Forrás felhasználásával: http://prochristo.blogspot.com/search?q=k%C3%A1ntor+b%C3%B6jt
Szomjazik az Egyház!
Az Egyház, Jézus Krisztus Titokzatos Teste, egy! Ha csak egy kicsiny része is beteg, akkor az egész test vele szenved, és mindent megtesz a gyógyulásáért.
Mivel a test minden része felelős az egészért, ebből következően mi egyes emberek is felelősek vagyunk az egész Egyház tagjaiért!
Ámde vannak olyan üdvös egyházi hagyományok, segítő "gyógymódok", melyek sajnos az utóbb fél évszázadban teljesen kihaltak, holott az egységes Test ápolására, összetartására szolgáltak!
A III. század elejétől kezdve minden katolikus évente háromszor, majd az V. századtól kezdve évente négyszer tartott háromnapos böjtöt. Ez a gyakorlat egészen 1966-ig fennállt, azóta pedig teljesen eltűnt a köztudatból. Ezt az elfelejtett böjtöt nevezték és nevezik kántorböjtnek.
A neve nem a kántorokra utal. A latin quatuorból lett a magyarítva kántor (a latin teljes neve ieiunium quatuor temporum – vagyis négyszer 
tartandó böjt.)
Ezen böjt célja kifejezetten a papi hivatásokért és a már felszentelt papokért tartandó. Ezt a hivatást-segítő böjtöt, Szent I. Kallixtusz pápa rendelte el a 3. században, 496-ban pedig Szent Geláziusz
pápa határozta meg, hogy a papszentelések (a kisebb rendeké is) a kántorböjt utolsó napján (szombaton) tartassanak.
Ennek bibliai alapjai is vannak: ahogy az Apostolok cselekedeteinek 13. fejezetében olvashatjuk, vagyis böjtölés után szentelték fel a papokat. Ezért a II. Vatikáni Zsinatig a kántorböjti szombatokon vagy az utánuk lévő vasárnapokon tartottak minden szentelést.
