Az égi kegy 1
A Szűzanya Jácinta szenvedése napjaiban sem feledkezett meg kis kedvencéről. Néhányszor megjelent neki. Jácinta a kapott kegyelmekről "keresztanyjával" majdnem olyan nyíltan és egyszerűen beszélt, mint egykor a társaival.
Egyszer, amikor feküdnie kellett és a főnöknő meglátogatta, Jácinta arra kérte: "Keresztanyám, jöjjön kicsit később, mert most a Madonnát várom" – és egészen átszellemülten nézett abba az irányba, ahonnan a Legszentebb Szűz jövetelét várta.
Úgy látszik, néha nem a Boldogasszonyt látta, hanem csak egy fényt.
Jácinta kifejezései az égi beszélgetések után jóval meghaladták a vele egykorú gyermekek, a kisiskolások beszédmodorát.
A "keresztmama" írásban örökítette meg legjellemzőbb mondatait.
Jácinta ismételten jelezte, hogy az operáció fölösleges, nem fog segíteni semmit: "A Legszentebb Szűz újból meglátogatott és megmondta a napot és az órát, amikor értem jön. Figyelmeztetett, hogy legyek jó."
Lisboa doktor a kis beteg áthelyezését kérte a D. Estefania kórházba, ahol operálni fogják. Jácinta beleegyezett. Jézus azt kívánta, hogy hozza meg ezt az áldozatot is a bűnösök megtéréséért.
Ettől a perctől kezdve élete igazi fájdalmas, égő áldozat volt. És eljött 1920. február 2-a. Meggyónt, megáldozott és könnyek között elbúcsúzott a kápolnában az elrejtőzött Jézustól. Aztán szomorúan elhagyta a neki oly kedves "Fatimai Miasszonyunk házát". "Keresztmamája" elkísérte a kórházba. A környezet itt egészen más volt, mint az árvaházban. Csak ritkán látogatta meg valaki.
Leggyakrabban a "keresztmamája" jött. Pontosan úgy történt, ahogy a Szűzanya megjövendölte. Ő maga is tudta, hogy a kórházban egyedül fog meghalni. Február 10-én megoperálták. A legyengült kislányt a műtét előtt nem altatták el, csak helyi érzéstelenítést alkalmaztak. Látott és hallott mindent, ami körülötte történt. Amikor vetkőztették, keservesen sírt.
