Mily édes Mária neve mind életünkben, mind halálunk óráján 5. Kövessük tehát mindenkoron Szent Bernát tanácsát, aki így figyelmeztet bennünket: »Valahányszor az isteni kegyelem elvesztése fenyeget, Máriára kell gondolnotok, az Ő és Jézus nevét kell segítségül hívnotok, mert e két név olyan, melyet soha nem volna szabad egymástól elválasztanunk. Bár sose hiányoznék e két édes és hatalmas név szívünkből s ajkunkról! Mert csakis ezek kölcsönözhetik számunkra a szükséges erőt, hogy a kísértésekben helytálljunk és azokat mindenkor legyőzzük«. (Hom. 2. sup. Miss.)
Jézus igen sok kegyelmet ígért azoknak, akik nagy áhítattal viseltetnek Mária neve iránt. Egy napon ugyanis megjelent Szent Brigittának isteni Anyjával, és tudtára adta, hogy három különös kegyelemben részesül az, aki Mária nevét bizalommal és erős javulási szándékkal kiejti: nevezetesen őszinte bánatot nyer a bűnei fölött és még itt a földön eleget tesz értük; erőt nyer a keresztény tökéletesség elérésére és végül Isten az égben, részesévé teszi az örök mennyei dicsőségének. Ekkor az Úr Anyjához fordult e szavakkal: »Lásd szeretett Anyám! Szavaid oly édesek és kedvesek előttem, hogy bármit kérnél is, meg nem tagadom tőled«. (Revel. lib. I. c. 10.)
Szent Efrém azt állítja, hogy Mária neve a mennyország kapujának kulcsa annak, aki áhítattal segítségül hívja (In deprec. ad Virg.), ennél fogva Szent Bonaventura joggal nevezhette Máriát mindazok üdvének, akik hozzá folyamodnak, úgyhogy azonos értelmű: a Mária nevének segítségül hívása és az üdvözülés. Szent Jordán szerint is »e szent és édes név segítségül hívása itt e földön a kegyelmek túláradó bőségét, az égben pedig egykoron a dicsőség magas fokát eszközli ki számunkra. (De laud. Virg. 1. 2. c. 2.)«. »Vigaszra akartok találni minden bajotokban gyermekeim? ‒ kérdi Kempis Tamás ‒, akkor meneküljetek Máriához, hívjátok őt segítségül, szolgáljátok őt és ajánljátok magatokat állandóan a kegyeibe! Örvendjetek Máriával, sírjatok Máriával, imádkozzatok Máriával és Vele keressétek Jézust. Határozzátok el magatokat, hogy Jézussal és Máriával együtt akartok élni és halni! Ha ezt teszitek, mindjobban előre fogtok haladni az Úr útjain, Isten Anyja szívesen fog imádkozni értetek és a Fiú biztosan meg fogja hallgatni Anyját«. (Pacciuch. Exc. 22. 22. in Sal. Angel.) (158-159. oldal)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.