Az Isteni Irgalmasság 2
Az Atya és tékozló fia
Ki az Isten? A titkokat fürkésző ember történetének hajnalától kezdődően próbálja megválaszolni ezt a kérdést. Nos arra a kérdésre, hogy ki az Isten és mi a szándéka, egyedül az Isten adhat végleges és autentikus választ. Meg is tette ezt a kinyilatkoztatás révén. A kereső ember tehát a Szentírásból tudhatja meg mindazt, amit az Istenről evilági életében tudhat.
Már az ószövetség kijelentései megalapozzák, hogy az Istennek az emberrel szembeni szeretete, hosszantűrése, irgalma, lehajló gondoskodása minden képzeletet meghalad. A kinyilatkoztatás kezdettől fogva sejteti azt, amit Jézus Krisztus fogalmazott meg egyértelműen: Isten a mi Mennyei Atyánk. Ez az isteni ige minden egyéb vallás istenfogalmát felülmúlja. Értésünkre adja ugyanis, hogy az Istentől nem félni, hanem az Istent szeretni kell. Sok vonatkozó ószövetségi hely közül egyet idézünk csupán, amely talán leginkább kifejezi az ószövetségi ember istenfogalmát: ,,A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki'' (Iz 42,3).
Az Újszövetségi Szentírás az Istenről, mint szeretetről tanít: ,,Az Isten szeretet...'' (1Jn 4,16), ,,Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen'' (Jn 3,16), s ezzel teljessé teszi az istenfogalmat. Jézus nyomán a szent szerzők úgy mutatják be az Istent, mint szerető atyát.
Az Isten atyai szeretetéről a legnagyszerűbb tanítást a tékozló fiúról szóló példabeszéd adja.
Egy embernek két fia volt. A fiatalabb így szólt atyjához: ‘Atyám, add ki az örökség nekem járó részét.' Az elosztotta köztük vagyonát, s a fiatalabbik összeszedve mindenét és elköltözött messze vidékre, és kicsapongó élettel eltékozolta mindenét. Miután nagy éhínség ütött ki azon a vidéken, szűkölködni kezdett. Cselédnek szegődött, de csak a sertések őrzését bízták rá. Szívesen megtöltötte volna a gyomrát a sertések eledelével, de abból sem kaphatott. Akkor magába szállva így bánkódott: hány béres dúskál ennivalóban atyám (házában), én pedig itt éhen veszek. Fölkelek és atyámhoz megyek. Visszatért tehát atyjához. Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta. Atyám, szólt a fiú, vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. De atyja megparancsolta a szolgáknak: ‘Vegyétek elő hamar a legdrágább köntöst és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút is. Együnk és vigadjunk, hiszen a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megkerült.' Erre vigadozni kezdtek (vö Lk15,11-24).
Ha elemezzük az atyának (az Istennek) és tékozló fiának (a bűnös útra tért ember) viselkedését, olyan megindító képet kapunk a szeretet Istenéről, amely valóban páratlan. Mi is történik, s miként viselkedik az atya és tékozló fia?
A atya mindent megad fiának, el is engedi, de mindig figyeli az "ablakból" esetleges visszatérését. Ha ez megtörténik kitörő örömmel öleli magához, s múltját nem hánytorgatja fel.
Ezzel szemben a fiú csupán követelőzik. Elhagyja atyjának házát, vagyonát eltékozolja, s miután pórul járt, érdekből visszatér az atyai házba. (A bocsánatkérésen túl másra nincs is lehetősége; további sorsa atyja irgalmától függ.) Egyetlen pozitívum a fiú viselkedésében a bocsánatkérés, a vétek, a hálátlanság - tehát a bűn - belátása.
A szülőatya viselkedését az atyaság, a gyermeke iránti fogyhatatlan szeretete magyarázza. Bár a fiút az érdek hajtja, az apa mégis úgy örül, mint az a szülő, akinek a fia ,,meghalt, de feltámadt''... Ez a kép istenfogalmunkat teljessé teszi. A tékozló fiúról szóló példabeszéd nem csupán az Atya szeretetéről tanít. Az Istent mint irgalmas Istent mutatja be, aki a szeretetnél is többre képes. Szinte megalázódik, hogy megmenthesse tékozló fiát... Ez az evangéliumi példázat világossá teszi: az Isten azzal az érzéssel tekint a bűnösre, miként a szülő halott gyermekére. (A szülő, ha tehetné, feltámasztaná fiát.) A halottat egyedül az Isten tudja feltámasztani s arra vár, hogy ezt meg is tegye. ,,Az Úr arra vár, hogy irgalmazzon nektek és fölkel, hogy könyörüljön rajtatok'' (Iz 30,18). Ez meg is történik, ha a bűnös felkerekedik és visszatér atyjához bocsánatkérésre, miként a tékozló fiú tette, s ha ez valóban megtörténik, annak az Isten és az ég angyalai örülnek a legjobban. ,,...jobban örülnek a mennyben egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak...'' (Lk 15,7)
