Ami pedig imáink „eredménytelenségét” illeti, sajnos emögött több hiányosság is sorolható lenne, ám annyit hozzá kell fűznöm, hogy ima-készségeink erősítéséhez a Szűzanyán kívül kérhetjük a védőszentünk, Szent József és őrangyalunk segítségét is! A szentek tanúsága, hogy a bensőségességes imát segíti a Mária-tisztelet!
Legyünk tehát meggyőződve, hogy minél inkább Szűz Máriára tekintünk imádságban, elmélkedésben, cselekvésben és szenvedésben, annál tökéletesebben találjuk meg Jézus Krisztust. (Vö. TMT 165) Ezt látszik alátámasztani Liguori Szent Alfonz, Szűz Mária dicsősége c. művében: „Aki anélkül imádkozik, hogy Szűz Máriát segítségül hívná, szárnyak nélkül akar repülni.” (97. o.)
Azt azonban nem hagyhatom ki ‒ mintegy figyelmeztetésül ‒, hogy akik lelkükben haraggal és a rossz emlékek fájdalmaival imádkoznak, azok sajnos hasonlók azokhoz, akik vizet mernek lyukas korsóba! Tehát ne csodálkozzanak, ha imáik ‒ úgymond ‒, „hatástalanok”!
Márpedig a csekély hatékonyságú imák ‒ vagy a semmi ‒, igen komoly kihatással van a saját életünkre, környezetünkre, mi több az emberiség életére! És ezek nem nagy szavak, hiszen akármilyen hihetetlenül hangzik is, de az imádság ‒ vagyis az Isten- és emberszeretet megnyilvánulása ‒ tartja fenn a világot!
(folyt.)