HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Negyedik jelenés 1933. január 20. péntek, este 19 óra.     Marietta az egész napot ágyban töltötte, mert rosszul érezte magát. Este azonban felöltözött és az odasereglett környékbeliekkel ‒ akik megígérték, hogy elkísérik ‒, kiment a forráshoz. Már menet közben elkezdte az imádságot és a…

Szólj hozzá!

Horváth Mária előszava     Egy különleges szent ünnepe van augusztusban, egy olyan gyermeklányé, akit nagyon sokan szeretnek, tisztelnek, akinek a segítségét sokan kérik.     Akkor ismertem meg őt, amikor kislányom 13 éves volt. Felfigyeltem Szent Filoména gyermeki, törékeny lényére, ugyanakkor…

Szólj hozzá!

Hollandia, Meerseen 1222 és 1465      Meerssen kis városában volt egy kis kápolna, melyet IV. (Tengerentúli) Lajos francia király felesége, Szász Gerberga a X. században kibővíttetett. Ebben a templomban két eucharisztikus csoda is történt!Az első egyházilag elismert csoda 1222-ben történt. A…

Szólj hozzá!

SZENT CHARBEL 7 perc 4/I https://youtu.be/UOW3hvblc7I  

Szólj hozzá!

     Zebedeus fiaként, vagy idősebb Jakabként beszél róla az Evangélium. Bátyja volt Jánosnak a "szeretett tanítványnak". Őket kettejüket nevezte Jézus a "mennydörgés fiainak", Boanérgesznek (Mk 3,17)! Jakabot, Szent Pál – Péter és János mellett – az egyház oszlopának nevezi (Gal 2,9). És valóban…

Szólj hozzá!

Részlet Francesco Bamonte: MEGSZÁLLOTTSÁG ÉS ÖRDÖGŰZÉS Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? c. könyvéből (IHTYS, Nagyvárad 2016. ‒ A/5 200 oldal) † Gaetano Bonicelli ‒ Siena emeritus püspökének előszavából (részlet)     ...Alaposabban olvasva az Evangéliumokat, nem kerülheti el a…

Szólj hozzá!

Harmadik jelenés 1933. január 19., csütörtök, este 19 óra.     Ezen a napon is kellemetlen, csípős hideg téli este volt. Marietta egy régi kabáttal takarta be fejét, hogy védekezzen a hideg ellen. A kertbe sietett. A kis ösvénynél letérdelt és imádkozott.Ezen az estén hatan kísérték el a…

Szólj hozzá!

Hollandia, Bergen 1420       A Schelda folyó mentén fekvő Bergen op Zoom városát számos csatorna szeli át. 1421. pünkösdje előtti vasárnap a Szent Péter és Pál-templom plébánosa, anyira erősen kételkedett az átlényegülésben, hogy a szentmisét követően a megmaradt Szentostyákat a folyóba dobta.…

Szólj hozzá!

A Humanae vitae miatt az egész világ szembefordult VI. Pállal, ugyanakkor kivívta többek közt Szent Pio atya és az életvédő mozgalmak elismerését. Steve Mosher nemzetközileg elismert életvédőnek, a Population Research Institute elnökének gondolatait ismertetjük.      Nem sokan emlegetik, hogy…

Szólj hozzá!

     Svéd Szent Brigitta (1302/3-1373) ‒ észak misztikusa ‒ szorosan hozzátartozik a svéd történelemhez. Elragadó alakja, akit Bridgetként is ismernek, gyakran együtt említenek a nála fiatalabb Sziénai Szent Katalinnal (1347-1380), mert „nő létükre” mindketten eredményesen segédkeztek az államközi…

Szólj hozzá!

A megtévesztő szellem és a megtéveszthető ember      A megtévesztő szellem három nagy szenvedélyre épít: a sikerre, a hatalomra és az érzékiségre. Ezekkel eredményesen elhiteti, hogy nincs pokol, nincs bűn, csak egy tapasztalásról van szó, amelyet át kell élni.     Tény, hogy az örök…

Szólj hozzá!

Második jelenés      1933. január 18-án, szerda este 19 órakor Marietta este a havas kertben imádkozott, s egyre csak a szépséges hölgy megjelenésére gondolt, szinte várta. Édesapja közben izgatottan járt-kelt, hogy elűzze a boszorkányt, persze senkit sem talált.      A kislány ekkor, benső…

Szólj hozzá!

Hollandia, Amszterdam 1354      1345-ben Húsvét előtt, március 12-én, egy Ysbrand Dommer nevű férfi, halála közeledtét érezve, hívatta az Oude Kerk-i egyházközség lelkipásztorát, hogy magához vehesse a Szent Útravalót. A pap feladta neki a Betegek Szentségét és amikor megáldoztatta a haldoklót, az…

Szólj hozzá!

A megtévesztő szellem és a megtéveszthető ember      Az örök kárhozat dogmája ma szálka sok sanda-tekintetű ember szemében, de botránykő a gyönge lelkek számára is. Tehát, nemcsak a materialistákról van itt szó, akik nem akarnak tudni a síron túli létről, s mindent az érzékek mámorában…

Szólj hozzá!

Az első jelenés      1933. január 15-e vasárnap, igen hideg volt. Banneux környékén az emberek behúzódtak estére otthonaikba. A hét gyermekes Beco család Marietta nevű 12 éves kislánya, ki-kitekintgetett az ablakon, mert türelmetlenül várta haza 10 éves húgát, akit még reggel átvittek magukhoz…

Szólj hozzá!

Németország, Wilsnack 1383     Ezer évvel ezelőtt Európában, a Magyar Királysághoz hasonló egységes állam és közbiztonság még nem létezett. Gyakorta kiskirályok, hercegségek és bandák uralták a kontinens nagy részét.1383. augusztusában egy Heinrich von Bülow nevű lovag, féktelen virtusában…

Szólj hozzá!

1456. július 22-én  megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek  A győzelem 555. évfordulója alkalmából az Országgyűlés 2011. július 4-én e napot a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.  

Szólj hozzá!

https://youtu.be/XytO7K0vm3w Elmélkedések a Szűzanyáról mint a mi utolsó segítségünkről Lúcia nővér: A Boldogságos Szűz Mária a végső időkben a világnak két utolsó üdvösségre vezető eszközt tartogat: a rózsafüzért és a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságot.

Szólj hozzá!

Nem misztérium, hanem törvényszerűség      Amikor végignézünk a világon, vagy akár csak a saját bűneinken, sokszor azt kívánjuk, az ember bárcsak kevesebb felelősséget kapott volna önmagával szemben: hiszen a szabad akarat nagyszerű kiváltsága olykor elviselhetetlen súlyként nehezedik a…

Szólj hozzá!

Egy történelmi korszak nagy figyelmeztetése      A Banneux-i Mária-jelenés sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb ‒ mind eseményében, mind üzenetében ‒, mint a Beauraing-i!       Belgium déli részén, az Ardennek vidékén, a Liege-i egyházmegyében fekszik egy alig pár száz lelkes település Banneux,…

Szólj hozzá!

Németország, Walldürn 1330      Az 1330-ban Walldürnben történt csodáról a legrészletesebb tanúvallomásokat tartalmazó dokumentációt  egy bizonyos Hoffius testvér állította össze 1589-ben.Heinrich Otto atya éppen szentmisét mutatott be, és az átváltoztatás után véletlenül felborította a kelyhet. A…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/pPQDmLq25eoh Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy túlzás-e a katolikus Mária-tisztelet? Bangha Béla SJ: Mi indította Istent arra, hogy egy teremtményt, egy asszonyt, egy szűz leányt állítson be a megváltás kozmikus nagyságrendű isteni művébe?

Szólj hozzá!

Büntetés vagy önítélet?      Azt is érdemes tisztázni, hogy a tűz és a pusztulás nem az egyetlen evangéliumi kép a kárhozat helyére vonatkozóan. A pokol valószínűleg épp elég szörnyű állapot, ha ezek a földi szenvedésre utaló fizikai képek is leírják, ám ezeken túl – a szentek tanúsága szerint…

Szólj hozzá!

Augusztus 5. Havas Boldogasszony napja      A Standaard újság szerint 175 ezer ember gyűlt össze, nem csak Belgiumból. Nagy számmal hoztak betegeket is, akiket a fenntartott helyre vittek.      Délelőtt 9 órakor megjelent az 5 látnokgyermek valamint Tilmant Côme és letérdeltek imádkozni.…

Szólj hozzá!

Németország, Regensburg 1255     1255. március 25-én, nagycsütörtökön Von Ulrich Dornberg regensburgi pap az Oltáriszentséget egy haldokló beteghez vitte, ám a város felé vezető utat elzárta egy megáradt kis patak. Bár efölött volt egy palló, ámde az átkelés közben a pap elcsúszott, és a rohanó…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/WmxlrEdT4Cw Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy túlzás-e a katolikus Mária-kultusz? Bangha Béla tanítása nyomán állíthatjuk, hogy a Jézus Krisztus iránti imádatot és dicsőítést, kifejezetten elősegíti a bensőséges Mária-tisztelet!

Szólj hozzá!

A pokol doktrínája     Manapság sajnos, igen ritkán hallani a pokolról szóló prédikációt. A nyilvánvalóan "modernkedő" közfelfogástól függetlenül a pokol létezése tény, nem valami teória és nem is spekuláció, hanem egyenes isteni Kinyilatkoztatás! Maga Jézus figyelmeztet bennünket – olykor igen erős…

Szólj hozzá!

1933. június 12-e, hétfő.      Tilmant Côme, gyógyulásának másnapján valóban elment a jelenési helyre. Imádsága alatt elragadtatásba esett és elmondása szerint, látta a Szent Szüzet, aki így szólt hozzá:‒ Belgium dicsőségéért jöttem és hogy ezt az országot megvédelmezzem a felforgatóktól.…

Szólj hozzá!

Németország, Augsburg 1194     1194-ben egy augsburgi asszony, aki különösen is ragaszkodott az Oltáriszentséghez, szentáldozás után a Szentostyát észrevétlenül kendőjébe rejtette, magával vitte és viaszosvászonba csomagolva a szekrényébe tette. Abban az időben, ha valaki szentségimádást akart…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása