2.7 §. Mária a bűnösök reménysége
Damaszkusi Szent János ezért köszöntheti Máriát, a kétségbeeséssel küszködők reménységeként; ezért nevezi Justiniáni Szent Lőrinc a gonosztevők reménységének, Szent Ágoston pedig a bűnösök egyetlen menedékének, miként Szent Efrém a hajótöröttek biztos révének és a kárhozattól megoltalmazónak. Ezért inti tehát, Szent Bernát a kétségbeeséssel küzdőket, hogy ne veszítsék el a reményüket, mert: »Ó Királynőm, ki ne helyezné beléd bizalmát, amikor még a kétségbeesettek is hozzád menekülnek?« »Valahányszor Nálad keresünk oltalmat, mindent elnyerünk, amit kívánunk. Ezért, reméljen benned az is, aki már-már kétségbeesni készül«. (Sup. Salv. Reg.) 
Firenzei Szent Antonin elbeszéli, hogy egy bűnös, aki kiesett Isten kegyelméből, egy napon Isten ítélőszéke előtt látta magát, amint a sátán panaszt emelt ellene, Mária ellenben védelmébe vette. A gonosz ellenség az elesettnek egész bűnlajstromát előhozta, s midőn ezt az isteni igazságosságnak mérlegére helyezték, sokkal súlyosabb volt valamennyi jócselekedeténél. S vajon mit cselekedett erre hatalmas szószólója, Mária? Kezét szelíden a másik serpenyőbe helyezte és azt oly mélyre sülyesztette le, hogy az isteni kegyelem messze felülmúlta a vétkek súlyát. Ebből világos lett e vétkes lélek előtt, hogy Mária ki fogja eszközölni számára bűneinek bocsánatát, ha életmódját megváltoztatja; ami tényleg úgy is történt, mert a bűnös megtért és attól az időtől fogva jámborul kezdett élni.
Példázat
Boldog Giovanni Herolt (+1468), aki alázatból a tanítványnak szerette magát hívni ‒ beszéli ‒ (In promptuar), hogy egy házas férfi bűnben élte napjait. Mivel felesége nem bírta rávenni, hogy felhagyjon bűneivel, kérte őt, hogy legalább valami csekély ájtatossági gyakorlatot végezzen Isten Anyja tiszteletére. Valahányszor elmegy a képe előtt, köszöntse egy Üdvözléggyel. A férfi tényleg meg is kezdte ezt a gyakorlatot. Midőn egy éjjel ismét bünei egyikére készült, gyönge világosságot pillantott meg a távolban. Amint megközelítette látta, hogy az egy szentkép előtt égő lámpácska. A kép Máriát ábrázolta, karján a Kisded Jézussal. Tüstént letérdelt és szokásához híven elimádkozott egy Üdvözlégyet. Ekkor észrevette, hogy a Kisded sebekkel van borítva, amelyekből friss vér patakzott. Megrettent, s egyúttal megértette, hogy bűnei okozták a mély sebeket Üdvözítőjén. Bűnbánattól eltelve sírásba tört ki, különösen amikor észrevette, hogy a Kisded elfordítja tőle fejét. Mélyen megszégyenülve Máriához fordult, s így könyörgött: »Ó Irgalmasság Anyja! Fiad eltaszít magától s én kétségbeesésemben, nem találok hatalmasabb és irgalmasabb szószólót náladnál. Te az Ő Anyja vagy! Segíts meg és könyörögj értem Szent Fiadnál!« Ekkor úgy vélte, mintha Mária így felelne: »Ti bűnösök engem az Irgalmasság Anyjának hívtok, s még sem szűntök meg a szenvedések anyjává tenni, hanem folyton megújítjátok Fiam kínjait és az enyéimet«. (69-70. oldal)
