Bábel Balázs érsek 2009. október 23-i beszéde 1
Október huszonharmadika, nemzeti ünnepünk. Valóban az? Azt mutatta a mai nap képe? Az ország fővárosában, az ország vezetői nép nélkül kordonok között tartották a nemzeti ünnepet. Végigjöttem egész Bács-megyén, de még föntebbről kezdtem az utamat, hiszen szülőfalumból jöttem, hiszen ott ünnepeltem, ahol nagyon sok áldozata volt a forradalom utáni megtorlásnak. Hiányzik a nemzeti színű zászló a házakról. Még némely középületen sincs rajta. Szinte teljes apátiába, teljes depresszióba hullott volna az egész magyar nemzet. Igaz, az ötven éves évforduló rendőrattakjával, ez is beletartozik az ötvenhatba. S, hogy ráadásul még kitüntetik annak rendőrvezetőjét, aki még itt volt Bács-megyében, büszkén mondta "... a nevelőapám a kalocsai érsek intézőjének a fia volt" nem sokat tanult tőle. Pedig ez a forradalom, amire emlékezünk vállalható keresztény, katolikus embernek is. 
Mert nem forradalomként indult, hanem békés tüntetésként, amikor a nép már megelégelte az elnyomatást. S a fiatalok, akik nem hallottak szinte hazaszeretetről, Istenről az iskolában, s az egyetemisták, azok kezdték el. 
S a békés tüntetésbe a parlamentnél belé lövettek. Keresztapám ott volt, mesélte: százával hulltak el az emberek. Azt a létszámot senki sem tudja. Patakokban folyt a vér, amikor rálőttek a parlament előtt lévő tömegre.
Mert nem forradalomként indult, hanem békés tüntetésként, amikor a nép már megelégelte az elnyomatást. S a fiatalok, akik nem hallottak szinte hazaszeretetről, Istenről az iskolában, s az egyetemisták, azok kezdték el. S a békés tüntetésbe a parlamentnél belé lövettek. Keresztapám ott volt, mesélte: százával hulltak el az emberek. Azt a létszámot senki sem tudja. Patakokban folyt a vér, amikor rálőttek a parlament előtt lévő tömegre.
Ekkor kezdődött a fegyveres harc. Mert már tűrhetetlenné vált az állapot. Az önvédelmet még a katolikus erkölcstan is megengedi. S ami döbbenet volt, nem a reform-kommunisták, hanem fiatal gyerekek, munkások, egyszerű emberek vívták meg a harcot. Barikádokon és az utcákon. S a nagy orosz medvét, ha nem jön a külföldi a közömbösség, akkor ki lehetett volna űzni. Csakhogy elárult bennünket Nyugat, kettős játékot játszott, befogadta Mindszenty bíborost, de ugyanakkor megüzenték Moszkvába: Magyarország nem tartozik az Egyesült Államok szövetségesei közé, azaz bármit lehet vele csinálni. S jött a több mint kétszázezer orosz katona a négyezer tankjával s a magyar muszkavezetőkkel. Ma hallunk ilyeneket: nem lehet kisajátítani a forradalmat! A barikád mindkét oldalán lévőket egyaránt mártírnak kell tekinteni. Hát ez a legrosszabb. Azoknak is annyit jelent a forradalom, akiknek apját fölakasztották, összeverték, vagy testvérét, vagy a családtagjait, vagy azokét, akik ÁVÓ-sok voltak?Haszonélvezői lettek utána a rendszernek? S ha nem jön a nyolcvankilences fordulat, még mindig ellenforradalomról beszélnének? Azokkal össze lehet keveredni? Azoktól bűnbevallást kell kérni! Mert, ha nem szolgáltat a föld igazságot, úgy lesz, mint Dobó István sírjára írták:
"Tudom, hogy él az én Istenem és igazságot szolgáltat nekem." Azoknak is, akik mártírok voltak, s azokat is megítéli, akik kegyetlen üldözőkké lettek.
Vállalható ez az ünnep egyházunk szempontjából is, hiszen mártír főpapja, Mindszenty bíboros szinte egybenőtt a forradalommal. Emlékezetes szép beszédeit kiforgatták, hogy vissza akarta állítani a kapitalizmust! Szó sincs róla. Szabadságot, függetlenséget akart a magyar népnek! Még az oroszokkal is békében akart lenni, ha azok tisztelnek bennünket. S a pápa, XII. Piusz november másodikán üdvözölte a magyar forradalmat, de mikor megtudta, hogy letiporták, akkor nyilvános beszédét nem tudta másként kezdeni, mint háromszor fölkiáltva és fohászkodva kiáltotta: "Isten! Isten! Isten!" S elítélte azt a szörnyű brutalitást, amit ennek a népnek el kellett szenvednie.
A későbbi VI. Pál, Montini bíboros Milánóban magyar kereszttel járta a várost, százezres tömegek mentek utána. Imádkoztak a magyarokért. New Yorkban, Spelmann bíboros kétszázezer katolikussal a kőre térdelve imádkozott. Míg közben a politikusok megegyeztek egymás között. Ez a forradalom megmutatta, hogy mire képes az ember a szabadságért. S milyen nagy volt azokban a hazaszeretet. Gyűjtöttek és a pénzeket ott lehetett hagyni az utcán. Nem nyúlt hozzá senki. Vért adtak. Falu vitte föl a különböző mezőgazdasági termékeket, hogy élelmezze Pestet. Összeforrt a magyar népnek jobbik része akkor. S a leveretést követte az a kegyetlen agymosás s lassú-lassú csöpögtetése a jólétnek, ami ennek a népnek eltörte e gerincét. Máig nem tudjuk kiheverni azt az időt, amikor a diktátort annyira istenítették. De már ezen a földön valamikképpen mindig beérik a bűn is. S valamiképpen már ezen a földön is vezekel mindenki bűneiért. Ez történt az ő esetében is. (Folyt!)
