A jelenések folytatódnak
1932. december 2. (Péntek). Ezúttal az apa indult a lányáért, hazafelé azonban Degeimberékhez mentek, ahol további 11 felnőtt várta, és a látnok-gyermekek kiséretében botokkal felfegyverkezve, visszamentek a jelenések színhelyére. Menet közben valaki azt tanácsolta a kis 
Albertnek, hogy kérdezze meg a Jelenés nevét! (Kép: a Degeimber ház)
Hét óra körül volt. Alig érkeztek meg az intézet kerítéséhez, a három gyermek azonnal észrevette a Jelenséget, ezúttal mozdulatlanul. Ijedségükben sírva fakadak, ám könnyeik késztetése egyszeriben a meghatódottságba váltott. Erre térdre estek és önkéntelenül elkezdték az Üdvözlégyet imádkozni.
Albert meg is kérdezte a Hölgyet, hogy ő-e a Szeplőtelen Szűzanya? A Jelenés enyhén meghajtotta a fejét, helyeslésül.
‒ Mit kívánsz tőlünk? ‒ kérdezte a gyermek.
‒ Hogy legyetek nagyon okosak!
‒ Azok leszünk! ‒ volt a fiú válasza.
Ez a párbeszéd és maga a jelenés is befejeződött, ám 20 óra 30 tájban újra kezdődött.
Albert, megint megkérdezte:
‒ Valóban te vagy-e a Szeplőtelen Szűz?
A válasz igenlő volt és megismétlődött ez előző jelenés minden szava, ám ezt követően az égi Jelenés széttárta karjait és eltűnt.
Elindultak hazafelé, de az egyik fiatalember hátramaradt és botjával matatni kezdett az avarban. Erre a kis Albert visszaszaladt hozzá, hogy hívja, de nyomban térdre esett és megint látta a Jelenést. Miközben az Üdvözlégyet áhítatosan imádkozta, a felnőtt fiú egyre csak csodálkozott rajta megrökönyödve.
Az öt gyermek ezt követően nem kételkedett többé a Jelenés kilétében, sőt egyre csak vágyódtak, hogy újra láthassák! Albert később elmesélte, hogy a Szent Szűz tükröződő fehéreskék ruhát viselt, a kezeit nem összetéve, hanem széttárva imádkozott és a fejét aranyló fénysugarak övezték. A lábait felhő takarta, mintha azon állna. Gyönyörűen mosolygott.
A nép körében is elterjedt a hír, és egyre többen akarták látni a jelenések helyszínét, hogy ott imádkozhassanak.
A kedvesnővérek egyáltalán nem örültek, hogy a kertjük látványosság színtere lett, ezért, hogy megakadályozzák a jelenési alkalmakat, a főnökasszony egy nővérrel kísértette haza mindennap a kis Gilbertét. Felkérték a csendőrséget a fokozottabb felügyeletre, a kertben pedig szabadon eresztették a kutyákat.
A gyermekek ezen intézkedésektől igen elszomorodtak, a kis Degeimbre lány, Andree pedig – megfeledkezve jó lelkületéről ‒ azt kívánta, hogy pusztulnának el a nővérek kutyái.
(folyt.)
(Alább, a jelenési hely a kerten belül, a zárda épületével)
