Sokan mondhatják persze, hogy szép-szép ez az elmélkedés a maga bölcselmeivel! De ez a hétköznapi gyakorlatban megélhetetlen, hiszen időnként az ember nem csak fizikailag, de lelkileg sem képes ráhangolódni az imádságra!?
Nos ‒ nem vigasztalásul mondom ‒, de ez nem csak a világban élők sajátja! Hiszen nagy szentek írtak a „lélek sötét éjszakájáról” és a „lelki szárazságról", sőt az ördög fizikai bántalmazásairól is! Magyarázatként az – egyébként érthető – kifogásra még annyit, hogy a léleknek eredendő indíttatása van az Istennel való bensőséges kapcsolatra, így a nehézségek ellenére is az imádkozást, tudatosan akarni kell, vagyis erőt kell venni magunkon!
Erre igen biztató a Szeretetláng Lelki Napló jézusi kijelentése: „a nagy lelki szárazság idején elmondott egyetlen Miatyánk vagy Üdvözlégy sokkal gyümölcsözőbb, mint a kegyelmektől duzzadó lélek áradozása”. (I/53-54)
És bár az imádkozás a szellem legmagasabb rendű megnyilvánulása, ám ez nem jelenti azt, hogy mindig megtapasztaljuk az imádság örömét, vagy eredményességét! Ez pedig ne csüggesszen el bennünket, hanem hittel, reménnyel és szeretettel mondjuk imáinkat, mert írva van: „Kérjetek, és megadatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.” (Lk 11,9)
(folyt.)
