Erzsébet asszony Mária-tisztelete (A szerkesztő visszaemlékezése)
A Szeretetláng kiválasztottja Erzsébet asszony, kármelita textil-skapulárét hordott ruházata alatt. Esti imáját elvégezve, mindig úgy hajtotta fejét nyugovóra, hogy előtte megcsókolta skapuláréját. Egy alkalommal, elcsigázott kimerültsége miatt ezt elmulasztotta. Másnap, amikor a Szent Szűz megszólalt lelke mélyén, szóvá tette: "Kislányom, tegnap nem csókoltad meg szent skapulárémat, mely számodra és sokak számára, a velem való bensőséges kapcsolat és bizalom jelképe!" Nagyon elszégyelltem magam – mesélte Erzsébet asszony – és attól kezdve, ha már félálomban voltam is, ajkamhoz emeltem a Szűzanya vállruháját, melyről mindig meg voltam győződve, hogy az Övé és ezáltal is oltalmaz életemben.
Egy más alkalommal mesélte, hogy olykor abban a kiváltságban volt része, hogy az éjszakai virrasztásra nem az őrangyala, hanem maga a Szent Szűz ébresztette fel. Egy meleg nyári éjszaka, amint érezte a Szűzanya gyengéd jelenlétét, hirtelen ébredt. Zavartan kapta össze magát, összehúzva a hálóingjét. A Szűzanya így szólt: "Kislányom, ne légy zavarban előttem, mert én anyád vagyok! Nem kell előttem szégyenkezned hálóruhád miatt, hiszen a pihenő idődben zavartalak meg, hogy virrasztó imáddal mentsük a lelkeket! Ó, milyen szükségem van a ti engesztelő imáitokra, virrasztó áldozataitokra, mert ebben az órában is oly sok gyermekemet próbálja a sátán a kárhozatba rántani!" Én könnyekre fakadva, szinte szipogva mondtam a Fájdalmas rózsafüzért, hogy az édes Üdvözítőnek és Szentséges Anyjának segítsek lelkeket menteni.
Tudod fiacskám – fordult énfelém –, csak a mennyben fogjuk megismerni azokat, akiket a mi múlandó, gyenge imáink mentettek meg az örök kárhozattól...