1964. VII. első szombat
A Kedves Házban jártam. A kézmosásnál, amikor a szappanhoz nyúltam, észrevettem, hogy aki előzőleg használta, piszkosan tette vissza. És nekem önkéntelenül kiszaladt a szó a számon: „Fujj, de utálatos.” A mellém rendelt nővér meghallotta és mindjárt meg is feddett, hogy az én számból igazán nem vár ilyen megjegyzést, és ne mondjam ezt többet. Én utána a nővér lelki fontosságára gondoltam, és arra, hogy habár a szappan valóban utálatos volt, nem kellett volna véleményt nyilvánítanom. S amint ezt gondoltam, meglepetésemre az Úr Jézus szólt hozzám: „Ugye, nem tetszett neked az, hogy a szappan, mely a tisztaság szolgálatában áll, undort keltett benned. Látod, ilyen bánatos vagyok Én is, ha azok a lelkek, akik Nekem szentelték életüket, testüket és lelküket, hogy a többi léleknek hasznára lehessenek tisztaságukkal, ők ehelyett undort és utálatosságot keltenek embertársaikban, hogy azok szándékuk ellenére megutálják a cselekedeteikben megnyilvánuló tisztátalanságot. Tudod, hogy fáj ez Nekem? Mennyi bánatom van miattuk! Ezekért is engesztelj.” (III/176)