Az Egyház álláspontja
A latin Orcus szó „alvilágot” jelent, átvitt értelemben az alvilág istenét jelöli a római mitológiában, Plutót. A latin ex prepozíció/igekötő jelentése: -ból, -ből, ki(felé).
Valakit vagy valamit ex-orcizálni annyi, mint „kialvilágozni”, ad vocem: kibelezni (csirkét), kimagozni (cseresznyét). Vagyis: eltávolítani belőle az alvilági lényeket, kiűzni a démonokat. A latin Rituale Romanum a démonűzést Exorcismus néven tartalmazza, magyarul is gyakran használjuk az exorcizmus (= ördögűzés) szót.
A Ritualénak az exorcizmust tartalmazó, újonnan átdolgozva 1998-as évszámmal, külön könyvként megjelent része pontosan ezt a címet viseli: De Exorcismis et Supplicationibus Quibusdam, „Az exorcizmusok és némely könyörgések”, ahol a „némely könyörgések” a démoni hatalmak elleni oltalom kérésére szolgáló, bármely hívő által végezhető imádságokat jelentenek, míg az „exorcizmusok” a megyéspüspök engedélyével rendelkező áldozópapnak vannak fenntartva.
A Katekizmus 1673. pontja így tanít az exorcizmusról (a magyar fordítás szövegén helyenként javítottam a francia és a latin szöveg alapján, tartalmi eltérés nélkül): Amikor az Egyház nyilvánosan és hatalma teljével Jézus Krisztus nevében kéri, hogy egy személy vagy egy tárgy védelmet élvezzen a Gonosz erőivel szemben, és hatása alól mentesüljön, akkor exorcizmusról van szó. Jézus ezt gyakorolta (vö. Mk 1,25 köv.), az Egyház az exorcizálás feladatát és erre a hatalmat tőle, Jézus Krisztustól kapta (vö. Mk 3,15; 6,7.13; 16,17). Az exorcizmus egyszerű formában jelen van a keresztelés szertartásában.
Az ünnepélyes, más néven „nagy” exorcizmust csak a püspök különleges engedélyével rendelkező pap végezheti. Óvatosan kell eljárni valamennyi, az Egyház által fölállított szabályt szigorúan megtartva. Az exorcizmus a démonok kiűzését, vagyis a démoni befolyástól való szabadítást célozza, és ezt Jézus lelki hatalmával teszi, amit ő az Egyházra ruházott.
Más a helyzet a betegségek, főként a pszichikai betegségek esetében, amikor is a gyógyítás az orvostudományra tartozik. Fontos tehát az exorcizmus végzése előtt megbizonyosodni arról, hogy valóban a Gonosz jelenléte áll fönn és nem egy betegségé (vö. CIC, 1172. kánon).
Az ünnepélyes „nagy” exorcizmus tehát az, amit a Ritualéban ta-lálunk a De Exorcismis stb. cím alatt. Az egy-szerű („kis”) exorciz-mus szerepel a keresztelési szertartásban – ez esetben természetesen nem ördögűzés, hanem a keresztelendő megóvása értelemben, éspedig a keresztelés előtt. (Sajnos az újabb időkben ez a lényeges formula elhagyásra került több szertartásban is!) A keresztelésben mondott "kis exorcizmust" hasonlóképp alkalmazták már a katekumenátusban is (Ordo Initiationis Christianae Adultorum 101.,156.), sőt több további szentelmény elemeként is (vízszentelés, sószentelés). Fontos tudni, hogy mind az ünnepélyes "nagy", mind az egyszerű exorcizmus szentelmény, vagyis az Egyház nyilvános (= hivatalos) imádsága. Az exorcisták egyházi rendje, amelyet VI. Pál pápa eltörölt, valamikor a keresztelendők előkészítésében végzett szolgálatot, de már nagyon régóta nem volt önálló funkciója.
Az Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, „CIC”) 1172-es kánona a szorosan vett vagy „nagy” exorcizmussal kapcsolatban a következőket mondja ki:
1.§. Senki sem végezhet törvényesen ördögűzést megszállottakon, ha a helyi ordináriustól külön és kifejezett engedélyt nem kapott.
2.§. Ezt az engedélyt a helyi ordinárius csak jámbor, tudós, józan és kifogástalan életű áldozópapnak adja meg.
A De Exorcismis ehhez még hozzáteszi, hogy a helyi ordináriusnak rendes körülmények között a megyéspüspöknek kell lennie (Praenotanda 13.).
Mindezek után tegyük fel a kérdést: lehetséges-e exorcizmus magánima keretében is? Ha egy hívő orvosnő vagy bőrdíszműves démoni támadást tapasztal, megmondhatja-e Jézus nevében az ördögnek, hogy menjen a pokolba, vagy előbb el kell mennie a plébániára, hogy a pap folyamodjék a megyéspüspök engedélyéért? Ha egy gyóntató démoni befolyást észlel gyónóján, segíthet-e rajta azonnal, vagy előbb kérvényt kell írnia az ordináriusnak?
A kérdések fogalmazása sejteti a választ. De ez a válasz nem problémamentes. A magán-exorcizmust célszerűbb szabadító imának nevezni.
(A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Hírlevele 2007.II. száma nyomán)
