Elfújta a szél
Tavasszal, a városi parkban kinyílt néhány pitypang. Amint a melengető napsugárban felnövekedtek, kibontották lámpáshoz hasonló könnyű, hófehér pomponjaikat. A magocskák, melyek mind saját ejtőernyőt kaptak ajándékba, izgalommal találgatták, hogy hol tudnak majd gyökeret verni, ha felkapja őket is a szél.
Egy szép napon valóban elragadta őket a lágy tavaszi fuvallat. Reménykedve kapaszkodtak ernyőikbe és kíváncsian figyelték, hogy hova kerülnek.
Többségük dús mezőkön vagy kertekben landolt, egyikük azonban, egy zord járdaszegély hasadékába esett, ahol egyetlen kis rögöcskében kapaszkodhatott meg.
– Kicsi, de ez mind az enyém, ide hozott a szél, itt kell helytállnom, ó áldott Nap adj erőt nekem! – mondta magában, nagy elhatározással.
Ügyesen gyökeret eresztett a szűk repedésben és hamarosan két kicsi levele ágaskodott, hogy felfogja az áldott Nap sugarait.
A pár méterre tőle lévő padon, egy életunt fiú üldögélt elkeseredetten. Felindult tekintete megakadt a járdaszegély réséből kiigyekvő gyenge kis leveleken. Odalépett és haragosan eltaposta.
– Kár a gőzért, úgy jártál mint én! Te se küzdj tovább, hisz' semmi értelme! – mondta bosszúsan.
Másnap, meglepetve vette észrevette, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levél mellett, már egy harmadik is kereste a napfényt.
Hosszú ideig bámulta a bátor kis pitypangot, mígnem gondolkodóba esett. Már nem taposta el, sőt valami együttérzést érzett a zsenge zöld iránt és naponta visszatért hozzá.
Hamarosan meg kellett tapasztalnia, hogy a kis növény, silány körülményei ellenére is, gyönyörű sárga virágot hozott és azzal mosolygott boldogan a világra. Egyszer aztán már a hófehér lámpás is készen állt az elfújásra, várva, hogy tovább adhassa az életet. A fiú maga fújta szét a kis ernyőket, segítő barátsággal.
A növényke kitartó élni akarása példa volt a számára és úgy érezte, hogy az ő megalázottságának fájdalma is jelentősen enyhült, és lassan elenyészett benne. Megpróbált maga is örömmel kitárulkozni az áldott napsugárnak, kihúzta magát és teleszívta tüdejét friss levegővel. Úgy érezte, hogy neki is lehetséges az újrakezdés. Nevetni és sírni szeretett volna egyszerre.
– Köszönöm kicsi pitypang, köszönöm neked! – suttogta hálatelt szívvel és maga is felnézett az égre és végre lehiggadt gondolataiban egy imádság fogalmazódott meg: – Élet Ura! Segítsd, hogy rendeződjön az életem...
És a pitypang? Nos tudvalévő, hogy a növények is megérzik a szeretetet, és bizony a kis pitypangnak ez volt élete legszebb napja – mondhatni – kicsi sorsának nagy beteljesülése!
Tanulság:
Te se kérdezd a sodró sorstól, hogy miért ragadott magával. Ne azon keseregj, hogy ami netán hiányzik, hanem azért adj hálát az Istennek amit megkaptál ahhoz, hogy helytállj!
