A végidők titkai
Sokszor gondolták már az elmúlt két évezredben, hogy elérkeztek az utolsó idők, azonban ennek egyik lényeges feltétele csak a 20. században teljesült. Nevezetesen, hogy a Kr. u 70-től kezdve a világ minden tájára szétszórt zsidókat – ím –, újra össze engedi gyűlni az Úr (5Móz 4,27) ugyanazon az Ígéret földjén. Bizony ez történt meg, amint 1948-ban az Izrael állam újjáalakult vérben és mocsokban. Kérdés azonban, hogy Isten szándéka (vagy szándéka ellenében) valósult-e meg mindez, vagy csupán az emberi mértéktelenség és csalárdság erőszakolta ki azt, melynek esetleg csak később kellett volna – az Úr akarata szerinti módon –, békésen megvalósulnia?
A természetfölötti jelenségek és jelek – mint pl. a Mária-jelenések is – a történelem írásjelei, a hívőket és nem hívőket egyaránt ámulatra késztetve kísérik a világ folyamát, s az emberi dolgok elevenjére tapintanak. E megnyilvánulásoknak, melyek nem mondhatnak ellent a hit tartalmának, a krisztusi örömhír központi tárgya felé kell irányulniuk: az Isten iránti szeretetre és a megtérésre! Ilyen a fatimai üzenet is, mely megtérésre és bűnbánatra indító felszólításával az Evangélium szíve felé irányít és indít.
A modern kor jelenései között bizonyos értelemben Fatima a leginkább prófétai. A három részre osztott fatimai titok, egyfelől elsősorban a pokol rettenetes látomásáról, Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, a második világháborúról és azokról az előre látható, mérhetetlen károkról szólnak, melyeket Oroszország okoz az emberiségnek azzal, hogy elpártol a keresztény hittől és pusztító, totalitárius, kommunista rendszert építi ki, megfertőzve vele az egész világot!
«Ha elfogadjátok kéréseimet, Oroszország megtér és béke lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni...» Sajnos, attól a perctől kezdve, hogy nem fogadtuk meg az üzenet e fölszólítását, tanúsítjuk, hogy beteljesedett, Oroszország elárasztotta a világot tévedéseivel, melynek mérhetetlen szenvedés és százmilliók halála lett a következménye. S ha nem is láthatjuk még e prófécia végső beteljesedését, annyit láthatunk, hogy lépésről-lépésre teljesedik. Határozottan állítható, hogy ha nem térünk le a bűn, a gyűlölet, a bosszú, az emberi személy jogait tipró igazságtalanságok, az erkölcstelenség és az erőszak útjáról, mindez maradéktalanul teljesedni fog! Aztán, nem mondhatja senki, hogy Isten büntet minket, hiszen épp maguk az emberek készítik a büntetést. Isten jóságosan figyelmeztet és hív a jó útjára, tiszteletben tartva a nekünk adott szabadságot; ezért az emberek nem bújhatnak ki a felelősség alól«.
(Alább közlöm a három titkot, Lúcia nővér elbeszélése szerint:)
I. Titok
»A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, melyről úgy tűnt, a föld alatt van. A tűzben elmerült ördögöket és lelkeket úgy láttuk, mintha átlátszó fekete vagy barna izzó szénparázs lettek volna emberi alakban, s hányódtak a lángok között, melyek mint hullámok vitték őket. Magukból az ördögökből és lelkekből is lángok, füstfelhő és szikrák csaptak ki. Minden irányba hullottak, mint a szikrák hatalmas tűzvészben: súlytalanul és egyensúlyt vesztve. Közben reszketve jajgattak iszonyatukban és félelmükben, s kétségbeesetten kiáltoztak fájdalmukban. Az ördögök szörny és fölismerhetetlen állatok iszonyatos és visszataszító formájában mutatkoztak, átlátszóak voltak és 
feketék. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hála a mi jóságos Mennyei Anyánknak, aki korábban (az első jelenéskor) megígérte nekünk, hogy az Égbe visz, különben meghaltunk volna az iszonyattól és a félelemtől. Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta: 'Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentésükre akarja megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszik, amit mondok, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által«.
II. Titok
Az általános pusztulás megakadályozására újra jövök és kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és béke lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világra egy békés korszak virrad.
III. Titok
»A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárral. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval így szólt: «bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!» Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk «valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek», láttunk egy fehérbe öltözött püspököt «akiről úgy éreztük, hogy a Szentatya». Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket«. (vö Fatimáról beszél Lúcia nővér 193-209) (Folyt!) 
