VIII. FEJEZET
Állhatatosság a jóban
173. Nyolcadik indítóok. Ami végül bizonyos tekintetben még hathatósabban ösztönöz bennünket a tökéletes Mária-tiszteletre az, hogy az erényben való kitartásnak és hűségnek is csodálatos eszköze ez. Mert vajon honnan van az, hogy a bűnösök megtérése többnyire nem tartós? Honnan van az, hogy oly könnyen visszaesünk a bűnbe? Honnan, hogy az igazak legtöbbje ahelyett, hogy erényről erényre haladna és új kegyelmeket szerezne, gyakran azt a keveset is elveszti, amit erényben és kegyelemben már szerzett? Ez a szerencsétlenség abból ered − amint már az előzőkben kimutattam −, hogy az ember romlott, gyönge, állhatatlan és önmagában bízik, saját erejére támaszkodik. Sajnos, az ember képesnek tartja magát arra, hogy kegyelmeinek, erényeinek, érdemeinek kincsét saját maga őrizze.
Ezzel az ájtatossággal minden tulajdonunkat rábízzuk Máriára, a hűséges Szűzre. Minden javunkat a természet és a kegyelem rendjében oltalma alá helyezzük. Hűségére hagyatkozunk, hatalmára támaszkodunk, irgalmasságára és szeretetére építünk, hogy erényeinket és érdemeinket megőrizze, gyarapítsa azt az ördög ellenére, a világ és a test ellenére, melyek e javakat tőlünk elrabolják. Mondjuk, mint a jó gyermek édesanyjának, vagy mint a hű szolga úrnőjének: „Édesanyám és Úrnőm, valóban látom, hogy eddig közbenjárásod által több kegyelmet nyertem Istentől, mint amennyit megérdemeltem, de szomorú tapasztalatom, hogy ezt a kincset nagyon törékeny edényben hordom, és hogy túlságosan gyenge és nyomorult vagyok ahhoz, hogy ezeket magamban megőrizzem. Ezért arra kérlek, vigyázz reám, vedd őrizetbe minden tulajdonomat, és védelmezd meg hűségeddel és hatalmaddal. Ha Te őrizel, nem vesztek el semmit, ha Te tartasz, nem esem el, ha Te védelmezel, biztonságban vagyok ellenségeimmel szemben.”