A Szentáldozás A teremtett világban minden élőlénynek táplálkoznia kell, hogy éljen. A léleknek is táplálkoznia kell... Amikor Isten táplálékot akart adni lelkünknek, hogy támogassa az élet zarándokútján, körültekintett a teremtett világon, s nem talált semmit, ami a lélekhez méltó lett volna. Akkor visszavonult önmagába és elhatározta, hogy önmagát adja neki... Ó, lelkem, mily nagy vagy, hogy téged csak Isten tud kielégíteni! (Vianney Szent János)
Az Úr Jézus arra hív, hogy rendszeresen találkozzunk vele, hogy bensőséges és baráti legyen a kapcsolatunk. Sőt az egyház újabb rendelkezései megkönnyítik a rendszeres szentáldozást - most csak egy óra böjt van előtte, betegeknél még ez sem kötelező. Ha két szentmisén veszünk részt, a másodikon is áldozhatunk. Rendkívüli alkalmakkor a két szín alatti áldozás is engedélyezett – mint pl. amikor lelkigyakorlaton vesz részt egy közösség a nekik bemutatott szentmisében megfelelő felkészítő után két szín alatt áldozhatnak. Vagy esküvőkor a menyasszony és vőlegény, újmisében az újonnan szentelt szülei. Mindezek azt szolgálják, hogy élő legyen az Istennel való kapcsolatunk, hogy legyen lelki erőnk a mindennapok kereszthordozásához, ahhoz, hogy valóban krisztusi tanítvánnyá legyünk – hiteles kereszténnyé, és Krisztus egyházának teljes értékű tagjává.
A szentáldozás módjára vonatkozólag ezekből a felismerésekből XII. Piusz pápa Mediator Dei kezdetű enciklikája vonta le a következtetést: „Avégből, hogy világosabban ismertté váljék az, hogy az Eucharisztia magukhoz vételével a hívek részesednek magában az áldozatban, elődünk, XIV. Benedek pápa dicséri azok áhítatát, akik nemcsak azt kívánják, hogy a misén való részvételük alatt táplálkozzanak a Mennyei Kenyérrel, hanem azt is óhajtják, hogy az illető miseáldozatnál konszekrált ostyákkal áldozzanak (116)".
A Szeretetláng Lelki Naplóból:
»Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent Keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá! Van-e szülő aki többet szenvedett, mint Én? Azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen, rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe. Azért izzadtam vért. Azért koronáztak tövissel. Önként feküdtem szent keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen /külső alá/, szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra, és hogy ne féljetek Tőlem. Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek, vigyázzatok, ne legyen azon semmi szenny, sem szakadás, sem folt, mert van-e szülő, aki többet szenved gyermeke új ruhája megszerzéséért és sokan még meg sem köszönik illendően. Mindennap ugyanazokat a közömbös szavakat érzés nélkül mondják csak el. Oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál, és csak jönnek mindennap, és így megy ez évről-évre. Nem gondolnak arra, hogy Én az emberi természetet is magamra vettem, és úgy kell Hozzám szólni, csak egyszerű, emberi szavakkal. Nem kell a két lépés illemszabályt betartani, hisz a szívükbe fogadtak. Tehát ne hagyjatok ott egyedül! Szívem szeretetre és bizalomra vágyik. Én kérlek, hogy legyetek szívesek és szóljatok Hozzám, hogy alkalmam legyen szavaitokat kegyelmeim teljességével megválaszolni. Leánykám, ahol csak teheted, hozd a lelkeket közelebb Hozzám!« (I/72-73)
„Nagy tisztasággal és tisztelettel járuljatok az eucharisztiához. Ne tegyétek méltatlanná magatokat.” (Szent Ciprián) Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. Ezért van köztetek sok beteg és erőtlen... (1Kor 11,26-30) „ Én a felnőttek eledele vagyok. Növekedjél és részed lesz benne. Nem te változtatsz engem magaddá, mint valami testi eledelt, hanem én változtatlak át téged magammá.” (Szent Ágoston)
Meg kell különböztetnünk az Eucharisztiából való részesülés feltételeit és az arra való fölkészülést.
Elengedhetetlen feltételei az áldozásnak a következők: a keresztség, a hit egysége (vagyis hogy a szentáldozáshoz járuló az egyetemes Egyház tagja legyen), a haragosainkkal való kiengesztelődés, és természetesen az érvényes Liturgia, amelynek során a Szent Adományok az Úr Testévé és Vérévé változnak.
Az egyházi hagyo-mány a következő módokat ismeri el az Eucharisztiára való fölkészülésre:
– Testi előkészületek – böjt, önmegtartóz-tatás, az irgalmasság, lemondás gyakorlása
– Lelki előkészületek – gyónás, ima (különös tekintettel az áldozás előtti imákra)
Mindezeken felül nyilvánvaló előkészületnek számít az Isteni Liturgián való részvétel is, hiszen az maga a misztagógia, az isteni Titkokhoz vezető út:
„A szent titkok áldozati cselekményének eredménye az adományoknak az isteni testté és vérré változtatása, célja pedig a hívők megszentelése. Az előkészületet, és az ehhez az eredményhez és célhoz vezető eszközöket az imádságok, zsoltárok és szentírási olvasmányok jelentik; egyszóval mindaz, amit az adományok megszentelése előtt és után szent áhítattal tesznek és mondanak. Mert igaz ugyan, hogy Isten mindent ingyen ad, ami szent dolog, s mi semmit sem nyújthatunk ezekért cserébe, hanem mindez szó szerint tiszta kegyelem. Azért mégis elvárja tőlünk az Úr, hogy alkalmasak legyünk ezek befogadására és megőrzésére. Nem is adná át ezt a megszentelést olyannak, aki nem így készült föl arra. (…) A magvetőről szóló példabeszédben is ezt fejezte ki: »Kiment a magvető« – mondta az Úr; nem azért, hogy fölszántsa a földet, hanem »hogy vessen«, tehát a szántást és minden további előkészítést nekünk kell már előbb elvégeznünk. Mivel tehát szükség van arra, hogy a titkok vételéhez jó lelkiállapotban és felkészülten lépjünk, ennek is be kellett kerülnie az egész szertartás rendjébe – s benne is van. Erre tehet ugyanis képessé mindaz, amit áhítattal végeznek és mondanak a Szent Liturgia során. Ezek megszentelnek és átalakítanak bennünket, egyrészt, hogy helyesen fogadhassuk be a Szentséget, másrészt, hogy megőrizzük a megszentelődést, s továbbra is megmaradjunk ennek birtokában.” (Nikólaosz Kavaszilász) (folyt)
Az Úr Jézus arra hív, hogy rendszeresen találkozzunk vele, hogy bensőséges és baráti legyen a kapcsolatunk. Sőt az egyház újabb rendelkezései megkönnyítik a rendszeres szentáldozást - most csak egy óra böjt van előtte, betegeknél még ez sem kötelező. Ha két szentmisén veszünk részt, a másodikon is áldozhatunk. Rendkívüli alkalmakkor a két szín alatti áldozás is engedélyezett – mint pl. amikor lelkigyakorlaton vesz részt egy közösség a nekik bemutatott szentmisében megfelelő felkészítő után két szín alatt áldozhatnak. Vagy esküvőkor a menyasszony és vőlegény, újmisében az újonnan szentelt szülei. Mindezek azt szolgálják, hogy élő legyen az Istennel való kapcsolatunk, hogy legyen lelki erőnk a mindennapok kereszthordozásához, ahhoz, hogy valóban krisztusi tanítvánnyá legyünk – hiteles kereszténnyé, és Krisztus egyházának teljes értékű tagjává.
A szentáldozás módjára vonatkozólag ezekből a felismerésekből XII. Piusz pápa Mediator Dei kezdetű enciklikája vonta le a következtetést: „Avégből, hogy világosabban ismertté váljék az, hogy az Eucharisztia magukhoz vételével a hívek részesednek magában az áldozatban, elődünk, XIV. Benedek pápa dicséri azok áhítatát, akik nemcsak azt kívánják, hogy a misén való részvételük alatt táplálkozzanak a Mennyei Kenyérrel, hanem azt is óhajtják, hogy az illető miseáldozatnál konszekrált ostyákkal áldozzanak (116)".
A Szeretetláng Lelki Naplóból:
»Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent Keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá! Van-e szülő aki többet szenvedett, mint Én? Azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen, rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe. Azért izzadtam vért. Azért koronáztak tövissel. Önként feküdtem szent keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen /külső alá/, szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra, és hogy ne féljetek Tőlem. Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek, vigyázzatok, ne legyen azon semmi szenny, sem szakadás, sem folt, mert van-e szülő, aki többet szenved gyermeke új ruhája megszerzéséért és sokan még meg sem köszönik illendően. Mindennap ugyanazokat a közömbös szavakat érzés nélkül mondják csak el. Oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál, és csak jönnek mindennap, és így megy ez évről-évre. Nem gondolnak arra, hogy Én az emberi természetet is magamra vettem, és úgy kell Hozzám szólni, csak egyszerű, emberi szavakkal. Nem kell a két lépés illemszabályt betartani, hisz a szívükbe fogadtak. Tehát ne hagyjatok ott egyedül! Szívem szeretetre és bizalomra vágyik. Én kérlek, hogy legyetek szívesek és szóljatok Hozzám, hogy alkalmam legyen szavaitokat kegyelmeim teljességével megválaszolni. Leánykám, ahol csak teheted, hozd a lelkeket közelebb Hozzám!« (I/72-73)
„Nagy tisztasággal és tisztelettel járuljatok az eucharisztiához. Ne tegyétek méltatlanná magatokat.” (Szent Ciprián) Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. Ezért van köztetek sok beteg és erőtlen... (1Kor 11,26-30) „ Én a felnőttek eledele vagyok. Növekedjél és részed lesz benne. Nem te változtatsz engem magaddá, mint valami testi eledelt, hanem én változtatlak át téged magammá.” (Szent Ágoston)
Meg kell különböztetnünk az Eucharisztiából való részesülés feltételeit és az arra való fölkészülést.
Elengedhetetlen feltételei az áldozásnak a következők: a keresztség, a hit egysége (vagyis hogy a szentáldozáshoz járuló az egyetemes Egyház tagja legyen), a haragosainkkal való kiengesztelődés, és természetesen az érvényes Liturgia, amelynek során a Szent Adományok az Úr Testévé és Vérévé változnak.
Az egyházi hagyo-mány a következő módokat ismeri el az Eucharisztiára való fölkészülésre:– Testi előkészületek – böjt, önmegtartóz-tatás, az irgalmasság, lemondás gyakorlása
– Lelki előkészületek – gyónás, ima (különös tekintettel az áldozás előtti imákra)
Mindezeken felül nyilvánvaló előkészületnek számít az Isteni Liturgián való részvétel is, hiszen az maga a misztagógia, az isteni Titkokhoz vezető út:
„A szent titkok áldozati cselekményének eredménye az adományoknak az isteni testté és vérré változtatása, célja pedig a hívők megszentelése. Az előkészületet, és az ehhez az eredményhez és célhoz vezető eszközöket az imádságok, zsoltárok és szentírási olvasmányok jelentik; egyszóval mindaz, amit az adományok megszentelése előtt és után szent áhítattal tesznek és mondanak. Mert igaz ugyan, hogy Isten mindent ingyen ad, ami szent dolog, s mi semmit sem nyújthatunk ezekért cserébe, hanem mindez szó szerint tiszta kegyelem. Azért mégis elvárja tőlünk az Úr, hogy alkalmasak legyünk ezek befogadására és megőrzésére. Nem is adná át ezt a megszentelést olyannak, aki nem így készült föl arra. (…) A magvetőről szóló példabeszédben is ezt fejezte ki: »Kiment a magvető« – mondta az Úr; nem azért, hogy fölszántsa a földet, hanem »hogy vessen«, tehát a szántást és minden további előkészítést nekünk kell már előbb elvégeznünk. Mivel tehát szükség van arra, hogy a titkok vételéhez jó lelkiállapotban és felkészülten lépjünk, ennek is be kellett kerülnie az egész szertartás rendjébe – s benne is van. Erre tehet ugyanis képessé mindaz, amit áhítattal végeznek és mondanak a Szent Liturgia során. Ezek megszentelnek és átalakítanak bennünket, egyrészt, hogy helyesen fogadhassuk be a Szentséget, másrészt, hogy megőrizzük a megszentelődést, s továbbra is megmaradjunk ennek birtokában.” (Nikólaosz Kavaszilász) (folyt)
