A titkok először 1879-ben jelentek meg Mons. Zola, Lecce püspökének kiadásában egyházmegyei jóváhagyással. A Szentszék a La Salette-ben elhangzottak mellett volt, ennek ellenére a próféciák, a „titkok” hitelessége körül még ma is viták folynak.
Úgy néz ki azonban, hogy az idő előrehaladtával a jövendölések pontról-pontra teljesülnek. Úgy tűnik, maga a történelem igazolja La Salette-i üzenetet.
Kemény beszéd ez! – mondhatja a kedves hallgató.
Tény azonban, hogy könnyű volna a titok minden sorát korunkra értelmezni a hitehagyástól kezdve a szent misztériumok tiszteletlen és áhítat nélküli ünnepléséig, a pénz, a dicsőség és az élvezetek hajszolásáig mindent! Nem beszélve arról, hogy az üzenetben említett „a rossz könyvek” (a médiák) valóban elárasztják a földet, és ezekkel a sötétség szellemei szerte a világon, általános hitbeli lanyhaságot idéznek elő. Amiként sajnos napi hír a keresztényüldözés a világban!
Nem kívánom megismételni a titkot, de egy szembetűnő mondatot kiemelek, melyet megválaszolok az Evangélium szavaival: „a pápa óvakodjon a csodatévőktől, mert eljön az idő, amikor a hamis látnokok oly mértékben és olyan erőszakossággal lépnek fel a világban, hogy még az igazakat is megtévesztik”!
Nos, napjainkban valóban elburjánzottak a hamis látnokok és követőik, semmibe veszik az Üdvözítő intő szavait, miszerint: „Vigyázzatok, mert sokan jönnek az én nevemben és azt mondják: én vagyok, és elérkezett az idő; de ti ne menjetek utánuk! (Lk 21,8) Az utolsó időkben /ugyanis/ egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogyha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. (Mt 24,24)”
Nem kétséges, látványosan kemény időket élünk, és amit a Szűzanya a La Salette-i üzenetében világosan értésünkre adott: a Mária-korszak vége felé az egyes ember választás elé lesz állítva: választania kell a megtérés vagy a testi-lelki pusztulás között. A Szent Szűz kifejezett szándéka, hogy minden ember megtérjen, s ily módon elkerülje az elhatalmasodó bűn végkifejletét, a testi-lelki pusztulást!
(folyt.)