A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején. Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás Képek az internetről!
„A kommunizmus méretében és erőszakosságában felülmúlt minden eddig tapasztalt üldözést, melyet valaha az Egyház ellen irányítottak.” XI. Pius: Divini Redemptoris
Amikor a szovjet hatóságok 1922-ben az éhínségre hivatkozva rekvirálni kezdték az orosz egyház kincseit, Lenin az alábbi, szigorúan titkos levelet írta a politikai rendőrség vezetésének, az Igazságügyi Népbiztosságnak és a forradalmi törvényszékeknek:
„A reakciós papság minél több képviselőjét sikerül ezért [az elkobzás elleni tiltakozásuk ürügyén] agyonlőni, annál jobb. Most kell ennek a publikumnak olyan leckét adni, hogy aztán néhány évtizedig még csak gondolni se merjenek semmiféle ellenállásra. 1922. március 19. V. Uljanov (Lenin), a Népbiztosok Tanácsának elnöke.” (Lenin napi jelentést kért arról, hány papot gyilkoltak meg az akció folyamán. Csak ebben az évben 2691 papot, 1362 szerzetest és 3447 apácát öltek meg.)
(Forrás: Alexander Jakovlev, a politikai elnyomás áldozatait rehabilitáló bizottság elnöke 1955-ben hozta nyilvánosságra, hogy az ortodox papságnak megközelítőleg kétszázezer tagját ítélték halálra 1917 és 1980 között. Lásd Andrea Riccardi: Keresztények a vértanúság századában. Új Ember Kiadó, Budapest, 2002, 33–34. o)