Katona Farkas Ferenc, O.Ciszt. által összeállított "Fatimai kilenced" nyomán a szerk.!
MÁSODIK NAP
Ma sokat hallani ilyen-olyan veszélyekről, bajokról. De nem csak mi vagyunk veszélyben, bajban, hanem az egész mai világ, amelyet a gonoszság és a bűn elárasztott. Nem csak minket fenyeget elveszéssel, hanem barátainkat, szeretteinket is. Ebben a veszélyben nem elég a saját megmentésünkre gondolni, hanem, aki még biztonságban érzi magát, annak mások megmentésére kell törekednie, áldozattal, imádsággal, engeszteléssel! Ebben Isten segítségével eredményt elérni, még az angyalok előtt is érdem. Hangsúlyozni kell, hogy Isten segítségével, mert az emberi erő ide elégtelen.
A segítséget, testi-lelki erőnlétet a Szentlélek Úristen adja. „Jöjj Szentlélek, egyedül benned és Általad kiálthatjuk: Abba, Atya!″ Benned, aki kimondhatatlan sóhajokkal imádkozol a szentekért (szentek, akik már Istenbe kapcsolódtak).
A veszélybe merülő, például a fuldokló, magával ránthatja azt, aki őt menteni akarja. Ezért fontos, hogy ne maradjunk magunkra, hanem kérjük az erősség lelkét, a Szentlélek Úristent. Itt most nem a természetes erősségre gondolok, bár azt is megkapjuk általa, hanem a természetfölötti erősségre: hűségesen megmaradni Katolikus hitünkben, miként a legkisebb jószándékunk megvalósításában is. Mi azonban a legnagyobbra is merjünk vállalkozni, mert a Szentlélek Mátkája a mi Anyánk!
Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekednek, nem, te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Amen.