Mindenszentek Napja – mint főünnep – azoknak a szenteknek (tehát az üdvözülteknek) az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Nem tévesztendő össze a Halottak Napjával (nov. 2.), vagyis a Szenvedő Egyház ünnepével!
Mindenszentek Napjának estéjét a halottak nap estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére.
Ezen estén ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát szokás gyújtani otthon és elimádkozzák a rózsafüzért ezzel a záró imával:
Adj Uram örök nyugodalmat ..., és az örök Világosság fényeskedjen nekik! Nyugodjanak békességben, Jézus, Mária szent nevében. Amen.
A Mindenszentek emléknapjává III. Gergely pápa (690-741) tette a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” ünnepévé.
IV. Gergely pápa (790-844) tette november 1-jére és egyetemes ünneppé.
A Mindenszentek Ünnepe ekkléziológiailag (egyháztanilag) a diadalmas Egyház ünnepe, amely a mennybe jutott, megdicsőült lelkek társasága. Őket a „szentek egyezsége” köti egybe a földön élő lelkekkel (küzdő egyház) és a tisztítóhelyen szenvedőkkel. A Katolikus Egyház tanítása szerint az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Mi imádkozunk értük (vagy hozzájuk), ők pedig segíthetnek rajtunk! (Mellesleg, a Szeretetláng lelkiség "kegyelmi stratégiája" is erre, az un. "egész emberiségre" a Küzdő-, Szenvedő- és Megdicsőült Egyház összefogására alapoz!)
Amiként a Katolikus Egyházban a Mindenszentek Napján tartott szentmisék állandó könyörgése is így szól: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.”