A templom közelében Mary megszólalt:
– Ni csak, szobrok! Miért nem mondta, hogy a plébános úr új szobrokat vásárolt a templomnak?
A házvezetőnő bevallotta, hogy már jövetelekor is látta ezeket, és maga sem érti a dolgot. Ekkorra azonban közelebb érve a lány felkiáltott:
– Nézze! Ezek nem is szobrok, hiszen mozognak! Az ott a Legszentebb Szűz!"
Miss Mclaughlin dermedten megállt, Mary Beirne pedig hazafutott, hogy hívja anyját és testvéreit! Ez azonban csak hosszas győzködő rábeszélésre sikerült neki. Amint azonban a bátyja Dominick meglátta a jelenést, nyomban odahívta a szomszédokat is ‒ már aki hajlandó volt kíváncsiságának engedni a zuhog esőben. Végül is pontosan tizenöten, felnőttek és gyermekek gyűltek össze, és mindnyájan tisztán látták a jelenést:
A Szűz alakja, fényes háttér előtt lebegett. Hófehér ruhája és köpenye a nyakánál volt összefogva, mely a válláról lazán omlott alá. Fején drágakövekkel díszített koronát viselt, a homloka fölött egy arany rózsa ragyogott. Karját úgy emelte föl, ahogy a papok mise közben. Tekintetét az ég felé irányította. Mezítláb volt.
Jobbján Szent József állt, szintén fehér ruhában. Fejét mély tisztelettel könnyedén hajtotta meg a Legszentebb Szűz felé, kezeit összekulcsolva tartotta.
A Szűzanya balján egy tiszteletreméltó püspök állt fehér főpapi díszruhában, fején mitrával, baljában nyitott könyvvel, jobbját pedig fölemelve tartotta, mintha prédikálna.
A jelenlevők közül többen Szent János evangélistát vélték fölismerni benne, mert ilyennek látták a Knocktól 60 km-re nyugatra lévő Lecanvy templomának Szent János szobrát, püspöki süveg nélkül. (folyt.)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.