Mindazáltal az említett történések végsősoron „végidős” előjelek, amiként a vesztét érző gonosz szellem is egyre inkább próbálja kiirtani a szívekből a Mária iránti szeretetet és jelentéktelennek mutatni az Istenanya szerepét a megváltás érvényre juttatásában! De mindezek alakíthatók – mi több, elkerülhetők – az áldozat, imádság tudatos megélésével! Vagyis imádkozzuk a rózsafüzért, végezzük az első-szombatokat és ajánljuk fel napi áldozatainkat szenvedéseink engeszteléséül!
Összességében azonban figyelnünk kell arra, hogy nem csak a gonosz lélek mesterkedésének ‒ és úgymond ‒ a "végidős" természeti csapásoknak vagyunk kitéve, hanem a túláradó isteni kegyelemeknek is! Tehát, tartsunk bűnbánatot és a felkínált kegyelmekkel igyekezzünk megvalósítani az evangéliumi életet ‒ amíg tehetjük!
Ó Mária, Istenszülő Anya könyörögj érettünk,
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
(bef.) Előző rész