokona önnek? – Ám ő csak zokogott, mint egy kisgyermek, amikor válaszolt:
– Nem! Ez Charbel Makhlouf atya képe, hol találták? Róla ugyanis, sosem készült fénykép!
Mindenesetre a csodafotót a végtelenségig "retusálták", és nem kétséges, hogy végül sikerült az igazi arcot meglelni!
(Források az első részben!)
(folyt.)
