Katona Farkas Ferenc, O.Ciszt. által összeállított "Fatimai kilenced" nyomán a szerk.!
HETEDIK NAP Már Lourdes-ban is háromszor mondta a Szűzanya a bűnbánat szót: „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat.”
Isten ugyanis, a maga dicsőségére és a mi üdvösségünkre, örök boldogságunkra teremtette a világot. Ettől eltérő, ellenkező – bár nem teremtett – világ csak egy van, a sátáné a kárhozat. Isten egyetlen Fiát áldozta megmenekülésünkért, de csak az általa adott kegyelmekkel élve, a rossztól való elfordulással, jó útra téréssel. Mi bűnbánattal kapcsolódhatunk egybe megmentő szeretetével. Ellenkező esetben a gonoszság tűztengerré, a kapzsiság és élvezetvágy pedig gyűlölettengerré változtatja a világot.
A kétségbeesés nem bűnbánat! A kétségbeesés bezárkózás az emberi tehetetlenség kilátástalanságába.
Hozzád menekülünk szorongattatásainkban szent József, és miután már könyörögtünk legszentebb jegyesed segítségéért, a te oltalmadat is bizalommal kérjük. Arra a szeretetre, amely Isten szeplőtelen Szűz Anyjához fűzött, és arra az atyai érzületre, amellyel a gyermek Jézust gondoztad, könyörögve kérünk: tekints le kegyesen az örökségre, amelyet Jézus Krisztus saját vérén szerzett és védelmezz bennünket erőddel és segítségeddel szükségeinkben. „Oltalmazd Jézus Krisztus választott nemzedékét, te a Szent Család leggondosabb őrzője! Tartsd távol tőlünk legszeretőbb atya, a tévelygés és romlottság mételyét. Védelmezz az égből legerősebb támaszunk a harcban, amelyet a sötétség hatalma ellen harcolunk, és amiként kiragadtad egykor a kisded Jézust a legnagyobb életveszélyből, úgy védjed meg most is Isten szent Egyházát az ellenséges cselvetésektől és minden bajtól. Végy állandóan pártfogásodba mindnyájunkat, hogy példád és gyámolításod által támogatva szentül élhessünk, jámbor véget érhessünk, és a mennyben örök boldogságot nyerhessünk. Ámen.