Március másodika, kedd. A tizenharmadik jelenés
A jelenlevők száma már 1650. Ezen a napon a Jelenés kéréseket fogalmazott meg. Bernadett azonnal a plébánoshoz sietett, hogy továbbítsa a kérést. Dominique Peyramale plébános igen hidegen fogadta a lányt és a kíséretében érkező két nagynénjét. – A Hölgy a barlangban arra kért, hogy tudassak önnel valamit – adta elő Bernadett.
– Pont téged? Aztán miféle hölgy?
– Az a csodálatosan ragyogó hölgy, akit Massabielle-i barlangban láttam.
– Az újságban az áll, hogy a Szent Szüzet láttad.
– Én soha nem mondtam, hogy ő lenne az.
– De a téged követők mind azt hiszik!
– Én ezt nem állítottam és soha nem is kértem senkitől, hogy kövessen.
Ezt követően Bernadett a szigorú fogadtatás ellenére is bátran a lényegre tért és ezt mondta:
– Ő azt kívánja, hogy körmenetben jöjjenek a barlanghoz.
– Na még mit nem, méghogy processzió? Te találod ki az egészet!
A plébános mérgesen nézett a Bernadettet kísérő két nőre:
– Mondok maguknak egy jó tanácsot! Zárják be az unokahúgukat amíg nem késő, még mielőtt nem szít nagyobb nyugtalanságot – és szinte kidobta őket.
A nagynénik is korholták a lányt: „mondtuk neked, hogy a Főtisztelendő úr szigorú és kemény ember!" Ám alig tettek néhány lépést, Bernadett hirtelen visszafordult:
– Jaj, elfelejtettem megmondani, hogy a Hölgy egy kápolna építését is kérte!
– Miiiit? Egy kápolnát? Hol? Gondolkozol te egyáltalán? – förmedt rá az atya indulatosan.
– Hát a barlangnál! De nem kér túl nagyot, csak egy kicsi-kis kápolnát! – kérte szelíden Bernadett.
– Biztos vagy te ebben, hogy ezt kérte?
– Igen! Egészen biztos vagyok plébános úr!
– Na kislányom! Akkor mondd meg nekem, hogy hívják azt a hölgyet, aki ezt kívánja?! – Bernadett nem tudott válaszolni, az atya viszont folytatta: – Akkor az a hölgy, először mondja meg a nevét és virágozzon ki a lábát érintő rózsabokor! Ha ez megtörténik felépíttetem a kápolnát! – fogalmazott határozottan. Peyramale plébános a bizonyító csoda ötletét onnan vette, hogy 1531-ben a mexikói Guadalupéban a Szűzanya virágba borította az egész domb tetejét ‒ amely nem csak köves volt, de mindez decemberben történt, sőt az amerikai kontinensen akkor még nem is ismerték a rózsát!
A plébános később újra kihallgatta Bernadettet, de most már a káplánjai előtt. Egymás között is képtelenek voltak egységre jutni az ügyben, ráadásul a püspök sem adott egyértelmű utasítást a további teendőket illetően.
Kedves Hallgatóim!
Gondolkodjunk el az elhangzottakon és Máriára tekintve mondjuk mind gyakrabban rózsafüzérünket, vagy akár csak egy rövid fohászt:
Szeplőtelen Fogantatás könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.