Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.
A hazugság atyjának ármánykodása
A tengernyi ellenség láttán az asszonyok és a gyermekek kiáltozásban és jajveszékelésben törtek ki. Ám a férfiak nem vesztették el a fejüket, hanem megkeményítették szívüket és szembeszálltak az ostromlókkal. Már az első összecsapásnál fogságba esett az azték főkapitány, de a többiek nem csüggedtek, hanem istenükhöz, Huitzilopochlihoz fohászkodtak, közrefogták az asszonyokat, gyermekeket és öregeket, s átverekedték magukat a chalcák seregén. Atlacuehuacan városáig nyomultak, amit elhagyottan találtak és sietve megerősítettek. A chalcák meg a többiek szégyenükben meg sem próbálták üldözőbe venni őket. Beérték annyival, hogy a foglyul ejtett vezért megölték. Az Aztékok az elfoglalt városban rendezték a soraikat, és ellátták magukat fegyverekkel. Itt találtak ki egy szigonyhoz hasonló fegyvert, amit úgy neveztek el, hogy adad, a várost meg Adacuehuacánnak. Felszerelkezvén az új fegyverzettel, elindultak a tó mentén, mígnem Culhuacan alá nem értek. Ott Huitzilopochtli megnyilatkozott papjainak: "Papjaim és őrzőim, látom vesződségeiteket és szorult helyzeteket, de ne csüggedjetek, mert éppen azért jöttetek ide, hogy arcotokat és melleteket az ellenségnek fordítsátok. Most küldjetek követeket Culhuacán urához, és minden esedezés és udvariaskodás nélkül annyit kérjetek tőle, hogy jelöljön ki számotokra egy helyet, ahol meghúzhatjátok magatokat és kipihenhetitek a fáradalmakat. Lépjetek elé bátran, tudom mit beszélek. A szívét meglágyítom, és ti fogadjátok el amit kínál, akár jó akár rossz az a terület. Azon a helyen állítsátok fel táborotokat és várjatok türelemmel, míg elérkezik a vigasztalódás és megnyugvás órája." Az aztékok bíztak bálványukban és nyomban hírnököket küldtek 
Culhuacán urához, akinek színe elé érve előadták békés kérésüket, hogy városalapításra alkalmas kellő helyet és némi földet is adományozzon népüknek, ahol vethetnek és arathatnak, hogy legyen tápláléka asszonyaiknak és gyermekeiknek.
Culhuacán királya igen nyájasan fogadta az aztékok követeit, elszállásolta és igen jól tartotta őket, míg előkelőivel és tanácsadóival megtanácskozta a kérést. Ám azok hevesen ágáltak ellene, és ha a király kifejezetten nem veszi a pártfogásába az aztékokat, semmiképp sem fogadták volna be őket. Heves viták után, átengedték nekik Tizaapan környékét, a "fehér vizek helyét". De emögött álnok szándék lapult, a hely ugyanis egy kígyóktól és mindenféle mérges férgektől hemzsegő hegy lábánál feküdt, ahonnan időről időre szétrajzottak a környékre, emiatt is volt lakatlan. Az aztékok örömmel el is foglalták a vidéket.
Alig kezdtek azonban a táborépítéshez, elárasztották őket a veszedelmes férgek, amitől nagyon megrémültek. De bálványuk megmutatta, hogyan győzhetik le őket és miképp készíthetnek belőlük kitűnő élelmet. Aztán a mexikánok úgy rákaptak a kobrákra és viperákra meg a nyüzsgő pondrókra, hogy rövid időn belül végeztek valamennyivel.
