A hit nem fél az észtől
Szent II. János Pál az 1985. július 7-i katekézisében azt mondta, hogy "mind a jelenben, mind a múltban számos tudós meggyőződése, hogy a szigorúan tudományos kutatás és Isten létezésének őszinte és örömteli elismerése nemcsak hogy megférnek egymás mellett, de tökéletes egészet alkothatnak". A pápa felidézte azt a felmérést, melyet a világ 398 legelismertebb tudósa körében végeztek. A felmérés eredményei szerint "közülük csak 16 vallja magát hitetlennek, 15 agnosztikusnak és 367 hívőnek" (vö. A. Eymieu: La part des croyants dans les prog res de la science, 274. o.).
A legkiválóbb tudósok túlnyomó többsége mélyen hívő ember volt. Vegyük számba azokat a kiváló tudósokat, akik mélyen hívő katolikusok voltak: a pap Nikolausz Kopernikusz (csillagászat), a szerzetes Gregor Mendel (genetika), Antoine Lavoisier (kémia), Enrico Fermi és Erwin Schrödinger (fizika), Blaise Pascal (matematika), Neumann János ( informatika). 
Szent II. János Pál többek között Enrico Medi olasz tudóst is idézte, aki egy előadáson a következőket mondta: "Így szólok a fiatalokhoz: Nézd, ez itt egy új csillag, galaxis, neutron-csillag, 100 millió fényév távolságra. És ennek ellenére ott azok a protonok, elektronok, neutronok, mezonok ugyanolyanok, mint amilyenekből ez a mikrofon áll. Az azonosság kizárja a valószínűséget. Ami azonos, az nem valószínű. Ezért létezik egy téren, időn kívüli ok, mely mindennek jellegzetes formát adott. Ez az ok Isten. Tudományos nyelven szólva létezik egy olyan lény, mely az egymástól távollévő dolgok azonosságát megalkotta. A világegyetemben a teljesen egyforma részecskék száma 10 a nyolcvanötödiken! Felfogjuk a galaxisok énekét? Ha én lennék Assisi Szent Ferenc, ezt mondanám: »Ó, végtelen világűr galaxisai, áldjátok az Urat, mert hatalmas és jóságos! Ó, atomok, protonok, elektronok, a madarak dala, a lomb és a lég susogása, mely fölött az ember uralkodik, énekeljétek az Istenhez szálló imádság himnuszát«". (1985. július 17.)
A tiszta szívű emberekben, akik őszintén igyekeznek megérteni az igazságot, az ész és a hit kiegészítik egymást és harmonikus egységet alkotnak. Aquinói Szent Tamás azzal érvelt, hogy "mind az ész, mind a hit fénye Istentől származik, ezért nem állhatnak szemben egymással. A hit tehát nem fél az észtől, hanem keresi és megbízik benne. Miként a kegyelem föltételezi és tökéletesíti a természetet, úgy tételezi föl és tökéletesíti a hit az észt." (Fides et ratio, 43)
Az ember az értelme segítségével eljuthat annak felismerésére, hogy létezik teremtő és végtelenül szerető Isten. (Szeressétek Egymást 20/2016 – részletek)
(folyt.)
