Teljes nevén Montforti Grignon Lajos Mária 1673. január 31-én született a bretagne-i Montfort-la-Cane-ban (ma: Montfort-sur-Meu). Apja kispénzű jegyző volt, akinek húsz évi házassága alatt 18 gyermeke született. Lajos a legidősebb volt az életben maradt testvérek közül.
Apjától örökölte annak heves vérmérsékletét, ezért már egészen kis korától gyakorolta az önuralmat.
Húszévesen, a középiskola befejezése után, kiváló ajánlásokkal elindult Párizsba, hogy teológiát tanuljon. Útközben egy koldusnak odaadta kabátját, egy másiknak a pénzét, egy harmadikkal pedig ruhát cserélt, majd térden állva megfogadta, hogy életében nem kíván birtokolni semmit, és egészen a gondviselésre hagyatkozik.
A szakadt, istállószagú fiút ezek után nem fogadták be a Sorbonne-on, hanem egy kisebb papneveldébe irányították. Ez viszont szerencse volt, mert ez a közösség mentes volt a janzenizmus és a gallianizmus eretnekségeitől, ezért Lajos ezt a tiszta közeget isteni jutalomnak tekintette.
Elöljáróinak engedélyével szeminarista társaiból elkezdte szervezni a „Jézus rabszolgái Máriában” társulatot. Kiváló beszédkészsége ellenére zárkózott és hallgatag volt, mivel a világi társaságban képtelen volt feltalálni magát.
Rendkívül szigorú időbeosztással naponta négy órát imádkozott, kettőt olvasott, kettőt (!) aludt, a többit tanulással töltötte. Engedelmességét és önmegtagadó, áhítatos lelkületét rendszeresen félreértették, szavait félremagyarázták, ezért többször is megrótták nyilvánosan, ám a büntetéseket sértődés nélkül, „Áldott legyen az Isten!” felkiáltással fogadta.
1700. június 5-én, 27 éves korában szentelték pappá. Mindenképpen „máriás pap” akart lenni, fő célja a papokból álló Mária Társasága missziós rend létrehozása volt. A domonkos harmadrend tagja lett; tanításainak középpontjába a keresztre feszített Jézus alakját és a rózsafüzért állította.
„A rózsafüzér a legbiztosabb és leghatékonyabb eszköz nagy kegyelmek elnyerésére. Semmiféle nagy dolgot sem valósíthat meg az ember, ha nincs mögötte támogató imaháttér!” ‒ vallotta, és betegek egy kis csoportját gyűjtötte maga köré, hogy imáikat és szenvedéseiket felajánlva esdekeljék ki Isten kegyelmeit a földre. Ők voltak a Bölcsesség Leányai, akik vezetője egy vak asszony lett. Az eladó sorban levő lányoknak megalapította a Szüzek Társulatát, külön lelkigyakorlatokat tartott nekik.
„Tökéletes Mária-tisztelet” című munkája híven tükrözi, hogy a reformáció terjedésének korában Mária palástja alá akarta összegyűjteni a hívő népeket, hogy megóvja őket a tévtanításoktól. Rendkívül sikeres hitszónok volt, akinek lelkigyakorlataira tömegek tódultak. Sikereivel sok ellenséget szerzett magának, az egyházban mind többen nézték féltékenyen népszerűségét: a janzenisták és a reformátusok egyaránt megpróbálták munkáját ellehetetleníteni, mi több - több alkalommal is meggyilkolni! Írásait, értekezéseit el kellett rejteni.
Évekig egy kórház lelkipásztoraként dolgozott, de elbocsátották és évekig megalázó szegénységben nyomorgott egy fagyos, lépcső alatti odúban, ahol a bencés nővérek látták el élelemmel. Lelkigyakorlatait betiltották ‒ sőt, később már azt is, hogy misét celebrálhasson. Hatalmas lejárató rágalomkampányt indítottak ellene. Mindez nem keserítette el, sőt szíve telve volt örömmel, mert a máriás lélekkel felajánlott szenvedést mérhetetlen értéknek tartotta.
Felkereste Avranches püspökét, hogy felajánlja neki szolgálatait, ám ő az egyházmegyéjében mindenféle papi tevékenységtől eltiltotta. Végül egy mérgezett leves okozta legyengülését, majd lassú halálát 1716. április 28-án, Saint-Laurent-sur-Sèvre-ben. Sírja is itt található.
1888-ban avatták boldoggá, 1947-ben szentté (XII. Piusz pápa).
Ünnepe április 28.
Forrás: A szerkesztő Szűz Mária Apostola c. könyve.
Az elmélkedés előtt tartsunk bűnbánatot, és legfőképpen fogadjuk meg erősen, hogy többé nem követjük el azokat.
államra. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátalkodottsága miatt. A megriadt vezetőség akkor megkérte Katalint, menjen el Avignonba és közvetítsen békét a pápa és a város között. Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával - tárgyalva és levelezve. A firenzeiek küldöttsége azonban nem a megegyezésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, s a kibékülés ügye meghiúsult. –
Erzsébet asszonyt egyszerre érték testi-lelki megpróbáltatások és feladatok. Mindent százszor is átgondolt, józan emberi esze és a szeretet parancsa szerint, ám a misztika mindig idegen volt beállítottságától. Az pedig, hogy Üdvözítője megszólította − bármily meggyőzően is −, nem oszlatta el benne a „benső hangok” iránti természetes óvatosságát. Nehogy azt higgye a kedves Olvasó, hogy Erzsébet asszony az égi közléseket nyomban szétkürtölte – mint a mai látnokok –, ő inkább elhallgatta volna az egészet, ámde az Úr ezt nem hagyta! Jó négy év is elmúlt, mire kezdett kiszivárogni, a Végső Idők talán egyetlen menekvése!
Örömünk oka – Könyörögj érettünk!
öz:
megnyilatkozása.
Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Szienában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére – mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját – változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.
Bölcsesség Széke – Könyörögj érettünk!
Igazság Tükre – Könyörögj érettünk!
Hűséges Szűz – Könyörögj érettünk!
A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ban otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának a bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el. ( 
Az elmélkedés előtt tartsunk bűnbánatot, és legfőképpen fogadjuk meg erősen, hogy többé nem követjük el azokat.
A kegyképnek több másolata készült, melyeket spanyolul Nuestra Senora desatatadora a nudos néven tisztelnek. A rendkívüli imameghallgatások az Újvilágban sem maradtak el! És bizony, elképesztően nagy csodák fűződnek a Szent Szűz Csomóoldó titulusához, különösen a házasságok rendeződése, a szenvedélybetegségből való gyógyulás és általánosságban a békétlenségek megszüntetésében!
lelkiség, a Guadalupei Szűz, a Quitói Tisztulás nagy Eseményének Asszonya, az 
Nagyhatalmú Szűz – Könyörögj érettünk!
1957 nyarától Erzsébetet egy 'maszek' kelmefestő alkalmazta a VII. kerületi Dembinszky utcában, sőt ide jött tanulónak a legkisebb fia is. A textil falvédők, zsebkendők és konyhagarnitúrák festése és batikolása tartós kereseti lehetőséget biztosított volna, ha a főnök nem lett volna harcos ateista! Erzsébet 15-16 éves fia egyébként sem kelmefestő szeretett volna lenni, hanem pap, és ennek addigi akadálya, az érettségi bizonyítvány hiánya volt. Be is iratkozott az esti tanfolyamra, és indoklásul elkotyogta tervét a főnöknek. Ez aztán elkezdte módszeresen „felvilágosítani” a gyereket, és odaadta neki „Az öt világvallás” című könyvet. Mire az anyja észbekapott, már késő volt, mert a hamis tudás súlyos csapásként hatott a fiatalember lelki életére, úgyhogy hitét vesztette. És ez végzetes lett a munkakapcsolatukra is! 1960 nyarán Erzsébet és fia is kiléptek a cégtől!
1952. novemberétől a XIII. kerületi Szépasszony Tűzhelygyárban dolgozott, ám itt olyan alacsony volt a fizetése, hogy alig egy év után maga mondott fel. 
Mindazonáltal a „csomó” jelentéstartalma nem feltétlenül azonos a bűn fogalmával! A bűn ugyanis szabad beleegyezéssel valósul meg, míg a „csomó” egyféle adott próbához hasonlítható, amelyet Isten enged meg, hogy növekedjünk az érdemekben.
Tisztelendő Szűz – Könyörögj érettünk!
1951. májusától Kőbányán dolgozott a volt OETL, akkor már Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyárban, mint meós. Azért vették fel, mert értett a műszaki rajzhoz, melyet, mint említettem önképzéssel sajátított el 1930-ban.
Ezt követően Langenmantel kanonok 1700-ban a Csomóoldó képet az 
Nagyokosságú Szűz – Könyörögj érettünk!
1950. Az Állami Munkaközvetítő, a Budaörsi úti laktanyát jelölte ki Erzsébet asszony számára. El is ment, de amint az udvaron áthaladt, egy benső hang figyelmeztette, hogy ne menjen tovább!
Üdvözítőnk Anyja – Könyörögj érettünk!
Az államosításig még viszonylag kiegyensúlyozott volt az életük. Kezdetben még alkalmazták Erzsébetet adminisztrátorként az Állami Kéményseprő Vállalatnál, ez azonban nem tartott sokáig, mert a vállalatnál végül, minden volt „mester-hozzátartozót” „B-listáztak”! Ezzel, kereset nélkül maradt a család.
megrendelésére. A kanonokot annak gondolata ihlette, hogy „Éva engedetlenségének csomóját Mária engedelmessége bogozta ki”. Állítólag ezt Szent Iréneusz Adversus haeresis (A hamis gnózis leleplezése és cáfolata) c. írásának elmélkedéséből merítette.
A kanonok legnagyobb csodálkozására Rem atya elővett egy, az esküvői szertartásokon használt szalagot, mellyel a párok kézfogását volt szokás átkötni, és felkérte Langenmantelt, hogy huszonnyolc napon keresztül együtt imádkozzanak a Szűzanya közbenjárásáért.
1946. február 2-án, 
Szűz Mária először a szívében fogant, ahol Üdvözítő Istenünk örök szállást nyert, ebből következően állíthatjuk Grignon Szent Lajossal, hogy Jézus "ott, mint legfölségesebb trónusán pihen". (TMT 199) Hittel állíthatjuk tehát, hogy Mária Szíve Szeretetének Lángja maga Jézus Krisztus!
A fürdőszobában egy vasrúd volt a két fal közé bevésve, melyről véres hóhérkötelek lógtak. Erzsébet asszony napokig hányingerrel küszködött a takarítás során. A gyerekeket már csak a nagyjából rendezett körülmények közé engedte be. Mellesleg sok minden eltűnt, köztük az állítólagos „Kindelmann” festő képe is! A legnagyobb gond a nyolctagú család élelmezése volt.
16-án vasárnap hajnali 0 óra 15 perckor és
Az esti szürkületben kékesen ragyogó puha szűz havon hatalmas lábnyomok voltak láthatók a gyermekszoba ablaka alatt, melyek sehonnan se jöttek és az ablak végén véget is értek! Erzsébet napokig a hatása alatt volt. A gonosznak bizonyára nem tetszett, hogy a „szeretet apró cselekedeteivel” várták a Szent Családot.
Decemberenként a nagyobbak rorátéra jártak és izgalommal készültek a Karácsonyra. A Szentlélek templom plébánosa Dr. Bozsik Pál prépost, már ősszel felkérte tehetségesebb híveit, hogy készítsenek egyszerű ajándékokat a kevésbé módos gyermekek részére. Ezek egy része ajándékként -, más része „karitász-vásár” keretében eladásra került. Ebből anyagi támogatás is jutott jónéhány családnak.
Máriaremetére, vagy a 
(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)
Nem folytatom az állítólagos üzenetek elemzését. Tele vannak hisztériakeltéssel. Csak idézem Székely János püspök atyát:
A hat gyermek mellé, volt egy háztartási alkalmazottjuk, egy vidéki leány Györgyike, akit családtagként kezeltek. Ővele együtt, mindenki segített mindenkinek, ám egyetlen dologban Erzsébet soha nem engedett, és ez a padlás víztartályának (saját kútjukból való) feltöltése volt, karos pumpálással. Eközben ugyanis mindig elmondta a Szűzanya kis Zsolozsmáját.
1932 és 42 között, házasságukból hat gyermek született.
A Magyar Egyház és a Magyar Katolikus Királyság egyházépítő missziója nem maradt nyom nélkül a lelkekben, és mindennapossá vált annak tudata, hogy a Szűzanya oltalma nélkül nincs áldás semmin, sem az állami-, sem a magánéletben. Ezt igazolja a mezőgazdasági munkákra utaló két elnevezés is, a március 25-i Gyümölcsoltó- és a július 2-i Sarlós Boldogasszony ünnepe is! Sőt, a katolikus hívek az említett két dátumon túl, minden évben két teljes hónapot, májust és októbert a Szűzanyának szentelnek, a Lorettói Litánia és a rózsafüzér fokozott imádkozásával.
Ismeretes Urunk figyelmeztetése az idők végéről: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfiának színe előtt" (Lk 21,34-36). „Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” (Mt 24,44). „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát” (Mt 25,13). Ez a figyelmeztetés két dolgot foglal magában: 1.) a végítélet bizonyosságát, 2.) az időpont bizonytalanságát. Állandóan készen kell lennünk, mert az Úr bármikor érkezhet. „Azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya” (Mk 13.32). „Az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj” (1Tessz 5,2).
16 évig élt házasságban a már említett asszonnyal, aki nem tudta megajándékozni gyermekkel, és rákban halt meg. Károly bácsi híres volt a nélkülözők iránti nagylelkűségéről. Két rászoruló fiatalember taníttatási költségeit fedezte, akiket nevelt fiainak tekintett. (Az egyik pap lett!)
Erzsébetet erre az Üllői úti Örökimádás templom „Mindenkor segítő Mária-képe” ihlette, mely előtt már oly sokat fohászkodott.
zsebébe! A fivérének a címe volt a 
A természet kínosan vajúdott a véres golgotai emlékek súlya alatt. Egyszer már megvirradt a földön azóta, hogy Elvégeztetett, de Jeruzsálemben csak felhők között látták a napot. Könnytől volt nehéz a lég, elfojtott bánat sóhajtott még a szélben is… A második gyászos alkonyaton aztán végre egy derengő sugár szállt le a magasból. Oda szállt el a Jozefát völgyébe, hol a tüskés bozót s a csenevész olajfák sűrűjében az apostolok bujdokló kis csapatja rejtőzött a tömeg vak dühe elől. A tovatűnő napfényt kérdőn követték tekintetükkel mindannyian: vajon mit hoz nekik, ha holnap visszatér?...
„ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.” (vö. Mk 16,1-7)
A nagyszombati szertartás előtt a hívek a sötétbe borult templomban gyülekeznek. Gyertyát hoznak magukkal otthonról. A nagyszombati örömünnep este a tűzszenteléssel kezdődik, a fehér ruhát öltött pap megáldja a tüzet, meggyújtják a Krisztus feltámadását jelképező húsvéti gyertyát.
Szokás volt a húsvéti ételáldás is. Ilyenkor fehér kendőbe kötött tányéron vitték a templomba a sonkát, főtt tojást, kalácsot és tormát. A mise végeztével a pap megszentelte a csomagot, majd az asszonyok sietve, majdhogynem szaladva vitték azt haza, mert úgy tartották, hogy aki gyorsan ér vissza a házába, az a munkában is ügyes lesz. Az ünnepi asztalnál mindenki kapott egy kis szeletet a megszentelt ételből. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak.
Az ezt igazoló első mozzanat az volt, hogy amikor elhagytam a templomot, a közelben egy addig még sose látott koldusasszony kéregetett karon ülő gyermekével. Én, meg aki szintén „koldus” voltam, akartam adni nekik egy-két fillért! És nem hiszed el fiam, de a ruhám és a kabátom összes zsebét végig matattam, mire találtam két fillért, meg egy darab papirost. A pénzt odaadtam, a cédulát meg közömbösen elolvastam mielőtt eldobtam volna, ám ami ezen állt, az a josefstadti plébános atya címe volt, gondosan odaírva, hogy „keresd fel kislányom, ő majd biztosan segít”!
a kabátom legmélyebb korcában megtaláljam azt a gyűrött cetlit.
Imádunk Téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! 
Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.
A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 
A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. 
Erzsébet előzőleg arról mesélt, hogy soha nem volt hiszékeny, és ha mégis valami rendkívüliséget érzett a lelke mélyén, akkor is a „kételyek kínja” gyötörte! Az ifjúkori élettörténetét ekként folytatta: „Így volt ez azzal az esettel is, amit most elmesélek!
Közben közeledett a Szentmise kezdésének ideje és amint levették az Urat a trónjáról, olyan gyönyörű fénnyel csillant meg, hogy egy sugara szinte a lelkem mélyére hatolt! Szinte elmerültem ennek fenségében, amikor hangosan e szavakat hallottam világosan: – Akkor megegyeztünk!
Visszaemlékezését így folytatta: „Egy hétig tartott ez a lelki kín és kínzatás. Akkor még nem tudtam, hogy valójában 'ki áll mögötte'! Arra nem emlékszem, hogy július 2-át követően jártam-e szentmisére, mert talán egy hétig rá se néztem a templomra! Aztán egy szép napon azon vettem magam észre, hogy betértem az Örökimádásba, így hát beléptem Mátray főtisztelendő úr gyóntatószékébe. Na persze a gyónást nem a szokott módon kezdtem, hanem egyfolytában csak zokogtam. Végül könnyek közt nehezen mégis csak kinyögtem, hogy nem akarok jó lenni. Az atya igen türelmes volt és csak akkor szólt, amikor kissé lecsillapodtam. Azt kérdezte, hogy miért? − Mert nem kellek Istennek − válaszoltam, és elmeséltem a történetemet. Ekkor megkérdezte, hogy más bűnöm van-e ezen kívül? Nincs! − vágtam rá, és ő ekkor csak annyit mondott, hogy »Édes fiam! Bizony jó, hogy több nincs, mert ennél nagyobb bűne már nem lehet valakinek!« Az atya a végén, nem ígértetett meg velem semmit, csak feloldozott. Csodálkoztam is, hogy penitenciaként csak egyetlen imát kellett elmondanom, hogy melyiket arra nem emlékszem, de nem sok imát ismertem úgyhogy biztosan az Üdvözlégy volt!
A Szent Lujza Intézet Ménesi úti Vincés Anyaházában végre komolyan vették a szándékát. A nagy fehér csákójú főnöknő, nem talált semmi kifogást a tiszta, de szegényes öltözékű jelentkezőn, és nemhogy lenézte, de anyai kedvességgel betessékelte a kápolnájukba és így szólt hozzá: „Leányom, mondjunk el egy Veni Sanctét és egy Ave Máriát. Várj meg itt a hátsó padnál, amíg én megkérdem az Urat hivatásod felől!”
Kézenfekvő volt, hogy elsősorban az 