A Lourdes-i jelenések, második rész
Kedves Hallgatóim! Az előző részben Bernadett végre tolmácsolhatta plébánosának a Szűzanya kérését, hogy építsenek egy kápolnát a barlang-hoz. Peyramale atya azonban azt a bizonyságot kérte, hogy a Jelenés mondja meg a nevét és a barlang oldalán növő rózsabokor virágozzon ki! Ez azonban még nem teljesült! Az 1858-as Lourdes-i események ismertetésében elérkeztünk a tizennegyedik jelenéshez.
Március 3-án, már kora reggel 3-4000-re volt tehető a barlang körüli sokaság száma. Az emberek fürtökben csüngtek a sziklák és hegyoldal minden rögén, de nem történt semmi. Bernadett ez alkalommal is csalódottan ment haza mint előzőleg, február 22-én és 26-án is.
Délután azonban visszatért a kis látnok és az ott lévő 100 ember jelenlétében látta a jelenést. A plébános nevében megkérdezte a Hölgy nevét, de Ő csak mosolygott és nem adott választ, ám egy újabb titkot nyilvánított ki a lány személyével kapcsolatban, s csupán ennyit mondott: „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!”
Bernadett felkereste a plébánost és elmondta, hogy megkérdezte ugyan a Hölgy nevét, de ő csak mosolygott és változatlanul a kápolnát akarja.
– Szépen bolonddá tesz téged! ‒ válaszolt a plébános és hozzá tette, hogy addig nem tesz semmit, amíg a jelenség meg nem mondja mi a neve, s a barlangi vadrózsa virágba nem borul!
A forrás vize közben kezdte elhagyni a barlangot. Ez többeket megrendített, de voltak mások, akik természetes magyarázatot találtak erre. Jónéhány rendkívüli gyógyulás történt, köztük egy kőfaragó mester, aki 20 éve vak volt a fél szemére, és amikor a forrásból hozott vízből ivott, visszanyerte látását.
Érdekes, hogy a forrás és az első gyógyulások a legkevésbé sem győzték meg az emberek jó részét, így a plébánost sem, aki változatlanul kéréseinek egyértelmű megvalósulását várta.