Az utolsó negyedóra
A család – mint egység –, Isten akarata szerint való. A családban élőknek meg vannak a maguk örömei, lemondásai és kötelességei. Ilyen az egymás lelki üdvének munkálása is!
Egy fiatalasszony felelősséget érzett férje apja iránt és sehogy sem tudott belenyugodni, hogy szeretett apósa makacsul távol tartsa magát minden vallási cselekedettől – jóllehet – példás, családszerető és derék gyermekeket nevelt fel.
Hosszas imádságok után elhatározta, hogy valamiképp ráveszi, menjen el vele egy háromnapos lelkigyakorlatra! Az idős családapa nagyon kedvelte a menyét és kínos lett volna nemet mondania neki, amúgy is idejét látta, miután elég öreg már, hogy legalább életében egyszer meghallgasson egy kis "klerikális propagandát", hisz' ellátás ott is van és bizonyára "túléli valahogy". Így aztán beleegyezett!
A lelkigyakorlatot egy verbita missziós atya tartotta, aki idős korára egy nagyon távoli földrészről jött haza.
A közös szentmisét követő bőséges reggelik ínyére voltak az apósnak és megragadták a missziós pap egzotikus történetei, a megkeresztelkedő bennszülöttek életéről.
Utolsó nap este, az atya lelkigyakorlata zárszavaként így szólt a hallgatóságához: „Isten és a lelkük számára kérek valamit önöktől. Mindenki, miután már elcsitult a lelke, tartson csupán negyedórás csendet a mai éjszakán! Nem kell imádkoznia sem, csupán figyeljen a lelke benső csendjére!”
És lám, a szegény papot éjnek idején felzörgette egy hallgatója, így szólva hozzá: „Ne haragudjon atyám! De életemben először tartottam meg ezt a negyedórát, s ezáltal merőben átalakult a lelkem és az életem! Ráébredtem, hogy Istené vagyok, s voltam és vár engem! Sajnos ennek elmondásával már nem várhatom meg a holnapot! Rájöttem, hogy folytonos okoskodásommal elhárítottam magamtól Isten szeretetét, kérem gyóntasson meg...”
Az idős családapát, a példás apóst másnap mosollyal az arcán, holtan találták az ágyában!
