Hogy mondhatnánk pontosabban és szebben?
A malaszt és a kegyelem között tehát lényeges a különbség! A „malaszt” szó csak az Istentől kapható, különleges ajándékra vonatkozik, míg a „kegyelem” szó sokkal általánosabb értelmű, kegyelmet ember is adhat. A régi katekizmus szerint van segítő malaszt és megszentelő malaszt, ezek kegyelmi eszközök. „A segítő malaszt által Isten fölvilágosít és megerősít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót megismerhessük és megtehessük, a bűnt pedig elkerülhessük. A megszentelő malaszt által Isten a halálos bűnöktől megtisztítja és megszenteli lelkünket.” Az ilyen értelmű malaszt felel meg a latin gratia szónak. A kegyelemnek fordított misericordia és pietas Isten irgalmasságát, megbocsátását, kegyességét hangsúlyozza olyan értelemben, ahogyan – a maga módján – az ember is tud irgalmazni, megbocsátani. A Pallas Nagylexikon (1896) szerint a malaszt „isteni kegyelem, Istentől adott ajándék – Krisztus ingyenes ajándéka –, amelynek adományozási oka csupán az isteni jóság”. Az isteni malaszt, tehát Szűz Máriának nem csupán tulajdonsága, hanem létét betöltő, egész valóját meghatározó állapota. Ez tette Őt képessé arra, hogy meghívására hitének szabad beleegyezését tudja adni, és az Üdvözítő Anyja lehessen. Ezt a kiválasztottságot fogalmazza meg a Szeplőtelen Fogantatás dogmája, melyet IX. Pius pápa 1854-ben hirdetett ki: „A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló malasztja és kiváltsága Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel az eredeti bűnnek minden szeplőjétől érintetlenül megóvta.” Istennek Szent Anyjában tehát az egészen egyedülálló szentség pompázatos ragyogását szemlélhetjük, mellyel fogantatásának első pillanatától kezdve tündökölt, mert Fiának érdemeire való tekintettel mindennél fenségesebb módon lett megváltva. Az Atya a Hajnali Szép Csillagot minden teremtett személynél jobban megáldotta, eltöltve áldásának bőségével Krisztusban (vö. Ef 1,3), s kiválasztotta Őt „a világ teremtése előtt”, hogy egészen szent és szeplőtelen legyen (vö. Ef 1,4). A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességére mutat, hogy különbséget tud tenni a csak Istennek tulajdonítható malaszt és az általános értelmű kegyelem között. Erre gondolva nem volt szerencsés az új liturgiában a malaszt szó kiküszöbölése, mert ez megszüntette a nyelvünkben évszázadok óta élő, lényeges különbségtételt. A magyarítás ebben az esetben éppen annyira nem volt indokolt, mint amennyire indokolatlan lenne az Eucharisztia szó kiküszöbölése és a magyar „hálaadással” való helyettesítése.
