A Hajnal Szép Sugara

1.1 §. Mária alázatossága
     Az alázatosság ‒ tanítja Szent Bernát ‒ alapja és megőrzője a többi erénynek és joggal, mert alázatosság nélkül egyetlen más erény sem foglalhat helyet a lélekben. Birtokoljon bár egy lélek minden erényt, ezek mind elpusztulnak, mihelyt az alázatosság kivesz belőle!
     »Isten olyannyira kedveli az alázatosságot ‒ így ír Szalézi Szent Ferenc Szent Chantal Johannának ‒, hogy tüstént odasiet kegyelmével, ahol észreveszi«. Krisztus eljövetele előtt ez a gyönyörű és oly szükséges erény ismeretlen volt. Isten Fia eljött e világra, hogy azt bemutassa nekünk, s azt akarta, hogy főként ebben igyekezzünk Őt utánozni: »tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű«.(Maté 11,29) Mária, Jézus első és legtökéletesebb tanítványa volt az összes erényekben, főként pedig az alázatosságban, s éppen ezzel az erényével érdemelte ki, hogy minden teremtmény fölé emeltessék.
     Szent Mechtildnek nyilatkoztatott ki, hogy az alázatosság volt az első erény, amelyet Mária legzsengébb korától fogva különös módon gyakorolt!
     A szívbeli alázat legelső vonása, hogy önmagunk felől lekicsinylő véleménnyel vagyunk. Mária oly csekély véleménnyel volt önmagát illetőleg, hogy magát senki elé sem helyezte ‒ miként erről Szent Mechtild tanított ‒, bár felismerte, hogy több kegyelemben részesült, mint mások; Salzburgi Szent Rupert apát pedig a Szentírás szavait magyarázván: »Megsebezted szívemet, húgom, mátkám! Megsebezted szívemet szemed egyetlen tekintetével«. (Én 4,9) azt állítja, hogy a jegyes szerény tekintete nem egyéb, mint Máriának önmaga felől táplált alacsony véleménye, mellyel Istennek szívét megsebezte. (In d. I. Cant 4.) A Boldogságos Szűz persze nem tarthatta magát bűnösnek, mivel az alázatosság Szent Terézia szavai szerint az igazságban áll. Mária pedig tudta, hogy Ő Istent soha nem bántotta meg; azt is be kellett önmaga előtt ismernie, hogy Istentől több kegyelmet nyert másoknál, mivel egy alázatos szív éppen azért ismeri fel az Úrtól nyert különös kegyelmeket, hogy aztán annál inkább megalázhassa magát; Istenének hatalmáról és jóságáról bírt nagy ismerete révén. Azonban annál inkább megtudta becsülni az Isten Anyja, a maga alacsonyságát és épp ez oknál fogva alázkodott is meg jobban másoknál. Az Énekek énekében így kiált fel a jegyessel: »Ne csodálkozzatok, hogy lebarnultam, hogy a nap megbarnított!« (Én 1,5) szavakat Szent Bernát következőképp magyarázza: »Aki Istenhez közeledik, úgy találja, hogy fekete; ami onnan ered ‒ fűzi hozzá a szent ‒ a Boldogságos Szűz is a maga semmiségét állandóan Isten fenségéveI hasonlította egybe«. Miként egy koldusnő se lesz büszke arra, hogy őt új ruhába öltöztették, hanem ellenkezőleg, még inkább megalázkodik jótevője előtt, mert az adomány csak szegénységét juttatja eszébe: úgy Mária is, minél több kegyelemmel halmoztatott el, annál jobban megalázkodott, mert mind e bőség csak arra emlékeztette őt, hogy minden ajándék Istentől ered. Azért is így szólt a bencés rendi Szent Erzsébethez: »Tudd meg, hogy mindenkoron igen nyomorultnak és az isteni kegyelemre méltatlannak tartottam magam«. (Ap. S. Bonav. de Vit. Christ.) Szienai Szent Bernát szavai szerint nem volt teremtmény, ki mélyebben alázkodott volna meg mint Mária, de nem is volt a teremtmények közt egy sem, ki nálánál jobban felmagasztaltatott volna. (T. 2. serm. 51. c. 3) (163-164. oldal)