Csodák közt élünk!
Krisztus maga, határozottan a hit kötelességére utal eucha-risztikus kijelentéseivel. A „kemény beszédet” emlegető és zúgolódó zsidók hitetlenke-dését az ismert szavakkal rója meg: „Ez titeket megbotrán-koztat? Hátha majd látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol azelőtt volt? A szellem az, ami éltet, a test nem használ sem-mit; az igék, melyeket én szó-lottam nektek, azok szellem és élet. De vannak közületek némelyek, akik nem hisznek”. (Jn 6,62 kk.) Vagyis: az érzé-ki gondolkodás nem képes hívő lélekkel meghajolni Jézus kijelentései előtt: csak aki hisz Benne, az hisz akadály nélkül szavainak. Ez az istenemberi diagnózis máig igaz maradt. „Vannak, akik nem hisznek”, ez az oka minden csűrés-csavarásnak az Eucharisztiát szerző krisztusi szavak és kijelentések körül. A megfogyatkozott hit különösképpen húzódozik a legszebb és legcsodálatosabb hittételtől s innen minden Oltáriszentség-tagadás. Aki hisz az Isten mindenha-tó, csodatevő erejében s hisz az ő jóságában és találékony szereteté-ben, az az eucharisztikus tanításokban nemhogy hihetetlen dolgokat nem talál, hanem ellenkezőleg, azokat a többi krisztusi kijelentés betetőzőjének, szerves kiegészítőjének, azokkal egystílusú megnyi-latkozásoknak kénytelen tartani.
Mi a „hihetetlen” az Eucharisztia tanában? Tán az, hogy csoda? Ám nem találkozunk-e folyvást csodákkal az Isten műveiben? Már a természet rendjében is mennyi az olyan „csoda”, amelyet csak azért nem tartunk és érzünk annak, mert megszoktuk, mert mindenna-pivá lettek előttünk.
Eleve, nem csoda-e – a szónak tágabb értelmében – maga a lét is? Az, hogy vagyunk? Az, hogy dolgok vannak, amelyeknek nem okvetlenül kell lenniük? Amelyek nem belső, metafizikai szükségességképpen vannak, amelyek nem a maguk erejénél fogva s nem szükségképpen létezők? Nyüzsög előttem a nagyvilág: csillagok óceánjai, naprendszerek fürtjei, rajai, gombolyagjai, tengerei! Miért vannak ezek? S miért van az atom és a molekula, a mikrokozmosz bámulatos, ezertitkú világa? Miért van nehézkedés és elektromosság, hő és fény? A fizika és kémia ezer rejtvénye? Miért van anyag és mozgás? S miért van a földön élet? Micsoda bámulatos titok minden egyes sejt, minden fűszál, minden emberi vagy állati érzékszerv! Az élők születése, növekedése, szaporodása! Az öröm és fájdalom érzése, a képzelet és az emlékezés! S az értelem! Az a bámulatos valami, amelynél fogva a létezők egy része, az „eszes lények”, valami láthatatlan és anyagtalan módon át tudnak fogni, magukba tudnak vetíteni, magukban - szellemileg fel tudnak dolgozni dolgokat, viszonyokat, logikai kapcsolatokat; fel tudnak hatolni a csillagok világába s be a szellem és az Istenség eszméinek titkaiba; tudnak ítélni s következtetni, gépeket, hidakat, alagutakat szerkeszteni, matematikát és költészetet művelni ... Csupa csoda, csupa bámulatos, megfoghatatlan, érdekfeszítően talányos, fenséges és érthetetlen dolog!
És itt van Jézus Krisztus világa. Ez a történeti személyiség, amelynek arányai a fellegeken túlra nyúlnak. Egy szellem, akit megérteni s megmagyarázni emberileg nem lehet, akinél más megfejtéssel nem boldogulunk, mintha elhisszük neki, hogy ő Isten Fia és Isten-ember. Csoda ő maga és egyetlen, meg-megújuló csoda minden lépése, minden tanítása, egész életfolyamata.
Hát nem volt-e csoda az ő földre-jövetele? Az Ige megtestesülése, szűzi születése? Nem volt-e csoda Jézus minden szavának emberfeletti bölcsessége, minden tettének a természet kereteit diadalmasan áttörő mindenhatósága? Gyógyításai, halott-támasztásai, jövendölései, halála, feltámadása, mennybemenetele: nem volt-e csoda mindez elejétől végig? És Egyházának alapítása, elterjedése, fennmaradása, erkölcsi kisugárzásai: nem csoda-e ez is mind?
